HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
A’ Tsókok

ELSŐ [ÉNEK]

Tsókokat éneklek én, ’s eggy boldog Párt, ki a’ tiszta Szerelmet addig érezte, addig fáradott annak Rósás útjánn, hogy sokára tsakugyan a’ boldog Jutalmat eggy más Ajjakánn ezer édes Tsókokba feltalálta. Beszélld el, Ámor, te a’ ki olly igazságos Ura vagy a’ mi Szíveinknek, a’ Melítesz’ és Rozália’ Történeteit, avvagy lelkesítsd Hármoniai erővel az én gyenge Lantomat, hogy én a’ Tsókokatis énekelhessem. Természet’ Ura! te a’ ki erősebb vagy a’ Halálnál, tedd halhatatlanná az én Nevemet, ’s míg azok a’ Borostyános Poéták, kik a’ pusztító, öldöklő és gyújtogató Hérósok’ latorságit trombitálják a’ jövendő Arany Kor előtt vétkessé tennék magokat, esmertess meg te engemet, ki a’ Természet Kintseinek Éneklője vagyok, esmértess meg az emberi Nemzet legszebb legérzékenyebb ’s – talám legháládatosabb Részével. Adj nékem ezek közűl, ha Rozáliát nem is, legalább eggy szerelmes Rózit. Szállj le a’ gyönyörű Esthajnalból, ’s beszélld elő mennyi édes Kínt, melly tökélletes örömet szerzettek a’ tiszta Tsókok az én Melíteszemnek és Rozáliámnak: holott*
holott <pedig> Az áth. szó fölé írva.
ez nem tudott semmit a’ Módiról, amaz pedig nem vólt Héros, hanem tsak ember.
Tsendes Estve vólt, mikor Melítesz a’ Berekbe*
Berekbe <Erdőbe> Az áth. szó fölé írva, előtte az a’ az-ból jav.
andalgott. Tsak néha hallatszott a’ Nyárfák’ tetejéről a Vadgalamb’ nyögése ’s a’ bokrok közűl a’ Fülemile’*
Fülemile<nek> A rag és előtte az ékezet áth., helyettük hiányjel.
Énekének utolsó hangotskája, mellyenn elszunnyadott. Lassú*
Lassú Az L Ts-ből jav.
Szellők lengedeztették a’ Fák’ Leveleit; apró Árnyékok – a’ Homály’*
<’s>apró Árnyékok<skák suhantak el a’ Gallyak között> – a’ Homály’ Az áth. rész előtti k t-ből jav.
és Fény’ állhatatlan Leánykái – jelentek meg, ’s némán suhantak el a’ Gallyak között. Az Álom harmatozott minden bokorra, a’ Nyúgodalom*
a’ <Hall> Nyúgodalom
űlt minden Fa’ tetejénn, a’ Hallgatás lepte meg az egész Környéket: – édes vígasztalóji eggy szomorú Szívnek, mellyet nem te epesztesz, oh, Szerelem.*
mellyet nem te epesztesz, oh, Szerelem. – E tagmondat eredetileg így hangzott: mellyet nem a’ Szerelem epeszt. Az epeszt áth., az oh az a’-ból jav., a pont és a gondolatjel utólag betoldva, akárcsak a te epesztesz a sor elé, attól kicsit fentebb. A sorral egy vonalban pag. 3. utalás látható; ez, valamint az <epeszt> után levő Ψ jel mutatja, hogy a szöveg a kézirat 3. oldalán folytatódik.
– Nyájason mosolygott le a’ zőld*
a’ <fá> zőld
ágak közűl Vénusz’ gyönyörű Tsillaga, Heszper. Gondosann kereste fel harasztos Rejteki köztt a’ szemérmes*
szemérmes <sz ártatlan>Az áth. rész fölé írva, előtte a névelőből elhagytuk az egyébként utólag betoldott z-t.
Violát, hogy apró kék Szemét megtsókolja, nyájasonn pillogatott a’ büszke Tulipántra, ’s az Ártatlan Liliomot első Szunnyadásábann meglepvén szerelmes Sugárival annak fejér Kantusánn erőszakot tett. Heszper, ez a’ gyönyörű Tsillagzat,*
Tsillagzat, A zat és a vessző utólagos betoldás.
a’ Hajnal’ vezetője ’s az Estve’ kisérője, gyengébb a’ tüzes Napnál, ’s nyájasabb a’ szomorú Holdnál, a’ Gyönyörűségnek és*
a’<z> Gyönyörűségnek és Az és ’s-ből jav.
Ártatlanságnak kedves Tsillaga,*
<bo>kedves Tsillaga <?tj> Az utolsó a olvhtl. betűből jav.
a’ Tsókoknak és Rozáknak boldog Hazája. Az ő Pillantásiból*
Az ő <látására> Pillantásiból
kellemetes Mennyei fény tsillogott le e’ gyarlóbb Világba,*
e’ <boldogtal> gyarlóbb <Fo> Világba Az e’ a’-ból jav.
’s a’ bádgyadó Természet megújjúlva érezte ide alatt’*
ide alatt’ A sor fölött betoldva.
az ő Jóltévő*
Jóltévő A J G-ből, a második betű olvhtl. betűből jav.
Súgárit. Minden Teremtés vagy édesenn nyúgodott, vagy gyönyörűséggel*
gyönyörűséggel A gy Gy-ből jav.
andalgott az ő szerelmes mosoly[g]ásira:*
mosolyásira em.
tsak maga Melítesz – tsak ő maga viselte Szívébenn és Homlokánn a’ békövetkező Éjszakának*
Éjszakának A sza olvhtl. betűkből jav.
komor tekíntetét. Epesztő Sóhajtások között járt ő fel ’s alá a’ Berekbenn; még*
Berekbenn; <alig> még
a’ Nap magosról lötte vala*
vala Sor fölötti betoldás.
forró Súgárait, már félbeszakgatott*
félbeszakgatott A második a olvhtl. betűből jav.
jajokkal panaszolta a’ néma Fáknak Szíve’ Gyötrelmeit. Sírt, őröngött, szűntelen a’ Halál és Rozália’ Képe forgott Szeme előtt. E’ kettő közűl valamellyiket kereste, ’s míg azt feltalálni igyekezett eggy setét Erdőbe botlott bé. Felrezzent ennek*
ennek Az első e a-ból jav.
látására tévelygő Melánkóliája, ’s rajta egészenn*
rajta egészenn <megelégedve> Az áth. szó fölé írva.
megnyúgodott.*
megnyúgodott <...> Az ezután lévő Ψ jel, s a sor elé betoldott pag. 2. utalás jelzi, hogy a folytatás ismét a 2. oldalon olvasható.
Sűrű fekete Tölgyfák kettőztették itt az Éj’ borzasztását, mellyeknek*
Sűrű<enn állottak a’> fekete Tölgyfák <eggyik oldalánn az Erdőnek>, kettőztették itt az Éj’ borzasztását. <Soha ez>eknek Az itt a sor fölé, a melly a <Soha ez> fölé betoldva, ez utóbbi előtt megmaradt a pont, em.
agg Törzsökjeit a’ kiátkoztatott Fejsze és Napvilág soha még*
soha még Sor fölötti betoldás.
nem érdekelte. Egyedűl a’ Vénség tsonkázta*
Vénség <tördel> tsonkázta
roskadtt Gallyait ezeknek,*
ezeknek, Utólag betoldva a sor fölött.
’s a’ melly redves Tőkéket ki forgatott, azok mutattak a’ rémítő Setétségbenn valami sáppadtt Planétafényt. Odvaibann füles Baglyok huhogták éjjeli Énekjeket, rothadtt Tövek körűl mérges Kígyók varas Békák nösztek e’ gombákonn, ’s mohos ágainn*
ágáinn ágánn-ból jav., az ékezetet elhagytuk.
sikoltozott eggymásnak a’ Halálmadár. Itt bólyongott Melítesz, tele szerelemmel és*
szerelemmel <és Kétségbeeséssel> és
utolsó Fájdalommal. E’ rémitő Irtózások kedves Eledeli vóltak az ő Kétségbeesésének: utálta a’ Gyönyörűséget, minthogy el nem nyerhette Szívének legfőbb örömét. Megindult tántorgó Lábakkal e’ kietlen Tartománybann, hideg vérrel*
hideg vérrel <érzéketlenül> Az áth. szó fölé írva.
bukdosott eggyik Kőről a’ másikra, ’s érzéketlenűl szaggatta ki széllyelborzadtt*
ki <Haj> széllyelborzadtt
Haját a’ pirongató Tövisek közűl. Eggy iszonyú Vőlgynek szélére jutott, mellynek méllysége tsak a’ Poklot ábrázolhatta, félig kidűltt Bikkfák függöttek ki*
felig em.kidűltt <fák Tser>fák függöttek <felette, ’s mohos Kőszi> ki A Bikk a <Tser>, a ki a <felette> fölé írva.
a’ belé rohanni készűltt Hegyoldalból, mohos*
mohos <mezítelen> Az áth. szó fölé írva.
Kősziklák ütötték ki belőle mezítelen fejeket, mellyeknek eggyikéről sikóltva*
sikóltva <bőgve> Az áth. szó fölé írva.
szakadtt le eggy kétségbeesett Patak, ’s rettentve bőgte végig e’ halálos Méllységet. Vérszopó Sárkányokkal,*
Vérszopó Sárkányokkal <Rettegés szítta ennek ólom Levegőjét> Az áth. rész fölé írva.
tüzes*
<s> tüzes
Kísértetekkel, ordító*
ordító <fekete> Az áth. szó fölé írva.
Lelkekkel, ’s*
Lelkekkel, <vérszopó Sárkányokkal> ’s A <vér> fölött olvhtl. betoldás van, az S s-ből jav.
az Éjtszakának fekete Boszorkányival tőltötte bé ezt a’ hideglelős Fantázia,*
hideglelős <Kép> Fantázia
Rettegés és Ájúlás szítta ennek ólom Levegőjét, a’ Kétségbeesés tántzolt meredék Szírtjeinn, ’s a’ Halál tsendesenn aludtt eggy félig bészakadt*
bészakadt A kadt olvhtl. betűkből jav.
homokpartonn. Ennek zsibbasztó Lábainál űlt le magánn kivűl Melítesz, ’s azonnal elájúlt. Hosszasonn tartott vólna Ájúlása, de az itt*
az <Romlássok> itt A z utólag betoldva a névelőbe.
játszadozó Romlás eggy szörnyű Kősziklát hajtván a’ küszködő Habokba*
hajtván <...> a’ <zuhogó ví> küszködő Habokba
nagyot katzagott rajta. E’ borzasztó Katzaj kiütötte Melítesz szeméből a’ halálos*
halálos A h á-ból jav., előtte a névelő z-jét elhagytuk.
álmot, felugrott fekvő helyéből: Jaj, így kiáltott, ’s a’ Rettegések minden barlangból, minden kő, minden fa, minden hab közűl eggyszerre sikoltották vissza a’ hármas Jajt. Jaj Rozália!*
Jaj <...> Rozália!
E’ kedves Névre elveszett minden Irtózása e’ kegyetlen Helynek: az öszve dűlt fák, a’ kiálló darabos*
dárabos Az ékezetet elhagytuk.
Kövek, a’ sikóltó Méllység*
Méllység Az M H-ból jav.
tsak eggy bús*
tsak eggy bús <...> Az áth. rész fölé írva.
Paraditsomot mutatott. A’ Rettegés a’ Kétségbeesés édes Andalgásnak tetszett, ’s a’ Halál eggyet mosolygott. Jaj Rozália! én örökre elvesztettelek tégedet, örökre. Nem reménylhetem többé, hogy az én Boldogságomat a’ te Ajjakidbann*
Ajjakidbann Az A a-ból jav.
feltalálhassam! Oda van! A’ Fájdalom foglalta el az én Szívemet ’s a’ Kétségbeesés ordít én körűlöttem. Nyomorúlt Szív! szűnj meg dobogni mellyembe,*
dobogni mellyembe <verni bennem> Az áth. szavak fölé írva.
