Szőke lánynak bús a’ szíve,
Könyekben fürdik kék szeme,
Fájdalmában hová legyen?
Virágos kertébe megyen.
A’ rózsa mond: törj-le engem,
Hadd pirúljak hő kebleden:
De a’ leány némán nyögdel,
Neki piros rózsa nem kell.
’S a’ szemérmes kék ibolya:
Szakassz engem, így szólala;
A’ bús leány reá tekint,
Nem szól, csak hév könyeket hint.
Mond a’ szegfű: én szép vagyok,
Kedvesen is illatozok,
Kötözgess engem füzérre,
Kedvesednek örömére;
De a’ leány ekkor mélyen
Sohajtva szólt keservében:
Rozmaringszál kell csak nekem,
Mert halva fekszik kedvesem.
Cz.
