Csesznek! jártam várad’ omladékin,
’S a’ hajdankor’ éjjeles vidékin
Elmerültek forró képzetim,
’S bár elhúnya nagyléted’ sugára,
Melly fényt hintett egykor e’ hazára,
Vesztét nem siratták könnyeim.
A’ háromszínt láttam fennlobogni,
Hősi serget méneken robogni,
Melly királyért és honért vívott;
Visszatértek fényes győzelemmel,
A’ falak közt vígalom-moraj kel,
De vigadni lelkem nem tudott.
Mert mig a’ nép, a’ völgyek’ lakója,
Büszke tornyod’ vérkezű rakója!
Könnyet önt, ha feltekint reád,
Veszted nem sért, zsarnokok’ tanyája!
Nem nagyléted’ szivárvány-sugára,
Melly hozzám könyzáporon hat át.
Székács.
