HUN–REN-DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Aurora. Hazai Almanach.
Elektronikus kritikai kiadás

A’ BUSONGÓ.

Hallgat az éjszak’ durva fuvalma,
Lenge Zefírek játszva susognak
Honni mezőink’ zöldje felett;
Egy kegyes Isten’ szent diadalma
Által az élők kedvre buzognak –
Itt van az áldott szép Kikelet!
Oh de énbennem havaznak
A’ bú’ fellegszárnyai,
Engem a’ nyiló tavasznak
Nem tüzelnek bájai –
Nem vidámit égi kénye,
Kín – csak szívem’ érzeménye;
Láthatárom – puszta tél,
Hol valóm fázlódva él.
Hol valóm fázlódva él.

A’ ligetekben hangzik az ének,
Rejtekhomályban lágy epedéssel
A’ Filoméla dalra fakad –
Száz jele látszik Flóra’ kegyének,
Minden iramló könnyü szökéssel
A’ szem igéző Szépre akad.
Oh de nékem vad homályok
Éjezik bus éltemet –
Dermed a’ szív – nem találok
A’ tavaszban kellemet.
E’ szelíd természet’ éke
Énelőttem sír’ vidéke –
E’ vidám sok földi hang
Csak halál-dal, sír-harang.
Csak halál-dal, sír-harang.

A’ patak ömlik lassu morajjal,
És vize tiszta, ’s játszatos árját
Egy szelid ajkú szellet üzi;
Partja virággal ’s gyenge parajjal
Van kihimezve, drága sugárját
Rája az ős-nap áldva tüzi.
Oh de engem egy hatalmas
Sors vadonba kergete,
Énelőttem holt ’s unalmas
E’ tavasznak élete.
A’ mi benne szép ’s negédes,
Szívigéző – bájos – édes –
Most, midőn leképezem,
Más időkbül érezem.
Más időkbül érezem.

A’ hajadonság hattyu-fejéren
Szökdel az érnél, rózsakorára
Nem vona a’ sors semmi borút;
Lába vigan lejt a’ deli téren,
Dal lebeg ajkán – lenge hajára
Réti virágból fűz koszorút.
Ifju szépek! kik meghitten
Itt vigadtok, szóljatok!
Nincs az én Lórám is itten?
Nincs e itt, gyöngy magzatok?
Merre tűnt el, merre, merre?
Vagy mikor tér vissza erre? –
Minden lányka néz ’s figyel,
Oh de eggyik sem felel!
Oh de eggyik sem felel!

’S a’ hegyek’ ormán ’s völgyek’ ölében
Minden az áldott szépnek alakja –
Minden örömszín ’s játszi remény;
Röpdös az élet földi egében,
Érzi: hogy Éden – itteni lakja –
Érzi, hogy álma – isteni kény.
Ifjuság’ arany világa!
Felderűlsz e még nekem?
Vonz e’ még meződ’ virága?
Zeng e’ még víg énekem?
Lesz e’ még olly boldog óra,
Melly szivednél hagyja Lóra!
E’ tavaszbájt érzenem? – –
Jaj! egy Echo mondja: nem!
Jaj! egy Echo mondja: nem!

És halad a’ nap ’s fénye bucsúzik –
Intnek imádság-szóra harangok,
A’ köz-iparnak zajja eláll;
Föld viz az est’ gőz-lepliben úszik –
Némul az élet – vesznek a’ hangok,
’S a’ nyugalom’ szent lelke leszáll.
Álom’ édes szent kegyelme!
Oh rekeszd szemhéjaim’,
Győzd le a’ szív és az elme
Közt elágzott kínjaim! – –
’S ím midőn békét vadászok,
Rajtam ütnek a’ fohászok;
Lóra’ vesztét hirlelik –
És az álmot elnyelik.
És az álmot elnyelik.

Szép a’ tavasznak csillagos éje! –
Andalog a’ hold, és halaványan
A’ nyugovó földszínre tekint;
Néma-komoly – szent-ünnepi kéje –
A’ szomorúság’ lelke magányan
Járva tünődik, ’s könnyeket hint.
Sírtelek! halottak’ honja!
Mit rejtsz kebled’ éjiben?
Szívemet hozzád mi vonja,
Itt az éj’ mély csöndiben? –
Jaj, ha Lórát én az álom’
Ónkarjában itt találom! – –
És tudom, hogy itt lelem,
Oh de – félve képzelem!
Oh de – félve képzelem!

Itt van az éjfél – ’s lelkei jőnek –
Nyögve kereng egy sírhoni szellet
Rezgeti a’ gyász-fűzek’ haját;
Képe ijesztő a’ Temetőnek!
Barna keresztes halmai mellett
Borzad az élet, ha látja magát.
Veszteség’ vad érzeménye!
Merre szállsz illy hirtelen?
Jobb jövendők’ álreménye!
Mit hitetsz a’ sírhelyen?
Lóra ’s a’ kedv elnyugodtak,
Fel nem kelnek a’ halottak. – –
„Túl – egy élet’ szebb neme!” –
Súgja – Lóra’ szelleme.
Súgja – Lóra’ szelleme.

Szenvey.
A megjelenést az Innovációs és Technológiai Minisztérium Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával a Mecenatúra 2021 pályázati program finanszírozásában megvalósuló 141023 számú projekt tette lehetővé.