’s vedd bé a’ Halált belső részedbe, vedd bé a’ Rozália neve mellé, ’s*
Rozália <melle> neve mellé, <hogy> ’s
e’ kedves Névenn tsendesedj el örökre. A’ férgek rágjanak öszve eggy esméretlen Hant alatt ’s boldog lészel, mert e’ kínos rágásokat nem fogod érzeni. Eljön talám az a’ boldog Nap, hogy az a’ kegyetlen sóhajtani fog eggy szerentsétlen utánn, kit életébe kínozott, ’s tsókolni fogja azt a’ Vadrózát, melly a’ te Véredtől kövéredett. Óh százszor boldogok, kik az ő Kedvesseknek Kebelekbenn halhattak meg, százszor*
százszor Sor fölötti betoldás.
boldogok kiknek tévelygő*
kiknek <az ő> tévelygő
Lelkek saját Kedvesseknek Ajjakira szállhatott ki, hogy annak Lelkét ott megvárván eggyütt bujdossanak a’ Paraditsomba. Igazánn szerettem én az én Szépemet, ő kivűle senki nem vólt, kiért Szívem gerjedezett vólna, őtet szerettem meg legelőször,*
legelőször<is> Az is áthúzása egyben a vesszőt is jelenti, fölötte a pont az i-ből maradt.
őtet is fogom szeretni halálomig. Mennyit sohajtottam az ő Nevét, tudják ama’ boldog Vidékek, hol minden*
hol <azt> minden A felmetszettem a következőképp van elválasztva: felmetz- tszettem; mi szabályos alakjában írjuk, így szerepel egyébként másutt is.
fiatalba felmetszettem azt, nöttek a’ fiatalok, ’s nöttek az én Gyötrelmeimis. Most már minthogy őtet nem reménylhetem többé, óhajtom a’ Halált,*
óhajtom <megh> a’ Halált Az első m k-ból jav.
kedves lesz ez nékem, mert az ő Nevénn halok meg, az ő Szerelme emészti meg az én életemet. Nyíljatok meg Örök Kapui a’ tiszta Szerelemnek, fogadjátok bé*
Szerelemnek, <veg> fogadjátok bé
az én utólsó Sohajtássá vált Lelkemet, hadd nyugodjon meg végtére*
végtére <örökre> Az áth. szó fölé írva.
ama boldog Rozások között a’ hív Szeretők Elíziumába:*
a’ hív Szeretők Elíziumába: Sor fölötti betoldás.
’s ha jövendőbe az a’ szeretett Lélek meg fog titeket*
títeket em.
az ő Béjövetelével ditsőíteni eresszétek bé őtet, ’s mondjátok meg néki hol pihen az ő Rabjának Lelke. Nyíljatok meg örök Kapuk! ti bennetek várom én az én végső Nyúgodalmamat, fogadjátok bé Lelkemet. Te pedig, Rozália! édes Gyötrelme az én Szívemnek, emlékezz meg hív Rabodról, találj nálam a’ ki jobban megérdemli kedvedet;*
kedvedet. Utána a pontot pontosvesszőre javítottuk.
én hívenn szerettelek, egyéb Jutalmát halálomnak nem kérek, elég lesz nékem ha te azt meghallván így fogsz sóhajtani:*
fogszsóhajtani A fogsz sor fölötti betoldás, a ni sz-ből jav.
Szegény Melítesz! Isten hozzád; Rozália!*
Rozália! A sor fölött betoldva.
Én meghalok! Ez utolsó Hangja magával eggyütt a’ Habokba sűllyedtt. Nagyot lottsant a’ setét Víz, ’s megrijasztotta*
Víz. ’s megrijasztotta A jasz olvhtl. betűkből jav., a pontot vesszőre jav.
mind két Partjainn az Erdők’ Boltozatját. A’*
A’ olvhtl. betűből jav.
boldogtalan Melítesz eszméletlen úszkált a’ Halál fagyos Karjainn, sebessenn*
sebessenn <harsogva> Az áth. szó fölé írva.
vitte az omló*
vitte az <sebe> omló A z utólagos betoldás.
Patak, ’s a’ kavargó*
kavargőA kavar olvhtl. szóból jav., az ő-t ó-ra em.
Őrvény morogva tekerte bé. Limnisz, eggy szánakozó Nimfa, felemelte*
felemelte Az első és utolsó szótag olvhtl. betűkből jav.
búba borúlt deli tekíntetét a’ süvőltő Habok közűl. Kékszín*
közűl. Kékszín A pont vesszőből, a K k-ból jav. A költő elfeledkezhetett az itt végződő mondat elejének az átalakításáról, mert az e javítás után értelmetlen lett (Midőn Limnisz,); ezért em.
Hajairól, ’s káka koszorújáról tsorgott a’ Víz, ’s felemelvén Liliom páltzáját így szollott a’ Haboknak: Habok tsendesedjetek! Habok vegyétek*
vegyétek Az első e i-ből jav.
hátatokra ezt a’ szerentsétlen Ifjat, ’s tsendesenn vigyétek a’ túlsó Partra, hol őtet a’ Szerelem’ apró Istenei várják a’ bokrokonn. Ezt mondván gyékény Hintajába*
gyékény <Szeker> Hintajába
űlt, ’s a’ mormoló Habok mindenütt lesimultak előtte. Melítesz a’ partra vetődött. Rozaspiritussal várták őtet az apró Tűndérek, hogy a’ halálzsibbadásiból feloldozzák féleleven tagjait. Ariel, eggy kedves Tűndér rózapamattsal dőrgölte elalélt szíve’ Tájékát, Foszfor*
Tájékát, <Penele pedig a’ Halál pókhá> Foszfor
pedig eggy tulipánt Lámpást tele a’ legtsillámlóbb*
tele a’ legtsillámlóbb <tartott tele> Az áth. szavak fölé írva.
Hajnalsúgárokkal villogtatott homályos Szemei előtt, míg azokról Pénele a’ halál pókhálójit bontogatta apró Ujjaival. Ezer parányi Tűndérek űltek halvány Ajjakára, ’s mennyei lehelletekkel fúvallották belé az Életet. Melítesz felérezte magát, körűl hordozta bolyongó Szemeit, ’s meglátván maga körűl a’ Szerelem nyájas Tűndérkéit, magát a’ boldog Szeretők’ Elíziumába képzelte. Ah, így rebegett gyenge Hangonn, boldog Lelkek, kik szerelmes Pályátokat megfutván, e’ kies Hazába nyúgosztok, fogadjátok el a’ szerentsétlen Melíteszt társatoknak. Botsássatok meg nékem, hogy én önként kerestem Halálomat, botsássatok meg, Rozáliát szerettem én. Imé jövök*
Imé jövök Az Imé a mondat elé utólag betoldva, a J-t j-re javítottuk.
hozzátok, hogy örökre megnyúgodjam közöttetek, és – hogy az én Rozáliámat megvárjam itt. Élsz*
itt. <Bézer a’ Tsókoknak legfőbb Tündére.> Élsz
még Melítesz, így visszontaglá Bézer a’ Tsókoknak legfőbb Tűndére, a’ Szerelem’ Istene megtartott tégedet azon Habok között-is, mellyekbe a’ Kétségbeesés buktatott. Nem a’ hóltak’ Tartományja ez, Melítesz, bízzál, a’ Gyönyörűség’ és Ártatlanság’ apró Istenkéit látod körűlötted. Én vagyok az Öröm’, és Tsókok’ Tűndéri köztt legelső, ’s leszállottam az én nyájas Társaimmal az Esthajnal legszebb Rozássából, hogy a’ te Szerelmedet megvígasztaljam. Élj és bízzál, a’ Rozália Szíve vagy tiéd vagy senkié sem. Többet most nem jelenthetek. Ébredj fel halálos*
halál<.>os
Álmodból, szedd elő minden erődet szerentsétlen, ’s menj el a’ bőlts Filánderhez, kit ez erdős Dombonn túl a’ Vénusz’ Temploma mellett fogsz találni. Ő Tanátsot fog adni tenéked, ’s e jóltévő Tűndérek Óltalmadra mindenkor megjelennek. Élj, Melítesz, és bízzál. Ezt mondván a’ kellemetes Bézer bíborszárnyainn elrepűlt mennyei*
elrepűlt <’s> mennyei
fényt hagyván*
hagyván A második szótag ott-ból jav.
maga utánn a’ setét Gallyak köztt, ’s ámbrozia illatot a’ bokrok körűl. Elbámúlva űlt*
Elbámúlva <meredtt> űlt
Melítesz darab ideig, ’s mozdúlatlan Szemekkel kísérte az Ágak és Felhőkönn túl jóltévő kis Istenét. Érzette dobogni kezdő Mellyében az Öröm’ és Reménység’ édes Ösztönit, megújjúlva kelt fel a’ harmatos fűről, ’s olly szerelmes elragadtatásba indúlt az Erdős Domb’ Meredekjének, mintha óhajtott Rózijának Kebelébe ment vólna bízonyosann. Setét agg fák között,*
között. Utána a pontot vesszőre javítottuk.
tövises bokrokonn által, út*
út Az ú olvhtl. betűből jav.
nélkűl vágtatott eggy Kőszirtról a’ másikra, hol a’ Vak*
a’ <s> Vak
Éj terjesztette el mindenütt a’ halálos Veszedelmeket. Foszfor, a’ mosolygó kis Tűndér, mindenütt előtte vitte tulipánt Lámpását, ’s világos sugárival barázdálta a’ nyálkás Setétséget. A’ Domb’ tetejére ért, ’s onnan le felé indúlt a’ tulsó oldalonn menetelesebbenn hajló Vőlgynek. A’ Fák itt már fiatalabbak, a’ tövis bokrok ritkábbak, a’ Kövek apróbbak valának, s’ hová tovább mind inkább látszott a’ Tájék szelidűlni. Ki értek végtére a’ Ligetből, ’s a’ nyájas Hajnaltsillag örvendve mosolygott rájok a’ pirúlni*
a’a’ pirúlni em.
kezdő Égaljáról: Foszfor eggy kis Patakba vetette Lámpássát,*
Lámpássát Az L l-ből jav.
’s eggy Hajnal súgáronn*
Hajnal <tsilla> súgáronn
Vénusz’ gyönyörű Tsillagába repűlt. Ekkor bámúlt el*
Ekkor <Melitesz> bámúlt el
Melítesz, jobbann mint valaha, meglátván*
valaha, <lá> meglátván
ezt a’ boldog helyet, mellybe őtet a’ barátságos Tűndér Istenek vezették. Kies Térség nyílt ki az ő Szeme előtt, mellyhez hasonló Paraditsomot még eggy Nemzet Profétája*
Profétaja em.
sem látott. Gyönyörű pázsit terjedtt el a’ Látás végéig, apró gyepből állott őszve sűrűenn ’s olly élő zőld vala, hogy színte feketének látszott, ezer különbböző Virágokkal vólt kihímezve, ’s vídám tzitrom és Narantsfák állottak*
Narantsfák <...> állottak
végig rajta, a’ mellyekenn érett*
a’ mellyekenn <régibb> érett
’s éretlen almák sőt virágokis lévén még, a’ szemet és szájat*
még, <nem tsak> a’ szemet és szájat A tárgyrag mindkét szóban olvhtl. betűből jav.
gyönyörködtették, ’s illatos Árnyékkal kedveskedtek. Másfelé tágas Szőllő Lugasok látszottak, ’s az egres közűl hizelkedett a’ piros Bakar, ’s a’ virággal eggyütt szagoskodott a’ megért Muskotály. Fejér ’s piros Színű Róza Ligetek nyúltak el a’ Jázminok és Jeneszterek között: Ezer meg ezer Tenglitzek, Filemilék és Papagályok köszöntötték benne a’ feltetszett Hajnalt; szelid Szarvasok, játékos Majmok ’s a’ legdelibb Dámvadak*
Dámvadak <vadatskák> Az áth. szó fölé írva.
múlattak eggyütt a’ liliomokonn. Fejér*
liliomokonn. <között.>Fejér Az onn utólag toldva a szóhoz.
