Tudjátok e, mi féle tárgy
Az, ti földi vándorok,
Mellyben a’ sok, igen kevés,
És a’ kevés, igen sok?
Hol az eggyes szám, mindenség,
És a’ többed, üresség?
A’ hol emez Isten-átka,
Amaz pedig üdvesség?
Higgyétek, én néktek ezt nem
Hazug szájjal hirlelem,
Ez olly való, mellyet könnyen
Megfoghat az értelem;
Olly való, mellyet az ember –
Bár mindenkor átkozott
Perbe száll a’ szent igazzal. –
Még kétségbe nem hozott.
Ember ha egy hív barátod
Van, ki téged szeretvén –
Igaz révész-társoddá lett
Az életnek tengerén;
Ki véled van, ha Scyllákhoz
Taszítnak a’ vad habok;
Itt hálálva megismered:
Hogy a’ kevés, igen sok!
Hogy ha főldi szerencsével
Az egek megáldanak,
’S ezer, ezer ember lelkek
Barátidnak látszanak;
De árnyékként elenyésznek
Ha majd nem lesz kenyered:
Ekkor, hogy a’ sok, kevés volt
Rettegve megismered!
Ha lelked egy tudománynak
Szép nemét megkedveli:
’S lelked minden erejével
Magát néki szenteli;
Ha e’ részben ember-valód
Tökélletes lenni ég:
Itt az eggyes szám, mindenség
De a’ többes, üresség!
Ha egy embernél halmozva
Hever a’ sok földi kincs,
’S a’ szív’ örök szomja által
Nyugodalma soha sincs;
’S véled a’ szük sárhajlékban
Kezet fog a’ békesség:
Lásd ott a’ sok, Isten-átka,
’S itt a’ kevés, üdvesség!
Ha naponként dúzs javával
Kénynek áldoz valaki,
’S örökül nyert sok arannyát
Csak hívságra szórja ki;
’S nálad szoros gazdasággal
Gyűjtetnek a’ garasok:
Lásd, ottan a’ sok, kevés lessz,
És a’ kevés, igen sok!
Ha magad egy Publikánus,
Módjára megalázod,
’S egy szivbeli Miatyánkkal
Istenhez száll fohászod;
’Saz álnok képmutatónak
Egy olvasó nem elég:
Ott az eggyes szám, mindenség.
Itt a’ többes, üresség!
Ha egy vérszopó Tirannus,
Ki a’ nép’ hóhérja volt,
Ezer fertelmes tettében
Könnyezetlen oda holt;
’S egy kegyes királyt meggyászol
A’ háladó emberség:
Lásd, ott a’ sok, Isten-átka,
Itt a’ kevés, üdvesség!
Az élet néha sok ezer
Időperczen által megy,
De az élet kezdetéhez
És végéhez elég – egy;
Ím rettegve ismerik meg
A’ halandó vándorok:
Hogy itt a’ sok, igen kevés,
És a’ kevés, igen sok!
Ha a’ világ szived’ szomját
Ki nem elégítheti,
Hidd el: hogy egy ölnyi földdel
A’ halál megszünteti;
Hogy ha végtelent vadásztál,
Egy keskeny sír most elég:
Itt az eggyes szám, mindenség,
’S hajh! a’ többes, semmiség.
Szenvey.
