185 DomK. 114/7–126/13; forrás: Ant. Chron. P. III. Tit. XXIII. c. IV. § 12, p. 198b. – „Itt kezdetik bódogságos Szent Damankos atyánknak szentséges és igen tökéletes alázatosságos erkölcséről való írás ezképpen.”
186 Szászországi Boldog Jordán (†1237), lombardiai tartományfőnök, majd Szent Domonkos halála után 1222–1237 között a rend második rendi mestere. Ő a szerzője Domonkos első életrajzának. – A magyarban itt: „német Jordanus mester.” Latin névalakjára l. a DomK. 149. lapjához fűzött jz.-et; említését l. még a 309. kódexlapon.
187 A magyar szöveg körülírja: „ki vala mind az teljes szerzetnek fő fejedelme, generális mestere avagy nagymestere.”
188 Az általános és a tartományi káptalanok választott tagjai.
189 A nürnbergi nyomtatványban hibásan a diu szó áll; a magyar fordító helyesen die-t ad vissza: „nappal és éjjel”.
190 A magyarban betoldva a tárgy:”az konstitució, regula”.
191 A magyarban ehelyett: „hanem ha [=kivéve, ha,] megbántatik valami nagy bántalommal”.
192 A magyar tévesen értelmezi a szerkezetet így: „hőségnek gyötrelméért”.
193 A lat. rivus ’patak, vízfolyás’ magyar fordítása igen szemléletes: „vizeknek éri, csergetegi”.
194 A fordítás párosítja a latin és a magyar elnevezést: „silenciomban vesztegségtartásban”. Mindkét terminus előfordul önállóan is (pl. silenciom 50/9, 13; 122/16, 251/21, 23 – vesztegségtartás/vesztegség: 23[17]/13, 318/25).
195 Sotulares = subtalares ’alulról bokáig érő’ lábbeli (vö. talus ’boka’). A magyar a latin eredetű „sólya” szóval (l. TESz.) fordítja (vö. lat. solea ’talp, bocskor, talpsaru’, lábbeli, amely csak a talpat födte és szíjakkal vagy madzagokkal volt a lábra kötve: Finály).
196 Pictantia (pietantia, pitantia változatokban is) a szerzetesek ételadagja pompás ételekből (zöldségek, halak, stb.). A latin szó a fordításban is megmarad, de magyarázattal egészül ki: „pitanciát nem tőn magának, azaz jobb étkeket nem evék.”
197 A magyar fordítás temporali alaknak értelmezi: „ezvilági és külső szorgalmatossággal.”
198 Cordetenus ’memoriter’; a magyar fordításban: „olyha kordén (cordeen) tartanája meg”. A fordító igen sokszor megtartja a magyar szövegben a forrásbeli latin szót, feltehetőleg akkor, amikor az a saját magyar nyelvhasználatának is része volt. Ezzel a kényelmi megoldással a fordítás menetét is gyorsíthatta.
199 A lat. figmentum ’koholmány’ szó jelentését a fordító három magyarral érzékelteti: „leleméseket, írásokat, csalárdságokat”.
200 DomK. 126/15–138/19; forrás: Ant. Chron. P. III. Tit. XXIII. c. IV. § 13, p. 198d.
201 Szászországi Boldog Jordán – L. fentebb Iordanus Teutonicus néven a DomK. 114. lap forrásában (róla l. a lap jz.-ét).
202 Boldog Magyar Pál a magyar domonkos rendtartomány alapítója. A rendi hagyomány szerint a kunok térítése során 1241-ben vértanúhalált halt (Zágorhidi in: Uő. – Legeza – Török 2021: 25). – A magyar fordító Pál mester személyéhez nem fűzött kommentárt.
203 A lat. legere ’egyetemen előad’ jelentését a fordító a magyar „olvas” igével adja vissza. A lat. lector ’tanár’ jelentésének hasonló fordítására („olvasó”) l. a DomK. 263/19–20. sorát.