Márvány Kútak ugráltak fel mindenfelé, ’s kellemetes tsörgéssel hullottak eggymásra, akkor*
akkor Sor fölötti betoldás.
eggy kristály Patakká változván ezer keringésekkel folytak keresztűl a’ Mirtus erdőbenn, a’ hol*
erdőbenn, <fejér> a’ hol
sereg fejér Hattyúk förödtek tiszta Habjaibann. A’ legédesebb Hármonia, a’ sokféle Szépség, a’ kellemetes Illatozás elragadták Melíteszt annyira, hogy illy sok Gyönyörűségei közt még Rozáliája sem jutott Eszébe. E’*
E’ A’-ból jav.
boldog Tartománynak közepénn látszott eggy kerek Dombotska, ’s annak tetejénn fénylett ki eggy Pálma Erdőből a’ Vénusz’ Temploma, hol a’ bőlts Filánder lakott e’ kedves Istenasszony’ Papja. Filánder már felkőlt vala Rózalepleiről ’s a’ Pálma Erdőbe sétált a’ híves Hajnalonn. Melítesz ment a’ Pálma Erdőbe, márvány*
Melítesz <bé> ment a’ <Templomba, ’s> Pálma Erdőbe, <kirakott ösvény><tágas ösvény nyúlt fel egész a’ Templomig> márvány
és ezüst Állóképek között nyúlt fel eggy tágas ösvény egész a’ Templomig. Szent borzadás szállotta meg a’ Melítesz Lelkét, ’s reszkető*
reszkető <tántorgó> Az áth. szó fölé írva.
Lábakkal lépett a’ Templomhoz,*
Templomhoz <Ajtóhoz> Az áth. szó fölé írva, előtte az a’az-ból jav., a temjén előtti a’ pedig utólagos betoldás.
mellyenn a’ temjén fűst sűrűenn tántorgott kifelé. Az Ajtó felett*
Az Ajtó felett <’s felette Arany betűkkel vólt> Az áth. rész fölé írva, ez előtt a vesszőt pontra javítottuk.
piros rubintból ki metszve tündöklött Vénusz*
ki metszve: <AZ ÖRÖK SZERELEMNEK> tündöklött <a’> Vénusz Az igekötő a sor fölött betoldva, a kettőspontot elhagytuk.
és a’ Természet kik*
kik Sor fölötti betoldás.
eggymást tsókolták,*
tsókolták <ölelgetve> Az áth. szó fölé írva, a v t-ből jav.
’s alattok illy arany betűk látszottak, – AZ ÖRÖK SZERELEMNEK! Szűntelen való Szimfónia, olly édes Szimfónia, melly a’ Lelket gyönyörködve hordozta, zengett az üres Templomba*
az üres Templomba A sor fölött betoldva.
a’ felkoszorúzott piróp*
piróp A sor elé betoldva.
Óltár mellett,*
mellett <körül az üres Templomba> Az áth. rész fölé írva. A tagmondat a javítások előtt így hangzott: zengett a’ felkoszorúzott oltár körűl az üres Templomba.
láthatatlan Kellemek repdestek Melítesz körűl ’s tsak édes Tsókjaikat érzette. Égszín*
Égszín Az É olvhtl. betűből jav.
Selyem Kárpitok terítették bé a’ falakat,*
a’ <pirop> falakat
bámító mesterség oltsította a’ pazér Drágaságot, szerelmes rajzolatok*
szerelmes <kép> rajzolatok
vóltak rajta kihímezve. Kettő*
Kettő <eggy ...> Az áth. szavak fölé írva.
volt*
volt <többek között> Az áth. szavak fölé írva; a következő szó (kiváltképpen) első szótagja a között tt-jéből jav.
kiváltképenn, melly a’ néző Szemet a’ többiről elfordította. Eggyikenn a’ Természet vólt ki ábrázolva az ő eredetébenn, a’ másikonn a’ habokból*
a’ <Vénusz> habokból
ki születő Vénusz, mesterségesenn látszott megmozdúlni a’ kék Selyem’ Tengerénn eggy kis Tajtékotska, mellyből eggy legnyájasabb leghatalmasabb Istenasszony készűlt, arany tsiga héjjbann futta őtet Zefir a’ Tziprus Partjaira, Nimfák, Tritonok vették*
Tritonok <követték> vették
körűl a’ tsetsemő Vénuszt. Itt vóltak kirajzolva az Isteneknek ’s Hérósoknak Szerelmei. Jupiter az Europa Bikája, Io a’ Jupiter tehene. Herkules Ioléja mellett Kantusba az orsóval,*
az orsóval A sor fölött betoldva.
’s Ámor az oroszlány*
oroszlány A második o s-ből jav.
bőrbe a’ Buzgánnyal. Apolló Dafné utánn vágtatva, ’s az ő szemérmes Húga az alvó Pásztor mellett. Vénusz az Erdőbe bolyongva mikor piros Rozák fakadtak sebes talpa nyomainn, ’s a’ szép Adónisz a’ vér és kökörtsin közt heverve. Eggyszóval minden édes titkaik a’ Halhatatlanoknak, még ama’ híres meseis az egész Égben, Vénusz és Márs a’ Multziber Hálójába.*
Multziber <Kalitk> Hálójába
Más felől a’ hív Szerető Párok Nevei*
Párok<nak> Nevei
hosszas sorral aranylottak a’ kék Selyem Kárpitonn. Itt találta Melítesz saját Nevétis ’s azzal*
’s azzal Sor fölötti betoldás.
Kedves Rozijáét,*
Rozijáét<ak> A t n-ből jav.
de a’ melly még kettős Selyem fedél alatt lappangott. Óh mint örűlt ő ennek látására, tovább andalgott e’ két Névnek szemlélésénn, mint minden remek festéseinn a’ Templomnak. Háromszor sóhajtott ennek látására, háromszor remegtek szemébenn az Öröm Könnytseppek, háromszor szollította Nevénn kedves Rozáliáját, ’s mind annyiszor megtsókolta a’ szerelmetes Betűket. Azomba még ő ezekenn andalgott, belépett a’ Templomba Filánder az Istenasszony’ Papja. Roza koszorújára szállottak a’ nyájaskodó Kellemek, tetszetes Felség űlt vídám Homlokára, ’s örömzengzettel tisztelték a’ Láthatatlan Hangok. Eggyszerre meglátta az andalgó Melíteszt, ’s így*
’s <...> így
szóllott nékie: Itt vagy tehát Melítesz, a’ Szerelemnek mennyei Követje sugallotta meg álmomba hogy téged várjalak. Nyerj tőlem vígasztalást az ő mindenható Parantsolatjából: ’s kövess engemet. Ezt mondván megfogta az ő Kezét barátságosann, ’s eggy oldalajtónn kivezetvén az Adónis’ Sírjához vezette, melly eggy Rozás Ernyő alatt magánosann állott két Kupresszus szomorú*
Kupresszus szomorú <Platanus attyafi> Az áth. rész fölé írva.
Árnyékábann a’ múlandó Kökörtsínyek között. Itt szokta az ő*
szokta <gy> az ő
Kedvesének Halottinnepét tartani az Istenasszony gyászba őltözött Nimfáival, ’s a’ zokogó kis Ámorokkal, itt szokott ő gyakorta magánosann*
gyakorta <az ő> magánosann
múlatni az ő Kedvesének Árnyékával,*
Árnyékával A valban-ból jav.
felhozatván*
felhozatván Az atv olvhtl. betűkből jav.
azt a’ Hóltak’ Tartományából a’ halálnális erősebb Szeretettel. E’ mellett*
az <...> halálnális <első> erősebb Szeretettel. <Itt telep> E’ mellett
telepedett le Melítesz Filánderrel a’ Pappal, a’ sűrű*
Pappal, <’s azonnal megje> a’ sűrű
Majoránna gyepenn, ’s azonnal a’ három Grátziák, mind kellemetes Szűzek, megjelentek édes Énekléssel, énekekben a’ Természet’ Szépségét énekelték, ’s a’ Szeretet közönséges*
Szeretet <mind> közönséges
Hatalmát. Ámbróziás étkeket, ’s szív élesztő Italokat tettek Filánder és az ő Vendége elejébe, ’s míg ők ettek, őszve fogózva tántzoltak a’ harmatos Violákonn arra a’ kedves Muzikára, melly a’ Templom Tornátzi ’s az Erdők közűl zengedezett.*
zengedezett Az ett olvhtl. betűkből jav.
Az alatt Filánder sokat kérdezte Melíteszt az ő kedves Rozijáról, gyakorta tudakozta tőle, Szerelmének első okát, eddig való Történeteit, azonba bátorította ’s mézes*
mézes <édes> Az áth. szó fölé írva.
reménységekkel édesgette bádgyadó*
édesgette <s> bádgyadó
Szívét. Végre így szollott néki nyájasann: De beszéld el, kérlek, kedves Melíteszem Szerelmednek minden Rendét elejétől fogva, imé addig elfognak ez örvendő Vidéknek minden lakosai hallgatni, add tudtomra mind kedves mind szomorú Történeteidet, a’ miólta Rozáliára lobbantál, mert tudom, hogy illy hív Szerelem, mint a’ tiéd, nem esik meg példás Esetek nélkűl.

MÁSODIK ÉNEK

Mind eltsendesedtek a’ Papnak intésére, ’s még a’ szomszéd Kupresszusok is figyelmezni látszottak az ő beszédének Hangjára. Ekkor a’ bús Melítesz lenyugodván a’ Roza boltozat mellé így szólamlott: Szívemnek*
szólamlott: <Diána’ bőlts Pap-> Szívemnek
legsértegetőbb Fájdalmát kívánod, óh*
kívánod <megujj>, óh
Filander, megujjíttatni, midőn ama’ kedves Napot hozod Emlékezetembe, a’ mellyben Rozália Ajjakiról szívtam e’ boldogsággal határos Halált, a’ melly ólta Lelkem’*
Lelkem’ <Szívem’> Az áth. szó fölé írva.
Békeségét örökre elvesztettem, Nyúgodalmam kies Térjét elpusztítva szemlélem. Valahányszor ezt a’ Szerentsétlen Történetet elmémbe forgatom, mind annyiszor az Ámor’ lángoló*
lángoló <lobogó> Az áth. szó fölé írva.
fáklyáját villogtatom Sohajtásaim’ Szellőjénn ’s ujabb lobogásra gerjesztem azt; mind annyiszor az ő hasító Nyilát piszkálom*
Nyilát <...> piszkálom A pi olvhtl. betűkből jav.
és bízgatom mélly Sebembe, ’s nagyobbá tészem a’ Szúrást és Fájdalmat. ‘S jóllehet mind ezeknek Emlékezete*
ezeknek <keserves> Emlékezete
keserves kín eggy*
kín <annak> eggy
olly Szerelmesnek, a’ ki minden Reménység nélkűl él: mindazáltal elkezdem, hogy lásd ebbőlis melly haszontalan és tsalárd a’ Szeretők’ Reményje, ’s a’ Szerelem’ első*
első A sor fölött betoldva.
Gyökere melly édes, Gyümöltse melly keserű.
A’*
A’ <Eggy> Az áth. szó fölé írva.
kellemetes Tavasz elérkezett vala már az ő kökörtsin Hintajánn, ’s nyájas fúvallatival felélesztgetvén a’Természet kebelét, elterjesztette vala már az Életet és Örömet, az Erdőkönn és a’*
a’ Utólagos betoldás.
Mezőkönn. Eggybe gyűlének tehát az örvendő Pásztorok és a’ Vidéknek Ártatlan*
Ártatlan Az Á á-ból jav.
Lakosi, hogy az ő első Áldozatjokat az új Tavasznak bémutassák, ’s a’ mindent ujjító Vénusz’ Tiszteletére Mezei Játékokat tartsanak. Zőldágakból híves Bóltozatokat tsináltak a’ Pásztorok, ’s az Erdőbe Egyenes*
Egyenes Az Eg Pa-ból jav.
