„Ragyogsz felém, éj’ csillagfátyola,
Könyűmen rengesz, hold, szelíd istenné!
Ah nem levék az éghez hivtelenné,
Reményem még is messze pártola.
Itt e’ kebel, melly tisztán lángola,
’S nincs bájsereg, melly őt körülröppenné,
Nincs vándor itt, ki szellemkarra venné;
Kihez sohajtsak, én kis viola?
Meg-meglep ollykor, mint örömkövet,
Jobb életből egy boldog-édes álom,
’S bennem, körűlem tündérfényt szövet.
Mind hasztalan. Szebb vágyim’ nem találom.
Kegyarczban kél, mosolyg-fel ídeálom:
De hervadóra nem nyit bájövet.”
Szemere.
