HUN–REN-DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Aurora. Hazai Almanach.
Elektronikus kritikai kiadás

A’ KENYERES VITÉZ.

Csongrád’ és Szentes’ tájékán most is eleven emlékezetben vagyon ezen, Hazánknak a’ török járom alól megszabadulásakor esett, történet; mellyet csak azért is méltónak tarték feljegyezni, minthogy Iróink többnyire csak a’ nemesség’ tetteivel festik regéiket, ’s a’ pórságról hallgatnak, mintha nemzetünk’ dicső hőskorában nem részesűlt volna; ámbár ez is igaz vitézi lélekkel vívott a’ harczmezőn, ’s híven kiállta az idők’ terheit.
A’ még akkor kisded Szentes’ temploma’ ünnepén, nem tánczközben – mert nem vigadott akkor a’ Hazája’ szerencsétlen sorsán elbúsúlt magyar – hanem az ahítatosak’ csendes sorában, midőn mindenki honja’ váltságáért buzgón az Istenhez folyamodott, ismérte meg Markos Peti Kabók Julist, egy Csongrádi özvegyasszony’ hajadon leányát. A’ Szűz jámbor, egészséges, dologra termett, tiszta, és szép volt; Petinek tetszett, ’s feleségűl kivánta magának. A’ bévett szokás szerént a’ vidékieket étellel itallal táplálni kellett; örűlt Peti, hogy Julist megvendégelhetvén, vele szólhatott; szüléjivel, házával, kis gazdagságával megismértetheté; ’s valljon őt Julis szíveli e? észre vehette. Estve felé, a’ vidékiek’ elmentére jel adatott – harangozni a’ török alatt nem volt szabad – megköszönte a’ leány a’ házi barátságot. „Nem sokára megint látlak Julis!” szól az elváló szűzhöz a’ megszomorodott legény. „A’ jövő Csongrádi bucsún?” kérdé a’ leány. „Tán még hamarébb!” felel Peti, ’s elváltak.
Peti’ választását helyben hagyták szüléji, kik a’ leányt szinte mingyárt megszerették, ’s Peti néhány nap mulva általment Csongrádra, a’ vőfény- ’s násznagyokkal. Julis’ hirtelen elférjesülését ha ohajtotta is, de nem reménylé: A’ régi pór rendtartás szerént Peti megkérte Julist. „Ha leányom akar, én nem vagyok ellene” válaszolt a szorgos házi anya. A’ meglepett Julis nem szólhatott, hanem csak pirúlva nyujtá reszkető jobbját a’ legénynek. „Isten tartson, szaporítson benneteket!” kiáltá a’ násznép, ’s gyürűt váltott a’ két boldog szerető.
A’ török iga alatt nyögött még akkor a’ vidék; a’ keresztyénnek fizetni kellett, ha gyermekét keresztelteté; fizetni, ha házasodott; fizetni, ha temetkezni akart; hogy magába szívhassa hazája’ levegőjét, harács nevű adót kelle letennie; a’ leomlott templomok’ építésére pénzzel engedelmet venni: ’s a’ mi rosszabb, az illyetén adók nem voltak meghatározva, hanem egyedűl a’ helybeli ozmán fő tiszt’ kényétől függ vala: mennyit és hányszor kellett a’ harácsot letenni?
Peti is nászaival az omladozott Csongrád-várban parancsoló Besli Agához ment, hogy ettől házassági engedelmet vásárlana. Ez új török Tiszt nem rég jött Csongrádba, ’s a’ lakosokat még nem ismerte; buja szemekkel nézett a’ piros egészséges szűzre, vad ingerre gyúladt, fertelmes szándékát, bár mi módon is végre hajtani eltökélvén. „Százhuszonnégy körmöczit, és egy három esztendős ép csődör csikót kell adnod, kaur! különben a’ leány nem lesz feleséged” mond a’ török.
