A’ nagy szív csak nagyot tehet,
Ha érzési közt fel mehet,
Az örökös hűségre;
Már itt a’ földí indúlat’
Csalfa ingere nem múlat,
’S csak egy lépés az Égre.
Caria’ Tartómányában
*Ókori perzsa tartomány.
Az uralkodók’ sorában,
Egy boldog király vala,
Mert szép Artemisiája,
’S népének minden osztálya
Érte éle, és hala.
Mausóleus vólt a’ neve,
’S azzal, hogy királlyá leve
Csak számosabb gondja volt,
Virágzott minden alatta
Az érdemet apólgatta
’S népe hozzá bátran szólt.
Artemisia’ karjain
Enyhűlve földi gondjain,
Nyúgodalmát fellelé;
Igy házi bodogságában
Meg újjolván országában
Csak a’ köz jó ment elé.
Szép reménye kedvesének,
’S forrón szeretett népének
Messze időkre kinyúlt,
De a’ mint a’ sors mostoha,
A’ jó meg nem élhet soha,
’S a’ király hamar ki múlt.
Hív népe’ kettős jajjára
A’ bús özvegy nagy sokára
Férjét el temetteté,
De sir-oszlopa tetejét,
Majd néki is nyúgvó helyét
A’ felhőkig viteté.
Hogy így fel érvén az égig,
Szerelmének állna végig
Örök tanúja benne,
A’ mester Görög-országnak
Remeke – és a’ világnak
Hetedik csoda lenne.
Hogy kő kövel egygyesűlvén,
Szellők hozzájok repülvén,
Tanulnának érezni,
Hogy a’ hűség’ Planetája
Sárga fénnyel járna rája
Est-harmatba könnyezni.
Minden reggel, minden este
Itt ült férje’ hideg teste
Kedves társaságában, –
Bájvidék nyilt mindenfelé,
De kedvét másban nem lelé
Tsak szíve’ hiv kinjában.
Szép királynéja’ példáján
A’ szegény özvegy is kaján,
Sorsát itt kesergette,
Népét is jó asszonyához,
’S önn szivek’ indúlatjához
A’ sir hivebbé tette.
A’ mint így a’ sirhoz jára
Egyszer a’ nép viradtára
Férjénél halva lelte.
Boldog, hogy meg pihenhetett, –
Teste hamvához tétetett
Mint éltében rendelte.
Az áldozat jutalmat nyert,
Nyúgott a’ vágyódó szív, mert
Kedveséhez el ére;
’S nálunk is hív szerelmének,
Szép kinnal zárt életének
Örök hír lett a’ bére.
