Hol van a’ hon, mellynek Árpád’ vére
Győzelemmel húlla szent földére,
Melly nevével hő szerelmet gyujt?
’S messze képét bujdosó magzatja
Még Kalüpsó’ keblén is siratja,
’S kart feléje búsan vágyva nyujt?
Itt van a’ hon! ah nem mint a’ régi,
Pusztaságban nyulnak-el vidéki,
Többé nem győzelmek’ honja már.
Elhamvadt a’ magzat’ hő szerelme,
Nincs magasra vívó szenvedelme;
Jég kebellel fásult szívet zár.
Hol van a’ bércz és a’ vár felette,
Szondi, mellynek sánczait védlette
Tékozolva híven életét?
Honnan a’ hír felszáll ’s arculatja
Lángsugárit távol ragyogtatja,
’S fényt a’ késő századokra vét?
Itt van a’ bércz! omladék felette,
Melly a’ hőst és hírét eltemette
Bús feledség hamván, ’s néma hant.
Völgyben űl a’ gyáva kor, s’ határa’
Szűk köréből őse’ saslakára
Szédeleg ha néha felpillant.
És hol a’ nép melly pályát izzadni
’S izzadás közt hősi bért aratni
Ősz atyának nyomdokin tanult?
’S szenvedett bár ’s bajról bajra hága,
Hervadatlan volt szép ifjusága;
A’ jelenben mult ’s jövő virult?
Vándor állj-meg! Korcs volt anyja’ vére,
Más faj állott a’ kimult’ helyére,
Gyönge fővel, romlott, szívtelen;
A’ dicső nép, melly tanult izzadni,
’S az izzadás közt hősi bért aratni,
Névben él csak, többé nincs jelen.
Kölcsey.
