Sík országúton vágtat a’ huszár,
Nap játszik messze csengő fegyverén;
Olly szép, olly könnyü, mint a’ gyors madár,
’S nincs semmi bánat, semmi bú szivén.
Ollykönnyüden o lovag el ne rohanj,
Sík útközön ül
Szép lány egyedül
’S tündöklik omolt haja, mint az arany.
Fel a’ porból hugám, katona jő!
Szól a’ lovag, ’s heven száguld elé,
Adj egy csókot, ha nem lessz is kettő,
Vígan hadd rohanjak sírom felé.
Olly vígan o had’ fia még se rohanj,
Lód’ lába előtt
Ül hű szeretőd,
’S mellére lecsügg feje bánatosan.
Döbbenve féket ránt a’ gyors lovag,
Hogy úton ülni látja kedvesét
És félre száguld, félre elrobog,
Retteg jajától, ’s látni fél könyét.
Olly félre, o hadfia, mért rohanál?
Holt kedvesedet
Nem nézed-e meg?
Nem sír, panaszatlan a’ néma halál.
Vörösmarty.
