Mint a’ tükör innepnapon,
Símán ragyog a’ Balaton,
Füredi fi halász benne,
Barna leányt keres benne.
A’ vízben áll reggel, estve,
Aranyhorgát mélyre vetve,
Selyem szála, rózsa nyele,
Még sem foghat leányt vele.
Barna leány hova lettél,
Talán a’ verembe estél?
Nem estem én a’ verembe,
Mással estem szerelembe.
Isten adta kis barnája,
Mért vetettem horgot rája!
Aranyhalra vetem-ki hát,
’S kapok érte szőke leányt.
Barna leány csak vad alma,
De a’ szőke szelíd alma,
Mennél több csók esik rája,
Annál mosolygóbb a’ szája