„Tán csak tréfálsz, Uram? hol vennék én ennyi pénzt? – felel az elhalványodott Peti – húsz arany minden értéke szüléimnek; csődörünk nincsen, mert ha még annyi volt volna is, már a’ Spáhik alatt járna; de van egy jó kanczánk, legyen ez a’ tiéd.”
„Egy kispénzt sem engedek, ’s ha tovább alkudozol, még többet kérek.”
Légy irgalmas! – így kérték valamennyen az Agát; csak Julis hallgatott, ’s reszketve köténye’ fodrait gyűrögette.
Szót se többet! takarodjatok szemem elől! – kiált mérgesen az Aga, ’s kardjához kapkod. Sikoltva futott ki Julis a’ pogánytól, a’ násznép utána; Peti ökölbe szorított marokkal ’s fogcsikorgatva akará megtámadni a’ durvát, de kísérőji magokkal ragadták.
Szomorúan tért vissza a’ násznép Kabókné’ házához, ’s azon tanácskoztak, miképen lehetne legjobb szerrel a’ törökkel bánni? Végre abban egyeztek meg: hogy panaszra és pártfogásért esedezni menjenek Szegedre, az ott kormányzó Herder Béghez, kiről eddig semmi roszat nem beszélt a’ környék, ’s kitől a’ Csongrádi Aga is függött. A’ jövő hetivásárra néhány társsal lön meghatározva Petinek Szegedre menése; ’s így egymást vígasztalva váltak el a’ Szentesiek a’ Csongrádiaktól. „Az Isten nem hágy el bennünket!” mond Peti, ’s átkarolva Julis’ karcsu derekát, rózsaajkira hím-erős*
Férfias.
csókot nyominta.
Mihelyt Besli Aga megtudá a’ Szentesiek’ elmentét, azonnal Kabókné’ látogatására siete, ki eleintén a’ török’ váratlan jöttén, ennek változott szándékát és engesztelődését reménylé, ’s azért gyors kézzel legszebb paplanját vendége’ leülésére a’ földre téríté; de rettentő borzanat futja végig mind az anyát mind a’ leányt, midőn az Aga szemtelen hízelkedéssel irtóztató szándékát elárulá. Erővel a’ szemtelen hatalmasnak ellenállani a’ környűlmények nem engedék; félvén a’ dolog’ roszabb’ következésétől; tettetett szívességgel kellett a’ buját elaltatni, ’s akaratja’ teljesítését későbbre halasztván, szép szóval kecsegtetni. Az anya’ titkos intésére, fentartott szeméremmel nyájaskodott Julis a’ törökkel, ’s ártatlan enyelgéssel mulatá. A’ török teli szép reménnyel távozott el, többszöri látogatását igérvén. Kabókné annak többszöri jelenését veszedelmesnek tartván, azon töprenkedett, mint mentse ki leányát e’ rettentő örvényből; végre azon állapodott meg, hogy sehol sem lehet bíztosabb helyen, mint jegyese’ oldala mellett.
Peti alig beszélhette szüléjinek el az Aga’ kegyetlen kérését, és Szegedre készülő szándékát, az üzenet is Csongrádból megérkezett, melly őt, jegyesének, a’ török’ buja körmei közzűl, mentől elébbi kimentésére serkenté. Most nyíltak fel egyszerre Peti’ szemei, most tudta meg okát az Aga’ szertelen kivánságának. Felforrott benne a’ bosszú, süvegjét ragadá: „Julissal, szüléim, vagy többé soha nem láttok!” kiáltá, ’s magát kiszakasztván, az őt tartóztató szüléji’ karjaiból, lélekszakadva siet a’ Böldi rév felé.
Alkonyatkor, Uram, megjelenek a’ várban! – így csilapítá le hízelkedve Julis, az ismét eljött török’ nyugtalan indulatját – itt ki vagyunk téve a’ világ’ rágalmazó nyelvének” ’s több efféle okot rebegvén; a’ megelégedett török szállására tért.
„Fuss, leányom, fuss a’ Tiszaparthoz, tán Peti már ott várakozik reád!” mond a’ gondos anya, egy tarisznya eleséget nyujtván a’ készülő és remegő Szűz’ kezébe.
