Minémű Romlásra jutott légyen szegény Városunk, eddig tudom értésére esett a’ Tekintetes Úrnak: nem kívánom tehát ezt az Itéletet írni vagy festeni, quaeq. ipse miserrima vidi, et quorum
pars magna fui,
*
Vergilius, Maro Publius: Aeneis. (II. 5.) „Én magam is láttam, szörnyű volt, benne a részem úgy kijutott” (Kartal Zsuzsa fordítása)
mert az a’ Hajlékotska is, hová a’ világ’ lármája előtt vonni szoktam magamat, ’s az a’ Kertetske is,
melly nékem Tusculanum gyanánt szolgált,
*
Tusculanum: Ciceró falusi birtoka Tusculumban, itt írta
Tusculanae Disputationes (Tusculumi beszélgetések) című művét; az utókor számára a magányos elvonulás jelképe lett (ld. még az 1800 december végi,
* 1801. július 19-i,
* 1802. szeptember 16-i,
* 1803. április 11-i
* és májusi
* levelet).
azon rémítő Csapásnak áldozatjává lett.
Üszög és hamu köztt írom ezen soraimat, ’s az Ég között melly meg nem szánt, és közöttem kit a’ kevéstől is megfosztott, tsak egy vékony deszkázat vagyon, melly az esső ellen sem védelmezhet. Kiégett ablakaimon keresztűl szórja most is a’ sovány szél magam’ és szomszédim’ pernyéjét e’ szomorú Levelemre, melly hosszabban panaszolni és az által alkalmatlankodni nem akarván, a’ Tekintetes Úrnak szíves segedelméért esedezni bátorkodik. A’ nádra, létzre, gerendára és deszkára, legnagyobb szükségem volna, hogy míg az essőzések béállanának, egy oltalom-fedelet állíthatnék fejem felibe. A’ miből a’ Tekintetes Úr, maga megszűkűlése nélkűl, segíthet;
instálom alázatosan méltóztassa azzal segélleni tsekély voltomat. A’ vas szűkség Kéntelenít a’ kérésre, annyival is erőssebben, hogy tehetősebb Atyámfijai, ’s Jóakaróim azon Veszedelembe borúltak. Megújjítván előbbi alázatos Kérésemet, ’s annak foganatját tellyes bizodalommal elvárván, magamat a’ Tekintetes Úrnak
Grátziájába ajánlom, ’s egész tisztelettel maradok
1802.