Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

Hála Istennek, hogy a’ győri útbúl semmi sem lett! Hatvannégy esztendős koromban szégyen szemmel kell megvallanom, hogy az emberösmerésnek mesterségében, mivel minduntalan szívem veti közbe magát, még most is csak inaskodok. Rendes! Némelly emberek annál jobban szeretik^* egymást, mennél mélyebben^* behatnak egymásba, ’s mennél tovább társalkodnak egymással. Ez volt, hála Istennek! Veszprémi utazásimnak odavaló Barátimra nézve, mennél édesebb, annál felejthetetlenebb gyümölcse. Mások ellenben, kik ifianta jó^* üdeig barátkoztak^* egymással, hosszas távúllét utánn öszvekeveredvén vénségekben,^* ’s két három hétig társalkodván eggyütt, úgy elréműlnek egymástúl, mintha kétféle^* Ádámtúl származtak volna. Hat esztendeig lévén ifianta az Egri Megyének Clericussa, hírérűl tanúltam megösmerni a’ Monachismust, ’s a’ mit rólla tanúltam, mélyen benyomtam emlékezetembe, és szerencsémre! mert a’ környűlállások önmagamot is beragadván a’ klastromba, olly könnyen átláttam a’ Monachusoknak minden lépéseit, olly könnyen kikerűltem minden kelepczéiket és utánnam való^* markolásaikot, hogy végtére velem, noha heterogeneus lelkű emberrel, csak meg tudtak férni. De azt még is meg kell vallanom, hogy ezen öszveférésnek nagy részét annak kell köszönnöm, mivel Szerzetünkben^* a’ fellyebvalóknak hatalma csak három esztendeig tartván, az alattvalók pedig még ezen üdő alatt is a’ klastromot mással felválthatván,^* a’ Monachismus^* olly liberalis és olly árthatatlan volt, hogy amannak, melly az örökös Apáturok és változhatatlan^* Fraternitások alatt uralkodik, csak árnyéka se lehetett.

De hova csábít engemet szívem, melly írásban hasztalan törekszik Kedves Barátom Uramnak nemes szívébe kiömleni! Haggyuk akkorra, mikor majd itt egyszer^* szemben lehetünk. Akkor ad amicas aures többet, sőt mindent. Most az elég legyen, hogy mind Főtiszt. Kiss Kanonok Úrnak a’ Mythologiárúl hozzám igazított bölcs Levele utánn, mind Kedves Barátom Uramnak utólsó írása utánn, mind több más tekíntetekbűl, eddig előterjesztett plánumátúl el, és inkább egészen a’ Chateaubriandbúl kidolgozandó szép Értekezéshez állok; úgy mindazáltal, hogy elkészűlésének üdeje előre meg ne határoztasson. Vajmi sok kell még Lexiconunknak csak első Részéhez is, ha fenn van még Barátim Uraimnál az illy nehéz munkának kiadása iránt való tavalyi szándék; sok kell a’ Zsoltároknak,^* ha folytattyuk; jó darab üdő az Ékesenszóllásnak. Tegyük ezekhez az idevaló munkákot. A’ Consilium’ parancsolattyára az én Grammaticám szerint kell a’ Normális, sőt még a’ falusi Oskolakönyveket is kijobbítani és^* a’ Stereotypus alá adni: ezeket tehát nekem kell a’ Calvinista rongyokbúl Pápista Magyar ruhába öltöztetni; a’ mi új kidologozás nélkűl tellyességgel lehetetlen. Most nállam a’ Historia Biblica van csávában. Hátha még ezekhez az is járúl, hogy egésségem állhatatlankodik. Decembernek fele és Januarius jó barátim voltak az Isten’ kegyelmébűl; de a’ Februarius úgy bánt már egynehány ízben szegény vén gyomrommal, mintha Csáky’ szalmája volna. Ha majd Chateaubriandbúl ’s a’ t. kiszedegetem mind a’ méznek^* valót, közleni fogom a’ rendet, mellyet magamnak Főtiszt. Úrnak plánuma szerint azutánn csinálok.

Az új Vignétrűl nincs mit írjak egyebet annál, a’ mit már Sághy megírt. A’ rajzolás tagadhatatlanúl jobb és szebb, mint az előbbeni. A’ Censor iránt már akkor szóllottam Mélt. Paintner Püspökkel, mikor még K. B. Uramnak ez iránt való levelét nem vettem. Ennek a’ jó Urnak kívánsága szerint^* mind addig, még a’ Patriarcha itt volt, és így három hétig mindennapi vendége voltam. Velemvaló mindennapi barátkozásának, és négy szem köztt való gyakrabb társalkodásának gyümölcse majdnem az volt, melly a’ nemes szívű Veszprémieknél.

Különös örömmel olvastam e’ szíves Barátimnak egésségérűl a’ tudósítást. Tisztelem, csókolom mindnyájokot, Főtiszt. Hornyik Úrnak kezeit pedig különösen. Szegény Maris, ki csak tengődik mellettem, arra kér, hogy Főtiszt. Barátom Uramnak mély tiszteletet és szíves kézcsókolást küldgyek nevében. Férje fiával és leányával eggyütt Bécsben vannak ugyan, de leveleikben Főtisztelendő Úrrúl szintúgy emlékeznek, mint Maris. Új gondunk van megint; mivel Fiúnkot el kell Urátúl vennünk, ha csak azt nem akarjuk, hogy liberális esze és nemes szíve hasonló^* legyen eggy Conversus Frateréhez, vagy éppen eggy Török^* rabszolgáéhoz. Ezerszer meg ezerszer csókolom Kedves B. Uramot és vagyok, még pihegek igaz szivű tisztelője. Eggy kis Tudósítás is, Anecdota is.^*

