Miskának, Samu
örömmel
Még alig ment el Levelem kezemből
Mellyet írtam volt Misukám Te hozzád
Rhédeit mindjárt emeléd az Égre
Alcaicussal.
Festetits Grófot vele énekelted
A Ki sok jót tesz HAZA! Híveiddel
Nem hiszem hogy bé lakatoltt szemekkel
Nézne Te rád is.
Így ni! így kell lát’d vetekedni vélek
A’ Kik a’ régibb Nagyokat nem hagyták
Dűlni borzasztó ’s örökös homályba
Igy helyes írni –
Festetits Gróf már soha meg nem halhat
Véle eggyütt ím’ arany Hintajába
A’ Ditsősségnek be tevéd Lajost is
s Élnek örökké
Oh Hazám’ böltsebb ’s tehetősbb Tselédi
Kik ma bé vésik maradós Kövekbe
Híretek’ – Lelket nosza adjatok TÍ
Kérlek azokba!
Ím’ az új Század mutat új Horátzot
A’ Magyarságnak – Kinek is Tiburját
Vajh’ fel építné – de Remény ha nints is
Írj Te Barátom
Bízzad a késő Maradékra dolgod’
Melly az Érdemnek hitelesbb Barátja
Tetteid’ majd az nemesítni fogja
’s Nyelve alatt lészsz.
Látd Ovíd mint járt, pedig Énekjének
Kellemét minden ma is emlegetni
Gyors – de Éltében ki szaladni kelle
Róma! belőled.
Onnan is jöttek gyönyörű Darabji
Mellyek a’ verset szeretők előtt még
Kedvesek most is ’s betsek’ el se vesztik
Míg tsak idő leszsz.
Így ha élned kell sanyarún Hazádban
Őt’ azért még is tsak ugyan szeressed
Hát ha Mécénás (meg esik) közöttök
Válni talál még
E’ Tanátsommal nesze! élj ha tetszik
Meg ne boszszankodj nagyon a Magyarra
s Meg se büntessed fel akasztva Lantod’
Fűzfa szegedre. – – –
Én is óhajtnék: de kevés tüzem van
Kedves Ódákat Magyarinknak írni
Néktek engedvén egyedűl – el állok
Félre előlök
TÍ Kiket fel kent maga Szent Apolló
Semmi fáradság vagy egyéb sem ártván
Végig a’ szentebb akarattal meg ne
Szűnjetek írni!
Hidjetek nékem! Koszorúkat adnak
Pimpla’ Halmának fejetekre Lyányi
*
Pimpla’ Halmának […] Lyányi: Pimpleia a múzsák hegye volt, tehát a múzsákról van szó.
s Majd Koporsótok’ valamint Klopstoknak
Meg violázzák
a’ 36.
garasos új
Penicilusommal restelvén író Tollamat meg igazítani – el gondolhatod: millyen nagy boszszonkodással irhattam ezen sorokat – Juthat eszedbe, Deák korunkban
Komáromi Pál’
*Ő váltotta fel Csokonait praeceptori tisztségében, mikor 1794 végén elmozdították onnan (CsEml. 577. l.).
betűi voltak illyenek – Neki mindég illyen roszsz
pennája lehetett – Tsókold meg helyettem őtet és
Nagy Istvánt Böszörményben – Nézd a most meg köszörűltt ollóval se nyírtem körül papirossamat – Neked is elég volna ennyi restség! Élj ’s ölelj engem’ –