Pályákat készítettek a’ Futásra. Eleven Gyepből takaros Oltárt raktak a’ nyájas Istenasszonynak, és azt a’ Tavasz első Virágaival felékesítvén eggy pár*
felékesítvén <ké> eggy pár
fiatal Gerlitzét áldoztak meg rajta, úgy hogy azoknak*
azoknak A nak at-ból jav.
szárnyokat és Lábokat öszve kötvén bús*
bús A b olvhtl. betűből jav.
Énekléssel tették fel az Óltáronn lévő rakás Játzintra, a’ mellynek közepéből eggy égő Fáklya nyúlt fel, ’s akkor a’ Tavasznak tarka Kantusba őltözött ’s nártzisokkal*
’s <violákkal> nártzisokkal
koszorúzott ifjú Papnéja, a’ Szűzeknek víg Dalja, ’s az Ifjaknak Öröm tántza között mególdozta őket*
mególdozta <meg> őket Az igekötő utólag toldva a szó elé.
’s a’ Berekbe szabadonn eresztette. Ezt követte a’ Mezei Ebéd. Le*
Le Az L l-ből jav.
űltek eggy oldalonn a’ Pásztorok, ’s ezekkel szemköztt a’ mosolygó Szűzek,*
mosolygó <ártatlan> Szűzek
ettek a’ meg nem terhelő elégségig, ittak a’ Szívnek ártatlan Megvídúlásáig. Tavaszi Énekeket zengettek, ’s tégedet, óh élesztő Szerelem! magasztaltak. Végre a’ zőld Gyepről mind felállván, Palemon,*
Palemon Az e a-ból jav.
a’ jámbor Palemon, eggy vídám*
eggy <víg> vídám
Öreg így szólítá meg az Örvendő Sereget: Ifjak! ímé*
Ifjak! <vala> ímé
elértűk hálá a’ kedvező Napnak azt a’ boldog Esztendőszakaszt, melly ismét feloldozta Mezeinket a’ komor Tél’ fagyos Köteliből, ’s a’ mi Szívünket is egyetembenn a’ hosszas*
hosszas Az első szótag olvhtl. betűkből jav.
Únalomból felébresztette: itt van az a’ kedves*
az a’ <boldo> kedves
Nap, mellyenn a’ mi Atyáinknak*
Atyainknak em.
Szokások szerént a’ régi Arany Kornak példájára ártatlan Örömmel innepeljünk e’ Mezőkbenn. Áldoztunk a’ Természet két Jóltévőinek, ettünk a’ Tavasz első Adományiból, ’s megörvendeztetett bennünket a’ múlt Ősznek édes Nektárja, és hogy innepi heverésünk se puhítsa el Tagjainkat, fogjunk a’ Testnek édes gyakorlásihoz. Valakinek azért, óh Ifjak! kedve van a’ szokott Pásztori Játékokra, keljen fel, ’s múlassa magával eggyütt inneplő Társait. Vajha az én hajdani erőmet e’ szent Naponn vissza nyerhetném az Egektől, vajha az én Ifjúi serénységem*
serénységem <elevenségem> Az áth. szó fölé írva.
ha tsak ma is vissza térne gyenge Tagjaimba: eleven Ifjak, én lennék első közöttetek. De tudom ti bennetek sem aludtt el*
aludtt <f>el A vére után a pontot vesszőre javítottuk.
a’ ti Atyáitoknak vére, serkenjetek fel, óh melly édes a’ puha gyepenn kűszködni, ’s a’ lengő*
a’ <rezgő> lengő
árnyékok alatt sípolni. Mi nézői fogunk lenni a’ ti barátságos Vetélkedésteknek ’s a’ bajvívónak gyertyánkoszorút*
bajvívónak <tser> gyertyánkoszorút
a’ pályafutónak olajágot, a’ sipolónak kétszeres zabszárakat az*
zabszárakat <’s> az
Éneklőnek eggy pohár hives Bort ’s eggyszóval kinek kinek olly Jutalmakat fogunk osztogatni, mellynek legfőbb Díszét*
mellynek <dísze> legfőbb Díszét
a’ Ditsőség és a’ köz*
köz Sor fölötti betoldás.
Szeretet adja meg. Rajta Ifjak! buzditson*
Ifjak! <ser> buzditson
fel az Innepi Sípnak nógatása! Az*
nógatása! <Alig mo> Az
első megfúvallására a’ mezei Furuglyáknak hozzá kezdtek a’ víg Pásztorok az ő Játékjokhoz, mellyeknek eggy része vóltam magamis. Énekeltem, sipoltam küszdöttem több ifjú Társaimmal ’s ha nyertes vóltam é, azzal ditsekednem itt helytelenség vólna. Tsak ez eggyet említem, hogy utólsó Pályafutásombann néki hevűlvén, a’ Futóból*
hevűlvén, <győzedelmi olajágommal> a’ Futóból
eggy árnyékos Ligetbe tértem ahol*
ahol Az ah olvhtl. betűkből jav., az ol utólag hozzátoldva.
ízzadó Ortzámat győzedelmes Olajágommal legyezgettem vala, a’ midőnn néhány*
a’ midőnn <eggy Sereg> néhány
Szűzekre találtam, kik az illatos Violátskákat szedegették a’ gyenge fűbenn, ’s vídám beszéllgetésekkel múlatták magokat az árnyék alatt. Itt láttam, óh Egek, azt a’ Szűzet, azt a’ kellemetes és deli Szűzet, ki*
ki A k a-ból jav.
mint a’ Szépségnek új Hajnala, saját Tekíntetébenn*
Tekíntetébenn A benn t-re jav., majd az alá írt 1. ismét az első variáció érvényességét jelöli; ez illik a mondatba is.
eggy másik Tavaszt mutatott; ah,*
ah Az a i-ből jav.
itt láttam Rozáliát. Boldogok vagytok, így sohajték magamba, szemérmes Leánykái a’ Kikeletnek, apró Violák, mellyeket illy szép Kezetskék tapogatnak, ah, még boldogabbak, mellyek az ő hószin*
ő <Sz> hószin
Mellyénn halhattok meg! Míg így andalgottam magamba, kiesett Mellyéről az a’ kis Kötés Viola, melly ottann szagoskodott, ’s annak*
’s annak <mellynek> Az áth. szó fölé írva.
felvételére le hajolván a’ gyönyörű Nimfa, gondatlanúl kötött Fátyola mellől eggyik Tsetse kifordúlt. Ah, Ámor! ah Istenek! mit láttatok Szemeim! Ebbe a’ Szempillantásba vesztettem el, óh Filánder hajdani Békeségemet: félájulva dűltem eggy fának, néhány*
fának, <’s> néhány
Pillantásig mozdúlatlan állottam*
állottam A tam olvhtl. betűkből jav.
ott,*
ott, <a’ mellett, és> Az áth. rész fölé írva.
az én Szemeimet*
az én <Lelkem ott legelő Pillantásimonn elragadtatvánn e’ Paraditsom gyönyörű Pomagránátjának édességét a’ részegségig szítta> Szemeimet A <Lelkem> fölött áth. szókezdet: <Szem>.
bájoló Súgárok ragadták oda, ’s*
’s Utólag betoldva.
Lelkemis mintha eggyszerre ki szakasztódott vólna Mellyemből, elrepűlvén*
elrepűlvén A v t-ből jav., az én utólag hozzátoldva.
vélek, e’*
vélek, <’s> e’
Paraditsom gyönyörű Narantsánn*
gyönyörű <Pomagránátjánn legelo> Narantsánn Az áth. szóban az nn nak-ból jav.
kezdett legelni. De ah rövid vólt ez az édes Ájúlás! Észre vette a’ Nimfa, hogy az ő vígyázatlan Kintse közönségessé tette magát a’ kívántsi Szemek előtt, ’s azonnal Kebelének mennyei Seráljába a’ titkos firhang alá zárta[, ö]tven szemérmes*
Ötven <Viol> szemérmes Az állítván-ban a ván ott-ból jav., így a mondat tagmondat lett, ezért a változatlanul maradt nagy kezdőbetűt és az írásjelet javítanunk kellett.
Violát, és eggy szomorú Nártzist állítván Őrűl annak nyílására. Feddő pirosság tündöklött*
tündöklött <tsillámlott> Az áth. szó fölé írva.
le Ortzájáról, feltekíntett,*
Ortzájáról, <közz> feltekíntett Az O fölött áth. ékezet.
’s egyenesenn rám villámlott eggy pillantást, melly az enyímbe ütközvén, kettős tűzzel, kettős erővel vágta azt vissza Szívem’ Fenekére. Jajnékem! alig*
alig <nem> Az áth. szó fölé írva.
láttam meg az ő Ábrázatját,*
az ő <szép> Ábrázatját
’s azonnal fellobbantam, alig tsillámlott Szemembe első tekíntete, mindjárt*
tekíntete, <azonnal egg> mindjárt
elvala Szívem foglalva, érzettem, hogy eggy uralkodó*
eggy <hata> uralkodó
Szépség lepte meg azt, ’s azt parantsolja*
azt <mondja> parantsolja
nékem: Melítesz, add nékem a’ te Szívedet! A’ Szerelem űlt azokbann a’ szép Szemekbenn, a’ Szerelem űlt, Kinek lángjait én azelőtt még soha sem érzettem. Oh, Filander, mint nem tehet ő*
mint <annyit> nem tehet ő A mit olvhtl. betűkből jav., az ő utólag betoldva.
a’ mi Szíveinkbe, tsak a’ tudja azt,*
a’<z> tudja azt Az azt ezt-ből jav.
a’ ki már próbálta. Mégis annyira elő szedhettem megígézett erőmet, hogy meg tudtam őket e’ néhány Szókkal*
e’ néhány Szókkal A sor fölött betoldva.
szollítani: Vígann kellemetes Nimfái a’ mi Tájékunknak eggy kifáradtt Pályafutó nem jön a’ ti tsendes Múlatástoknak megháborítására. Nemesszívű vagy, Pásztor, így szóla isteni hangonn az én Bálványom, ’s meg érdemled mindnyájunk’ Nevébe e’ bokor Játzintot, nints ez*
ez Sor fölötti betoldás.
olly*
olly Kétszer szerepel egymás után, az egyiket elhagytuk.
nagy Jutalom, mint a’ te Koszorúd és Olajágod, de illatos, Szűz ez, mint mi vagyunk. Szűz ez szép Nimfa, mint ti vagytok, de nints olly Szép mint te – – – Nem tudtam többet rebegni, szemembe nézett ’s el pirúlt. Mit gondolsz, Filánder, mivé lettem én akkor? Elment ő, én pedig elragadt Szemekkel kisértem őtet a’ Berek*
a’ <setét> Berek
sűrű homályáig,*
sűrű homályáig <setét sűrűjéig> Az áth. szavak fölé írva.
mint az égő Klítzia az ő szeretett Napját mikor az a’*
Napját <a’> mikor az a’ Az a’ utáni rész a sor elé betoldva.
setét Felhőkbe enyészik bé.*
enyészik <el> bé
El ment ő, s mihelyt nem láttam az ő Fénnyét homályos Éj szállott Szemembe,*
Szemem <és Szívem>be
borzasztó Képzeletek*
borzasztó Képzeletek <kísértet Gondolatok borzasztották azt> Az áth. rész fölé írva.
kísértettek engemet, ’s így szólítottam meg tusakodó*
tusakodó <őröngő> Az áth. szó fölé írva.
Szívemet: Mi lelt, óh Szívem! óh*
Mindkét óh utólagos betoldás.
mi lelt tégedet? Mi esméretlen*
Mi<tsoda szokatlan> Az esméretlen az áth. rész fölé írva.
varázslás dobogtat illy ennyire?*
illy ennyire Az illy utólag betoldva, az e a szó elején és a végén is a-ból jav.
