A’ magzatok közzűl a’ kiket nemzettem
Már hát nem marad meg egyik is mellettem?
Az ékes virágok mellyek kedveltettek
Szánakozás nélkűl rólam le tépettek
A’ kedves gyümőltsök kikkel ékeskedtem
Ha le szakasztattak, minek is termettem?
Mitsodás erőszak óh ki nem mondhatni!
A’ természet lántzát ekként el szaggatni
E’ szerentsétlenség pedig nem mostani
Kezdett már ez engem tavaj hervasztani
De meg maradt akkor még egy ékességem
A’ mellyben találtam volt győnyőrűségem
Most van az az idő melly mezitelenűl
Hágy egészszen ’s mások előtt kelletlenűl
De nem bánom, legyek mindentől meg fosztva
Légyen ékességem kettő közt meg osztva
Fügjenek gyenge fánn a’ gyenge virágok
Nem vén fához valók a’ fiatal ágok
Mert minthogy a vénség miatt erőtelen
Azokkal sokáig birni elégtelen. –
Jobb meg vallom hogy ojj fákba óltassanak
Mellyekenn sokáig meg maradhassanak
A’ mellyek tarthassák mindég nedvességgel
Hogy virágozzanak díszes kedvességgel.