Szent Margit élete (1510)
(Margit-legenda)

(előző) << >> (következő)


194/1 emberrel evzve  · es menenek zent ersebet

ad domum meam, et de domo mea postea ductus fuit ad sepulcrum istius Beatae Margaretae, et tunc apud sepulcrum incepit dicere et exponere omnia, quae sibi devenerant.”

Interrogatus, qui erant praesentes, quando dictus Petrucius stans apud sepulcrum praedictum exposuit omnia, quae sibi devenerant, ut dixit, respondit: „Tria milia hominum et plurimi.”1

 

 

 

 

 

Interrogatus, quot annos habet, respondit: „Credo, quod habeam centum annos”.1

Nicolaus de Irich, Inqu. 75. t. (334 )

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(335)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(335)

194/2 azzon faluaban az nemes ember haza
194/3 hoz  · onnat mÿnd felkelenek es juve
194/4 nek zent margÿt azzon koporsoyahoz  ·
194/5 Ez beteg ember kedeg mynd meg mon
194/6 da valamÿk neky tevrtentek vala  · Az
194/7 jdevben mykoron ez beteg meg gÿogÿvlt
194/8 vala zent margyt azzon koporsoÿanal  ·
194/9 vala akoron tevb hognem harom ezer
194/10 emberek kÿk juttenek vala zent mar
194/11 gyt azzonnak koporsoÿahoz  · Ez nemes
194/12 embernek kedeg vala akoron zaz ezten
194/13 <devs> deÿe mykoron byzonsagot tevn  ·
194/14 zent margyt azzonnak choda tetelerevl  · )
194/15  

 

 
194/16  
194/17  
194/18  
194/19 Vala megeren egÿ azzonÿallat  · kÿnek

*Maria, uxor Joannis de Meger2 Vaciensis diocesis ... Interrogata, si aliquid vult dicere de miraculis, respondit: „Eram contracta in genibus circa Pascha3, et nullo modo poteram extendere gambas ad ambulandum, et si volebam ire, semper tenebam genua mea circa pectus meum,

*Maria de Meger, Inqu. 76. t. (336–7)

(336)

194/20 vala neue maria  · Ez azzonyallatnak
194/21 ev terdeÿ meg sugorodanak annera
194/22 hog semmÿkeppen kÿnem nÿohthagÿa
194/23 vala  · es mykoron akar vala  · valaho
194/24 va mennÿ  · tahat az ev terdeÿ ev mel
 

16–8: A beíratlan megvonalazott sorokban függőlegesen hosszúkás tintafolt látszik.

 

3: felkelenek es juvenek: a fordítás két egymást követő mozzanatra bontja a forrásbeli ige (ductus fuit) tartalmát – 23–4: mykoron … tahat: a magyar szövegszerző stílusára jellemző kapcsolásmód (pl. 3/15, 24/11, 69/4, 129/23)

1 A tanú feltehetőleg túloz (Klaniczay G. 2004: 36).

 

194/19–196/21: A Megyerre való Mária (János felesége) gyógyulástörténete (II.) a halál utáni csodák utolsó darabja; fő forrása a csodát tapasztaló asszony, a 76. tanú vallomása, amelyet a kompilátor néhány részlettel kiegészít az asszony rokonainak (a 77. tanú a férj, Joannes de Meger, a 78., 79. tanú két további falubeli rokon) vallomásából, akik a beteget a Szigetre vitték. Ugyanezt a csodatételt a LV alapján elbeszélve (az asszony megnevezése nélkül) ld. a magyar legenda 146/11–148/7. soraiban, majd röviden a vallomástevők felsorolásában: 200/19–22. A két elbeszélés célja eltérő, a történet azonosságára nincs utalás (ld. még a 146. lap forrásjegyzetét). A történet leírása előtti üres sorokra ld. a paleográfiai jz.-et.

A magyar legenda néhány adatot (a férj nevét, azt, hogy Megyer a váci egyházmegyéhez tartozik) elhagyva a szükséges nyelvtani átalakítással (első helyett harmadik személy) nagyrészt követi az asszony vallomását. A történet elejét, a Szigetre jutás körülményeit az őt oda kísérők vallomásaiból kibővíti, az esemény teljes láncát igyekszik megrajzolni. További neveket nem vesz át a vallomásokból (pl. azt, hogy a begina, akire rábízzák, egy bizonyos Illés özvegye). A források adatait olykor nagyvonalúan kezeli, a részletező leírást egyszerűsíti (ld. a 195. lap forrásoldali jegyzeteit). A csodatétel jelenetét, amelyet az asszony részletezően ad elő, csupán a szokványos fordulatokkal írja le (196/10–14), s a befejezéshez is hozzátold néhány sztereotípiát.

 

2 Megyer a Szentendrei-sziget D-i végénél, Káposztásmegyerrel azonosítható (Györffy 1998: 530).

 

3 Ld. a magyar legenda 195/3. sorában. A Fraknóinál romlottnak jelölt circa pasta (?) forma más vallomásokból javítható, vö. 77. tanú: de Pascha maiori, 78. tanú: circa Pascha maius.

(következő lap)


M. Nagy Ilona, Boda István Károly, Porkoláb Judit, Varga Teréz, 2012.