204 Ezután a magyar szövegben nyolc sornyi (8–16. sorok) betoldás van, szemléletes leírás arról, milyen szerény körülmények között laktak a fráterek Domonkos korában. A forrás itt valószínűleg a szerző saját ismerete, akár személyes tapasztalata lehetett (vö. „Mert mondatik, hogy ...; „Ennek bizonyságára még ma is úgyan tartatik az egyik cella Szent Damankos atyánk emléközetire”). A kitérő után idéző mondatot toldva kanyarodik vissza a forrásához („Úgy mond ez Antoninus érsek, ki ez legendát írta...”).
205 A magyarban részletezve: „aranyos drága bársony papi öltözetekkel kazulákkal és oltár öltözőkkel”.
206 A magyar szöveg a 18–22. sorokban kitérőt told be arról, miben áll a „fejedelmek tékozlása.”
207 A nyomtatványban hiányzik a passzív végződést jelző rövidítés.
208 A magyar idéző mondatot told be a kérdés elé („Tovább esmeg úgy mond ez Antoninus érsek”).
209 A magyar még három, forrás nélküli sorban tovább fejtegeti a témát.
210 A magyarban pontosítva: „Szent Pál apostolnak mondása szerint.” Vö. Rm 8, 17: si autem filii et heredes.
211 A magyar megvilágítja: „Szent Benedek baráti”.
212 E mondatot a magyar fordító előbb szó szerint adja vissza, majd az értelmét saját szabad fogalmazásában is hozzátoldja (vö. 138/16–19).
213 DomK. 138/20–149/19; forrás: Ant. Chron. P. III. Tit. XXIII. c. IV. § 14, p. 199a. – „Immár térjönk az istóriára, és szóljonk ez szentséges atyának, Szent Damankosnak az ő utolsó betegségéről és ő bódog kimúlásáról ezképpen mondván.”
214 Bencés apátság Bologna mellett a hegyekben, ahová a hőség elől vitték a testvérek Domonkost (Bedouelle 2011: 100).
215 Hiánya miatt a magyar szöveg csonka; a további elvont gondolatot pedig mással helyettesíti a fordító: „Ó, bizonnyal nagy ez, ez szentséges atyának ő halála idején, ki őtet bizonyítja mindenestül fogva bizonynak, igaznak.”
216 A megfelelő magyar mondat érzelmileg erőteljesebb.
217 A magyarban folytatódik a szöveg.
218 A magyarban: „brixiai” Brescia olasz városnévből.
219 Brescia (Olaszország).
220 Az 1484-es nürnbergi nyomtatványban hibásan: Bononiam; vö. a magyar szövegben: „kijővén Bononiából”.
221 A magyar szövegben ide toldva: „menvén királyi úton”, de ez Antoninusnál hiányzik. A magyar oklevelekben a via regia ’királyút’ kifejezés ’országút’ jelentésű.
222 A magyar szöveg hozzátoldja: „és az ő testét megkanonizálá, felemelé.” – Domonkos szentté avatása 1234-ben történt.
223 A német származású rendmester, Szászországi Boldog Jordán (róla l. a 114. lap jz.-ét) latin neve a forrásokban váltakozó alakú: Iordanus vagy Iordanis. A magyar szövegben mindig -us vagy valamivel többször magyarosabban -os végződésű: „Jordanos mester” (-us:114/13, 126/18, 156/19, stb; -os: 152/17, 154/9–10, 211/1, 216/19. stb.).
224 DomK. 150/3–158/1; forrás: Ant. Chron. P. III. Tit. XXIII. c. IV. § 15, 199c.
225 A magyar szöveg előbb pontosan adta vissza a két címbeli latin szót, majd a mondat második felét Ráskay Lea kihúzta és helyére a translatio díszesebb körülírása került: „Itt kezdetik Szent Damankos atyánknak szent testének eltemetéséről <és felemeléséről való írás ezképpen mondván>. És alázatos helyről méltóságosb magasb helyre való változtatásáról elviteléről ezképpen.” – A bővítés forrásához ld. a 152. kódexlap elejének latin forrását.