Hol égsz te,*
te, Sor fölötti betoldás.
hol fagysz: ah mondd meg,*
ah mondd meg, Utólag betoldva a sor fölött.
kínlodol é vagy örűlsz? Ah tudom az a’ kedves*
az a’ <kedve> kedves
látás zavarta fel hajdani Tsendességedet: tudom, azonn zokogsz, hogy Szerelmes vagy. De vallyonn Szerelem é*
vallyonn <e’ Kín> Szerelem é
ez a’ Kín?*
ez a’ Kín? A sor fölött betoldva.
Igen: ez a’ Kín Szerelem! Ah tűrd el hát, ’s el ne árúld*
árúld Az r olvhtl. betűből jav.
Indúlatidat.*
Indúlatidat A második d m-ből jav.
Vajha valami jó Istenség tudtára adná annak a’ szépnek illy sok Kínaidat! Vajha – – – Ah kis Zefir menj utánna, ’s mondd meg néki, hogy az én Lelkem vagy. Folj Nyomainn kis Patakotska, tám rád esmér, hogy az én Szemeimből fakadtál. Így őröngöttem én egész Estvélyig, magánosann, az Erdőbenn.*
Erdőbenn. <és> Az áth. fölött + jel van, ami az utána következő tagmondatot (az én Nyúgodalmam távol járt tőlem az én Szépemnek Nyománn.) a hasonló módon megjelölt helyre utalja.
Ámornak egész Tábora bé ütött az én Mellyembe,*
az én <Szívembe> Mellyembe
Szívemnek várát öszvedúlta, Gyönyörűségimet*
Gyönyörűségimet A G T-ből jav.
lobogó Fáklyájával porrá égette, hajdani kedves gondolatimat mind rabszijjára fűzte,*
fűzte A te olvhtl. betűkből jav.
az Értelem*
Értelem<et> Az l és m közé az e utólag van betoldva.
onnan számkivettetett, és*
számkivettetett, és Utána + jel jelzi, hogy itt következik a fentebb hasonló módon megjelölt tagmondat.
az én Nyúgodalmam távol járt tőlem az én Szépemnek nyománn. Illy keserves Állapotba vallék, midőnn [Chloé],*
Chloé helyett Tortorella. E szereplő három névvel fordul elő a műben. A legelső variáció Laura volt, mivel a IV. Ének fogalmazványában még ez található. A Tortorella már itt, a tisztázatban fordul elő, de csak egyszer, a következő helyen (Kedves <Tort> Chloém!) a szókezdet át van húzva: <Tort>, s mellette a továbbiakban aztán használatos Chloé név áll. A fentiek szerint a mű egészében e nevet em. (A lap alján idegen kéztől származó, halványabb tintával írott megjegyzés található e névváltozatokról, hasonló szellemben a mondatokkal.)
az én Barátném, eggy szerelmes*
eggy <nyájas> szerelmes
és nyájas szívű szép Nimfa, ki az én*
az én Sor fölötti betoldás.
Rozáliámnakis hív Társa vólt, hozzám érkezvén*
érkezvén A vén ett-ből jav., utána áth. pont.
megszólított:*
megszólított A sor fölött betoldva.
Te busulsz, Melítesz! mikor mindnyájann vígadnak! Tedd félre most a’ Bánatot, lám eleget*
lám eleget <ha minthogy> Az áth. szavak fölé írva.
győztél. Győztem, kedves Nimfa, igy felelék én beteg hangonn, nyertem eggy két Koszorút: de eggy gyenge állat győzött meg engemet, ’s jutalmáúl az én Szívemet vitte el. Itt elbeszéllettem néki egész állapotomat, a’ mint az Indúlat ki buzgottatta Szívemből, s eggy elhaltt Tekíntettel ezt vetettem utánna: Kedves Chloém!*
Kedves, <Tort> Chloém! A vesszőt elhagytuk.
ha kívánod*
kívánod <szereted> Az áth. szó fölé írva.
a’ te Melíteszed*
Melíteszed<et>
Életét, ah, találj benne valami módot, hogy én közel eshessem még eggyszer az én imádott Nimfámhoz, az ő látása balsam lenne az én beteg Szívemre; többet nem kérek, mert azt nemis reménylem, hogy az ő róza Ajjakát valaha eggy tisztelő Tsókkalis illethessem, ah akkor el kellene fogyni az én Életemnek, a’ Felesleg való Gyönyörűség Halállá válna akkor az én Számonn, ’s meg fojtaná Szívemet. Nagyot kérsz, Melítesz: így felele a’ Leányzó, meglesz mind a’ kettő, tsak merj, a’ merőknek kedvez Ámor. Hólnap új Áldozat lesz, vídítsd fel magadat ’s jelenj meg ottan. A’ többit hólnap meg hallod. Rozália is sok jót beszéllt felőled közöttünk. De most Dafnisomhoz sietek. Aludj*
Aludj Az A T-ből jav.
tsendesenn! – Aludtam é, Filander, ’s miket álmodtam, azt Ámor sugallja meg tenéked: elég az, hogy másnap a’ fényes Nap feljövetelével ismét készűltünk az Áldozathoz. Chloé*
Áldozathoz. <...> Chloé
hozzám jött jókor reggel ’s új Tanátsokat adott. Rozáliáról hosszasonn kezdett beszéllni; de az innepi Sípok már kezdették hangoztatni az Erdőt, ’s miis az Óltárhoz*
az <Áld> Óltárhoz
siettünk. Az én Szemeimnek első Gondjok a’ vólt, hogy a’ Szűzek között Rozáliát felkeressék. A’ midőnn a’ Megújjított Muzsika szóra ki jött a’*
ki <állt> jött a’ A jött a sor elé betoldva, az a’ olvhtl. betűből jav.
szép Rozália a’ Tavasznak tarka Kantussába, ah*
Kantussába, <koszorúsann> ah A h l-ből jav.
mint képzeltem Filander, az ő Koszorújának*
Koszorújának Az n olvhtl. betűből jav.
Nártzissaiba az én halavány Ortzámat – ’s az oltárhoz*
az <ortza> oltárhoz
állott. Őszve kötötte gyenge ujjaival a’ két fiatal Gerlitzét, érezték é az ő ujjainak édes illetését a’ szerentsés Madarak, ’s fájt é nékik úgy a’ Rozália kötése mint az én Szívemnek, meg nem mondhatom. Elóldotta végtére az ártatlan*
az <két szerelmes> ártatlan A névelőben a z utólagos betoldás.
Párt, ’s azok az Óltárról felreppenvén puha Szárnyokkal az Áldozónénak Mellyére legyentettek,*
legyentettek Az első t g-ből jav.
örömmel siettek a’ Ligetnek, ’s ott eggy fiatal Nyárfára ülvén kedvekre tsókolódtak. Szerentsés Ómen vólt ez az én Képzelődő Szerelmemnek, sokáig irígyelve néztem ő reájok, ’s utóljára az én áldozó Szépemre eggy tsókoló Tekíntetet vetettem. – –
Mindeneknek*
Mindeneknek Az első k olvhtl. betűből jav.
Örömére ment végbe az Áldozat, ’s öszve tsoportozva kísérték a’ szép Papnét az ebédlő Gyephez: ’s*
Gyephez: <...> ’s
míg az innepi*
innepi <evés> Az áth. szó fölé írva.
Vendégség tartott is, mindég ő róla vólt a’ Beszéd.*
Beszed em.
Olaj vólt ez mind az én Tüzemre. Felállottunk, ’s ujonnan elkezdődtek*
elkezdődtek A tek ött-ből jav.
a’ Játékok. Kloé engem félre hívott, és sok bíztató Tanáts adás utánn saját*
utánn <...> saját
Ruháiba felöltöztetett. Ládd é, Filander, mint nem tehet a’ leglágyabb és legeggyűgyűbb Szívekbenn is a’ serény Ámor. Fejér Kantust adott én rám Kloé, hajamat bé fonta,*
fonta Az a olvhtl. betűből jav.
homlokomra leeresztette, virágokkal bé fűzte. Ívet*
fűzte. <Olda> Ívet
és Puzdrát kötött Oldalomra, gyenge*
gyenge <leány> Az áth. szó fölé írva.
hangokra és nézésekre tanított, egészenn megleányosította Ábrázatomat,*
megleányosította <or> Ábrázatomat
a’ mellyen még akkor az ifjú Pehelynek nyoma sem vólt. Azutánn mikor már így egészenn elkészített, magával eggyütt elvitt engemet a’ több Leánykák közzé, a’ hol az én szép Nimfámis múlatott. Ezek között állott ő, mint az alatsony violátskák*
violátskök em.
között eggy*
Az eggy a’-ból jav.
legditsőségesebb Rózaszál. Tsak beszéllgettek eggymás között, ’s egyebet annál nem tsináltak mind addig, míg felállvánn Kloé, így szóllott hozzájok: Hát illy szorgos Játékok’ illy koszorúzott*
illy <ditsőséges Jutalom> koszorúzott A z k-ból jav., az utána álló ott utólag hozzátoldva.
Vetélkedések’*
Vetélkedések’ <idejénn> Az áth. szó fölé írva.
Divatjába, henyélnénk*
henyélnénk A olvhtl. betűkből jav.
mi minden Ditsőség nélkűl? Hát nints*
nints<enek>
minékünk ollyan szerszámunk, ’s ollyan*
Az an mindkét ollyan-ban utólagos betoldás.
tehetségünk, a’ mellyel olly*
olly Sor fölötti betoldás.
játékos Bajvivást tsináljunk,*
tsináljunk A második n utólag toldva a szóba.
mint most a’ Férjfiak a’ magokéval? Szűztársaim! ha tetszik néktek az én Tanátsom, vegyük elő Leányi Játékunkat ’s tegyünk véle eggy játszi Gyakorlást,*
tegyunkem. véle<k> eggy játszi <próbát> Gyakorlást
próbáljuk meg mint fogjuk azt használni jövendőbenn a’ Férjfiak között. Tsókolódjunk! Vetélkedjünk magunk között a’ Tsókokba: ’s a’ ki mindnyájunk*
ki<nek> mindnyájunk
között leghelyesebb Tsókoló lesz, a’ ki legkedvesebb,*
leglegkedvesebb Az első leg felesleges, elhagytuk.
legédesebb Tsókokat tud adni, azé*
azéannak-ból jav.
legyen győzedelmének Jutalmául ez a’ szép kis Koszorú. E’ feltételre mind elnevették magokat, ’s eggyszerre mind rá állottak. Sokann kihívták mindjárt*
kihívták <magokat> mindjárt
eggymást ez édes Bajvívásra, ’s még minekelőtte valami fel adatott vólna nékik, már sokann eggy rendetlen*
eggy rendetlen <öszvezavart> Az áth. szó fölé írva.
tsatátskába keveredtek. Ezt látván Kloé, elsőbenn is a’ Viadalra rendet szabott, ’s azutánn így szóllott: A’ mi Tsókjainknak megítélője pedig*
pedig Utólag betoldva a sor fölött.
érdem szerént tsak a’ legyen, a’ kinek legszebb Szája vagyon. Mindnyájann a’ legszebb Rozáliát*
legszebb <...> Rozáliát
választották. Ő pedig az ő Szép Szemeit a’ főldfelé függesztvén, szemérmes Pirúlás borította el Ortzáját, ’s megmutatta hogy belőlis olly szép ő, mint kívűl. Vagy meglehet, hogy az ő szép Ortzája megirígylette Ajjakainak illy megtiszteltetését, ’s ő is felőltözött az ő pompás bíborköntösébenn, mintha mondani akarta vólna: Én is szép vagyok. Óh Filánder! képzelj most engemet e’ szerentsés*
szerentsés <boldog> Az áth. szó fölé írva.
