Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

Az egész természet egy olyan játék szín a’ melyben szüntelen változnak az emberi dolgok. Ugyan is most a’ nap mosolyog és fényesen emeli ragyogo sugárait fejünk fölött; és pompásan jön ki a’ mennyei hajlékokbol: majd egy komor, és vak éjszaka az ő fekete homályával, egy gyászos öltözettel von be, mind magunkat mind a’ körülöttünk lévö dolgokat; és a leg csendesebb nappalt egy leg irtoztatobb mennydörgésekkel, villámásokkal rettenetes éjszaka váltja fel. Tavasszal fűvekkel s virágokkal, és bársony színt játzó palástal van be vonva a föld: télen pedig által menvén a’ hideg szelek elveszik a’ gyönyörü mosolygást; a’ reá közelgetö halálnak halvány sárga szine festi be az egész természetet, nem látunk akkor egyebet száraz töviseknél. A’ hol ez előtt gyönyörüséggel legeltettük a’ mi szépet kíváno szemeinket, most ott irtózás vesz körül, látván azt, hogy most az egész természet vidám ábrázatbol halavány szinbe öltözött. Azok az élö fák a’ mellyek szélesen ki terjedö ágaik alatt hüsitö pihenést adtak az ellankadt utasnak: most leveleiktöl meg fosztatván mezítelen tagokat mutatnak; és a’ mely bércekböl a patakok zugottak; most ott a’ vad állatok rettentö orditása tölti be a’ térséget. E képpen változik az egész termeszet nem lévén benne semmi állando, söt mi magunk is külömb külömbféleképpen változunk az idök változása szerint, mert az élet olyan tenger, a’ melyben az örömnek és gyönyörüségeknek vizei találtatnak: most majd olyan el apadt kut fö lesz a’ melyben semmi gyönyörüségekre nem találunk, hanem csak a’ bánatnak és keserüségeknek mocsárjaira. Most azt szemléljük hogy van édes atyánk s anyánk akik minket hiv dajkálkodásukba tartanak: majd meg azt látjuk hogy elölünk eltüntek, és a’ mord halál prédáivá lettek, egy szoval a’ mint a’ szent leckében van: „estve siralom, reggel öröm”. Ime tehát ilyen különbféle szinekkel van ki festve az élet táblája is; ez az a’ különbbféle szineket játzo játék szín, a’ melyet én most ti elibetek terjesztek.

Jertek tehát visgáljátok meg velem szorgalmatosan, hogy felkiálthassatok Szent Dáviddal „Oh Uram! mely csudálatosak a te dolgaid az emberekhez.”

Hol jo, hol rossz állapotban érkezik hozzánk a’ szerencse, olyan igazság ez, a’ melyet közülünk minden tapasztalhat. Ugyan is születik a’ kisded, és’ egyszerre nyitja fel szemeit mind a’ Világ látására mind a’ sirásra: de a’ mely könyek csak postái azoknak a’ nyomoruságoknak, melyek ide hátra várakoznak ö reája, és azok csak elsö ’sengéi azon siralom érzéseknek, a’ mely egész életét el fogja boritani. Majd csak hamar azok az emberi mosolygások, s gyermeki örömök le törlik az ö csecsemöi könyeit, felébresztik az ö érzékenységeit a’ körülötte lévö gyönyörüségekre: e’ szerint tehát estve siralom reggel öröm, a’ gyermekre nézve is. A gyermekség után az emberkori idö hasonlo s különbözö szinekkel áll elö.

Ugyan is a’ gyönyörüségek és bánatok osztják fel ennek részeit, szakaszait, az egésség, a betegség, a szerencsétlenség, a’ sokféle atyafiság, és barátság és az egymással hirtelen összetalálkozásbol következni szokott keserüség, és öröm: ezek azok a’ változó szinek, a’ melyekkel van le festve az emberi élet sokféle ábrázatja. Építi az ember éjjeli, s nappali szorgalmatossággal boldogságának bástyáját: de ennek fundamentomi szüntelen ingadoznak; összegyüjti a’ sok gyönyörüségeket de egy véletlen történet hirtelen széllyel veri azokat. Magas helyen épiti az ö lakhelyét a’ melyben nyughasson mind maga mind maradéka: de egy láthatatlan kéz széllyel szorja azt. Terjeszti, szaporitja gazdagságát, de hirtelen szárny csattogással elrepül, egyéb a’ reménységnél nem marad a mely meg vigasztalja ötet, egy szoval itt is „estve siralom, reggel öröm.”

