Én most sem mehetek
Váradra, de talán nem is megyek soha; – nem annyira azért, hogy
nemo libenter recolit qui laesit locum, hanem csak hogy életemben sehol sem találtam kevesebb gyönyörüséget mint ott. Esmeri az ur
Rousseaut: itéljen utána engemet. Ott a szivnek nincs
rubricája, a bakatelláknak pedig ezer van. Mihelyt az Isten az én születésemet a maga jótetszésével valóságossá tette: mindjárt szivemre nyomta azt a
stempelt, melyhez csak
seculumonként szokott nyulni, s ezt a karakterizáló mondást ejtette rá:
Te szabad légy! Nem kell nekem a politicai szabadság, nincs is szükségem reá; egy persiai Sophi, egy indostani Nabob, egy europai
respublica vagy akarmi ország és fejedelem igazgatása alatt is tudnék szabad lenni. Nem kivánok egyebet, hanem hogy testemet ne bántsák, ne akadályoztassanak annak szükségeinek megelégitésében. Lelkem felül és kivül van sphaerájokon, az egyedül az enyim. Szükségem annyi van a mennyit betölthetek; ha telik szaporitom, ha nincs módom benne, kevesitem – s
eh bien! Ha szeretnek, ha betsülnek, ha tisztelnek, meg nem vetem s cynicusként nem vagyok rá ügyetlen: ha másképen csinálnak velem, kivált a
plebecula (már az akar aranyos, akar szűrös) akkor
Horatiussal mea virtute me involvo et beatam pauperiem sine dote quaero.