Halál! ez az a’ szó mely annyi könyveket
Áraszt hogy bé vonnák köddel az egeket
Nyomorult élők! im tsak egy ige hát óh!
Miért okoz oly sok könyvhullatást e’ szó
Zokogó szájából a’ bádjadt nyögőnek
Jajos párázatok ezért miért jőnek
Miért száll irtózás ezért a’ szivekbe
’S reszketés az egybe verődött térdekbe?
Óh! bizony nem látok semmit olyat benne
A’ mi mind ezeknek méltó oka lenne
Ő vét reánk tódult bajainknak véget
Még is ugy nézzűk mint dühös ellenséget
Vegyűk jól eszűnkbe, mert bizony nem oly a’
Halál mint a’ hazug festő le rajzolja
A’ választást tevő szemeket ő tőle
El veszi ’s igy formál vad csudát belőle
Meg fagylalja benne az érzékeny szivet
Adván két kezében méreggel kent ivet
Minden rettenetes sziveket rá ruház
Ezért lesz belőlle oly irtóztató váz
Hol vetted óh csalárd festő mind ezeket
A’ szivet borzasztó rút képzeleteket
Hazugok a’ szinek a’ mellyeket vonnak
Ujjaid a’ halált festvén Skeletonnak
Fonnyatt ő, de azt a’ mély bánat okozza
Nyomorult vóltunkért mely belől kinozza
Sárga a’ félelem mert szinét el vette
Hogy az ember magát veszéjbe ejtette
Be estek szemei a’ könyhullatásba
Mellyet hullatott a’ leg első romlásba
Mert ő az Édenben szintén jelen vala
Mikor Éva által az élet meg hala
Midőn el vesztette egy falat almával
Azt melyel minden kints nem érne magával
Ezt látván a’ halál ki annak előtte
Nyilait tsak a’ vad állatokra lőtte
Ki kőlt a test ellen, mellynek kivánsága
Miatt esett ez a’ lélek romlottsága
Nem sokára dűjté a’ főldnek porába
Hogy lelkűnk ne esne nagyobb nyavajába
Bé fogta szemeit, mellyek a’ gyűmőltsön
Bámulván, éltűnket adták érte kőltsön
Meg köté kezeit, melyek ki nyulának
Levételére a’ halálos almának
Lábaira vetett szoros bilintseket
A’ mellyek tették a’ gyászos lépéseket
A’ nagyra vágyásnak tűzét el óltotta
A’ szivbe fojását hogy el állitotta
Fűleit bé dugta a’ melyek hallották
A’ parantsolatot de meg nem tartották
Érzékenységeit, hogy igy el altatta
A’ Lelkét az égnek ismét viszsza adta
Mert magunk tudhatjuk, hogy a’ halál soha
Az emberi nemhez nem vólt oly mostoha
Hogy a’ lelket a’ hólt testel egyetembe
El temette vólna a’ gyászos verembe
Hát kegyetlen nevet ezzel érdemele
Hogy hozzánk illyen jó indulattal tele?
Ezért kell é őtet oly irtóztatónak
Gondolni, hogy oka ily különös jónak
Hiszen ha az élet örökké tartana
Az emberi Nemzet óh mely meg romlana
Az el erőtlenűlt öregek számára
Rengő bőltsőket kék tsinálni sokára
Mint régen az anyát sirató Memnonnak
Mulandó életet adó vén Tithonnak
Igy lenne a’ Világ siralom mezeje
A’ lankadt öregek nyögdétselő helye
Holott most mivelhogy egyenként el hulnak
Sok következhető veszéjek el mulnak
De tán kegyetlennek véled; az ifjakat
Mert szintugy el hordja mint az aggottakat
Sokaknak házához mikor ember korra
Jutnak akkor gyűjti bus feleit sorra
Sőt sokszor kebele a’ rengő bőltsőnek
Halottal áldozik a’ mord temetőnek
Óh nem … nagy ditsősség hamar érni véget
Pája futásunkba érni ditsősséget
Jobb az égbe menni éltűnk reggelébe
Mint a’ megvénűlés komor estvéjébe
A’ betegségeknek sujtoló kinnyai
Nem lehetnek itt az irtózás okai
Ezeknek vétkeit (mert tsak az élőknek
Adják a’ halálhoz uti kisérőknek)
A’ mértékletlenség rakja tagjainkba
Végre igy szegeznek beteg ágyainkba
A’ vakmerő vétkek okozták Pándora
Piksiséből omlott kinunk hogy szapora
A’ forró nyavaják reszkető hagymázza
Erőtlen testűnket tsak az ólta rázza
Midőn már nem érnek a’ Doktori szerek
Ezeknek a’ halál gyógyitó mesterek
Utazó igy értvén a’ halál jóságát
Ne utáld meg igen hasznos baráttságát.
Hanem a’ test ellen hartzolj edgyütt vele
Melly a’ bűn sujjával ugyan meg terhele
A’ Lelket! a’ Lelket! tökélletesittsed
A’ rosz indulatot mint lehet gyengittsed
Mert ha illyen szépen végzed el életed
A’ ditsősség által ujjra tserélheted
Jövel már utazó hív oktatásomat
Értvén végezetre hald származásomat
– – – – vólt Atyám ki kardjával
Szólgált a’ hazának valamint pennával
– – – – – – szülé a’ hazának
Ki példája volt a’ jó édes anyának
Magam jártas vóltam mind Márs táborába
Mind pedig Minerva bőlts Museumába
A’ músákkal özvegy éltemet tőltöttem
Tőlök nyert koszorum fejemre kötöttem
„Mely sok[k]al
*Jav. ebből, sokat, a második k azonban nem lett pótolva, em.
többet ér mint a’ Tágusi ér
Mert a’ ki erre ér szép ditsősséget nyér
Ezt tudom és ezért hóltom után élek
Ha valót sugal a’ Poëtai lélek
Most a’ halál által a’ mig lenne végem
Jövel Kom – – – szerelmes vérségem
– – – – – – házakkal
Hadd szóllittsalak meg utólsó szavakkal
Jövel te is addig mig meg nem aláz a’
Halál – – – – – – háza
Az égnek rajtatok ki terjedt szárnyai
Légyenek éltetek erőss óltalmai
Te pedig a’ porba nyugodj meg hólt testem
Mig a’ ditsősségre fel kelsz mit kerestem.