De valyon hát csak azért teremtetett e az ember hogy e’ képpen hányattasson e világon? és hogy ilyen játéka legyen a’ szerencsének? azért teremtetett e hogy egy darabig itt a földön ki legyen tétetve a’ nyomoruságok szélveszes történeteinek, és hogy esztendöröl esztendöre nyomorogjon a’ nyomoruságok rabláncai között? mind addig, mig végre elrongált testéböl nyomorult lelkét a’ halál a’ semmiségbe vissza hivja? Éppen nem! hanem a’ bölcs Isten rendeli ezeket a ki a’ világosságot, és a’ setétséget formálta, ö töle származik mind a’ jó mind a’ gonosz.

Ugy de hát az Isten végtelen jó? miért nem közli hát a’ maga joságát a’ maga teremtéseivel ezen gyáva halandokkal? Igy akarván eszekre adni minden velem egy sorsu bünös embereknek, és nyomoruságban lévöknek, hogy bölcs okai vannak a’ Teremtönek azokban a változásokban a’ mely alá vetette az embert. Tehát ezekre figyelmezzetek.

I^ör Hogy az Isten ugy bánhat velünk mint akarja mert a’ vagy mondhatja é a’ sár a` fazékasnak: miért csináltál igy engemet? Kicsoda szab törvényt a’ mindenhatonak? hiszen teljes hatalma van az ö teremtésein, valyon hát igaz jusson panaszolkodhatunk é ö ellene? Éppen nem, mert sokkal többek azok a’ gyönyörüségek a’ mellyekben örömünk vagyon, és hogy azt elhigyjétek ne hallgassatok a’ romlott vérü emberekre kik szüntelen panaszolkodnak a’ világi élet ellen; ne hallgassátok ezen kárvallottakat a’ kik a’ nyomoruságokban fetrengvén még születéseket sem irtoznak meg átkozni. Ne hallgassatok azokra, ne kérjetek azoktol tanácsot a’ kik minden társaságot s barátságot meg vetvén remetékké lettek, a’ kik sirnak ugyan a’ sírókkal, de nem örülnek az örülőkkel, és vigadókkal.

Törüljétek ki azért az emberi nemzet laistromábol mind azokat a’ nyomoruságokat, melyek az emberek lelkét terhelik és gyötrik; mert sokan vannak olyan emberek a’ kik el csüggedvén valami nyomoruságban: élni sem kivánnak. De ellenben törüljétek ki a’ gyönyörüségek száma közzül azokat a’ melyek vétkesek, és a’ melyek az ártatlansággal és virtussal meg nem egyeznek, és a’ melyet a’ lelki isméret kárhoztat. Azonban számláljátok fel azon gyönyörüségeket a’ melyeket szül a’ virtus, és a’ melyek teremnek az igaz szív, és a’ szives barátság felséges mezején; azokat a’ gyönyörüségeket a’ melyek be folyván a’ lélekbe, azt pallerozzák és nemesitik, a’ melyböl lesz aztán hogy ennek kedvellöi kegyesek lévén a’ szegényt meg segitik a’ mezitelent meg ruházzák; az árváknak atyjai, az özvegyeknek pártfogoi lesznek. Számláljátok fel azonban azokat a’ felséges Isteni Virtusokhoz hasonlo örömöket, a’ melyeket tölt az igaz Keresztyén szeretetébe s az azzal valo társalkodásba, és az ö szent beszédének hallgatásába: Nagy öröm ez! és mind meg annyi ékesség az igaz Keresztyén ember lelkén. –

Ezeket az örömöket számláljátok és vegyétek fel és vegyétek gondolora, elöre jol meg visgálván: bizonyal ha igaz ítélök vagytok; meg némultok, és nem nyitjátok fel szátokat a’ szent Isten ellen valo panaszolkodásra, mert sokkal többek a’ mi örömeink mint a’ mi siralmaink napjai. De azt kérditek talán: hogy miért nem állandok ezek a’ gyönyörüségek? és miért zavarodnak össze sokszor a’ kegyetlen keserüséggel? Én pedig azt kérdem: miért zavarjátok magatok önként össze?