Szempillantásba, ’s fogd bé elméddel, ha tudod, az én akkori Örömömet.*
az én <Örö> akkori Örömömet
Minden Gondolatom, Szememmel eggyütt az ő két Szép Ajjakát kísérte: ’s Kloé félfelől mosolygott. Már leűlt vala e’ szerelmes Hívatalt felvállalván a’ gyönyörű Bíró; és a’ mint Kloé rendelte*
Bíró<né>; és a’ mint Kloé rendelte <sze> Az és-ben az é utólag betoldva, a mint a sor fölé írva, a te ése-ből jav.
megindúlt vala mindenik sors szerént, hogy az ő Száját és Tsókjait ahhoz az Édességnek*
Édességnek <Szépségnek szép és> Az áth. szavak fölé írva, előtte a névelőben a z utólag betoldva.
Isteni Probakövéhez értesse.*
Probakövéhez <haso> értesse
Ah ahoz a’ boldog ahoz*
boldog <Szátská> ahoz
a’ ditső Szátskához, mellynek két Ajjaka a’ legédesebb Mézzel bé mázolt bíbor. Vajha én megbeszéllhetném tenéked, kedves Filánderem, azt a’ kimondhatatlan Édességet, a’ mellyet én az ő megtsókolásakor érzettem. Hanem épenn ebből gondold el, hogy elő nem beszéllheti*
elő nem <mon> beszéllheti Az elő ki-ből jav.
azt maga az a’ Száj, mellynek Szerentséje vólt azt tapasztalni.*
azt <pró> tapasztalni
Szedd öszve valamennyi*
valamennyi Az első n l-ből jav.
édesség van e’ boldog Szigetnek minden Méznádjaiba, ’s*
’s Utólag betoldva a szó elé.
Hiblának minden Lépjei között: mégis*
mégis Sor fölötti betoldás.
mind semmi lessz ahoz a’ kellemetes ízhez, a’ mellyet én azonn kostoltam. Óh szerentsés lopás! Óh édes Tsókok! Édesek vóltatok ugyan ti, de nem egész kedvesek. Nem vólt meg bennetek a’ belső Gyönyörűségnek legjobbik Része. A’ Szerelem*
A’ Szerelem <Nem adta Ámor> Az áth. szavak fölé írva.
adatott*
adatott Az o olvhtl. betűből jav.
titeket, ’s ah*
’s ah <de> Az áth. szó fölé írva.
eggyet sem adatott értetek vissza a’ Szerelem. De talám vártad tőlem, jószívű Pap, hogy megmondjam tenéked aztis, mint érzettem én magamat, mikor a’ Tsókolás’ Sorsa reám esett? Az én Lelkem Filander, egészenn Ajjakimra szállott ki*
ki Utólag betoldva.
akkor: és az én életem illy szoros házakba záródván nem egyéb vólt, tsak eggy Tsók. A’ honnan az én Tagjaim elevenség*
élevenség Az ékezetet elhagytuk.
nélkűl maradván, reszketve, ’s elzsibbadva maradtak. Ah, mikor már közel jártam ahoz a’ villámló Tekíntethez, tudván hogy tsalárdságba ’s lopásba léledzem, rettegtem annak a’ szép Ábrázatnak Felségét. De azutánn eggy nyájas*
eggy <ke> nyájas
mosolygása által neki bátoríttatván, tsak*
tsak Utólag betoldva a sor fölött.
hozzá közelítettem. Úgy bútt bé*
bútt bé <állott> Az áth. szó fölé írva.
Ámor, mint*
Ámor, <az ő Ajja> mint
eggy kisded Méh, az ő Ajjakinak két eleven Rozájiba. És mig én*
mig <ő az> én
őtet tsókoltam, ő pedig meg tsókolt Szájával az én*
őtet tsókoltam, ő pedig meg tsókolt Szájával az én <tsókolo Számnak tsókolásokra meg> Az áth. rész fölé írva.
tsókolásomra mozdúlatlan és veszteg állott, a’ Méznek tsupán tsak édességét kóstoltam. De minekutánna ő is elő*
elő A sor alatt betoldva.
nyúlytotta*
nyúlytotta <ajánlotta> Az áth. szó fölé írva, az otta ván-ból jav.
az ő legédesebb rózáját,*
rózáját A já si-ból jav.
(már akár az ő Nemes szívűsége vólt, akár az én jó szerentsém,*
szerentsém Utána a zárójel bezárása áth.
mert tudom hogy nem Szerelem vólt), meg*
meg <öszvets> Az áth. szókezdet fölé írva.
tsattantak kedves Ajjaki, ’s öszveütödtek a’ mi Tsókjaink, (oh kedves óh drága Kintsem, elvesztettelek tégedet, ’s még*
’s <én> még
sem halok meg): akkor érzettem*
érzettem Utána megkezdett betű áth.
a’ szerelmes Méhetskének*
a’ szerelmes <Fúlánk> Méhetskének
szúrós és kellemetes*
és kellemetes A sor fölött betoldva.
Fúlánkját mint járja által Szívemet; a’ melly*
a’ melly Az a m-ből jav.
talám tsak abba a’ pertzbe adódott vissza nékem, hogy meglehessenn sebesíteni. Ekkor én észrevévén,*
Ekkor én <halálos> észrevévén Ez utóbbi olvhtl. szóból jav.
hogy halálra szúrattam, mint eggy kétségbeesett, alig hogy az ő*
az ő <e’> Az áth. szó fölé írva.
gyilkos Ajjakait öszve nem mardostam. De ah*
ah Sor fölötti betoldás.
megtartoztatott engemet eggy illatos Szellő, melly minteggy isteni Léleknek fúvallata felébresztette bennem a’ Szemérmességet, ’s minden Dühösségem letsillapitotta. Óh Szemérem, szemérem, alkalmatlan Nevezet a’ Szerelmesek előtt! Már mindenik elvégezte vala a’ maga Pályáját, ’s nagy lélek szakadva várja vala e’ permegosztást. Midőnn a’ gyönyörű Rozália minden más Tsókok között legízesebbnek*
legízesebbnek A második e l-ből jav.
az enyimet ítélte, ’s azzal a’ ditső Koszorúval,*
Koszórúval Az ékezetet elhagytuk.
melly a’ Győzedelmesnek számára tartatott, az én Homlokomat tulajdon Kezével felékesítette. De, ah nyomorúlt fejem, nem ég úgy a’ verőfényes*
az <enyhős> verőfényes A névelő z-jét elhagytuk.
Térség a’ Nyári Kutyátskának veszett Tsillaga alatt, mint az én Szívem égett akkor a’ gyönyörűség és Kívánság hév Lángjai miatt. Soha már*
már Sor fölötti betoldás.
a’ győzedelem közepénn így meggyőzettetni! Tsakugyan rendbeszedtem sokára*
sokára <... jára> Az áth. szó fölé írva, előtte egy másik áth. szó <végr> van.
magamat, ’s a’ Koszorút levévén a’ Fejemről, néki ajánlottam ezt mondván: Tégedet illet ez, óh szép Szűz, tégedet, te tetted*
te tetted <ki> Az áth. szó fölé írva.
az én Tsókjaimat az én Ajjakimonn édesekké. Ő pedig egész tisztességgel elvévén azt, felkoszorúzta véle saját Hajait, ’s eggy*
eggy Az e a’-ból jav.
másikkal, mellyet*
mellyet Az et utólag hozzátoldva.
az előtt ékesített*
ékesített <keretezte> Az áth. szó fölé írva.
Homloka, az én fejemet megditsőítette. És ez az a’ Koszorú, a’ mellyet én hordozok, ’s hordozni is fogok Síromig*
fogok <az én> Síromig
midenkoronn annak*
midenkoronn <: elfonnyadtt ez, a’ mint látod> annak
a’ kedves Napnak Emlékezetére, de sokkal inkább, úgyis*
inkább, <min ...> úgyis
száraz lévén már, a’ mint látod, gyász Jeléül*
gyász Jéleül A sor fölött betoldva, a gyász örök-ből jav., az ékezetet a megfelelő helyre tettük.
az én elveszett Reménységemnek.

HARMADIK ÉNEK

Harmadik Napjánn az Áldozatnak, mikor már a’ Vidéknek minden lakosi, ’s még az ártatlan Leánykákis kezdettek szokni eggymás’ Társaságához, újabb Játékok estek. Nevezetesenn míg a’ Déli Napnak Heve tartott, leűltünk karikába Nimfák és Pásztorok, eggy kerek kis Térenn, mellyet a’ terepély Bikkfák*
Bikkfák Az első k olvhtl. betűből jav., az a’ utólagos betoldás.
körűl sátoroztak, minden tartozkodás nélkűl, ártatlan ’s*
’s A sor fölött betoldva.
nyájas megbizakodással. Öreg, ifjú, Szűz, minden különbbség nélkűl, mint vólt az Arany Időbenn, egyenlő Szeretettel játszadozott mindnyájunknak Seregébe.*
mindnyájunknak Seregébe. Az m olvhtl. betűből jav.; a mondat utáni # jel, s a sor elé beírt pag. 39. utalás pedig azt mutatja, hogy itt a 39–40. oldalakon olvasható rész következik.
Eggy szép Bikkfának Árnyékába űlt*
űlt<e>
a’ többek között Rozália és Kloé, ’s magamis vélek eggyütt az én tettetett Leány formámba. Beszéllgettünk virágokat kötöztünk eggymásnak ’s eggy kis Méhetske melly az illatos Berekbenn mézet gyűlytögetett vala, a’ Kloé Ortzájára*
Ortzájára Az O olvhtl. betűből jav.
repűlvén az ő róza szin Ortzájára, véletlen megtsípte azt. Meglehet, hogy a’ hasonlatosság tsalta meg, ’s rózának gondolta azt. Kloé nem szenvedhetvén az éles szúrást sírni kezdett. De az én Rozáliám ezt mondá néki: Hallgass, Kloé, hallgass ne sírj, mindjárt meg enyhítem én ezt a’ te Fájdalmadat. Ezt mondván a’ Kloé Ortzájára tette kellemetes*
tette <gy> kellemetes
Ajjakit, ’s színi kezdette belőlle az égető Fájást. Oh tsudálatos Erő! azonnal érzette Fájdalma’*
Fájdalma’<nak> A rag és előtte az ékezet áth., helyette hiányjel.
megszűnését, már*
megszűnését, <Akár> márAz Ak olvhtl. betűkből jav.
az akár a’ kiszívott Nedvesség miatt esett, akár annak a’ Szájnak Ereji által, a’ melly mindent meg éleszt, a’ mihez érni talál. Nékem eggyszerre eszembe jutott a’ tegnapi Tsók, ’s óhajtottam vólna még eggyszer azt a’ boldogságomat, hogy Szája Mézét megkóstoljam.*
megkóstoljammegtsókoljam-ból jav.
Ámor ismét ki köszörűlte az én Elmémet, ’s eggy derék Fortélyt találtam arra, mimódonn vihetném végre az én Kívánságomat. Kevés idő vártatva tehát, kezdettem leányosann sikóltani: Jaj a’ Méh, jaj a’ Méh,*
A második Méh után pont van, vesszőre javítottuk.
’s Ajjakamra mutattam. Az ártatlan Rozália, megindúlván az én Bajomonn, ajánlotta segedelmét az én Sebem’ enyhítésére: ’s ah Egek, méllyebbé és halálosabbá tette az én valódi Sebemet. És jollehet az az édesség eggy titkos Méreggel szállottis le Szívembe, tettetvén mégis, mintha*
mintha <hogy> Az áth. szó fölé írva.
a’*
a’<z én>
tsípés’ Fájdalma még sem szűnt vólna Ajjakamonn, több ízbe is elő kezdettem véle e’ halálos Orvoslást. Lassan lassan mindég nevekedett az én Vágyódásom ’s tűrhetetlen Kívánságom; úgy hogy többé nem tarthatván már Mellyembe, kitsinybe múlt, hogy tellyes Erőszakkal ki nem rohant azonn. Így múlattunk mi darab ideig: ’s halld mi történt.*
történt. Itt végződik a betoldott rész, mint arra a sor elé írt pag. 29. jegyzés, s a szó után álló # jel uta.