226 A translatio jelentését a magyar szöveg körülírja: „testének elváltoztatása egy helyről másra.”
227 Perugia.
228 A fordításban ” potestas avagy fejedelm.” A potestas e jelentésére vö. ol. podesta ’városi elöljáró.’ – A fordító ismerhette az itáliai szóhasználatot, azért hagyhatta meg a potestas szót a magyar szövegben.
229 A fordításban: „ájtatos fráterekkel és parasztokkal.” – „Parasztok” ti. fráterek;-a laikus testvérek „paraszt fráter” elnevezésére lásd még MargL. 134/13.
230 A fordításban találóan: „láttatnék [...] patikának”
231 A nyomtatványban: naturalis, melyet dativusra javítottunk. Mivel a dissimilis melléknév vonzata dativus mellett genitivus is lehet, a kifejezésben az omnis rei naturalis variáns is lehetséges.
232 A nyomtatványból kimaradt részlet a magyar szöveg alapján így rekonstruálható.
233 Róla vö. a DomK. 126. és 149. lapján.
234 DomK. 157/1–2: a magyar szövegben egy forrás nélküli felkiáltó mondat van betoldva, amely egy félig latin accusativus exclamationist tartalmaz (Komlóssy 1990: 341). – Valószínűleg a fordító latinos gondolkodásból adódó affektív megnyilvánulása, aki egyébként is sok latin szót, kifejezést, liturgikus és bibliai részletet használ, s hajlamos a latin esetvégződéseket is megtatrtani a fordításban.
235 DomK. 158/2–164/18; forrás: Ant. Chron. P. III. Tit. XXIII. c. IV. § 16, 199d.
236 „kényszeríttetvén az ő szegénységétől nyárban megyen vala az mezőre”: a „nyárban” betoldását talán az magyarázza, hogy a fordítóban az egestate szó hatására az aestate ötlött fel.
237 A magyar szöveg betoldja a szokásos fordulatot: „Szent Damankos atyánk érdeme miatt”.
238 Ld. az előző jz.-et.
239 Máj. 24.
240 Beguta = beguina, begina ’szerzetesnők életét élő magánszemély’ (a germán By Gott, i. e. in Deo vagy per Deum kifejezésből): DuC., MKLSz.
241 A címközlés forrás nélküli: „Itt kezdetik némely rettenetes példa azokról, kik Szent Damankos atyánkat megszólják, rágalmazzák. Ezképpen mondván”.
242 A történet: DomK. 165/1–168/14. Forrása: Breviarium Fratrum Praedicatorum (Velence, 1494): 425vb-426ra, lectio 2–3. A breviáriumi szöveg Dietrich von Apolda Domonkos-életrajza megfelelő részletének kivonata.– Katona Lajos (1906a) korábban Theodoricus (Dietrich von Apolda) Domonkosról írt életrajzát (ASS 623: c. 358–360) jelölte meg forrásként, a későbbi szakirodalom azonban feltételezte (l. Komlóssy 2009: 283), hogy az nem lehetett a közvetlen forrás, mivel a magyar szöveg jelentősebb eltéréseket mutat attól. A jegyzetben az összehasonlítás kedvéért közöljük Dietrich von Apolda eredeti szövegét.
243 Vö. ASS: c. 358: Accidit in quodam praedicti ordinis conventu, ut quidam erroris perniciosi spiritu seducti verbis malignis in sanctum Dei Dominicum garriendo ipsius meritis derogarent. Erat inter eos unus Deo devotus frater et bonus, qui ab hoc blasphemiae malo custodierat linguam suam. Huic Sanctus appetens Dominicus dixit illi: „Dic guardiano et fratribus tuis, ut omnia, quae conservare voluerint, hinc efferant: incendam enim domum istam, blasphemiam, qua mihi detrahunt, vindicando. Manet namque propter hoc divini iudicii sententia super eos.” Quae cum fratribus retulisset, irridebant ipsum, phantasticum
244 asserentes.
Die ergo, qua non credebant, et hora, qua non putabant, venit ignis, ut
praedictum fuerat, et omnia concremavit.
