HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Kazinczy Ferenc – Rumy Károly Györgynek
Széphalom, 1811. május 1.
Széphalom den 1. May, 1811.

Legdrágább Barátom!
Ma kora reggel kaptam kézhez Johann Genersich professzor úr 1811. április 12-én kelt levelét, az Ön cédulájával együtt és lipcsei Literatur Zeitung öt füzetét, amelyek közül a márciusi számomra nagyon érdekes recenziókat tartalmaz. Például a Voss Horatiusáról szólókat. Ebéd után pedig az Ön április 21-én kelt levelét hozták. Megrészegültem volna a két élvezettől − attól, amelyet nekem a füzetek, és attól, amelyet nekem az Ön levele adott −, ha kedélyem nem lett volna olyannyira zaklatott, mint amennyire már egy fél hónapja az. Semmi kellemetlen nem történt velem, semmi sem nyomaszt: de a tartós munkától, amelyet április elején vállaltam, olyan vagyok, mint azok, akiket a tömegtől csömör fog el. Tizennégy napja sok papírom átlapozásával és rendbetételével is olyannyira elfoglalt vagyok, hogy semmivel a világon nem vagyok jól. Ha nem tudtam volna, mit tegyek, ha nem lenne egy nagy kertem, amelyben 1808 előtt egyetlen egy fa sem volt. Ez elegendő tennivalóval lát el, s egyszersmind sok örömmel is, ha elegem van, vagy megunom papírjaimat, odamenekülök. Panasz-litániámat azzal a hírrel zárom, hogy kedves asszonyom és kedves leányom nyolc napja Kázméron tartózkodnak. Ha otthon lennének, úgy persze nem lennék ilyen levert.
Malíciám ellenére, amelyről oly panaszosan panaszkodom Önnek, ma éjszaka eltöltöttem egy pásztorórát a kilenc leány egyikével. (Így nevezte Horváth Ninon, mint gyengéd leányt − e szónak nem lehet egy jelentése − a költészetnek szentelt órákat, Ninonra, az istenien szép, remek leányra gondolok, Nyérén. −) Mivel leveleimet én Önnek, s egyúttal a mi − remélem, mindkettőnk számára egyaránt értékes Kissnek − írom, elnézi Ön a majd nekem a poétai szenvedélyt, hogy tákolmányainkat bemutatom [neki]. Mielőtt azonban ezt megteszem, előkészületeket kell tennem.
A szoba, ahol írok és alszom, így fest:
Ágyam [az ábrán] az a.-nál található. Szemben, a 10 láb magas falon a Sophie-t ábrázoló olajfestmény függ. A kép tökéletesen eltalált és kiválóan megfestett. Egy ifjú, komoly leány [látható rajta], s a képen − az évek változása ellenére − még mindig felfedezhetők vonásai. A kép egymagában függ ott, nem veszik körül más képek és festmények. Így amint felnyitom szemeimet, a képet látom, mert a hajnalpír az egész szobában e helyecskét világosítja meg először. − S most [következzék] szonettem.

AZ Ő KÉPE.
magának távolléte alatt

Midőn a’ Hajnal elveri álmomat,
’S a’ fény csak lopva csúsz még rejtekembe,
Imádott kedves Kép, te tűnsz szemembe,
’S ah! gyúladni érzem régi lángomat.

Ez Ő! ez Ő! kiáltom, s’ csókomat
A’ képnek hányom részegűlt hevembe’;
Így szóllott! így járt, így mozgott! ölembe
Igy süllyedt, elfogadván jobbomat.

’S most ezzel folynak mint eggykor Vele,
A’ titkos, édes, boldog suttogások, *)
Vád, harcz, megbánás, új meg új alkvások*
Fölötte áth. sor: <Panasz, harcz, és frígy, ’s új új alkuvások>

’S midőn ezt űzöm, mint eggykor vele,
Im a’ nap bé lő a’ jalouxnyiláson,
’S súgárival körűltte*
körultte Az ékezet hiányzik, em.
gloriát von. **)

*) Anspielung auf Tassos bekannte: Teneri sdegni e placide e tranquille Repulse etc.
**) Glória a’ Festőknél az ég’ fénye.

Ihr Bildniss.
in ihrer Abwesenheit.

Wann die Morgenröthe meinen Schlummer verjagt,
Und das Licht erst verstohlen in mein Gemach bricht,
So fällst du, Angebethetes liebes Bildniß, mir (zuerst) in die Augen,
Und (plötzlich) fühle ich meine alten Flammen erglimmen.

