HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Kölcsey Ferenc – Kazinczy Ferenchez
Pest, 1810. március 9.
Pest. Martius’ 9dikén 1810.

Tekintetes Úr!
Februariusnak elejétöl fogva vagyok itt, és ha még azólta a’ Tekintetes Urhoz nem írtam, bátor vagyok azért bocsánatot reméllni.
Hizelkedem azzal magamnak, hogy, bár régólta nem valék szerencsés a’ Tekintetes Úrtól eggynehány sorocskát nyerni, nem kell mindazáltal rettegnem, hogy a’ Tekíntetes Úr engem többé nem szeret, ezt hagyják hinnem azon levelek, mellyeket a’ Tekintetes Úr az idevalóknak irni méltóztatott. Bátoríttva ezen levelek által már régen fogtam vólna irni a’ Tekintetes Urhoz, ha a’ lárma melly Debreczeni csendemet felváltotta, ’s mellyhez én olly szokatlan vagyok, szabadon hagyott vólna, eggynehány sorocskákat gondolni, mellyek Széphalomnak Urához méltók lennének.
Decemberben írtt levelem után nem sokára Almosdra mentem által, hol kilencz esztendők ólta most másodszor valék, ott létemben támadtt a’ dal mellyet itt közleni bátorkodok.

A’ VÉG-NYÚGALOM. Jan. 24d. 1810.

Ohajtom áh, a’ sírhalomban
Aludni csendes éjemet,
Szendergve édes nyúgalomban –
Leélvén kínos éltemet!

Aludva sírom’ éjelében
Lágy nyúgalom leng hamvamon:
Mint leng Zefir könnyű reptében
Virító rózsabokrokon.

Majd Hölgyem szép tekintetével
Búsongva áll sírom felett:
Mint Heszper bájoló képével
Ha feljön a’ hegyek megett.

Hall majd eggy fülmilét csattogni
A’ beborító lombokon,
És édesen fog andalogni
A’ lágyan ömlő hangokon,

’S szelíd álomra szenderedve
A’ Képzeteknek karjain,
Még eggyszer áh, sohajt epedve
Költője’ kellő daljain!

Gonosz dolog az, hogy nyelvűnkben annyi e-nek kellett teremni, im’ csak ezen kis dalban kevés Reim van, melly csupán csak ezen vocalisból nem állana-ki. Tegnap épen erről beszéltem Szemerével, kinek nem sokkal ide jöttöm után esmeretségébe jutottam, ’s azt mondá, hogy többé Reimos verseket irni nem akar. Nem tagadhatom, hogy van valami a’ Reim-ban a’ mi az én fülemet gyönyörködteti, ’s nem bánom ha valaki ezen érzésemért barbarusnak nevez is. A’ régiek, kiket olly gyakran vesznek-fel az izlés’ mustrájául, ha nem írtak is így verseket, ha Juvenalis kicsúfolta is azon Ciceronak hamissan tulajdonított rossz verset: O fortunatam &c. de mi tette ő elöttök az Oratori Numerusokat? Nem eggyforma végü szavakkal perorált e Tullius? nem így írta e Isocrates a’ maga széphangu sorait? Isocrates – ki legelőször tanította a’ Görög prosaistát kedvességgel irni. A’ Tekintetes Úr érezni fogja, hogy nem tévedtem-vissza azok közzé kik sokkal az én születésem előtt olly különös izléssel vetekedtek ezen dologról a’ Magyar Musában. Én előttem a’ Reim csak nem minden kedvességét elveszti, ha a’ mennyei hangzatu Jambustól meg-vál, a’ mértéktelen sor’ végén rosszabb mint maga a’ mértéktelen sor. Kár hogy Szemere is a’ Vidához írtt gyönyörű Epistolát metrum nélkűl írta. Ezen darabnak épen tegnap olvastam a’ Német fordítását, mellyet Haliczky készített.
Szemere görögűl tanúl, Én örűlök, hogy neki ebben segédjére lehetek, a’ Tekintetes Úr ezen tudósításnak bizonyoson örűlni fog. Nekem felette kedves az ővele, ’s barátjaival való társalkodás, ha Debreczent sajnállanom kell, mert ott kellett hagyni csendességemet, ’s a’ – bibliothecát, legalább kiszöktem Egyptusnak földéböl, hol -oknak kell szolgálni. Debreczent senki sem esmeri jobban mint a’ Tekintetes Úr, Énnekem nem lessz már módom az ő maga*
maga [jav. e.: magok]
viseletét szemmeltartani, annyival inkább kötelesnek érzem magamat a’ legutólsó Anecdotát mellyet ott tanúltam elbeszéllni. Augustusban, melly most legközelebb múlt Doctor Sz[entgyörgyi]– Úr’ asztalánál elmondá Kállai a’ Sonetto’ Musaja’ azon sorát mellyet nálam tanúlt

Menüetje’ keccsel teljes lépteit.

Mint lobbantak-fel az igazságnak fijai hallván a’ két szót kecs–lépet! Késöbb megengedtem K[állay]-nak az egéssz sonettot le-írni azon gyönyörű dallal eggyütt, Minnyim legelső rózsájától stbb. A’ Sonettben nem tetszett a’ megírttakon kivűl: enyelgő vissza vissz[a] fordúltával mert úgymond Sz[entgyörgyi]. Úr, a’ menuët inkább grandesqu[e] Honnom, mert igy kelle-vala Honnyom, külömben is a’ Hon csa[k] valami zugot tesz. Kobz /:ezen szavat mint értettem a’ Tekíntetes Úr később megváltoztatta:/, mert a’ csak holmi hasztalan Musika, épen, ugymond Sz[entgyörgyi]– Úr, mintha Dudát emlegetnének. Lejtés, Lejtő, kellett vólna. E’ mind semmi. A’ Dal félre értetett, a’ czímet senki se nézte, ’s a’ mi a’ dalban mondatik mind az Iróra értették, ’s a’ dal kárhoztatva vólt. A Minnyihez írtt dalt lehetetlen vólt a’ Debreczeni fűlnek is szépnek nem találni. Még is vólt benne valami, a’ mi nem tetszett, ’s ez vólt – eze[n] név Minnyi. Auditum admissi etc.! Debreczenről jut eszembe, hogy az új énekes könyvet mostanában Péchy Imre Urnál forgattam, 2 hete hogy a’ Consiliumnak beadatott. A’ Cadentiák valóban jobbak, mint a’ régiben vóltak!
Szemere ezeket akarta, hogy a’ Tekintetes Urnak megírjam. Rouchefucauld előtt csak eggy kép van, és negyed fél forínton árúlják. A’ Pápainak szólló csomót Eggenbergerhez elvitte Szemere. És még, hogy az ő reze megérkezett. Ajánl[om] magamat a’ Tekintetes Úr gratiájába, ’s forró tisztelettel maradok
A’ Tekintetes Urnak
alázatos szólgája
Kölcsey Ferencz.
[utóirat]
Szállásom van Mgos ProtoNotarius Szilassy Jósef Urnál, ezen házat jól esmeri a’ levélhordó.