ASS: c. 359: Aestimantes igitur non divina ultione, sed casu hoc factum,
impoenitentes super peccato suo, reaedificare coeperunt: qui cum casulas viles
et domunculas humiles, in quibus utcumque habitare poterant, erexissent, nec
tamen de commisso contriti ad cor redissent, apparuit secundo ei, cui pridem
apparuerat, Sanctus Dominicus dicens: „Dic
fratribus, ut de iis casulis, quaecumque habent, educant: delebo enim per ignem in ultionem blasphemiae
habitacula ista.” Qui dum haec referret fratribus, visa sunt eis
245 quasi
deliramenta verba ista. Tunc, quia non crediderunt Deo, exarsit ignis
improvisus, ut prius, et flamma combussit eos, multo amplius saeviens et devastans. Sed nec tunc reversi
sunt ad cor, casui plagam blasphemiae adscribentes.
ASS:
c. 360: Aedificaverunt igitur iterum, quae non poterant persistere, quia
carebant fundamento poenitentiae pro commisso. Instauratis itaque structuris
congruentibus, tertio apparuit illi devoto fratri pater Sanctus Dominicus
dicens: „Adhuc oportet, in vobis ut iniuriam meam puniam et ulciscar.”
Tunc bonus ille frater ait: „Parce, pie frater; quia iam pauperes facti sumus
nimis.”, Cui sanctus Pater „Exigit”, ait, „Dei iustitia, ut trinam de vobis
capiam ultionem.”
246 Post haec egressus ignis a Domino omnia, quae habebant, consumpsit etiam usque ad fundamenta, penitus nihil reliquens. Si vocem Domini audissent, et non obdurassent corda sua, conversique egissent poenitentiam, propitius fuisset Deus peccatis eorum, et non delevisset incendio habitacula eorum. Non ergo ponat homo terrestris in caelum os suum, ut sanctis Dei detrahat: introierunt enim in potentias Domini, tenentes gladios in manibus, ut faciant vindictam in hostes suos, conculcentque suis pedibus colla regum. Iudicabunt enim nationes, et dominabuntur populis; quos utique, si voluerimus, humili devotione ac supplici reverentia amicos nobis facere possumus, et patronos propitios, ut ab ipsis et cum ipsis in aeternis recepti tabernaculis, laetemur in requie opulenta.
247 Címközlés, forrás nélkül: „Itt kezdetik egy példa azokról, kik szeretik Szent Damankos atyánkat és ő fiait. Ezképpen mondván.”
248 DomK. 168/18–171/10; forrás: Breviarium Fratrum Praedicatorum (Velence, 1494) 426ra-b, I–III. lectio. A szóban forgó breviáriumi részlet Dietrich von Apolda (latin nevén Theodoricus) Domonkosról írt életrajzának megfelelő részletéből készült kivonat, amely főleg a történet elbeszélését tartalmazza, az eredeti szövegből a neveket, évszámot és a leíró részleteket elhagyja. Dietrich von Apolda eredeti szövegét (l. ASS 623: c. 361–363) a jegyzetben közöljük. – Vö. még a 164. laphoz fűzött jz.-t.
249 Vö. ASS c. 361: In Thuringia, Alemaniae provincia, monasterio quodam Cisterciensis Ordinis, quod Volkolderode dicitur, Moguntinae dioesesis, erat vir valde venerabilis abbas, Dithmarus nomine, religiosus admodum et devotus, moribusque suavissimus adornatus. Hunc pro suae sanctitatis reverentia honorabant ecclesiasticae et seculares personae, principes et nobiles, Clerus et populus, et omnes generaliter diligebant: inter omnes enim patres illius religionis et fratres in hac terra, sicut sol super sidera, effulgebat: eleganti namque statura spectabilis eminebat, benignitate multa praeditus, sermone dulcis et affabilis,
250 misericors in pauperes et afflictos, in monachos devotus et humilis, et de observantia ordinis et pacis sollicitus, utilitateque monasterii procuranda industrius et discretus. [c. 362.] Hic gloriosus pater Deo dilectus, et hominibus pariter acceptus, singulari quadam devotione ad Beatum Dominicum ferebatur, omnes personas ordinis ab eo instituti sincero corde complectens et benefica caritate. Unde conventibus praedicti ordinis sibi vicinis largas frequenter conferebat eleemosynas, et nihilominus familiaribus fratribus nonnulla solatia impendebat. Dum haec indefessus ageret, contigit eum ad generale capitulum euntem in quodam coenobio sui ordinis graviter infirmari. Quem dum medicus visitasset, infirmitatisque circumstantias considerasset, desprerans de vita viri pronuntiavit eum in proximo moriturum.