Talán^* nem bízván hozzám, vagy halogatásomot ki nem állhatván, felbíztatta a’ Tuníziasnak az attya Gróf Majláth Urat, hogy könyvének^* második kiadását a’ Tudom. Gyűjteményben^* recenseáltassa.^* A’ Budai^* Újságíró e’ recensiót competensnek nevezvén, arra serkentett engemet és még eggy valakit, hogy ezt a’ Gyűjteményben^* felkeressük; mellyet tehát Mélt. Paintner Püspöktűl kölcsön elkértem. Döbrentei Károly Calvinista a’ Recensens. Kikel ez a’ Német Recensens ellen, ki^* e’ könyvet, mihelyt első kiadása kijött, in den vaterländischen Blättern a’ mythologia avvagy machineria végett erősen megrostálta. De Döbrentei elmellőzvén ezeket csak általlyában mocskollya mind az ollyan Recensenseket, a’ kik a’ vaterländische Blätter nevű Írásban valóhoz hasonlítanak. Majd azután a’ második kiadásbúl a’ Praefationak elejét szórúl szóra Magyarra fordíttya; de mihelyt a’ mythologiának ugyanazon Praefatióban foglaltt védelmezéséhez érkezik, melly majdnem szórúl szóra az, mellyet én a’ minap Főtiszt. Barátom Uramnak magyarúl theologica rosta alá küldöttem,^* a’ Calvinista Recensens megáll, (Stock an!) és Recensióját befejezi eggy Jegyzéssel, eggy tudós társasággal dücsekedvén, mellyben^* Pyrkernek újjabb munkáit olvasni hallotta. Ezen Olvasó e’ társaságokban a’ fellyebb említett Gróf Majláth Úr volt, ki itt ösmeretes Német és Magyar Poeta és Literátor egyéb semmi;^* a’ hallgatók pedig egynehány ifiabb Dámák, kik literátorkodnak, és egynehány férjfiak^* a’ Pesti Magyar Literatúrának bajnoki közűl. Gróf Majláth Úr eljött hozzám a’ múltt őszkor illy declaratióval: „Ő a’ Magyar Poétákbúl fordított Németre^* egynehány darabokot ugyanazon versnemben, és ugyan annyi versben, ammint az originálisban vannak; ’s ki akarja adni a’ Magyar Literáturának rajzolattyával eggyütt. De előbb magokkal az Auctorokkal közli; ha még élnek, és fordítása iránt itéleteiket megkéri. Ez volt az oka, hogy énhozzám is eljött.” Hasztalan viaskodván vele az iránt,^* hogy a’ verseknek ugyanazon száma és neme a’ fordítást olly törpének teszi, hogy^* az eredeti munkáknak dücsősségére nem válhat, tettem neki egynehány jobbítást az én darabjaimra nézve, és el akartam bocsátani. De most jött még a’ vastaga. „Én, úgymond, Kazinczinak szíves baráttya vagyok, és őtőlle hallottam, hogy a’ Magyar nyelvre nézve két felekezet van az országban, és hogy az egyiknek fő vezére maga Kazinczy, a’ másiknak pedig Tisztelendő Úr.” – Ez énelőttem újság! felelém én. Ha Kazinczy magát fő vezérnek tette, engemet annak ne tegyen, minekelőtte tőllem nem tudgya, ha ő ellene a’ fő vezérséget fel méltóztatomë vállalni, vagy sem.” – „Én – mondá erre a’ Gróf, az egész dolognál csak historicus akarok lenni. Kazinczy nekem írásban adta az okokot, mellyekre ő felekezetét építi; ezt kérem Tisztelendő Úrtúl is.” Szívesen! ’s ezzel^* Feleletemet a’ 4. kérdésre kezébe adván, én még okaimot nyomtatásban adom Nagyságodnak ajándékúl. – „És e’ könyvön kívűl nincs egyéb ide tartozó?” Nincs. – „Én hát kiolvasom, kivonom, és az extractust átvisgálásnak okáért elhozom.” Ammint tetszik! – Hozza bíz ő mai napig is, mert könyvemet^* nem is érti. – Többször öszvetalálkoztam vele Pyrkernél. Mikor tehát a’ Tuniziásbúl a’ Szent Misét fordítottam, és a’ Patriarchának elolvastam, ez úgy megörűlt, hogy Majláthot pro auditore et judice azonnal elhívatta. Eljött ő Gróf Telekyvel eggyütt. Majláthnak az originalis Tuníziást kellett maga előtt tartani, és a’ fordítást e’ szerint megitélni,^* ha hűë vagy sem? Elolvasván én fordításomot, Majláthra veti^* a’ Patriarcha tudakozó tekíntetét; Majláth pedig hozzám fordúlván: én, úgymond, olvasás közben mindig scandáltam a’ magyar^* verseket; de a’ fordítás sokkal több versbűl áll, mint az originalis. Elneveti magát a’ Patriarcha és azt mondgya neki: hisz a’ fordítás prósában van, nem pedig versekben. Erre a’ fordítás hűségének választott birója^* elhalaványodott, ’s úgy állott előttünk, mint az oskolagyermek mikor leczkéjét nem tudgya Mestere előtt.^*

Ezekbűl én azt tanúltam, hogy a’ mi recensiónkra már eggy csöpp szüksége sincs a’ Tuniziásnak, és hogy Kazinczynak felekezetétűl, melly többnyire illyféle Tudós Műbirókbúl és Literátorokbúl áll,^* nincs mit rettegnem.