A’ szeretők’ sírja.
A’ Bakonyban hűs patak foly,
Kis halom virít partján.
’S a’ kis halmon andalg egy szűz
Olly szelíd, olly halavány.
’S egy vadász jön a’ patakhoz,
Képe vídám és tüzes,
’S még szivén is új tűz lobban
A’ midőn enyhet keres.
Édes vággyal csügg a’ szűzön
’S bizton andalog vele;
Nyugszik a’ vad, nyugszik a’ nyil,
A’ patak lesz kéjhelye.
’S bár a’ földin túl lebegni
Látszik a’ mély titku lény,
Keble készti, el nem válhat,
Annyi csendes báj’ körén.
Így remény közt, ’s lelki frígyben,
Sok kedves nap, este múl,
Múl tavasz, nyár, hervad a’ szűz,
Mint halmán a’ rózsa húll.
’S őszi völgyben menyekzőre
Fűz magának koszorút.
Isten hozzád, jó vadászom!
Int az ég, így vesz bucsút.
Nem sokára bús harang szól,
Száz szövétnek tűn elé;
’S le a’ várból gyászkiséret
Indúl a’ patak felé.
Őtet hozzák, a’ kegyes jót,
Minden arczon néma bú;
A’ koporsón rengedez még
A’ menyekzős koszorú.
Édes álmat! a’ hív mellett,
A’ ki olly vitéz vala,
’S vad pogánnyal küzdve, győzve
Érted, értünk itt hala.
[Metsző: Michael Hofmann, rajzolta: Johann Nepomuk Ender.]
Édes álmat! áldott lélek!
Már ez élet nem rendít
Így sohajt a’ nép, ’s hamvára
Földet és könyet gördít.
Két kis halmot egy kereszttel
Lát a’ vándor és remeg.
Rémet képez, melly felette
A’ viharban szendereg.
A’ vadász az, ott mereng ő
Elhunyt élte’ csillagán;
Zúg az erdő, keble zajlik,
Képe zordon ’s halavány.
Kisfaludy Károly.
