Három ifju bajnok ége
Egy szép szűzért hajdanán,
Már is értek harcra kelnek,
De imígy szól a’ leány:
Illy küzdés csak búra késztet,
Más adót kiván e’ szív;
Künn az ellen, kardot annak,
Hon ’s szabadság arra hív!
’S a’ ki nékem onnan hozza
Majd a’ legszebb hősi jelt,
Még ha keble értem érez,
Birja ezt a’ hű kebelt.
És az ifjak vészbe szállnak
Nyerni kettős koszorút,
’S vívnak, míg a’ tört ellenhad
Futva végez háborút.
Büszke Tódor jő először,
Lova szinte roskadoz,
Annyi boglár csillog rajta,
Annyi gyöngyöt kincset hoz.
A’ vad Ákos jő nyomában
Bús rabok kisérik őt,
Hoz fegyvert, hoz paripákat
És egy izmos basafőt.
Későn érkezik jó Béda
Nyájos arcza halovány,
’S mint hó közt a’ rózsa’ kelyhe
Ég seb mellén, homlokán
Halvány bajnok! érzetemnek
Titkos vágya ím betelt,
Mély sebet hozsz, hős virágot,
Tettben bús szerelmi jelt.
Így a’ szűz, de büszke Tódor
Porba sujtva kincseit
A’ seb, szól, még nem elég jel,
Mondja kiki tetteit.
Én az ellenvárba’ dulva,
Vár patakhoz ontva vért,
A’ vezértől küzdve nyertem
Ezt a’ kedves csalfa bért.
Én magát ölém, mond Ákos,
Bár hires volt ereje
’S minthogy népe véle dőlt-le
Kincsinél nagyobb feje.
Én törék mind erre útat,
Én első a’ vár’ falán,
Így levétek győztesekké
Elszánt tettem’ vérnyomán.
Így szól Béda ’s nem vitatja
Senki már a’ hősi jelt,
És ő nyerte, és ölelte
A’ kéjhabzó szűz kebelt.
Kisfaludy Károly.
