HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Márton József – Kazinczy Ferencnek
Bécs, 1826. június 9.
Nagy Érdemű Kazintzy Ferentz Úrnak
Márton Jósef.

Igaz Sámuel Barátunk nints többé. Ő hét napi betegsége után, annak következésében, hogy az orbántz az agyvelejére viszsza ment, Junius 7-dikén délután 4 órakor tsendesen kimúlt. Későn vette észre a’ boldogult*
boldult [Emendálva.]
Barátunk, hogy nyavalyája terhes. Mi*
terhes, mi [Átírás.]
két napig annak kezdetében, semmit se tudtunk felőle, akkor adta tudtunkra, ’s attól fogva mindent elkövettünk éjjel nappal, hogy megtarthassuk; de már lehetetlen volt. Két igen jeles és nagy tapasztalású Orvost hívattunk segítségére. Úgy látszik, hogy nyavalyája már régolta készűl, különösen azon való epekedése ’s búslakodása, hogy kinn lévő sok adósságait be nem szedhette, ’s a’ miatt nyomorúlt állapotra jutott, a’ helyett hogy sok fáradozása ’s buzgó hazafiúi igyekezete, tsak valamennyire is megjutalmaztatott volna, – volt legfőbb oka halálának. Nem lévén, betegsége kezdetében már, tsak annyi is körűlötte, hogy orvosságot tsináltathatott volna, – mivel Magyar Literat[or]*
[Laphiba miatt hiányzik a szó vége. E sorok mellett két függőleges vonal van az oldal bal szélén.]
volt, – az apolgatásokra szükséges költségeket ugyan közel lévő baráti kipotoltuk; de már azt, hogy tisztességesen eltemettethessük, egyéb módon elérhetőnek nem láttam, – mivel itt az felette sokra megy, – hanem egy rövid jelentést tettem fel a’ boldogúltról, az ő hasznos életéről, ’s érdemeiről, mellyet két nap ólta magam hordoztam a’ Magyar Hazafiakhoz, a’ Két Fels., Magyar és Erdélyi Cancellaria Tagjaihoz, ’s így gyűle öszve annyi, hogy azon tisztességesen magános sírban temettetik ma, ’s ha tsak végre hajthatjuk, még valamelly emlékkövet is tehetünk sírjához. – Így fosztatám én meg legjobb Barátom elvesztése által attól az egyedűlvaló reménységemtől is, hogy ha ezen idegen földön meghalok, legalább leszsz vagy marad még egy Barátom, a’ kit tulajdon*
[…] [Átírás.]
érzései rávezetnek arra, hogy eltakaríttatásomra az itt lévő Hazámfiaitól segedelmet koldúlni nem fog szégyenleni; ’s ímé én levék az, a’ mit tőle vártam.
Megengedjen, Nagy Érdemű Kedves Barátom, hogy boldogúlt Barátomról illendőbben ’s környűlállásosan nem írhatok ma. Hat napi szüntelenvaló nyughatatlanságom után, nem írhatok másként. Minden egyedűl magamon fekszik. Ma tudósítom Kedves Édes Attyát is ezen szomorú eset felől.
Az ittvaló*
i[..]való [Átírás; bizonytalan olvasat.]
Magyar Kurirba három sorba akarák kitenni, hogy megholt, tsupa történet hogy meglátám, ’s hirtelen változtaték rajta; ha meghagyják, vagy el nem rontják.
Áldott lesz emlékezete mi közöttünk, míg élünk.
Bétsben Június 9-dikén 1826.