XII.
SZÉP RÓSI.
A’ Virgilius Alexisének szabad követése,
vagy inkább meg-magyarositása.
Égette Demetert szép Rósi szerelme: de mint hogy
Már az másnak alakja vala, nem vólt mibe’ bízzon:
Szűntelen a’ terepély bik-fák sűrűibe’ bujkált
Tsak egyedűl: ’s ottan a’ forrásos ligetek közt
A’ hegyek öbleiben ekként önté-ki panasszát:
Oh könyörűletlen Lyányzó, tsak semmibe hajtod
Verseimet, ’s nem szánsz? végtére-is halnia kísztetsz!
Nézzd már a’ barom-is keres árnyékot ha találhat;
Még a’ zőld gyék-is el-bújik a’ tövisek közt;
’S Margit-is a’ melegen el-aléltt fáradtt Aratóknak:
Tör már foghagymát étkekben öszve köménnyel:
Én pedig ez iszonyú déli hőségbe’ nyomozlak,
’S hallgatom a’ mezei prütskök mint tsörgenek eggyütt.
Vallyon nem vala é nékem jobb tűrni haragját
’S büszke keménységét Ilonának? nem de Dorottyát
Ő noha naptól sűltt, noha tejnél vagy te fejérebb? –
Ó gyönyörű Lyányzó, magadat színedbe ne hidd-el!
Liliomid le szedi az idő, ’s maradol tsupa kóró!
Nints bötsöm úgy látom, nem kérded azonba’ ki légyek?
Melly gazdag nyájból, ’s bő pintzém melly tele téjjel?
E’ terepély hegyeket másszák juhaim ezerenként
’S nem fogy-el az új téj nálam sem nyárba’; se’ télbe’.
Énekes is vagyok én; de leg-inkább Zrínyi keserves
Énekeit
*Zrínyi idilljeire utal, melyek az Adriai tengernek Syrenaia című kötetben jelentek meg (Bécs, 1651).*
dallom, a’ mellyeket a’ Drávánál
Irt iffjantan, amaz hozzád feneségbe’ hasonló,
’S minden tigrisnél könyörűletlenbb Violának.
Osztán nem vagyok én otsmány is; tsak minapában
Nézém a’ Balatonba’ magam, ’s ha nem tsalo képpen,
Bíróságod alatt sem félek szép Dienestől.
Oh bár tsak eggyszer probálnád, melly gyönyörűség
Vólna velem, mezei alatsony kunyhókba’ lakozni
’S szarvasokat lőni, ’s zőld pastra vezérleni nyájat!
A’ ligetek közt ott Pánt sípba’ követni tanúlnád.
Pán szerkeszte leg-elsőben tőbb sípokat öszve,
Pán viseli gondját juhainknak ’s Pásztorainknak.
Óh te is a’ síptól ne kéméljed ajakotskád,
Mit nem adna ma is Albert ha sípra tanítnám?
Van ugyan-is nékem hét nádból öszve-ragasztott
Sípom, mellyet adott Kelemen, ’s így szóla halála
Oráján: Nálad vagyon ez most másodikánál.
Igy szólott Kelemen; írígylé balgatag Albert.
E’ mellett két szép őzetskét fogtam az erdőn.
Eggy sivatag vőlgyben, ’s akarám számodra nevelni:
Hátoknak most is tarkás még szőre fejérrel,
’S két juhnak a’ tőlgyét fonnyasztják ők ki naponként.
Kéreti már régen Margit ’s el-is viszi Margit
Mert látom büdösök nálad minden adományim.
Oh! jövel óh gyönyörű Lyányzó: néked seregestűl
Im viszik a’ Lyánykák jól fel-tőltött kosarakban
A’ sok liliomot, kik közt a’ szebbike Judith
Sárgáló violát, ’s tellyes pipatsot maga szaggat,
Mellyhez köt narcist, köt illatozó tuba-rósát:
Szedd majoránnát-is, ’s több szagló fűveket öszve,
’S ha valamelly halaványbb tulipánnyal tóldja-ki színét.
Én pedig a’ fákon választva szedék piros almát.
Leszen gesztenye is, ez előtt Ilonám tsemegéje,
Szilva se’ fog hibázni, ’s ezen Körtvély sem utólsó.
Tégedet is myrtus, ’s te veled egyetembe’ borostyánt
Szaggatok: illatok nyájassabb öszve-vegyűlve.
Pusztai vagy Demeter! adományod meg-veti Rósi
És ha ajándékkal kell győzni, ki győzi-meg Ambrust
Im magamat rontám nyomorúltt tsak: az északi szél sem
Pusztítá legelő pástom még így ki virágból;
Míg szedetém a’ vad-kanok is mind öszve-zavarták
Szép forrásaimat: kit futsz oh! ostoba, kit futsz?
Im az Istenek is lakták régenten az Erdőt,
Lakta Paris maga-is: Pallás hadd tartsa magának
Kő-falait; nékűnk legyenek kedvessek az erdők.
Kergeti a’ farkast az Oroszlán, a’ pedig ismét
Kergeti a’ ketskét, a’ nyalánk ketske viszontag
A’ ki virágzott galyt
1Tudnillik, a virágokat.
keresi ’s a’ gyenge zanótot;
Én Demeter Rósit: kit-kit vezet a’ maga kényje.
Nézd, nézd tulkaid is az ekéket már haza hozták
A’ nap is árnyékát jóval hosszabra botsátja,
Még is a’ Szerelem engem lángokba lobogtat.
Szüntelenűl: de határt vallyon ki szab a’ szerelemnek
Ó Demeter! Demeter! hogy hogy vesztéd eszed így-el,
Im rest! még most is metszetlenek a’ kalibádnál
Vesszei szőlődnek: mozdíts kérlek valamitskét
Dolgaidon, leg-alább kösd kákád öszve szironnyal
Kapsz még szebb szeretőt, ha Személyed Rósi tsömörli.
2A’ már ki-adott két Ecclogákon kívűl még három Ecclogája van Virgiliusnak így meg-magyarosítva általam, úgymint:
Dic mihi Damoeta*„Dic mihi, Damocta, cuium pecus? an Meliboci?" („Damoctás, ki e nyáj gazdája? felelj! Meliboeus?") (Vergilius: III. ekloga, Lakatos István fordítása, Vergilius 12.)*
– Pastorum Musam,*„Pastorum Musam Damonis et Alphesiboci" („Pásztori verseket, Dámon és Alphesiboeus") (Vergilius: VIII. ekloga, Lakatos István fordítása, Vergilius 27.)*
és
Si celides Musae*„Sicelides Musae, paulo maiora canamus!" („Múzsák, sícelidák! magasabbra kicsit ma dalunkkal!") (Vergilius: IV. ekloga, Lakatos István fordítása, Vergilius 17.)*
melly utólsó egészen M
ária T
heresiánkra van alkalmaztatva, valamint a’ többiben is van emlékezet Róla, minthogy mindenikét még életében írtam.
GRÓF Id. RÁDAY GEDEON.