Eggyszer valamellyik ifjú Pásztor a’ Sugdosósdit kezdi emliteni, ’s azonnal megeggyezvén feltételébe, közakarattal hozzá fogunk a’ Játékhoz, ’s mindenik az ő Szomszédjának*
Szomszedjának em.
fülébe súgta valami titk[á]t.*
titkot E helyütt elképzelhető még a súgott valami titkot olvasat is, de – az eddigi kiadásokhoz hasonlóan – mi szintén a birtokos szerkezetes formát érezzük inkább a szövegbe illőnek, s e szerint em.
Én Rozália és Kloé között űltem*
Én Rozália <mellett űltem> és Kloé <eggy> között űltem Az és utólag betoldva.
az én tettetett Leány formámba. Kloé azt súgja az én Fülembe: Rajta, Melítesz! itt a’ jó alkalmatosság, titkonn előadhatod most Szerelmednek Kínjait, probáld meg, bátorkodj. E’ szókra én néki bízakodván, Rozáliához hajlok reszkető*
hajlok <’s> reszkető
Kezekkel, szikrázó Szemekkel vonúltam bal füléhez ’s Ajjakam Hegyével érdekelvén azokat a’ végső Rozákat, mellyek Hajfürtjeinél fejéredni kezdettek, e’ rövid*
kezdettek, <így> e’ rövid
szókat sugtam az ő Fülébe: Rozáliám! engem a’ te Tüzed meg emészt, ha tsak meg nem szánsz engemet. Ah könyörűlj rajtam: Én Melítesz vagyok.*
Ah könyörűlj rajtam: Én Melítesz vagyok. Eretelieg fordított sorrendben következett a két mondat, + jel utal a változtatásra; az Ah a sor elé betoldva.
E’ szókra lehajtotta gyönyörű*
lehajtotta <szem ...> gyönyörű
Ortzáját, ’s elborította ezt eggy hírtelen való eggy szokatlan Pirosság, melly Szeméremnek ’s Neheztelésnek Jelensége vólt. Nemis szollot rá’ semmitis, minden Felelete eggy Hallgatás vólt, eggy háborodott Hallgatás, melly tele vólt a’ legkeményebb Fenyegetésekkel. Azutánn*
Fenyegetésekkel. <Akkor> Azutánn
felkelt onnan mellőlem, s többé se látni se hallani nem kívánt engemet. Én Kloéra tekíntettem, ő pedig lesütötte a’ Szemeit, ájúlva,*
ájúlva <úgy állottam> Az áth. szavak fölé írva.
félholtann, eszméletlen maradtam, mint a’ melly Pásztor előtt le üt eggy éles Villámásba*
eggy éles Villámásba Az eggy a’-ból jav., az éles a sor fölött betoldva, az ásba utólag hozzáírva a szóhoz.
a’ Mennykő, ’s él de nem tudja lételét. Felkeltem énis az én szerentsétlen Helyemből útálván a’ Nap Világát, ’s mellyembe hordozván a’ Pokol’ irtózásait. Bé vontam magamat a’*
magamat <eggy> a’
Ligetbe, hol legsűrűbb, legfeketébb vólt, tágas mezőt nyitottam az én korom Képzelődésemnek, ’s Szívemet szaggató Indúlatimnak minden Gyeplőjöket megeresztettem. Rijadoztak az Erdők az én kiáltásomnak Szavára, és a’ Vőlgyek hármaztatva síkoltották vissza a’ Rozália’ Nevét. Igy töltöttem el azt a’ keserves Éjtszakát, a’ melly*
Éjtszakát, <éle> a’ melly Az a’ sor fölötti betoldás.
Életemnek minden Éjtszakáinál, még a’ tegnapinális iszonyúbb vólt, mert nyomba követte*
követte A tte olvhtl. betűkből jav.
az én legkedvesebb két Napomat. Azólta, óh Filander mindent megprobáltam*
Filander <én, és Dafnis és Kloé> mindent megprobáltam A meg utólag betoldva.
én Dafnissal és Kloéval, tsak hogy őtet megengesztelhessem. Megpróbáltam magát a’*
Megpróbáltam magát a’ <kívánván az eggy> Az áth. rész fölé írva, előtte a vessző pontra jav.
Haláltis, mellytől most a szánakodó Istenek megmentettek, mert tsak egyedűl e’ van már hátra, a’ mivel az ő Szívének megkérlelését reménylhetem, hogy meghalljak. Megis halok örömest, tsak bizonyos legyek benne, hogy ez kedves Áldozat lesz az ő triumfáló Lelkének. Itt elhallgatott Melítesz, Szemeiből újabb Könnyek fakadtak, szánakozó hangok zengettek*
hangok <f> zengettek
ki a’ Templomból és Erdőből, ’s Filander így kezdett szóllani: Valóba szomorú Történetek ezek, a’ mellyeket te nékem beszéllettél,*
beszéllettél A ttél sz-ből jav.
Melítesz, méltó vagy a’ Könyörűletességre, mert a’ Szerelem’ Múlatsági között, ki játékból valódi Kínokat*
valódi <Gyo> Kínokat
botsát az Emberekre, nagyonn sokba fájtak néked a’ te Gyönyörűségeid, ’s a’ te szerelmes Tolvajlásodnak mind örömét, mind Bűntetését eggyszerre érted. Hanem ímé ismét intlek tégedet a’ hatalmas Szerelem Istenek’ Tanátsából, vedd elő újra*
elő <...> újra
Szívedet, vígasztalódj, nyúgodj meg*
vígasztalódj, <meg> nyúgodj meg
azon a’ Reménységenn, hogy nem messze van az az Idő a’ mellybenn kedves Rozáliád’ Ajjakainn elveszett Békeségedet feltalálod. A’ Tsók sebesített meg tégedet a’ Tsókis fog meggyógyítani. Az Ártatlanságnak és Gyönyörűségnek Tűndér fiai fognak oltalmodra ’s Vígasztalásodra ki állani, a’ Tsókoknak apró Istenei szállanak le tehozzád, hogy a’ Világot körűlted Paraditsommá tegyék. Boldog vagy te Melítesz, tsak ne hátrálj azzá lenni! Bőlts Filánder! hatalmas Papja a’ leghatalmasabb Istenségnek! így szólla Melítesz, tudom, hogy tégedet*
hogy <tég az Égnek és> tégedet
a’ te Istenasszonyod bévezetett az Égnek és Főldnek legszentebb Titkaiba, mert tsak ő lehell azoknak leg homályosabb Rejtekeibe is lételt, tudom, hogy e’ Templomba fel vagynak írva minden meglett dolgok, valamellyekbe az ő Mennyei Hathatósága bészivárgott, pedig mi van ő nála nélkűl? még a’ Semminek és Lételnek legelső Szerelmeiis. Igen – mikor az ő*
az <Lé> ő A z utólag betoldva.
teremtő Szavára a’ Létel tenyészővé tette a’ Semminek kietlen Méhét, és a’ tsetsemő Világ*
Világ<ot>
a’ Mozgás Karjainn rengett az öreg Kaósz’ Bőltsőjébe. Tudom hogy az ő pompásabb Lakóhelyét a’ tündöklő Heszpertis esméred: ah, kérlek hát, beszélld el nékem az ő Nevezetesebb Országát, a’ Tűndéreket és a’ Tsókokat, beszélld el, ha ugyan a’ halandó Fülek*
a’ halandó Fülek Az a’ utólag betoldva, az F f-ből jav.
bűntetlen hallhatják az ő legszentebb Titkait. Filánder a’ Templomra vetett*
Templomra <tekíntett> vetett
eggy segítségűl hívó Tekíntetet, ’s azonnal így kezdte: Megtselekszem a’ mit kérsz, Vendég, ’s elbeszéllem a’ Tsókok’ Tűndéreit, itt a’ lágy Majoránnánn, most mikor a’ Nap leg nyájasabban mosolyog e’ Kupresszus Tetejére. – Még az arany Kor előtt ezenn a’ Világonn nem vólt egyéb, tsak Tűndérek és Róza.*
Tűndérek és <Hajnaltsillag> Róza Innen más, vékonyabban fogó tollal van írva.
A’ Róza fejér vólt, és tövisketlen. Ennek Árnyékába múlattak a’ Tűndérek, és az ő Életek ’s Múlatságok a’ Tsók vólt. Nem vólt bennek a’ két Nemnek sem kűlönbbsége sem Jegye. Ollykor a’ téjszínű Rozákonn játszadozott két Tűndér, megtsókolták eggymás Ajjakát, ’s a’ megtsókolt Tsókba új Tűndéretske származott. Igy éltek ők és szaporodtak. Gyakran sereg Tűndérek gyűltek öszve a’ Rozásba, ’s mennyei Énekekkel hangoztatták annak illatos Ligetjeit. Énekeltek az Örömről, az Ártatlanságról, a’ Rozáról és a’ Tsókról. Gyermekek vóltak ők mindnyájann, és egyenlők. Testek könnyebb vólt a’ Levegőénél, és serényebb a’ Nap’ Súgárinál. Lelkek vídám vólt és ártatlan; nem egyéb, hanem eggy munkás Szeretet. Az Ártatlanság és Gyönyörűség felmenvén a’ több Istenekkel az Égbe, utóljára megtsókolták eggymást, és meleg Tsókjaik a’ hószín Rózákra húllván le, annak Méhébenn megelevenedtek, ’s parányi Gyermekekké lettek, a’ kik azutánn tsupa Tsókkal*
Tsókkal A második k a-ból jav.
éltek, ’s élvén azokkal, azokkal Nemeketis szaporították. Már annyinn vóltak a’ fejér Rozák Erdejinn az illy apró Tűndérek, mint ma első Kikeletkor a’ Liliomok’ és Jázminok fejér Viráginn a’ Tavasznak játszadozó Lepkéi. Azonba az Öreg Szaturnus elnyerte az Égnek és a’ Főldnek teljes Birodalmát, és ezeket a’ Tűndéreket e’*
e’ a’-ból jav.
Főldről a’ Hajnaltsillagba kőltöztette, hogy a’ Főldet Emberekkel űltesse bé. Heszper, vagy a’ Hajnaltsillag, melly mind fekvésére mind gyönyörű vóltára nézve feljebb van a’ Halandók’ Főldénél,*
a’ <Földnel> Halandók’ Főldénél
’s alább a’ Halhatatlanok Mennyénél,*
Mennyénél Az utolsó n k-ból jav.
méltánn megérdemli azt, hogy a’ Szerelemnek Lakóhelye,*
Szerelemnek <Haz> Lakóhelye
’s a’ kedves Vénusz’ Tsillagzatja légyen. Itt vagyon a’ Tsókok’ Elíziuma, az Ártatlanság Menedéke, ’s a’ Gyönyörűségnek örök Forása. Ez ama’ jóltévő Tűndér kis*
kis Utólag betoldva.