Ez az én beszédemnek II^ik része az élet viszontagságai felöl.

II^or Ugyan is mi közönségesebb dolog mint az, hogy a’ leg boldogabb emberek önként lesznek boldogtalanokká, és hogy sokan magok szereznek oly fájdalmakat magoknak, a’ melyek alatt keservesen nyögnek, és a’ melyekben siralmas fohászkodásokat bocsátanak a’ szent Istennek ’sámolyához. Tekintsetek be csak azoknak a’ nyomorult ifjaknak laistromába, a’ kik az ö henyélések, bujaságok miatt lettek a’ nyomoruságok kegyetlen áldozatjává, s örökös mártirjokká: majd meg tapasztaljátok akkor, miképpen rohan az ember nyakra före a bajok forrására. Azt mondja egy régi bölcs „Nagy igazságtalanság ugymond hogy az ember lehet bünös: mert ha az elött az ember egy nehány esztendökkel legjobb egésséggel bírt is és vidámság ragyogott az ö orcáján, s az öröm, a’ vérrel együtt csergedezett az ö erében: de csak ugyan a’ fájdalmak nyílait hordozta testében és mikor ezek ki ütnek nincsen tagjában semmi épség, hanem meg háborodván tagjai nem nyughatik az ö elébbeni bünének miatta, és ime még az ilyen ember panaszolkodik így: „Estve siralom"; de majd derül az ékességgel magát kedveltetö hajnal a’ melyben azonnal örömre fordul siralma.

Csudálatos Isteni munka! a vagy zugolodhatik e te ellened valaki holott te nem hagysz a nyomoruságban soká fetrengeni senkit. Látjuk hát hogy nem szüntelen valo a’ nyomoruság mert ha azok szüntelen tartanának, így panaszolkodhatnék az emberi nemzet: „Miért adatott a’ világosság a’ nyomorultaknak?!” – Melyik erös szivü ember nem rogyna le az inségek terhe alatt? és hol van az a békességes türés, a’ mely nem zugolodna? Jol tudván tehát az Isten hogy gyarlo a’ mi voltunk, nem ostoroz mind szüntelen, hanem meg változtatja a’ mi sorsunkat úgy hogy estve siralom volt reggel öröm lészen. – De hát örömünk mért nints örökké tartó? Jol rendelte azt az Isteni felség hogy a gyönyörüség öszve kavart légyen a nyomorusággal, mert hiszen ha sok örömük volna sohse is kevánkoznánk erröl az alatsonyság helyéröl a’ földröl a ditsöség helyére, hanem mindig itt ohajtanánk maradni és itt örülni. De tsak ugyan légyen ám bár a Világ édes, fügjenek tsak az ö Nektart okádó emlőin a világ fiai, mégis vagynak olyan kegyes emberek akik azt meg utálva kivánják el hagyni.

De légyen bár a világ olyan kegyetlen Faraho a’ ki szüntelen való munkával kínozza a kegyetlen sors által elszórt Izraelitákat, még sem kívánkoznak a szolgálat^* házából a földről a szabad Kanaanba, a mennyek országába; és légyen az ámbár kegyetlen tigris, fenyegessen dühös mormolással még is némellyek nem kivánják el hagyni. Ugyan hát ha így sem kivánnak meg válni töle mi lenne belölök úgy ha folyna a föld tejjel mézzel és ez ha gyönyörüséggel mindég telyes volna, úgy bizonyára imádnák az emberek ezt a Világot tsak hogy itt maradhatnának.