„Áldásodat, jó anyám, e’ veszedelmes útra!” mond a’ leány, ’s édes szülője’ keblére hajtá fejét, ki elkeseredett szívvel ’s forró csókjával, áldását a’ zokogó Szűznek homlokára nyomta. Julis a’ kertsövényen keresztűl fris lábakkal a’ Tiszapartnak sietett.
Azonban este lön. Az Aga forrton forrt a’ heves kivánságtól; ki-kitekint ablakán, ’s nyugtalan lesz nem látván Julist közelgeni; elkéstén gyanúja még inkább nőtt; azért káromkodva rohan ki szállásából, ’s Kabóknéhoz fut. Ön mentsége végett a’ vigyázó özvegy sírva elébe szalad, ’s panaszkodik leánya’ elraboltatásán.
„Nemde Szentesre?” kérdé fogcsikorgatva az iszonyú pogány; a’ megrettent anya szólni nem tudván, letérdelt ’s az Aga’ hirtelen eltávozta után leányáért imádkozott.
„Lovat ide, kutya!” így agyargott keresztyén rabjára a’ dühös pogány, ’s felültében a’ kengyel-tartó szolgának sárga papuccsa’ hegyével egyik szemét kirúgja, és sebes vágtatva száguld a’ Böldi rév felé.
Szörnyen fújt a’ megeredt szél, a’ Tisza’ tolongó habjai ezer halált lökdöznek a’ part felé. Julis már ott állott; fél, reszket, sír: majd a’ háborgó folyamra néz, nem látja e kedvesét a’ habok közt? majd Csongrád felé fordúl, nem hall e lódobogást? de sem onnan mentséget, sem innen veszedelmet nem láthata.
„Bátya! egy kosbárány a’ kendé!” mond alig lihegve a’ parthoz ért Peti, az ott ácsorgó révészhez.
„Ha ökröt adsz, se’ lököm illy szélvészben el csónakom’ a’ parttól!” felel a’ révész.
„Ide hát a’ lapátot, én magam evezek által!”
„Ha veszni akarsz! nesze – ’s oda nyújtja azt a’ csónakba ugrott legénynek; ’s ez elrúgja a’ lélekvesztőt a’ száraztól, ’s hatalmas karokkal a’ túl part felé hajtja. A’ ladikba ütközött hullámok hányják vetik azt, Petit áztatják: de ő nem ügyelve semmi veszélyre, mind tovább tovább evez.
Julis látja kedvesét hányatni a’ habok közt, látja közeledni – de e’ perczben lódobogást is hall. „Te vagy Peti?” kiált a’ leány elfojtott szívvel kezeit feléje terjesztvén.
„Én, én.”
„Siess az Istenért! a’ török közelget.”
Kettőztetett erőt önte most Peti’ mármár gyengűlő karjaiba hölgyének intése, keményen hasítja a’ habokat, ’s az elfaradtában összeroskadó legény „hálá Isten!” fohászkodván, a’ kívánt parthoz ér. Julis egy szökéssel a’ csónakba terem, de a’ török is a’ parton. Julis’ segédjével a’ mélyre taszintott hajó ismét a’ habok közzé vettetik, midőn az Aga: „Nem szaladsz el Kaur!” ordítással görbe kengyelvasát lova’ oldalába szúrván, habok közzé ugrat, ’s kivont karddal úsztat az evezők után.
„Ne a’ lapát, evezz te kedvesem, én megbirkozom a’ pogánnyal!” mond Peti feltűrve lobogó ingét, ’s izmos karjait öklözésre készíti; de mi a’ kar a’ vas’ élének? Már az Aga elérte a’ hajót, vagdal Peti felé, a’ leány reszket, ’s ájuláshoz közelít. – Nincs mentség! Már a’ török a’ csónak után nyúl. – Ekkor Peti kiragadja a’ Julistól hozott nagy búzakenyeret a’ tarisznyából, és szerencsés irányzattal úgy hozzá csapja a’ pogány’ fejéhez, hogy ez elszédűl – lehanyatlik lováról, a’ Tisza’ habjai öszvecsapnak felette, ’s megfúlad.
