HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Kazinczy Ferenc – Kölcsey Ferenchez
Széphalom, 1813. június 3.
Széphalom Jún. 3d. 1813.

Édes Uram Öcsém, nagy érdemű barátom!
Én tegnap előtt eggy czifra nevű, de tiszteletes nevű fiat keresztelteték. A’ feleségem a’ kilencz holnap utolsó heteit nagy elnehezedések alatt tölté, ’s Máj. 30dikán író asztalom mellett álló ágyamra dőlt-el, ’s eggy ideig még folytatta olvasását Goldsmitnek*
olvasását <Gros> Goldsmitnek
németre Kosegarten által fordított Római Historiájából. Én magam az ágy’ végében Sallustnak azon Beszédét dolgozám újra, mellyet Cátóval mondata Caesar ellen a’ Catilina’ dolgában. Eggyszerre lepé-meg a’ fájdalom, ’s felkele, ’s általment a’ maga szobájába, ’s kevéssel azután megszűlé a’ fiút. – Adja Uram Öcsém is azt az áldást reá, a’ mellyet én, hogy a’ gyermeknek is Rény és Haza légyen idoluma, mint annak a’ nagy-lelkű Rómainak volt, és hogy ne legyen soha szüksége nyereségnek ’s menedéknek nézni, eggy gaz bitangló előtt futtában, a’ halált. – A’ keresztelő Pataki Prof. Vályi Nagy Ferencz volt; a’ kereszt-atya Dréta Antal Zirczi Cisterciták’ Administrátora és tituláris Pásztói Apát-Úr; a’ kereszt-anyja a’ Szathmári Fő Ispán’ leánya, Gróf Csáky Antalné. Ennek keresztneve Anna, in diminutivo Nína. Ebből ’s a’ kereszt-atya’ fél nevéből (Anto-) csinálám az Anto¦nína vagy Anto¦nínus nevet, ’s a’ gyermeket így hívják. E’ mellé még hozzá vetém a’ Sophron és Ferencz neveket feleségemnek ’s magamnak neveinkről. Szeresse Uram Öcsém is a’ kis Antonínt, és légyen eggykor példája, tanítója, barátja.
A’ mint tegnap Patakról haza érkezém, hová*
hová [jav. e.: hog]
Prof. Vályi Nagy Urat vissza kísértem, asztalomon lelém az Uram Öcsém levelét a’ poetai Episztóla válaszszával. Ezt nékem Szathmárból talán írója eggy Recepisse mellett útnak indított levélben küldötte-meg minden levél nélkül, de mellé tévén Szabó András Szekeresi Predikátor Úrnak három nyomtatott versezetét ’s még eggy csomót kézírásban – nyilván annak bizonyságáúl, hogy Szatmárnak vagynak Poetáji. Signálván a’ Recepissét, nevem alá ezt vetém: „Nem tudván kihez intézzem válaszomat, nem felelhetek.” – Ez az Epistóla engem ki nem tuda ütni csendemből, ’s nem is fog. Kevélyebb vagyok, mint hogy illy tüskével perelni akarhassak. Csak szánom szegényt, ’s azt kívánom, hogy Homérnak olvasása adjon neki több ízlést, ’s hexameterjeit ezután irogassa jobbacskán. Irtóztatók azok a’ bucolica caesurájú hexameterek, ’s ha füle volna, azokat nem írogatná magyarban, noha Homérjában reá igen sok példát lél: –
Megyénk’ || kebelének
sűrű || ligetekkel etc.
Izsák Sámuel Vice-Ispán Ur nekem barátom volt és az most is. – Szatmárból én senkit a’ Fejér lónál nem láttam. – Mándi Esküdt Urat láttam eggykor Hosszú-Pályi körűl, ’s éreztette velem: „docti sumus”-át, ’s hogy ő barátja a’ nagy Perecsenyi Nagy Lászlónak. Azt hallom, ez emberséges ember már idvezűlt. Ez tehát nem írhatta a’ nem poetai választ. Nem vágyok tudni ki írta. De sajnálom, hogy valaki magát általam megbántva véli, és hogy nincs elég poetai ismérete hogy felérje, hogy az én Szatmári emberkém ideális teremtés, és nem a’ Jehováé. Miként férhetett volna énhozzám a’ ki ősz hajat viselek, az a’ gyermeki pajzánság, hogy én eggy olly Corporatiót támadjak-meg, a’ mellynek, Assessora lévén, tagjának tekinthetem magamat? Nem némíthatott volna e el csak annak meggondolása is, hogy Szatmárnak Fő-Ispánját megharagítom, a’ ki olly közel rokonunk, hogy a’ Sógorom (feleségem testvérbátyja) csak Püspöki dispensatio mellett veheté-el a’ leányát? – De ez a’ Mátéka (így nevezi magát pag. 13. lin. 1.) azért panaszolja Szatmárnak megbántását, mert magát érzi megbántva.

Suspicione si quis errabit sua,
Et rapiet ad se quod erat dictum alteri,
Stulte nudabit animi conscientiam.

