Szép Kegyes! Mihelyt vettem boldogító kezecskédnek sorait, azonnal az öröm ezer édes érzésekkel lepte meg tusakodó szívemet, s azonnal kiindúltam Komárom földéből. Megyek és repűlök, kedves angyalom, a Te leveled szárnyakat köt az én óhajtásaimra, s ragadtatva ragadtatom az én szerencsém felé; mert a mi legnagyobb szerencsém volt, feltaláltam.
Ah kedves lélek! gondolhatod-é melly örömöket szerzett nékem az az imádandó papiros? úgy néztem a tulsó felen irott két sorocskádat, mint az én paradicsomi boldogságom felől való contractust!
Egész utazásomba mindég a kezembe tartottam leveledet, s elérkezvén mostani szállásomra, kebelembe dugtam azt, s annak angyali iróját képzettem magamnak – az éjjel is szívem mellett háltattam – három ezer betü van abba a kevés irásba, én pedig
minden betüt ezer csókkal terítettem be – gondolod-e mennyi volt az a csók? pedig még a tisztáját is sorra csókoltam, mert ott is járt az a
grátiai kéz, a mellyet én bálványolok!
Igazán írod, vígasztaló őrző angyalom! hogy levelem szivemnek belső rejtekéből származott;
*
szármozott, szármozna em.
mert hogy ne szármozna a szívemből, a mellybe semmi sincs egyéb írva hanem ez az istenasszonyi név:
Julianna, s utána ez a hét betü: hogy
szeretet!*
szeretek E változat legalább annyira hitelesnek tekinthető, mint a más szövegváltozatokban szereplő szeretet, autográf hiányában biztos döntést nem lehet hozni. A másolatok szinte egybehangzó tanúsága és a szövegösszefüggés keltette benyomás alapján mi az általánosabb fogalmazásmódot érezzük itt hitelesebbnek.
Lehet-é az, hogy egy szelíd lélek ellen kegyetlenek lehessenek a fátumok? és hogy a rettegés és félelem háborgasson egy olly szívet, a melly más szívre is nyúgodalmat áraszthat?
És Te sóhajtasz! Én azt tartottam, hogy a sóhajtás nem férhet a mennyeiekhez vagy azokhoz, a kik ollyanok mint a mennyeiek.
*A mondat végén pont helyett gondolatjel áll, jav.
De áldom azt a sóhajtást, a melly ollyan ölelésre teremtetett kebelből származott
*
szármozott em.
fel! Vajha a szelek szárnyain ez a szép sóhajtás hozzám repülhetne, és egygyé forrhatna az én lelkemmel, a melly csupa sóhajtás!!
Már én ezután levelemet csak a mi barátnénkhoz utasítom.
*A mondat végén pont helyett gondolatjel áll, jav.
Te pedig, ha olly kegyes vagy a millyen szép, ne tagadd meg tőlem az én békeségemet, azaz, írj ezután is, de írj hosszabban, forróbban, és úgy hogy én annak olvasásában elájuljak!
Ma 21-dik napja van octobernek – ma kezdd el, ma; mikor vészed ezen levelemet – tégy félre minden dolgot, felejtkezzél el mindenről, még magadról is; a feljövő nap már a papiros mellett találjon, s mikor lemegy utolsó súgára is, a te csókra méltó betűdre pillantson, s csak akkor vedd észre, hogy a szerelembe elmerűltél, mikor az én nevemnek emlegetését a hajnali kakasszó rezzenti félbe! Így készíts nekem november végire egy levelet – köttesd bé Töltesy urammal, s ollyan nagy csomóba küldd el, hogy én azt Hármas Historiának gondoljam!
Akkor küldd el
delizsáncon Pestre az
Institoris úr magyar cabinetjébe – már én akkor eladom a stokfisomat
*
Cokfisomat (?) Toldy maga is jelzi olvasata bizonytalanságát, más szövegforrások szerint em.
s annak az árán kiváltom: sőt kész volnék magamat is annak kiváltásáért
árendába adni – de már én nem vagyok magamé – magamról rendelést nem tehetek; mert a Te rabod vagyok. Írtam
Bicskén, october 21-kén, 1797-ben.