Sie ist es! es ist Sie! rufe*
<seh> |rufe| [Betoldás a törlés fölött.]
ich, und in der Trunkenheit der exaltation fliegen meine Küsse dem Bilde zu. So hat sie gesprochen! so ging sie! so hielt sie sich! so sank sie, als sie meine Rechte annahm, mir in den Schooß!
Und nun pflege ich mit ihm (dem Bilde), wie einst mit ihr selbst, jene heimlichen, süßen, seligen Flistern (in plur.) meine Klagen, meine Kriege und Frieden, und immer neue, und wieder neue reconciliationen.
Und als ich dieses mit ihm (dem Bilde) wie einst mit ihr, treibe, siehe, da steigt die Sonne auf, und schießt durch die Ritze meiner jaloux Laden ein, und zieht eine Glorie um ihn her.
A rímek nem azon rímek közül valók, amelyek a legszebbek közé tartoznak. Majd mindegyik terminationes casuum, vagy suffixa. De a szonettben ott az itáliai parázs; a fantázia és az érzések nem alszanak ki üresen, hanem úgy kell tűnniük, hogy minden hideget felnagyítanak, s ez az, ami a prózát poézissé teszi. Én nagyon meg vagyok elégedve vele, s noha mindez csak azért lenne így, mert [a vers] legszentebb érzéseimet mutatja be. Legdrágább férfiú, én nem vagyok már fiatal, s már hetedik éve vagyok házas, de a szívem örökké ifjú marad, s ha Sophie már nem is szép, úgy ezen a képen számomra örökké fiatal és hervadhatatlan. Valóban bálványozom e képet. Talán ez a legkedvesebb a számomra mind közül, amelyeket bírok. − S most elég erről.
Még csak a kérés, a Kissnek szóló igen sürgető kérés, hogy mondja el nekem, mit érzett e szonett olvasása közben. El tudta nyerni tetszését, vagy sem? −
Utolsó Önnek címzett levelem óta végre kézhez vettem pályaművemet. S most nincs az a hatalom, amely elválasztana ettől az írástól, nem adom többé kölcsön. Látni akarom, küldhetek-e még abból Önnek a mókusai számára. Itt csak annyit, több orrhangunk van, mint annak, aki a HALVÁNY szóban bizonyos esetekben hallatja magát. Ilyen orrhang a MIÉRT, amelyet majdnem úgy ejtünk, MIÉR. A HOZ a mondat végén is oly kevés, mintha HO hallatszana, ezért mondják különösen Debrecen környékén, hogy KIHE ment, nem pedig azt, hogy KIHEZ.
Hogy mennyire örülök annak, hogy Ön ismét részt vesz az Annalen [munkálataiban], nem szükséges Önnek mondanom, Ön tudja, hogy én Önt nem nekem nem pusztán szívbéli barátomként, hanem becsülendő tudósként is méltánylom. Igen, Barátom, valóban becsülendőként, nem megvásárolhatóként, megvetendőként. Ha Festetich lennék, műveinek egyikéért annyit adnék Önnek, hogy a bankócédulák romlása esetén is gond nélkül élhetne.
Ki az a büszkeségszerzők közül, aki ily sok jót tett? S Ön még kisebb munkái által is, azok által, amelyeket Ön filléreknek nevez, végtelenül sok jót tett. Köszönet, köszönet Önnek mindenért, Barátom. Köszönet minden jó ember és az utókor nevében. Ha Ön meghal, Amélie-t és az Ön Carl Franz-ét kell ezért megjutalmazni. Mert az Ön halála után némely dolgok, amelyekről most hallgatnak, tudhatóvá válnak majd. − A Szabó Dávid Aeneiséről készített recenzióval még mindig elégedett vagyok. Jóllehet nem másoltam le magamnak, s már nem tartom helytállónak, ahogy azt elmondtam. Csak azt tudom, hogy tisztán éreztem, s érdemtelen dicséretet sem elfogadni, sem adni nem akarok, s ha büszkeségből megjegyezhetek valamit, az nem más, mint hogy Vergiliust és a klasszikusokat valamivel jobban értem, mint a humaniórák professor emeritusa. Néhány klasszikust szabadon át lehet dolgozni. De aki Vergiliust metrikusan fordítja, attól minden elvárható, amit csak el lehet várni, s ezt Szabó bizonyosan nem teljesítette, s nincs is abban a helyzetben, hogy mindent, vagy akár [ebből] sokat teljesítsen. Nagyon örülni fogok annak, ha ez a recenzió egy kis lármát csap majd. A szerkesztő nem hagyhatja ki az apológiát sem a magyar nyelvű műveket illető éleshangú recenziókról!
Legdrágább Barátom! Gyűlölném azt, aki nem hajlandó elfogadni az ajándékokat, ha Sophie maga is nem volna ilyen nemeslelkű. Ezt a dölyf jelének veszem, ami kiállhatatlan számomra. Az ajándékokat én mindig éppen azzal az örömmel fogadom el, amellyel én magam adom őket. De engedje meg nekem a kérdést, hogy nem sajnálta-e [nekem] ajándékozni a lipcsei Literatur Zeitungot? Engedje meg a kérdést: pénzbe került-e Önnek a Literatur Zeitung elküldése? Nehéz időket élünk. Vegyen erőt magán, és ne tegyen kiadásokat. Ugyanez a kérésem saját műveinek példányait illetően. Minden krajcárt, amit meg tudunk spórolni, hasznunkra kell fordítani.
