O szép Hygéám, a’ te tájad éden!
Arczot kegyelmes rózsa csókol itt;
Az ellenség gyarlong nyájas cseréden,
’S a’ gyógyulás ajtót mosolygva nyit;
E’ tőled küldött édes hű cseléden
Láthatni arczod’ szép vonásait.
Edényét forrásodból megmeríti,
’S a’ holt erőt hű orvosság segíti.
Élet virítoz díszein korodnak,
’S szebben, ha nyílt örömbe öltözik,
’S ha lelkeink olly ponton állapodnak,
Hol a’ csendet kígyók nem üldözik;
Így villog gyémántfénye szent napodnak,
Különben az felhőbe ütközik,
’S csak a’ türésnek balzamos szavára
Épűlhet itt a’ szenvedés’ határa.
Istenném vagy; de hív csókodra lágynak
Vigyázva tégy; virúljon szorgalom.
Add lelkem’ gyakran olly virágos ágynak,
Mellytől nem száll-el őrzőangyalom.
Kik országodban csak sölétre vágynak.
Rút lelkek; őket nem magasztalom.
Ne hulljon tőlök semmi példaszikra
A’ földi lelkek’ több magzatjaikra.
Ingatlanúl élj józan dolgozókkal;
A’ Cháriszokhoz lengj víg szárnyakon;
Köss frígyet nálok több ezernyi csókkal.
Ha szépre gyúlhatsz, o ne ülj vakon;
Magasra nézni merj Hygéa! jókkal;
Ártatlan mézzel szólj az ajakon.
Ki téged bír ne fényljék csak magának:
Ragyogjon többnek, éljen a’ hazának.
