Szombat este tíz az óra,
Jöszte kincsem az ajtóra;
Bizony talán nem is hallod,
Ollyan igen mély az álmod.
Hallom, nem mély az én álmom,
’S hogy ki nem mehetek bánom,
Gyönge vagyok, beteg vagyok,
Fájdalmamban majd meghalok.
Az ablakhoz jer ide hát,
Hidd-el rózsám, senki sem lát;
Ajkidat ha csókra adod,
Meglásd, nem lesz semmi bajod.
Nem megyek én az ablakra,
Csókod sem kell ajakamra;
Csókod nagyon tüzes lenne,
Anyám reá felébredne.
Tüzes csókom volt máskor is
Még is elvetted százszor is,
Anyád hiszen ha hallaná,
Hogy álmodik, azt gondolná.
Hej most látom, ni akárki,
De a’ lóczán ül valaki,
Gyakran ugat a’ Tisza is,
Új legény van, nálad hamis!