Könnyes szemmel lihegett újra a’ megmentett pár, a’ szél lecsilapodott, ’s békén partra szálltak, térdelve buzgón adtak hálát az égnek. Vigan fogadta őket a’ partra gyűlt gulyások ’s kondások csoportja, ’s újongatva kísérték Szentes felé.
De a’ veszedelem nem volt még egészen elmellőzve, mert az Aga’ lova sebtest visszaúszván, búsan nyerítve tért a’ várba vissza. Megréműltek a’ törökök a’ ló’ nedveslétén, ’s azonnal urokat keresni indúltak; gyanújok Petire nem esett volna, de némelly bőrszedő zsidók*
Állatbőrrel kereskedő zsidó ember.
e’ történetről suttogni hallván, úgy mint újságot elhírelték. Erre több török lóra kapott ’s Peti’ elfogására bőszűlt; de már Peti nem volt szüléji’ házánál, hanem élelmet vevén magához, még az éjjel kedvesével elillantott. Szüléji azonban éltöket, bár fijok’ tette iránt eleget mentegeték is magokat, csak nagy költségen válthaták meg a’ zsákmány-szomjuhozó törököktől.
Peti a’ Holdmező-Vásárhelyi rétbe vonta magát, hová őt a’ Böldi révnél álló pásztorok követték, kik tanúji lévén bajnok tettének, őt bírájoknak választák, ’s mocsár-ölelte szigeten nádból gunyhót raktak számára.
E’ közben a’ hazánkat szabadító győztes seregek mind inkább ’s öszvébb nyomúltak. Szeged és Temesvár lön hadi mozdulásaik’ czélja. A’ török’ szétszórt apróbb csoportjai a’ közlekedés miatt majd ide majd amoda vonúltak. Markos Peti merész pásztoraival a’ Tisza’ hinárjaiból gyakran ki-kirohant, és több ellenséges csoportokat váratlan támadásokkal gyöngített. Illy hadi gyakorlásban tölté az időt, merész pásztortársait ügyes aprón-csatázókká tette, ’s töröktől nyert zsákmánnyal gazdagítá. Csak Julis élt egyedűl bánkodó szorongatásokban, ha kedvesét az ellenhad’ vesztére cselben lenni tudta – örűlt ellenben ha visszatért, ’s fegyverit elszedhetvén, bátran ölelheté. Az éjjeli tűz mellett beszéllék el a’ bátrak a’ nap’ tetteit, ’s új intézeteket szövének az ellenség’ romlására.

„Holnap nagy időre, de ha Isten segít, utóljára hagylak magadra – szólítá egy estve Peti Kedvesét. – Szeged’ megszabadulásával ment lesz az egész táj a’ töröktől, ’s vígan térünk vissza feleinkhez.” Úgy is lett. Tóth Mihály Kasztald hadivezér’ seregének előcsapatjával Szegednél termett. Bodonyban és Marostőben a’ vidék’ pórsága Bárkányi és Zákány-Szegedi polgárok’ vezérlése alatt öszvecsoportozott; ide jött Peti is pásztoraival. Az adott jelre a’ halászok éjjel áthordák a’ fegyvereseket, ’s a’ várasban készenálló polgárokkal megtámadják a’ török őrizetet, a’ várt elfoglalják ’s az ide segítségre közelgető muzulmán sereget szétverik. Markos mindenütt jelen volt, sebeket is kapott, de a’ megszabadúlt városnak jutalom-ajánlását megköszönte, magában érezvén tulajdon érdemét, ’s hazájáért ön részéről eleget tenni vélvén, Julis’ karjaiba sietett: kivel, visszatérvén Szentesre, megesküdött, ’s több évekig édes boldogságban élt.
Kiss Károly.
A megjelenést az Innovációs és Technológiai Minisztérium Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával a Mecenatúra 2021 pályázati program finanszírozásában megvalósuló 141023 számú projekt tette lehetővé.