’S még jobban sajnálnám, ha Vice Notárius Mándi Péter Úr, az Esküdtnek talán fija, talán testvére, bántathatott-volna meg. – Csakugyan írni fogok Szekeresi Predikátor Szabó Andrásnak, kin megtetszik, hogy Horátzot olvasta. ’S ezt kérni fogom, magyarázza-meg mit teszen
balkány?
mert a’ szó igen szép szó. Ezzel az Izsák V[ice-]Ispánhoz írt Ódában él. –
Látta e Uram Öcsém Szabó Dávidnak Eneisét? A’ 2dik Részt értem, melly ez idén jöve-ki. Megvallom, nem vártam tőle, a’ jó Öregtől, ennyi jót. De ez sem jó. Ne vati noceat mala lingua futuro. Ezt nem látta szükségesnek általtenni. Még csak imitt amott tekintgeték belé. Virágnak Pyberhez írt levelét a’ munka előtt nem értem, ’s a’ mi több a’*
több <az értés> a’
nem-értésnél, meg nem értem.
Tegnap Prof. Nagynál láttam a’ Márton által kiadott Csokonai első darabját. Szegény Csokonai! Szegény Márton! A’ Bék’egérharcz első stropháját Márton még Muzsikába is téteté, nyilván hogy azt énekleni lehessen. Ist das nicht witzig?
Ugyan-ott pillantám-meg Ruszeknek munkáját is, ’s úgy gyanítom, hogy érdemli a’ megnyert hírt és nevet. De mit mond Uram Öcsém, hogy sinchretismust ír az érdemes ember. Ez rút hiba ’s csak nem lesz typogr. sphalma, mert kétszer áll így. –
A’ mi Szemerénk elrontja magát. Hypochondriája nagyon elérte. Vida őeránta kibeszéllhetetlen érdemű barátságot tett, ’s Sz… meg sem köszönte a’ vett jót; tovább élt a’ nyújtott jóval, mint Vida engedte, ’s Sz… meg sem köszönte. – Sz… azon helységben hált, a’ hol Vida lakik, ’s mivel csak felesége (Vidáné) volt a’ háznál, maga Vida nem vala otthon, Szemere a’ háznak felé sem ment. – Ez megbántás, ez hálátlanság, ez formalissime immoralitás. Egész holnapokat tőlt új gazdasága ’s lakja helyén kivűl, ’s megholt barátjainak, literaturánknak, míg részegsége kipárolog. ’S ezt eggy 30 esztendőt elért ember teszi! – Szeretem, ’s fogom mindég. De szánom, ’s inkább vagyok barátja, mint hogy ezekért intés, dorgalás, kérelmek nélkül hagyhatnám. –
Utolszor lévén Semlyénben, eggy indigestio elrontá éjjelemet. A’ bőv vacsora miatt el nem tudék aludni. Kínomban verset csináltam. Közlöm.

LAOKOON (-nak statuája mellett.)

Tűrd nagy kínjaidat, szent Polgár, ’s halj-meg. Hazádért
Tűrsz és halsz; győzött a’ fene (Pallás), ’s Trója nem áll.

VENUS CALLIPYGÓSZ.

Ez a’ statua (mint a’ Laokooné) a’ Görögöktől jött által a’ mi időnkre. Bécsben most is néztem mind ezt mind azt. Az Artistai Legendája ennek íme itt következik. – Két leány gyalog méne a’ városba, ’s kedvek jött azt venni kérdésbe, mellyíke bír szebb -vel. Eggy Ifjat megláttak, ’s Párizzsá tevék. A’ győzedelmes faru leány Templomot építe a’ szépfaru Aphrodítének, ’s a’ görögök a’ leányt márványban faragtaták-ki. Fenn áll a’ szép leány, farán kétfelé rántja ingecskéjét, ’s triumpháló mosolygással tekint arra, a’ hol az Ifjúnak kelle a’ szép tetem’ csudálásában állani.

Mind! mind, lyányka! nem ezt egyedűl! ’s nagy Júpiter, engedd,
Váljon hármassá nékem is eggyszer az éj! –

HELIODORÁHOZ

Tartsa-meg Európát, Lédát, Semeléjit, Iójit
A’ nagy Zeüsz: az enyém, Heliodóra, te vagy.

Ez a’ simplicitás tulajdona a’ görög Epigrammának. A’ Rómaiaknak tréfa, pajkosság, trágárság kelle.
Carlo Dolce eggy szép szűz Mariát feste. A’ kép olly szép, hogy Maria Therésia mindég szobájában tartá, ’s csak halála után mehete bé a’ Belvederbe. Én onnan copiáltattam 1803. ’s Gróf Teleki Sámuel olly szépnek lelte az enyémet, hogy velem felíratá az én Copizálóm nevét, hogy Ő Exc.jának is fesse. – Imhol erre:

Melly báj! melly fennség! melly isteni bánat ez arczon!
És melly szent megadás (Resignation) ’s gyermeki bízodalom!
Bús anya, mennyei Szűz, e’ kép bizonyítja, mi voltál: (fájdalomban)
Vídúlj-fel, ’s e’ kép fogja mutatni, mi vagy. (most az égben.)

Gróf Desőffy Jósef nékem jőve Aprilisben a’ Gyűlés alatt, ’s megcsókolt: „Ezt, barátom, köszönetül a’ Madonnára írt Epigrammáért.” Ő ezt az Epigrammát tartja literaturánk’ legszebb mívének, kivált az utolsó sorban. Én ezt meg sem álmodtam, ’s nekem a’ 3 első, kivált a’ legelső, ’s talán a’ második, legkedvesebb.
Utolsó punctumnak hagyom azt, a’ mi legfontosabb a’ levélben. Csókolja-meg képemben Uram Öcsém azt a’ barátomat, a’ ki soha nem látott, a’ ki levélből sem ismér, és a’ ki illy kincset készít nekem. Mi volnék én, ha becsét nem ismerném! ’s mondhatnám e a’ mit mások mondanak, hogy szívem merő tűz, ’s hogy hevem mint a’ Vezúvé, még a’ hó alatt sem tud hűlni. Kincs az! kincs! ’s a’ ki adja, a’ legnemesbb Ajándékozó. Örökösen le vagyok kötelezve. Ez minden hálám.
Éljen szerencsésen, édes Uram Öcsém. – Kerepesre jól ment a’ levél. De ki tudja, nem fog e ott heverni 3 holnapig is? Én neki Helmeczi ’s Vitkovics által írogatok.