251
debilitate iaceret anxius, vidit vigilans Sanctum Dominicum cum socio
introeuntem ad se. Sedit autem Sanctus Dominicus ad caput lectuli, socius ad
pedes ex adverso. Abbas vero putabat, quod fratres aliqui venissent ad eum
gratia visitandi, et Sanctum Dominicum non cognovit. Tunc dixit Sanctus
Dominicus ad infirmum: „Confortate, abba, in Domino, et non paveat cor tuum, quia non morieris tu; sed vives, et de
hac infirmitate protinus convalesces.” Dicit ei infirmus: „Unde hoc nosti,
dilecte mi?” Respondit Sanctus: „Ego sum Dominicus, servus Altissimi, qui
fratrum Praedicatorum Ordinis institutor exstiti, quem sincero corde hactenus
dilexisti; 251
et nunc missus sum a Domino tibi haec salutis tuae gaudia nuntiare.”
ASS: c. 363.]
Audiens abbas, Sanctum adesse Dominicum, exhilaratus nimis sperabat se cum tam
dilecto patre propensius locuturum. At ille declinaverat, atque transierat
absque mora. Abbas autem
252 A nyomtatványban eum-nak olvasható hibás rövidítés.
253 confortatus a Sancto Dominico, recepta plena sanitate convaluit. Sequenti die medicus, qui eum moriturum automaverat, supervenit, et quaesivit, quomodo mortis periculum evasisset. Et dixit ei abbas: „Non carnalis medicinae industria, sed supercaelestis unctionis gratia me sanavit.” Vixit autem postea pluribus annis, beatissimae virginis Dei Mariae 253 specialis amator et devotissimus famulus abbas Dithmarus proficiens in omni bonitate, fratrumque praedicatorum amicabili caritate, quos etiam in extremis constitutus, successori suo diligentissime commendavit. Defunctus est tandem in senectute bona, conversatione et devotione eximia, anno Domini millesimo ducentesimo nonagesimo tertio, quinto Idus Octobris.
254 A címközlés forrás nélküli: „Itt is egy példa kezdetik Szent Damankosról”.
255 A DomK. 171/11–172/20-ig tartó története egy rövid latin breviáriumi olvasmány fordítása. A szöveg a domonkosoknak abból a breviáriumából származik, amelyet először 1487-ben, majd utána többször is kiadtak Velencében, a szóban forgó olvasmány pedig Petrus Calus (ol. Calo) Szent Domonkosról írt legendája megfelelő részletének kivonata. A breviáriumi latin szöveg megtalálható a Breviarium Fratrum Ordinis Praedicatorum 1487, Velence, 261 r-v lapjain, közli Simon Tugwell OP a Calo munkájának kritikai szövegkiadásában (Miracula Sancti Dominici mandato magistri Berengarii collecta; Petri Calo Legendae Sancti Dominici. Monumenta Ordinis Fratrum Praedicatorum Historica, Volumen XXVI., Institutum Historicum Ordinis Fratrum Praedicatorum, Romae, 1997, 316–317). A magyar fordítás valószínűleg e Breviárium 1494-es kiadásából (426rb) készült (erre l. a 299/18-hoz fűzött jegyzetet). – Az 1487-es velencei Breviárium számára Domonkosnak teljesen új legendát készítettek. E breviáriumban külön rövid olvasmányok találhatók a rendalapítóról való hetenkénti megemlékezés céljára összegyűjtve. Ezek közül való a szóban forgó történet, amely erősen átírt változata Petrus Calo legendarészletének (ez utóbbi szövege Tugwell 1997, 282–283: Legendae II. 45).– A magyar szöveg forrásaként korábban itt (illetve a DomK. 171/11–176/8; 299/18–305/12.-ig terjedő részleteiben) Katona Lajos (ItK. 16[1906] 117–120) Petrus Calus Domonkos-legendáját jelölte meg. A későbbi szakirodalom azonban Calo művét nem tartotta közvetlen forrásnak, mivel a történetek egyeznek ugyan, de a magyar nem pontos fordítása Calo szövegének (erről Komlóssy 1990, 17 és az ott idézett irodalom). A forrás az említett részletek mindegyikében a Breviárium1494 lehet. A forrás azonosítását l. M. Nagy Ilona – Kiss Sebestyén 2022). A DomK.-ben Katona által Theodoricusnak (Dietrich von Apoldának) tulajdonított részletek közvetlen forrása szintén ugyanebben a breviáriumban található.
