HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Kultsár István – Csokonai Vitéz Mihálynak
Pest, 1802. február 20.

Érdemes Hazafi!

Éppen Ő Excellentiájánál voltam, midőn az Ur levele érkezett Juliána napjára. Kegyessen vették ugyan mind Gróf Setsényi Maga Ő Ex., mind a Grófné: De emennek szemérmetes, és fényleni nem akaró szive mégis arra vette a Grófot, hogy az Ajánlást mellékelné el. Azért Ő Excellentiája általam kívánta az Urnak tudtára adni, hogy mind maga, mind Grófnéja eránt viseltető tiszteletét nagyra betsűlni, és a költségbéli segítséget a Tavasz kiadására sem tagadja meg az Urtól; hanem az ajánlást méltóztassék elhagyni. – Én valamint ezen Fő Méltóságoknak Anyai Nyelvünk eránt való nagy Érdemeiket annál inkább betsűlöm, mennél inkább rejteni akarják, úgy az Urnak Hazafiui igyekezeteinek is annál nagyobban örvendek, mennél hathatóssabb Pártfogókra talált illy nagy lelkű Méltóságokban. Mellyre nézve is szíves örvendezéssel az Urnak szándékai végbe vítelére egésséget és szerentsét kivánok.
Ugyan azon levélbűl értettem, hogy Virgilius Georgiconi Könyveit a’ mi Grófunknak méltóztatott ajánlani. Minthogy mi az ifjú Gróffal itt az Universitásnál vagyunk, talán későn juthatnánk olvasásához, azért bátorkodom az Urat barátságossan kérni, hogy leg alább kóstolóra egynéhány versekkel ismértessen meg bennünket. Levelét méltóztassék tsak Hölczl Vice Fiscalis Urhoz adni, a Győri dunai révnél a Trímai házban, Ő nekem általküldi. –
Egyszersmind Árpád vagy a Magyarok megtelepedése is figyelmetessé tett. Ha heroicumi versekbe méltóztatik foglalni, már előre is halhatatlanságot érdemlett szándéka: végbevitele pedig bizonyossan megnyeri.
Ha Tavaszsza elkészűl, én 10 exempl. magam elfogadok, ’s árrokat mindgyárt leteszem, amikor ide érkeznek. Weigandot, és Kisst igen ajánlom Árasoknak. Aki külömben szíves barátságába ajánlva vagyok
Az Urnak

 Pest 20ik Feb.
1802.
alázatos szolgája
Kultsár István m. p.
az Ifjú Gróf Festetits László
Praefectusa
a Czukor Utszában