HUN–REN-DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Aurora. Hazai Almanach.
Elektronikus kritikai kiadás

A’ SZERELEMHEZ

Bájoló szent részegsége
Az atyafi-lelkeknek,
Bálványozott istensége
Az ifiu szíveknek,
Tyránja a’ büszke észnek,
Édes láncza az egésznek,
Mindenható szerelem!
E’ dalt néked szentelem.

Az embernek e’ földi-lét
Csak festett tűz nélküled,
Mert világát és melegét
Éltünknek csak te szüled.
Érző szivünk’ ha megszállad –
Ég és pokol kolcsa nálad,
Mellyel nékünk mennyet nyitsz,
Vagy orkusba letaszitsz.

Örömeid’ édessége
Mellyeket te szerezel
Kimondhatlan, ’s idvessége
A’ kinek te kedvezel.
De jaj annak kit üldözöl,
Kit páratlan érzete öl; –
Nincs szó kinját festeni,
Jobb az illynek nem lenni.

A’ mint terjed kárpitjával
Vég nélkül az ég-kőre,
Édes tüzed hatalmával
Terjed minden időre.
Minden a’ mi még született
Csak általad nyert életet,
’S az egész nagy természet
Nélküled csak enyészet.

A’ mint egy nap fénye elég
Világítni földünket,
Egy szerelem méze elég
Fűszerezni éltünket.
De valamint napfény nélkül
Éj homályba minden kihül,
Szeretetlen ’s páratlan
Éltünk is így halva van.

A’ Grácziák nyájas tánczal
Varázsolnak bennünket,
Mikor tüzed rózsás lánczal
Környékezi szívünket.
De osztályod egyenetlen,
Egynek rózsa tövisetlen, –
Másnak tövis rózsátlan
Sziv lánczára fonva van.

Az emberi szivnek te vagy
Igaz arany-próbája,
Mert a’ hol az nemes és nagy
Általad még nő bája.
Általad felemeltetik,
Nemes volta kettőztetik;
’S mikor az illy sziv érez
A’ tiszta még tisztább lesz.

De ki hozzád (midőn hevül)
Fertőztetett kézzel nyul,
Az, Ikárus’ szárnyán repül
’S a’ veszélybe bele-hull.
’S minthogy az illy szentséget tör;
Büntetése élet-csömör,
Mellyet tölte keblébe
Égi nektár helyébe.

Legjelesebb kincs az élet
A’ földi jók’ sorában,
Mivel ha ez semmivé lett,
A’ többi mind hijában.
’S még is ezt a’ legdrágább jót
Az, kit tüzed elragadott,
Mikor sorsa úgy hozza,
Örömöst feláldozza.

Mindenféle más indulat
Melly szivünkben nagyra nő,
Szivünkben csak addig mulat,
A’ míg veled egyező.
Minden régibb természetünk –
’S a’ mit addig mi szerettünk,
Midőn veled ellenez,
Változik, vagy odalesz.

A’ buta ész lelkesedik,
Mihelyt téged’ megesmér,
A’ tunya is tüzesedik,
Mikor szive értted vér.
Szelídül a’ vad’ arczája,
Ha áltjárja tüzed’ bája;
’S ha belépik a’ szép lyány,
A’ lágy ifju oroszlány.

Te sok forró barátoknak
Elválasztod karjait,
Fukor*
Fukar.
lelkü gazdagoknak
Elfecsérled javait.
Meggyőzöd a’ honvágyását,
A’ rang-gögje’ felfuvását,
’S elnyered a’ peralmát*
Utalás Erisznek, a viszály istennőjének aranyalmájára, melyet Párisz királyfi Héra, Pallasz Athéné és Aphrodité közül az utóbbinak ítélte oda, mert Aphrodité a legszebb földi nő, Helené szerelmét ígérte neki cserébe; a döntésből hatalmas ellenségeskedés támadt.
Mint bübájod’ jutalmát.

Herkules is éretted kész
Guzsalyt venni kezébe,
Thézéusnak mentsége lész
Minotáurus’ kertjébe’.
’S hogy hatalmad hová terjed
Mikor özön tüzed gerjed,
Mondja, veszte Trojának
’S szabadsága Romának.

Ah! de téged szent szerelem
Hiven ’s jól lefesteni
A’ színeket fel nem lelem,
Mert érzésed isteni!
’S ha lenne is szavam erre
Úgy sem lenne sok sükere,
Mert ezt csak az értené,
A’ ki tüzed’ érzené.

idősb gróf Teleki Ferencz.
A megjelenést az Innovációs és Technológiai Minisztérium Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával a Mecenatúra 2021 pályázati program finanszírozásában megvalósuló 141023 számú projekt tette lehetővé.