Hogy kérni fogom a főtiszteletű egyháztanácsot, méltóztassék engem hivatalomból felmenteni, három nyilatkozatomban, melyet a főtiszteletű egyháztanácshoz való bemutatásra és eljuttatásra mellékeltem, ígértem és megfogadtam, nevezetesen először december 7-én humanissime contrascriba úrnak, másodszor december 13-án tiszteletes Kotsi István professzor úrnak, harmadszor ugyane hó 15-én a főtiszteletű superintendens úrnak.
*E három nyilatkozat közül kettőről Csokonai említést tesz kihallgatása alkalmával is (december 18-án, délelőtt), utalva a december 6-i első elmarasztalására: „Már attól az időtől kezdve szándékomban volt, hogy búcsút mondok a Kollégiumnak, s ezt a kontraskribához [Lengyel Józsefhez] és főtiszteletű superintendens úrhoz [Hunyadi Ferenchez] benyújtott kérvényemben is kértem, és ez időtől várom a nagytiszteletű egyháztanács válaszát.” (CsEml., 53. l.) A Csokonait pártoló (ld. Domby, 1817, 14., 46. l., valamint CsEml., 225-226. l.) Kotsi Sebestyén Istvánhoz írott kérvénynek minden bizonnyal az a cédula lehetett a fogalmazványa, amelyet Szikszai József (megh. 1827) esküdt december 7-én, a Szilágyi Gábornak szóló gúnyirat mellett látott az asztalon: „Egy másik cédula is volt mellette, amelyben azt kéri tiszteletes Kotsi István igazgatótól, hogy a Kollégiumból távozhassék.” (CsEml., 58. l.) Ezt azonban csak – mint itt írja – 13-án adta át, talán éppen az aznapi nagyerdei események hatására. Mint ahogy az sem lehet véletlen, hogy az őt pártoló püspöknek, Hunyadi Ferencnek e szombati eseményeket követő hétfőn írt, párhuzamosan azzal, hogy Szilágyi Gábor az egyháztanácsnál tett panaszt ellene.
Az indító, sürgető és hajszoló okokat röviden a mellékelt kérvényemben sorolom fel. Most azonban legalázatosabban, illő tisztelettel, siralmas esdekléssel könyörgök a főtiszteletű küldöttség előtt, ha a fent említett lemondás nem jelent akadályt, ügyemet szabad legyen folytatnom biztonságban atyai felügyeletetek és bölcs irányításotok mellett. Hogy a pör bölcs és jóindulatú vizsgálatotok alapján teljes nyilvánosság előtt tárgyaltassék, nem a saját haszon, nyereség vagy szerencse vágya kívánja, sem más meggyalázásának, elítéltetésének, tekintélye megrontásának szándéka, hanem az igazság szelleme, amely vagy értem, vagy ellenem küzd majd. Minthogy pedig sem lelkemnek magában is alig elviselhető roppant zaklatottsága, sem a körülményeim, amelyekkel számot vetettem, nem engedik, hogy osztályommal foglalkozzam, azért, főtiszteletű küldöttség, legalázatosabban kérem, méltóztassék erre az időre helyemre egy alkalmas embert kinevezni. Egyébként a tógát már levetettem, s holnap csupán nagytiszteletűségetek iránt köteles tiszteletből szándékozom felölteni, mert azt akarom, hogy az iskola életétől és dolgaitól mindaddig eltiltsanak, amíg vagy megadatik, hogy kezetek segítségével biztos öbölbe hajózzam, vagy kénytelen leszek tört hajómon más partokra vinni néhány táblámat, amely Aeolus
*A hajótörés képe antik toposz, Csokonai ekkoriban különösen gyakran élt vele (ld. kollégiumi búcsúbeszédét és beszédtöredékét, CsSzéppr. 145., 151. l.; vö. Szauder, 1980, 313-314. l.).
felfuvalkodott haragja közepette megmaradt szerencsém hajótöréséből. Különben is: Isten hatalmas, Isten bölcs, Isten mérhetetlenül jóságos: majd gondot visel rám. A haza a legjobb anya: felkarolja fiát. A földön mindenütt akadnak jó emberek: segítségemre lesznek. Tudományom, melyet zsenge koromtól mai napig 21 éven át ápoltam és gyakoroltam, mint eddig is, ezentúl még inkább sokaknál megbecsülést szerez számomra. Én magam, csak erőm legyen hozzá, azon igyekezem, hogy az eleven világosság csöppnyi szikráját, amely lelkemet hevíti, édes Hazámnak, polgártársaimnak hasznára és dicsőségére – ha engedik az istenek – égessem hamuvá. Hamuvá, melyet a kegyes utókor majd könnyeivel öntöz. –