256 A magyar szövegben a történet kezdete: „Vala ... némely nemes ember, ki ...”
257 Címközlés: „Itt es egy példa kezdetik mondván.”
258 A történet: DomK. 172/22–173/21. A szövegnek ez a megfogalmazása latinul először a domonkosok 1487-ben Velencében kiadott breviáriumának 261v lapján szerepel; eredetét tekintve Petrus Calo Domonkosról írt legendája megfelelő részletének e breviárium számára készített kivonata. A magyar fordítás közvetlen forrása valószínűleg ugyanezen breviárium 1494-es velencei kiadása (426rb) volt (l. erről a 299/18-hoz fűzött jegyzetet). A breviáriumi szöveget Tugwell (1997, 318) kritikai Calo-kiadásából – de attól eltérően normalizált átírásban – közöljük; a kivonat alapjául szolgáló forrás, Petrus Calo, Legendae Sancti Dominici II. 46. szövege szintén megtalálható ugyanott (283–284). – A prépost fia más szövegváltozatokban nem szerepel, csak Domonkos 1487-es új breviáriumi legendájában jelenik meg, s az Tugwell (1997, 318) szerint meglehetősen váratlan a történetben. – A magyar kódexrészlet forrásának szerzőjeként először Katona Lajos (ItK. 16[1906] 117–120) Petrus Calust azonosította, de a szövegek közötti jelentősebb eltérések miatt a későbbi szakirodalom kétségbe vonta közvetlen forrás voltát (a forrásprobléma összefoglalását l. Komlóssy 1990, 17 és az ott idézett irodalom; vö. még erről fentebb a 171/10. lap ill. sor jegyzetét).
259 Feltűnő, hogy a helységnév a magyar fordításból hiányzik. – A hely Györffy György (Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza I., Budapest, 1987, 493–494) azonosítása szerint (hivatkozza Tugwell 1997, 104) a Krassó vármegyei Somlyót, a későbbi Érdsomlyót / Versecet (Vršac, ma Szerbia) jelöli. 13. századi külföldi domonkos források többféle (romlott) alakban említik; kolostorában őrizték Szent Domonkos ujjereklyéjét, s körülötte csodák történtek. Noha a korabeli hazai források nem szólnak róla, a 13. században, különösen annak középső harmadában itt lehetett a hazai Domonkos-tisztelet kialakulásának bázisa, a rend életének egyik központja (minderre, illetve a somlyói Domonkos-kultusz eredetére l. Györkös Attila: Magyar vonatkozású domonkos rendi történetek a XIII. században. In: Illés Pál Attila – Zágorhidi Czigány Balázs szerk. A domonkos rend Magyarországon. Piliscsaba–Budapest–Vasvár, 2008. 49–60.
