Négy pipa dohányból állott
Játékidat olvasván,
Bámultam a szembe szállott
Két vitéz truppok vasán,
Mondhatom kárt tett szivemben,
Mert szintugy cseng-bong fülemben
Pallosok pendülése.
Csakhogy hallám is, elhalék,
Mint kit a menykő lecsap;
Bezzeg jó, hogy ott nem valék,
Nem ért valamely kardlap.
Mert bár hordjam minden felöl
Magyar kronologiánkat elől,
A csatának nincs párja.
Sőt egy sokat ért öregnek
Emlitvén Fisignátot,
Hogy taván egy ily seregnek
Vitéziből vert gátot:
Borzadt, s lévén igy felele
Enthüziasmussal tele
Ez a vén oraculum:
Én csak sok kakukszót érék,
Sok szép kenyért megettem.
De ily csatát, két ily derék
Nép közt még nem sejtettem;
A tokaji veszedelem
Alatt is ilyen félelem
Hazánkban nem őgyelgett.
Látván még jobban buzdulni
Rázkódó öregemet,
S az eszét szárába hullni:
Megszánám a lelkemet.
S mondám, hogy e lármás játék,
A melyet a mint kiláték,
Csak poétai tréfa.
Éljen hát e harc irója,
Éljen játszadozása,
Éljen a füstbe-ment Trója
Apellesének mássa.
Tapsra magyar, nézd mit érél!
Lám ma is a vig
Homér*
Homer A rímhelyzet követelménye szerint em.
él,
S fénix támadt porából.
A házsártos s irigy eszek
Ha olcsárolják tréfáid:
Fojtsák le rakásra szeszek
Által még több pipáid.
Most pedig koszorus fejed
Zöldüljön, s ekkép neveljed
Músáid a hazának.