Hogyha NAGYSÁGODNAK az a’ Nemes Maga-mérséklése, melly szerént inkább tselekedni akar, mint láttatni, szemem előtt nem forogna: engednék Szívem’ azon ösztönének, melly a’ NAGYSÁGOD’ erántam minden érdemem nélkűl mutatott Kegyességének hosszas meghálálására serkenget. Mert mi is lehetett az, a’ mi méltóvá tett arra, hogy NAGYSÁGOD én vélem is közölje azt a’ nemes leereszkedését, mellyel Hazánknak Derék Fijait szokta jutalmazni? hol vettem volna én azt az érdemet, a’ mellyért mind Keszthelyen mind Csurgón olly bő kézzel adakozni méltóztatott? hogyan nyerhetett az én egyűgyű Múzsám annyi Pártfogást NAGYSÁGODTÓL? – Nagyságodtól, a’ Kivel az Ángliai Zsenik barátkoznak, ’s a’ Frantzia Szép-lelkek megtestvéresedtek. – Eleven hálá pesdűlt meg bennem, a’ midőn NAGYSÁGODNAK azt a’ Kegyes Ajánlását, hogy a’ Farsangról írott Heroicocomicumomat kinyomtattatni méltóztatik, hallani szerentsém volt; de midőn ennek belső mivoltát elgondolám, meghúnyászkodtam, és sajnáltam hogy illy tsekély tárgyú ’s készűletű munkámnak lehetett éppen szerentséje a’ NAGYSÁGOD’ Grátziájához.
Illy szándékból fordítottam tehát a’
Virgilius’
Georgiconját, hogy mivel már
Tö Rajnis Jósef Úr a’ Bucolicát,
Ts Kováts Jósef Uram az Aeneist lefordították, olvashassa a’ Magyar Nép az egész
Virgiliust a’ maga’ nyelvén; mind pedig hogy NAGYSÁGODNAK méltóbb próbámmal udvarolhassak, és ezt a’ Georgicon Institutumnak felállításának emlékezetére szentelhessem. Melly igen meg is egyez ez a’ Georgicon Könyv a’ Georgicon Oskolával, ’s mindkettő a’ NAGYSÁGOD’ Élete’ módjával ’s Haza-szerte tiszteltt Nevével! – – Ha tehát NAGYSÁGODNAK elébbi
Grátziája, mellyet most már a’
Virgilius’ Szent Neve is forróbbíthat, erántam ’s tsekély Múzsám eránt, a’ mint telyes hiedelmem vagyon, meg nem fogyatkozott:
instálom tartozott tisztelettel NAGYSÁGODAT, méltóztassa ezt a’ két Munkátskámat a’ köz-piatzra kisegélleni; annyival is inkább, hogy most legjobb időbe történnék, a’ midőn egyéb Irásim is, mellyeknek nagyobb részét itthoni magánosságomban
Pope,
Wieland,
Horatius,
Anacreon,
Kleist,
Tasso,
Metastasio,
Thomson, ’s mások’ remekjeiből fordítgattam, az Új esztendővel némelly Nagylelkű Pártfogók által kiindúl a’ Magyar Világra.
Ugyanis, minekutánna a’ Szerentsét, melly vagy kerűlt, vagy üldözött, hijába kergettem volna; haza jöttem, ’s ott hagytam
Csurgót, hanem, hogy
Poplicolaságomnak, mellyről a’ Világot még mind hijába probáltam meggyőzni, legalább ottan jelét hagyjam, még a’ fizetésemet sem vettem el, tudván a’ Tractusnak tagadhatatlan szegénységét.
Ötven
Mföldnyi útamnak neki indúltam, nem hozván egyebet Somogyból annál a’ megelégedésnél, hogy, ha nem gyarapítottam is, legalább jobban elszélledni nem hagytam azt a’ felette szűkséges Oskolát ’s a’ vélem az előtt való esztendőbe illetlenűl bánt
Publicumnak jóval fizettem vissza, ezzel a’ magános örömmel indúltam haza, és még – 2 forinttal. Az Ég megörzött, megsegített; még arra is, hogy Baranya és Báts
Vmegyéket is kitapasztalhassam: haza jöttem kis Örökségembe, de a’ mellyet megtanúltam
Elégnek tartani.
Itt magánosságba eltemetve élek magamnak, hazámnak és az én szokott
Studiumimnak, olvasgatván – fordítván – elmélkedvén: az Irígy fel nem talál Ösi Nádfedelem alatt ’s a’ bigottnak sziszergési Könyvetskéim közé bé nem hallanak. – Érzem, hogy ez másoktól nem esmértt tsendességbe Lelkem is, melly a’ Szerentse hányási között törpévé lett, óriásodni kezd; látom, hogy a’ Nagy-lelkek ujjal hívnak magok felé, ’s integetnek hogy a’
Plebecula’ zavartt sikoltásival ne gondoljak; már most hiszem, hogy élek:
Óh boldog Árnyéka
Rousseaunak! fúvallj
*
fúvallj A fú olvashatatlan betűkből javítva.
reám egyet a’
Montmorency Kertek’ lugossai közzűl, vagy
az Ermenonvillei Sírnak hűvös nyárfái mellől, hogy az Igasság, a’
Grátziák, ’s annak idejébe majd – a’ Nem-lételnek első édes Szunnyadásai – mint téged úgy szálljanak meg engemet rideg ákászom’ ernyője alatt!…! De hová ragadsz, hová, édes érzése az Életnek!…?
Méltóztassék NAGYSÁGOD megbotsátani, hogy a’ Világról felejtkezvén, a’ NAGYSÁGOD’ Tiszteltt személlyéről itten illy hibáson el találék felejtkezni. Nem – nem e’
*
e’ a’-ból javítva.
Világból való NAGYSÁGOD, nem e’ puha-lelkű ’s alatsony módú emberek közűl. – A’
Sz: SOPHIA’ Templomában látom én felszentelve NAGYSÁDAT; az
Értelem’
Mysteriumiba van béavatva; ’s a’ Köz-jó’ oltárára halmazza a’ tömjéneket, mellyeknek füste az égig emelkedik ’s az egész Hazát elborítja illatjával; a’
Músák, ki lanton, ki trombitán, zengik tiszteleti Adóként a’ magok
Panegyrisseit; az én Lelkem elragadtatva repűl ki belőlem ’s hálá-sohajtásokká válván, e’ füstök, e’ hangok’, ez Érdemek felhőjiben elenyészik és én… mit tudjak tenni?…? elhallgatok.
GRÓFI MÉLTÓSÁGODNAK
Debretzenb. 19. Xbr. 1800.