Esztendeje elmúlt, hogy az Ország’ Gyűlésének vége felé a’ Diétai Magyar Múzsának Kiadásában a’ reménységemnél kevesebb Praenumeratorok miatt a’ Nyomtatónak adós maradván, valamint többnyire minden ügyetlen Literatorok, úgy én is egyedűl Excellentziádnak Nagylelkében ’s hazafiúi kegyelmes Szívében találtam fel a’ segedelmet. De mire az utolsó Árkus ki-szabadúlt volna a’ Sajtó alól, már akkorra Excellentiád haza menvén én minden vígasztalás és Reménység nélkűl maradtam: hanem mégis utoljára az emberséges Nyomtatóval tisztességes Accordra lépvén, bajaimból tűrhetőképen kimenekedtem.
Azolta, a’ Nyári Insurrectiónak üres ideje alatt, öszveszedtem Irásaimat, a’ mellyek részént eredeti, részént görög, deák, frantzia, német és olasz nyelvből fordított darabok; részént versek és theatralis munkák, részént prósák a’ philosophiai ’s Aestheticai Tudományokból. Ezeket öszveszedvén itten Komáromba Nyájas Múzsa név alatt kiakartam adni.
De azolta szándékomat megváltoztatván, most már a’ Pétzeli’ halálával félbeszakadt Mindenes Gyűjteményt akarom folytatni. Okaim erre ezek. Mert így a’ magam írásaimat, a’ mellyek többnyire apró Darabok, szintúgy kiadhatom; azonba a’ Tudósoknak közé iktatott Munkáival a’ Könyvnek, díszt, kedvességet és tekíntetet adhatok. Jobban is fogják olvasni minden rendű és vallású Hazafiak, ha minden rendű és vallású embereknek neveit találnak benne. Ha valami irígy ellenség piszkálja, többen lesznek a’ mentő ’s oltalmazó tollak, a’ kiknek védelme alatt magam is bátorságba lehetek. Új Mindenes Gyűjtemény lesz a’ neve, a’ melly már országszerte esméretes. ’S a’ t.
Méltóságos Uram! Tudom, hogy
Excellentiád is minden köz-jótól lelkesíttetettekkel szomorúan tapasztalta Nemzeti
Literatúránknak ’s azzal együtt a’ Magyar
Characternek ügyefogyott állapotját, ’s megilletődve szemlélte, hogy mi ennyi fényes Nemzetek’ szomszédságában is úgy élünk, mintha most is a’
Caspium’ partjain sátoroznánk, ’s a’ világos XVIII
d. Századnak végén is ránk nézve ama’ boldogtalan Közép Idő látszik folydogálni.
Ez előtt egynéhány esztendőkkel kezdettük vala mutogatni, melly hathatós a’ Magyar ész, ’s mikre nem termett ő a’ lovon és kardon kívűl is; a’ midőn önnön magának hagyattatva, minden Fejedelmi Pártfogás nélkűl, olly lépéseket kezdett tenni a’ nagy Nemzetek’ nyomába. De ennek is vége van!
Alig serkentünk fel ama’ lomha álomból, mellyben századokig aludtunk, ’s ujra szunnyadozunk. Odavan minden igyekezetünk, serénységünk ismét megszakadt. Ímé alig jön ki esztendőnként egy-két
*
egy-két A két utólag betoldva a sor fölött.
valamit érő Könyv, a’
Typographiák megint Imádságos Könyvekre ’s Kalendárjomokra szorúltak,
Theatrumunk a’ maga böltsőjében megholt, az Olvasás a’ Közönségbe megtsökkent, legjobb Literátorink vagy meghaltak, vagy szerentsétlenségbe estek, a’ többiek elhallgattak, nints a’ ki őket serkentgetné. Veszedelmes állapot! Annyi Nemzetek’ példájára fel nem buzdúl a’ Magyar Nemes Vér? tulajdon kárán meg nem dobban a’ hazafiúi érzékeny Szív? saját Nyelvének Európában a’ porba tapadtatását hidegen nézi a’ kibújdosott Scytha? – A’ romlás nyakunkon van, de még öszve nem tiprott: most! most kell iparkodni! Hadd serkenjenek fel a’ veszteglő Tudósok, hadd szokjon az olvasáshoz a’ Közönség, hadd szelídűljön az Ásiai erkölts, tsínosodjon a’ magyar
gusztus, jobb híreket hordjanak a’ Napkölti Szelek Európának tudósabb részeire az
Iszter’ partjairól. – Én a’ mit lehet részemről véghez vinni el nem múlatom.
De mivelhogy minden Közjóra tzélozó
Plánuma a’ Magyarnak, vagy a’ költség’ vagy a’ Pártfogók’ nem léte miatt, hol az irígység hol más szerentsétlenség miatt, még eddig részént füstbe ment, részént szikrát
*
szikrát A k olvashatatlan betűből javítva.
sem kaphatott: ehez képest, hogy a’ számos példákat az enyím is eggyel
*
egyel em.
ne szaporítsa, az Uj M[indene]s Gyűjteménynek homlokára kívántam a’ haza-szerette
Szecheny Nevet függeszteni, és azt telyes megalázodással
Excellentziádnak oltalmába ajánlani, főhajtva könyörögvén
Excellentziádnak, hogy azt hatalmas Szárnyai alá venni, ’s a’ világra lejendő kijöhetésre felségélleni méltóztassa. – A’ melly Kérelmemnek jó válasszal való meghallgattatása felől, nem hagynak engemet azok a’ sok Nemes Áldozatok kételkedni, a’ mellyek az
Excellentziád’ Méltóságos Nevét a’ Haza’ és
Múzsák’ oltárán már elbéllyegezték a’ halhatatlanságra.
Éljen boldogúl Excellentziád árva Hazánknak ’s ügyetlen Nemzetünknek javára és díszére: én változhatatlan tisztelettel maradok
Kegyelmes Uram!
Excellentziádnak
Komárom. Január. 23d. N.
1798.
Csokonay Mihály.