260 A magyar fordítást a teljes név birtokos jelzőként („Szent Damankos atyánknak”) emelkedettebbé teszi.
261 L. az előző jegyzetet.
262 A magyar fordításban betoldva: „a megholtnak testéhez”.
263 A közbeékelt mellékmondat a magyar fordításban a mondat végére kerül (könnyebben követhető így a szöveg).
264 A magyar fordításban a mondat végéhez toldódik a csodaelbeszélések szokásos formulája („Szent Damankos atyánk érdeméért”), utalás a szent érdemére (ilyenekre vö. M. Nagy – Bényei 2018: 238; Uők. 2019: 272).
265 Forrás nélküli cím: „Itt esmég más példa kezdetik.”
266 A példa DomK. 173/23 – 175/9. A szöveg latin forrása először a domonkosok 1487. évi, Velencében kiadott Breviariumában (261v–262r) lelhető fel; a magyar fordító előtt ugyanennek a breviáriumnak az 1494. évi kiadása (426va) állhatott. A történet csak Petrus Calónál szerepel (Legendae II. 51. c.), így csak onnan kerülhetett a breviáriumba. A breviáriumi szöveget Simon Tugwell OP kiadásából (Petrus Calo, Miracula Sancti Dominici, Legendae Sancti Dominici, Romae, 1997, 321) – de attól eltérően normalizált átírásban – közöljük, ugyanott megtalálható (286–287) Petrus Calo eredeti legendarészlete is. – A pontos forrást itt azonosítottuk először. A korábbi szakirodalom Katona Lajos (ItK. 16[1906] 117–120) nyomán Petrus Calust nevezte meg forrásnak, illetve későbbi vélemény szerint az feltehetőleg nem lehetett közvetlen forrása a magyar fordításnak. A forrás problémájához vö. a 171/10. sorhoz fűzött jz.-et.
267 A magyar fordításban a város neve a latin genitivusi esetalak. Rhegium városa Lombardiában van (vö. Petrus Calo Legendae II.: populus civitatis Regii provinciae Lombardiae; ugyanígy Mamachiusnál).
268 A latin matrona ’férjes asszony’ szó fordítása általában „özvegy asszony” (pl. 5/9); feltehetőleg azért, mert a kolostorba került matrónák özvegy asszonyok voltak.
269 A magyar még egyszer megnevezi az ünnepet.
270 A magyar fordítás a nőnemet külön nem jelöli (tkp.’szomszédasszonya’).
271 A taedia kettős magyar megfelelőiben („megunás, bántás”) az első tag iskolás fordítás, jelentése nem odaillő.
272 A fordítás kissé pontatlan, a latin szöveg szerint a már megkezdett hajmosást tovább folytatta.
273 A névmás helyett a fordítás újra említi az özvegyet.
274 A magyar fordítás előre hozza a latin mondat végén álló feltételes mellékmondatot (l. a következő lapon).
275 A magyarban hozzátéve: atyánknak.
276 DomK. 175/11–176/8. A történet latin forrása először a domonkosok 1487. évi, Velencében kiadott breviáriumában (262r) ragadható meg; a magyar fordítás ugyanennek a breviáriumnak az 1494. évi kiadásából (426va) készülhetett. A breviáriumi szöveg a Petrus Calo Domonkosról írt legendájában elbeszélt történet kivonata (l. ezekre részletesebben a 171/10. és a 299/18. sorok jegyzetét). A magyar fordításnak megfelelő szöveget Tugwell Calo-szövegkiadásából (1997, 322) vettük át; Petrus Calo eredeti szövegét (Legendae II. 52–54. caputjai) lásd ugyanott: 287–288. – A magyar szöveg forrásaként Katona Lajos (ItK. 16[1906] 117–120.) Petrus Calus – Mamachiusnál kiadott – Domonkos-legendáját jelölte meg, a későbbi szakirodalom azonban annak közvetlen forrás voltát kétségbe vonta (l. Komlóssy 1990, 17 és az ott idézett irodalom).
277 A történet kezdő fordulata a magyarban itt is: „Vala egy...”.
278 A magyar fordítás a folytatást is így szerkeszti: „és vala ... ájtatos”; Domonkos nevét pedig jelzőkkel (szent, atyánk) látja el.