Reszketek, hogy arról kapok hírt, hogy Önt mellkasi fájdalmak gyötrik. Az erdélyi kormányzó javaslatot tett az országgyűlésen. Apor báró, a tanult kolozsvári plébános a fejét rázta. Beszéltek a dologtól, és Apor elhúzta a száját. „A’ Mélt[óságos] Úr az elébb fejet csóvált, most száját vonja félre: miért az?” − kérdezte őt. Hát hallja a választ: „Igen is, elébb fejemet csóváltam, azután számat vontam félre: de most már fogamat csikorom, látván hogy a’ kik a’ Haza javára megesküdtek, ellene dolgoznak.” — Et factum est silentium magnum. Ennyit tehet egy nagy, igaz férfiú.
Megválaszolatlanul maradt az Ön hozzám címzett, április 2-án kelt írása. Végignézvén annak paragrafusait látom, hogy ehelyütt valamennyire feleltem. Csak egy pár szót [engedjen meg] Schiller Apologiájáról vagy Göthe Xeniájáról.
A Xeniát nem láttam. A könyvről nem tudok semmit, csak azt, hogy Friedrich Stohlberg, egykor, s még most is a kedvencem − kellemes virágokat kapott:
Gróf és keresztény!
egyebet nem tudtak mondani nekem róla. Azonban arról a maró dologról, hogy én szívesen beszélek a birodalmi gróf őnagysága Teleki József háta mögött, annyi találó, hogy szívesen elnézem neki a maró dolgokat. − Tudatában vagyok, hogy nem vagyok képes alávaló dolgot elkövetni, mert gyakorlott vagyok abban, amit Plinius tanácsol: oportet in honesta non tanquam illicita, sed tanquam turpia vitare. Ez tett engem azzá, ami voltam, és nem egy bizonyos könyve, amit nem szükséges megneveznem Önnek, s amelyről mások oly sok szépet tudnak mondani, s amely előttem nem alkalmas semmi másra, minthogy engem ostobává tegyen, s hogy engem egy másik világba helyezzen, ahol nekem minden és örökre idegen − legyen hát, [akkor] én herderi értelemben olvasom azt, s ebben az esetben az minden figyelmemre méltó. − De tudatában vagyok, mondom, hogy nem vagyok képes alávaló dolgot elkövetni. De ha ilyen ötletem támadna, és a Xenia olyan töviseket és virágokat tartalmazna, amelyek azokhoz hasonlók, − Istenemre, én kinyomtattatnám! Grande peccato: ma bellissima invenzione! − mondta a gyónó a papjának amikor alantas, természettel ellenkező tettet követett el. Tövisek és virágok című írásom nem mentes a tüskéktől. Azonban az összeütközésben, amely a nyomorult firkásszal (aki azonban ember is) szemben gyakorlandó kötelesség és azon kötelességek között áll fenn, amelyekkel annak tartozok, amit birtokolni akarunk − a nemzet kultúrájának és az irodalomnak − a keresztény engedékenység soha nem fog félrevezetni. Szabad éles hangon recenzeálnom: miért nem szabad akkor egy nevetséges bolondnak, aki egy kripli, és mégis mindig ő akarja vezetni a táncot, leütni a sapkáját, hogy ne álljon a becsületes emberek útjában.
Nem tudna engem Ön, aki oly sok örömöt szerez nekem, megörvendeztetni azzal, hogy a könyvet (die Xenien) valahonnan kölcsönveszi nekem? Az egészet lemásolom magamnak, legyen bármilyen hosszú. De könyvet vásárolni most, és az ötszörösére megnövekedett árat kifizetni − nem szívesen tenném.
Éljen boldogul, drága barátom. Júliusban ismét apa leszek. Mindabból azonban, amit Ön már egykor megírt nekem, úgy tűnik számomra, hogy elszámolta magát: mindig azt hittem, hogy felesége már májusban elutazott Rómába. De hisz a Szentatya nincs ott!!!
Kérje meg Kisünket, hogy alkalomadtán illesszen be pár nekem szóló sort Önnek küldött levelébe. Szeretném tudni, hogy megy az ő, szeretetreméltó, és szép, jó felesége, gyermekei sora, s min dolgozik most − mert ez nem hagy nyugodni. Horatiusát még nem kaptam kézhez. Hogy érintette-e Szentgyörgyit a debreceni tűzvész, még nem tudom.
Golop skatulyája a tufával úton van már. Igaz ez a Tövisek és virágok címlapképére is. S amikor majd e hónapban a kereskedők Újhelyről Pestre mennek, akkor majd elküldöm Önnek lipcsei füzetét. − Vay tábornok, aki ebben az esztendőben el akarja kísérni a nádort kirándulására, nagyon elégedett volt a véleménnyel (ahogy néhány más romlatlan ember is), amelyet Desőffy és én a zempléni emlékműről írtunk.