Madám!
Azt kérdezed tőllem melyik a’ legjobb Csók? ’s ha megfejtem ez édes kérdést, fogadod hogy jutalmúl azt a’ legjobb Csókot ajánlod énnekem. Te tudod hogy én a’ fiúi és baráti csóknál egyebet nem esmérek: de jóllátom, hogy ezeket nem is érted a’ Te kérdésedbe. Jóllátom én azt hogy a’ Szerelem rósáiba termett csókokról tudakozódol, eléggé magyarázza azt nekem a’ te ketsegtető pillantásod a’ mely nem komor Philosophusi feleletet várna én tőllem. De minthogy én abba a’ Paraditsomba járatlan vagyok, ’s ama jónak és gonosznak tudásának fájáról azonn édes gyömőltsöket még nem szedtem: tsak úgy felelek fontos kérdésedre a’ mint a’ természet az értelem és a’ Philosophia világositnak.
Én tehát azt mondom, hogy a’ szeretetre érdemetlen tárgyak mind azok valamelyekbe szeretet nem találtatik. A’ szeretet egy oly titkos vonó erő és sympáthia, a’ mely tsak oda szivódik, hol szeretetének viszontaglását érzi. A’ pompa a’ czifraság a’ kintsek érzéketlen dolgok nem érdemlik a’ szivnek szerelmét. Az az Indúlat, melyet az emberekbenn ezek támaszthatnak, sokat külömbözik attól, a’ melyet igaz szeretetnek lehet mondani. – Vak halandók! kik annyira esdekletek a’ vagyon utánn, nézzétek ezt a’ záros koporsót melybe a’ döglött aranyat őrzitek ’s szégyenűljetek el. Mitsoda szerelmet ’s gyönyörködést találhat a’ ti szivetek egy oly hólt szépségbenn! Szomorú tévelygés!
*
tévejgés em.
vak szeretet! Tsak a’ Lélek méltó a’ szeretetre, mert tsak ez tud visszaszeretni, tsak az méltó a’ szeretőre. –
A’ szeretetnek legtisztább ’s legszentebb adaja a’ Csók. Ez az a’ mennyei maradvány, mely a’ megromlott földet elhagyó Istenek édes nectárjának és ambróziájának
*
és ambróziájának hiányzik, em.
egyedűl való maradvánnya. Valósággal kellemetes egy dolog az a’ Csók melyet egy szép ortzának piros rósáiról szedünk. Valósággal, valaki a dolgot úgy ért[i]
*
érte em.
mint ti értitek szerentsés szeretők! azt fogja mondani hogy meg hólt állat az a’ Csók a’ melyre a’ megtsókoltatott szépség tsókot nem ád vissza és az én értelmem szerént is ez a’ legjobb Csók: mert nem méltó a’ Csókra semmiféle olyan tárgy valamely a’ csókra csókot nem tud visszaadni. És így tehát azok az édes össze tzuppanások két szerelmes ajjakaknak, mikor egyik száj a’ másikat verdesi ’s mikor Ámor
*
amor em.
a’ legkellemetesebb bosszúállással ugyan azon pontba lövi ki mind a’ két nyilát: ezek mondom a’ valóságos Csókok, mikor igazságos felosztással annyit adunk egymásnak, mint a’ mennyit elveszünk.
Csókolja tehát valamely válogatós száj akar a’ melyet, akar a’ homlokot akar a’ kezet; de rám nézve soha se történjen meg, hogy az én gyönyörű asszonykáimnak egyébb részét tsókoljam; hanem tsak azt, a’ mely visszatsókoló; tudni illik az ő szátskáját, a’ melyre akkor kiszalad mind kettőnknek Lelke, és az maga is tsókolódik, ’s a’ körűlötte lebegő eleven lehelletekkel életet ád a’ tsókoló rubintok szép kintsének. Akkor azok a’ meglelkesedett Csókok, egy kisded tzuppanásba, a’ legnagyobb dolgokat beszéllik el egymás közt, ’s azokat a’ legédesebb titkokat,
*
titkokat helyett tsókokat, em.
melyeket tsak ők értenek, ’s mások felőlle semmit sem tudnak.
Ilyen gyönyörűséget érez egy Lélek a’ másikkal edgyesűlvénn. Ilyen tsókot érez egy száj a’ másikkal egybe ütődvénn; és valamint az ilyen tsókok megtsókoltatnak: úgy a’ Lelkek is öszvetalálkozvánn szeretnek és viszont szerettetnek.