HUN–REN-DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Aurora. Hazai Almanach.
Elektronikus kritikai kiadás

AZ ÉLET’ KORAI.

Gyöngén ringatva jó Anyánk’ ölében
Vigan kezdjük létünk’ szép hajnalát,
A’ játszi gyermekség’ bájos körében
Csokoljuk a’ jelenlét’ angyalát;
A’ kétes távolnak sötét ürében
Hiú fényt ködbe vont szemünk nem lát,
’S könnyű habok között lebegve létünk
Minden báj-képnek oltárt díszesítünk.

Minden kelő Nap’ üdvezlő sugára
Akkor vidám örömre integet,
’S ártatlan lépteink’ minden nyomára
Édes megnyugvás rózsát hinteget;
A’ játékhely fő vágyaink’ határa
Csalárdúl egy remény se híteget;
Mély sírok’ halmain mosolygva állunk,
’S legkissebb tárgyban nyilt Eget találunk.

* *
A’ bimbó fejledez, ’s reményvirága
Egy új élet’ meleg karjába dűl,
A’ zsenge-kornak tiszta boldogsága
Szép álmok’ őzönébe szenderűl,
Szorult melyünknek ébredő világa
Fennlángol, ’s új világokat kerűl;
A’ hős hajdankor telt szivünk felé leng,
’S a’ nagy’ - ’s dicsőre lelkesülten éleng.

Szük már az ősi ház, tovább repülni
Vágyton vágy a’ fellengő ifju tűz,
Kiesb virány látszik felénk derűlni
Hol majd egy szép Tündér jobjára fűz,
Kivel dühös vihar közzé merülni
Feszűl keblünk, a’ gerjedő, a’ szűz;
Mienk a’ föld, mienk egész teremtmény,
’S tettekre szólít egy hizelkedő fény.

Kinn a’ zavarban küzdő szenvedélyek
Gyujtyák szivünk’ magas czélokra már,
Bizonytalan tárgyért hevűl a’ lélek,
A’ forró képzelet csapongva jár,
’S míg szunnyadoznak a’ nemesb tökélyek,
’S a’ langerő tisztább formára vár,
A’ föld határin túl szállong az elme,
’S ábránd-világba kél öröm’- ’s gyötrelme.

’S bibor felhőkön, mint a’ szép Auróra,
Jön egy Istenné, ’s kéjmalasztjait
Lehellve a’ szorult ábrándózóra
Intézi a’ vad tüznek árjait,
Nem földi kényeket nyujt minden óra,
’S egy báj-alakra fűzi álmait;
És Pháruszként a’ vándor’ éjelében
Szelíden fénylik hullámzó melyében.

Ott áll az ifju! ’s tiszta hódolatja
Szerelmet vall, ’s érzésre olvadoz,
A’ víszonláng őt Istenné avatja,
Midőn a’ Hív’ karjába ringadoz;
Egy pontra gyült az élet foglalatja,
Az ösztönzaj csak élvre lobbadoz;
Míg öszvefort lényök Hymen’ szavára,
Egész Édengyönyört egy perczbe zára.

* *
Kedves lánczokra kötve a’ siriglan
Korunk repűl, ’s a’ szív magába tér,
Az ifjuság’ szeszélyes álma illan,
’S a’ gondpályán lassúdan hűl a’ vér;
Férfjult erőnk valót ölel busitlan,
’S a’ hulladó virág gyümölcsöt ér.
Szent tartozások tenni kényszerítnek,
’S a’ férjnek szük, de szebb határt kerítnek

Midőn Hazáját rabbilincs fenyíti
Bőszült érzéssel harczmezőre száll;
A’ szép szabadság hőslánggal hevíti
Körül dörögje bár ezer halál.
Nem csügged, ’s honvéd tisztét tellyesíti
Míg győz, vagy testhantok köztt sirt talál;
A’ jobb utókortúl reméllve bérét,
A’ nyert borostyánon kiontja vérét.

Mint a’ szirt megvíván a’ vész’ dühével
Elzuzza Óczean’ dagályait;
A’ férjfi érczpajzsként erős melyével
Enyelgi a’ sors csapdozásait;
Épít, munkál, gyüjt, koczkáz életével,
’S a’ közjóért áldozza napjait;
Szép Hölgyén, magzatin, ’s baráti szíven,
Függ boldogsága, ’s léticzélja híven.

Most a’ lángész’ teremtő ihletése
Ösvényt lobbant sötét homályokon;
Min eddig jós lelkünk csak sejtve kése,
Fénnyé villant a’ büszke homlokon;
Mindenható elménk’ istenkedése
Ég’- ’s földbe hat, mint az kivel rokon,
’S buvár nyilai a’ lét’ titkába vágnak,
Vezér - szövétnekűl az ész’ - ’s világnak.

* *
E’ pályán lep-meg éltünk’ alkonyatja,
Halántékunk télszinbe öltözik;
A’ gyors idő tüzünket oltogatja,
Világunk bús homályba költözik;
Kiélt keblünk a’ mult’ hamvát mutatja,
Komoly szemünk csak sirba ütközik,
’S mit egykor a’ szív olly imádva kére,
Most disztelen hull a’ való’ jegére.

Kivál az elme bolygó képzetéből,
’S a’ fáradtnak magány nyujt gyámkezet,
Melly a’ világnak zajló tengeréből
A’ béke csendes partjához vezet,
’S szelíd malaszttal a’ távol’ ködéből
Sugárzik-ált a’ szép emlékezet:
’S mint hold csillámai a’ folyón remegnek,
Lelkén úgy reszket a’ borult öregnek.

Csendes hajléka árnyékos körében
Elandalog, mint élte reggelén;
Szebb lét’ reménye hitté vál szivében,
Győz a’ mulandóság’ vad éjelén,
És megnyugodva sorsa végzetében
Elalszik békén a’ szerel’m ölén;
Kidől, – ’s más vándor lép üres nyomára,
’S az esti szellő játszva leng porára.

Kisfaludy Károly

A megjelenést az Innovációs és Technológiai Minisztérium Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával a Mecenatúra 2021 pályázati program finanszírozásában megvalósuló 141023 számú projekt tette lehetővé.