De Keresztyének hát mi tsak a Világért vagyunk teremtve és nem a jövendö életre nézve? Éppen^* mert a mi hitünk egyedül való fő java a Krisztus, nem kell hát a világi hejába valósággal meg elégedni, mert valyon mitsoda is szaggathatná el azokat a ragados lántzokat, amellyekkel a’ Világhoz vagyunk^* köttetve a szüntelen emberi változással együtt. Szenvedjük hát el az Urnak mi reánk botsájtott tsapásait és jusson eszünkbe hogy mind nyomorúság alá vettettünk, ne ragaszkodjunk ahoz a szerentsétlenségnek motsárjához, a Világhoz, hanem utáljuk meg az itt levö gyönyörüségeket és szüntelen a Virtusok gyakorlását tegyük magunknak fő célul, sirassuk meg e nyomorult Világon tett gyarloságainkat.

Sirjatok ti idök terhei alatt meg görnyedt öregek, és ti közép idejű férj fiak, sírj te ifjui rend, sirjunk mindnyájan az eddég elkövetett büneinkért; mondjuk ezt tántoritthatatlan szavakkal: Világot, mint kevély pávát meg utáltam, Tövis koszorumba mert több jót találtam. Ne engedjük már magunkat ez után meg tsalattatni e Világtol, hanem ennek tsalogato édességéröl le mondvánn járjunk az Urunk utánn. Mivel pedig ezt magunktol véghez nem vihetjük, Te igazságtalanságnak gyülölöje és igasságnak tántorithatatlan fejedelme, Édes Atyánk a’ Krisztus Jézusban, aki erötlenség alá vetetted az emberi nemzetet, adj oly álhatatos és mindent könnyen ki álható szivet, hogy ha nyomoruságok érdekelnek bennünket, el ne tsüggedjünk, hanem Te hozzád és nem máshoz fojamodjunk.

Adj továbbá^* a’ mi kezünkbe olyan kultsot, mellyel bátrann meg nyithassuk a’ Te lako helyedet, ahol nints nyomoruság nints siralom és szomoruság, hanem vég nélkül valo öröm. Amen.

Felséges Isten a ki boldógságban és ditsősségben lakozol mivel egyedül vagy szent, Háláadással emlékezünk a te jótéteményedről, melyeket tapasztaltattál eleitől fogva velünk mert ámbár mi a te felségedet, ditsősségedet, méltóságodat meg nem foghatjuk, és nagy a közbevetés a mely te közöted Élő Isten és mi közöttünk porók és hamvak vagyon. Adjad mindazonáltal az Egek fiának azt a boldogságot hogy ditsérhessenek tégedet és esmérhessék meg te benned mindazt ami az Idvességre szükséges. Az egész Természet bizonyságot tész Uram terolad hogy a te joságodnak erejével környül vettél minket mindenfelől és ha mindezek is elégtelenek volnának arra hogy minket a te esméretedre vezessenek megjelenteted te magadat a te Szent Fiad az Ur Jézus Krisztus által hogy ö benne esmérnénk meg tégedet mint olyat a ki merő szeretet vagy a ki megbotsátod a bünt és irgalmasságot nyujtasz mindazoknak valakik öáltala Tehozád járulnak – Oh Uram mely igen kötelez minket ez az esméret arra hogy téged szeressünk és a te parantsolatodnak örömmel engedelmeskedhessünk. Ne is enged oh Uram hogy háládatlanságunkal méltatlanoká tegyük mi magunkat enyi jo téteményidre. Sőt megbotsátván büneinket kegyelmesen tselekedjed Szent Lelked által hogy szivünk és életünk szüntelen megegyezenek azal az esmérettel és eben esmérnénk meg tégedet, és igyekezünk Szentek lenni miképen te Szent vagy az Egekben szenteld meg azért e mostani egybegyülésünket is és igazgasad azt arra a végre a melynél fogva adj ditsőséget lelkünknek Idvességet a Jézus Krisztus által Ámmen