HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
[Győzödelmi pompát…]
Győzödelmi pompát adnak a’ halálnak
E’ szomorú táblák, a’ mellyek itt álnak
s Betűik, mellyeket a’ halandók keze
Az emlékezetnek vágni igyekeze,
Azt mondják, hogy ezen főldnek darabjai
Gyászos tömlötzébe rejtettek rabjai
Vagy pedig azoknak jajjaikról szólnak
Kik az ide rejtett hóltakért gyászolnak
Szomoru szavakkal azt magyaráztatják
Hogy őket is illyen sirba nyujtóztatják
Hogy telyes erővel ambár törekednek
A’ halál tőriből ki nem menekednek
Mi hát az oka hogy sok ember éltébe
Közelgető végét nem veszi eszébe
Mi az oka hogy az a’ ki sirba zárja
Barátját, magára a’ halált nem várja
S mikor sirja felett szemeit ki sirja
Eszébe is alig jut a’ maga sirja
Sőt bár hűlt tetemét zokogva öleli
Hogy valaha ollyan lenne, nem képzeli
Ki kisért sokakat a’ hóltak hellyére
Hogy ő is oda jut nem fér a’ fejébe
Óh halandó bizony szembe kötve játtzol
Mivel magad elött embernek nem láttzol
Mulandóságodat igy meg nem foghatod
Melynek igazságát kézzel tapogatod
Óld le szemeidről ezt a’ szem fedelet
Néked is véged lesz, mint másnak vége lett
Sietnek éltednek szempillantásai
Mint a’ fojó víznek nyargaló habjai
Mint a’ Saskesejű repűl sebességgel
Igy telnek napjaid el hirtelenséggel
A’ meg görbűlt vénség fonnyatt rántzainak
A’ kegyetlen halál fel vont nyilainak
Még a’ kegyesség is a’ mely sokat tehet
Késedelmet hozó akadály nem lehet
Nem, ambár*
ámbár
minden nap szászor könyörögjél
Mert a’ mindenekkel köz koporsó el nyél
Nem bánnak az Egek ugy a’ mai jókkal
Mint am az életbe fel ragadt Enókkal
Nem jön le azoknak több tüzes szekere
Hogy azt el nyerhetnéd a’ mit Illyés nyere
Nem és bár szivedbe légyen hiv tisztelet
Néked is véged lesz, mint másnak vége lett
Ezek a’ halálra vezető ösvények
Mellyeken járnak a’ főldi jövevények
A’ mellyeken bizony mindnyájan kik vagyunk
Magunk után egyszer hűlt nyomokat hagyunk
Már akár Királyi méltóságban légyűnk
Akar a’ kunyhóba kólduskenyért égyűnk
Akár erőtlenek légyünk akár merő
Derekunkban lakjon Herculesi erő
Hijjába nem lészünk Katonák, hijjába
Nem ülünk a’ veszni induló gájába
Mert nem tsak a’ hartzok vérengző mezeje
A’ kegyetlen halál mulatozó hellye,
Nem tsak a’ tengernek haragos habjai
Életűnknek véget vethető okai
Ezer az ut a’ mely a’ halálra vezet
Ki beszéllésére nints elég nevezet
Vólt é valaha oly város, a’ mely mellett
Temető helynek is helyt adni [nem] kellett*
Temető helynek is helyt adni kellett Ebben a formában értelmetlen a mondat, minden bizonnyal másolási hibáról lehet szó, ezért ért. sz. em.
Sőt van é a’ melynek több vólna lakója
Mint a’ mennyi hóltat rejt el koporsója
Ez innen hát hozzád ember a’ felelet
Néked is véged lesz, mint másnak vége lett.
Mindened el hagyod, a’ melynek életed
Gyönyörűségeit míg élsz köszönheted
Itten kell hagyni a’ drága örökséget
Itten ha férj vagy a’ kedves feleséget
Ha lettél éltedbe gyermekek attyává
Szerelmes gyermeked lesz gyászos árvává
Rakás Aranyaid tőled el maradnak
Csak egy öltönötskét, ’s egy oszlopot adnak
Egy deszkából tsinált szomoru hajlékot
Más veszi kezére a’ több maradékot
Igy boritnak reád végre szem fedelet
Neked is véged lesz, mint másnak vége lett
Hogy ez így lesz, hidd el, mert a’ bizonyitja
Kinek hűlt testét e’ sirhalom boritja
Ki néked utazó bár meg némult szája
E’ magán tapasztalt dólgot prédikálja
Hald meg ki légyen ki illyen intést teve
Hozzád, és szívedre légyen irva neve
– – – – – – – – – – – kinek vólt hazája
Nagy Várad a’ sebes kőrös partja tája
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Szülei, a’ kiknek viteték utánna
A’ mennyei Lelkek bóldog hazájába
Életének – – – nyarában
– – – – – – – – – – kivel a’ szeretet
Arany lántzaival egybe szerkeztetett
A’ kivel a’ meddig éle szeretetbe
– vólt a’ mező nyári öltözetbe
– – – – – – kinek adta szívét
Tisztelte másodszor mint szerelmes hivét
Kivel vólt élete mig az Urnak tettzett
A’ Céres sarlója – – – – – mettzett
Ennek magzatihoz mig vég butsut vészen
Rebegő nyelvével ily beszédet tészen
Szerelmes – – – – – – a’ míg még
Tőlled végsőképpen el nem venne az ég
Jövel, hűltt karjaim gyenge szoritása
Haldokló ajjakam anyai szóllása
Hadd találhassa meg hiv szeretetedet
Melly kedvessé tette nállam személyedet
Reád, és életed szerelmes párjára
– – – – – – tettző virágára
Az egek harmatja kövér tseppel huljon
Hogy lankadt ortzátok ró’sája viduljon
Tiis – – – – – – – – – – – –
A’ kikért éltemet nyujtani kivánnám
Előttetek vég kép míg el botsátnátok,
Szivem szeretetét hadd buzogja rátok
Az egeknek rátok terjedő hatalma
Légyen élteteknek gyámola, ’s óltalma
Az árváknak Attya végyen védelmébe
Világi éltetek minden idejébe
Eredj már utazó de emlékezz erre
Hogy a’ halál számot tart minden emberre
Eredj de maradjon nálad e’ felelet
Néked is véged lesz, mint másnak vége lett.