HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Kazinczy Ferenc – Bacsinszky Andrásnak
Kassa, 1788. május 8.
Fő Méltóságú, Nagyságos és Fő Tisztelendő Püspök Úr,
Kegyelmes Uram!
Kerületünknek már Vármegyéiben számosabban fel-állott Oskoláimnak rendbehozása által annyira el-lévén foglalva, hogy noha hivatalomat már második esztendőre viselem, még is az Ungvárnak megtekintésére által nem rándulhattam: egyedül az ezen Oskolám részéről bé-küldött tudósításokból esheték értésemre, hogy az azt gyakorló Ifjúságnak egy tekintetre méltó része Excellentiádnak atyai gondviselése alatt lévő szüléknek gyermekeiből áll.
Minthogy pedig más részről azt is tudom, hogy az ezen felekezetű Gyermekeknek tulajdonrendű Catechetájok még akkoráig nem vólt, következésképpen ők ezen Oskolának gyakorlása alatt a’ Hitágazatainak tanulásában vagy egészen hátra-maradnak, vagy ha valamire mennek is, azt a’ tzélt, a’ melyet ha önnön Religiójú Catechetájok vólna el-érhetnének, most talán el nem érik: Excellentiádat alázatosan kérem, méltóztasson olly rendeléseket tenni, hogy valamelly Individuum, (kinek a’ Felséges rendelések szerént Papi Rendből kelletik választani) minden héten leg-alább kétszer az Oskolába menyjen, és a’ Felekezetbeli ifjúságot a Hit ágazatinak meg-tanúlására vezérelje.
Hélybeli Igazgatója ezen Oskolának, tanítóival együtt, már általam oda vezérelve, hogy a’ mikor ezen Excellentiád által meg-választandó Catecheta a’ tanítás végett meg-jelen, a felekezetbeli Ifjúságot különös szobában lelje, és nékije minden illendő betsület adattasson. Ajánlom magamat Excellentiádnak nagy grátziába s nagy alázatossággal maradok. Kassán, Májusnak 8-dikán 1788. Excellentiádnak
alázatos szolgája
Kazinczy Ferenc[.]