Egy titokba zárkozott hatalmat
Víg gyanúval csókol a’ remény;
Tőle várja a’ kegyes jutalmat,
’S várat épít álomérdemén.
O Remény, nincs nálad olly szövétnek,
Melly ölője volna illy sötétnek!
Ám az ő bontója nem csaló,
Mert az a’ kinyílt jelenvaló.
Légy azonban a’ dicső nemesnek
Biztatója ’s frígyes istene!
A’ midőn szivére súlyok esnek,
’S vad habok tornyoznak ellene;
Őt Jövendő’ csókja látogassa,
’S olly vidáman, olly enyelgve hassa,
Mint midőn a’ nyári lángmeleg
Hal, ’s az estfuvallat édeleg.