Isteneknek Paraditsoma. Innen szállanak ők le, valahányszor az Ártatlanság nyög, vagy a’ Gyönyörűség sóhajt. A’ Bőltsnek Szívébe lejárnak ők, és annak sebét bégyógyítják. A’ Poéta Lelkét és Képzelődését végig hordozzák a’ Világonn, – nyájas Súgárotskák vonják fejér Róza Hintójokat – vagy felragadják magokkal az Egekbe. A’ Hárfák’ és Sípok ezűst Hangját meggyengítik, és a’ fűlbe bé vivén, a’ Lélek’ útját előttök megsímítják. A’ Festőnek otromba Penzeljét megvékonyítják, a’ hibás Színeket róza pamattsal helyre egyengetik, vagy Szárnyaikkal édesebb Árnyékot hintenek azokra, ’s az egész Rajzolványt kellemetesebbé tészik bájoló Tsókjaikkal. A’ Kerteknek Táblái közé leszállnak, a’ harmatos Violákba fördenek, vagy a’ büszke Tulipánt tarka Folyosójánn ölelgetőznek: ezek húzzák öszve amaz ártatlan Virágnak Szálatskájit az illető Kéz előtt. A’ kopasz Követ zőld Mohval bészövik, hogy a’ sípoló Pásztor, vagy az ellankadtt Útazó feltalálja azonn Nyúgodalmát. Nyáronn a’ Hajnal’ Súgárainn mosolyognak, vagy a’ Zefirusoktól lengő Zőldágakonn hintálják magokat, vagy a’ kristály Forrás tsendes Habjainn hempelyegnek, ’s a’ Hóldnak arany Súgáriból apró Tsillagokat kötöznek. Ősszel a’ szagos Körtvélyeket pirosra, a’ puha*
pirosra Sor fölötti betoldás, a puha olvhtl. szóból jav.
almákat sárgára nyalogatják, ’s a’ pelyhes Birsalmának homlokára hintik lemetszett arany Hajfürtjeiket. Egész Rózakosarakkal hozzák le a’ feltetsző Hajnal’ Súgárival a’ Muskotály szagot: a’ piros Bakar szemjei köztt kergetik eggymást, ’s ha a’ Víg Szüret eljön a’ letsorgó Mustba eveznek eggy Gohér héjjonn, vagy a’ Seprőnek apró Részetskéit válogatják ki, ’s a’ Hordó Fenekére le hordják. Télenn a’ tsillámló Hóra űlnek, ’s a’ legszebb Súgárokból rakott szikra Tüzeknél fűtőznek. – De óh mind ezek kevesek! Ezerenn ’s meg ezerenn seregelnek eggy szép Leányzó körűl. Eggy szép Leányzóért óh hányszor maradnak üresenn a’ szép Hajnaltsillag’ kedves Rózássai! Hányszor látni, hogy kiterjedtt Homlokának Síkjánn e’ nyájaskodó Tűndérek fejér Róza Hintókbann nyargalóznak, vagy szemőldökének árnyékos Erdejébenn alusznak, vagy Ortzájának kies Mezejénn fonják Hajnali válogatott Súgárszálokból*
Súgárszálokból A szál utólag betoldva a sor fölött.
a’ Hálót, ’s kifeszítik a’ Lesekre. Ah, ha az ő szép Szeme kinyílik, hány sereg Tűndérek repűlnek abba, körűlűlnek harmatos Könyöklőjénn, eggyet pillant, ’s mind lehullanak a’ Mellyére, vagy a’ sebes Pillantásba*
Pillantás<ok>ba
kapaszkodván azzal eggyütt elragadtatnak, a’ többiek nagyot katzagnak rajta, ’s az Öröm oda reppenvén bételi a’ Szívet. Hát még az ő szép Ajjakinn, hány, ah hány tsókolódik! Ezer pár tsókolódik mindenikenn, ’s azonnal ezer újabb Tűndérek*
újabb <Tsókok> Tűndérek
születnek ottan: ezer rózakotsik várják Ajjakának Szélinn minden Szózatjait,*
Szózatjáit Az i t-ből jav., az ékezetet elhagytuk.
édes Sóhajtásait pedig ezer leggyorsabb Hajnalsúgárok. Eggy Mosolyodására mind felébrednek, ’s eggymást megölelik, ’s Ortzájának pitziny Gödrötskéjébe leszállanak. Ha tsókolni talál, mind a’ tsókoló Ajjakak közé repűlnek és magokis Tsókokká válván a’ Lelket a’ Hajnaltsillagba felviszik, ’s a’ legkiesebb Rozásba elaltatják. Hajának Labirintusába kergetik eggymást, vagy Búvótskát játszanak, vagy Szívköteleket tsinálnak abbann. Hószín Nyakánn és Mellyénn nyájaskodva*
Mellyénn <repdesnek> nyájaskodva
űlnek, vagy annak két szép Dombotskájánn játszanak. Ah, Melítesz! hát még a’ Szívbe mennyinn laknak? Annyinn vagy többenn mint odaki: itt laknak az Ártatlanság’ szelíd Gyermekei, hogy örömet szerezzenek abba és Tsendességet. Ha ezek a’ Szívbe nintsenek, futnak az Ortzáról a’ Gyönyörűség’ Tűndér fiai,*
Gyönyörűség’ <fiai> Tűndér fiai
kik különbbennis utóljára el szokták azt hagyni, és akkor őkis Erkőlttsé válván a’ Szívbe szállanak. Hány festett Ortza van a’ mellyenn 30 esztendős Rózák*
Rózák Az R olvhtl. betűből jav.
látszanak! hány Hajhalottak lidértzkednek sok koporsó fejenn! hány lagérozott Melly búvik a’ Kendőző alá! mind ezektől a’ Kellem’ édes Fiai eltávoztak, ’s a’ Fő és a’ Szív kietlen Pusztává hagyatott. A’ Bujaság és Szorgalom állottak helyekbe, hogy a’ Ruha’*
Ruha’ Az R olvhtl. betűből jav.
Rántzaival, a’ felfűzött*
felfűzött <festett> Az áth. szó fölé írva.
Gyöngyökkel, az affektált*
affektált Az af olvhtl. betűkből jav.
Járással és Beszéddel, a’ fajtalan Pillantásokkal hódítsák magoknak a’ tsábító és tsábíttatott Világot. Eljön még az az Idő, mellybenn a’ tiszta Szerelem eladóvá fog lenni, és a’ Természetnek ’s kivált az emberi Szíveknek ez a’ Joltévője közönségesenn fog meggyaláztatni. Eljön az a’ szomorú Kor, mellybenn a’ Szerelmet nyílván valóvá tenni otsmányság lesz, ’s a’ tettetett Szemérmesség és erőltetett Vigyázás Virtus gyanánt fog tartatni: azomba pedig balgatagságnak fogják mondani az állandó Szeretetet a’ mikor szívesenn tsókolni valakit vétek, ’s alattomba bujálkodni Okosság lészen. Mikor a’ Szíveket pénzenn, ruhánn,*
ruhánn Az á olvhtl. betűből jav.
méltóságonn, Kendőzésekenn és*
Kendőzésekenn <fogja> és
nem kőltsön Szívekenn fogják vásárolni. Ekkor jön bé a’ paráznaság, a’ fajtalanság, vagy akarom mondani a’ Módi, ’s ezer meg ezer nyomorúságok, mellyek gyűlőltté fogják tenni a’ Szerelem édes Nevét. De kedvezek e’ kietlen Képeknek: visszatérek a’ mi kedves Tűndérinkre. Ezek kísérik a’ Bőltset az ő Útaibann, ezek termesztenek Rozát azokonn a’ Tövisekenn, a’ mellyek abba nőnek,*
nőnek A k olvhtl. betűből jav.
tiszta Súgárokat hintenek az ő Lelkére, és bé viszik Elméjét az Igazság’ a’ Virtus’ örök Templomába, és a’ valódi Boldogság’ Paraditsomába. Ezek múlattatják a’ szenvedő Ártatlannak*
szenvedő <Virtust> Ártatlannak
Szívét, ’s mikor mindenektől elhagyattatott, társalkodnak véle*
véle és-ből jav.
és vígasztalják őtet. Ezek vezetik le a’ boldogabb Világból az aggodó Lélekhez a’ Reménységet az őrömnek és a’ Szűkségnek tűndér Leányát. Ezekkel jön le az Álom, az az Édes Álom, melly a’ megrontsolt Halandót az Arany Korba*
az <hajdani> Arany Korba A névelő z-jét elhagytuk. Az utóbbi két szó vékonyabban fogó tollal át van húzva, de ez nemigen származhat a költőtől, legalábbis nem szándékosan, mivel a szövegnek így nincs értelme.
által teszi. Fut ő a’ Gonoszoktól, ’s kerűli a’ balgatagokat; de a’ tsendes Szívűt*
Szívűt<ket> Az első t e-ből jav.
felkeresi, és véle ezek a’ Tűndérekis leszállván durva ágyát róza leplekké változtatják, ’s fáradt Homlokát*
Homlokát Homlokjokat-ból jav.
harmatos Szárnyaikkal legyezgetik, terhes Izzadásának Tseppjeit gyenge Szájokkal letsókolják, hervadó Szemeire űlnek, és nyugvó Lelkét édes Álmodozásokkal múlattatják. Óh hányszor repűltek ők el a’ pompás Kastélyok felett nemes Útálással, hogy a’ Gazzal fedett Kúnyhóba meglátogassák a’ homályba*
az homályba A z-t elhagytuk.
fekvő Virtust! Melly kevesenn vagynak sok lármás és kevély Múlatságokba, mert a’ szegény Halásznak a’ Hálóját kötözgették ’s kedves Testvérjeket*
’s kedves Testvérjeket <’s> Az áth. betű fölött betoldva.
a’ Reménységet ölelgették a’ száraz Part’ Fövenyénn eggy redves Fűz-fa árnyékábann. Hányszor ment el előttök talpig aranyba őltözve minden kőltsönözött Szépségivel a’ büszkélkedő Belinda, ők pedig reá sem pillantottak, mert eggy ártatlan Pásztor Leánykának Ortzájánn innepeltek! Ezek, óh Melítesz, ama szíves Istenségek, kiket az Ártatlanság és Gyönyörűség szűltek a’ Halandók’ boldogítására, mikor ők az Égbe felszállottak. Kevesenn esmérik ezeket, kik elfelejtkezvén az Érzésről és a’ Természetről, vagy kivetkezik emberi voltokat, vagy ezek helyett a’ Bujaság’ és Szorgalom’ szívet gyötrő Leányit ölelgetik. Mind ezeket te meg fogod esmérni óh Melítesz, tsak hív légy, tiszteld az Örök Szerelem Templomát ’s ne kárhoztasd az ő mennyei Szentségeit, se a’ gonosz Kívánság’ tsalárd Bűbájjával meg ne fertéztesd azokat. Szíved legyen érzékeny mint a’ galamboké, de ne feslett, szerelmed légyen tiszta ’s nem tsapongó: akkor érezni fogod hogy a’ Kellemetesség és Nyúgodalom Őrző Angyalai fognak körűlötted lebegni, ’s a’ te Lelked ollyan lesz mint e’ szent Templomnak boldog Környéki, hol az éltető Vénusz lakozik. De ideje már, hogy útadnak igazítsalak: Kelj fel, szerentsésített Vendég, ’s ezenn a’ kies Ösvényenn melly ama Bereknek vezet, menj ki arra a’ szép Vidékre hol a’ te Rozáliád lakik, eggy nyögdétselő*
nyögdétselő Az s z-ből jav.
Gerlitze lesz*
lesz <fog> Az áth. szó fölé írva.
mindenütt vezetőd, melly*
vezetőd, <...> melly
a’ Vénusz rendeléséből épenn ott fogja feltalálni szerelmes Párját, a’ mellyért fog*
a’ mellyért <utánn> fog Az a’ utólagos betoldás, az é olvhtl. betű(k)ből jav.
mindenütt nyögni te előtted az Erdőbe. Én állhatatosann hiszek a’ hatalmas Szeretetbenn, hogy még titeket e’ boldog Templom Oltára előtt foglak látni, ’s én*
’s én Az ’s utólag betoldva, az é olvhtl. betűből jav.
fogom a’ Melítesz’ és Rozália’ első Ajándékát*
első <há> Ajándékát
az Istenasszonynak bé mutatni. Most menj el, Melítesz, kövesd az én Tanátsomat, ’s az Isteni Hagyományt, hogy boldogabb légy minden Halandóknál. Légy kedves továbbra is a’ halhatatlanok előtt, ’s kísérjenek a’ Tsókoknak áldott Tűndérei minden te Lépésidbenn. Itt elhallgatott a’ ritka szívű Pap, ’s az Örömbe könnyező Melíteszt még eggyszer megölelvén*
megölelvén Az ö és a második e olvhtl. betűkből jav.
bé ment a’ Templomba. Melítesz pedig leszakasztván eggy Rozaágot az Adónis’ Sírjáról, meg indúlt a’ kies ösvényenn ama Berek*
Berék Az ékezetet elhagytuk.
felé, hol az ő kedves Rozáliája lakozott, ’s a’ nyögdétselő Gerlitze előtte szállongott mindenütt, a’ kellemetes Tűndérek pedig híves Zefir Szárnyakonn kezdettek lebegni ő körűlötte.