Nem hittem én, de már hiszem,
Hogy szerelmem búraviszen,
Búra viszen bú bánatra,
Ezer gyötrő gondolatra.
Piros orczám, hová levél?
Hervadsz mint az őszi levél
’S mint a’ homokban nőtt bokor,
Mellyet belep a’ fojtó por.
Elbolygok én a’ mezőre,
Mezőről a’ vad erdőre,
Vad erdőről a’ hegyekre
A’ hegyek’ legtetejére.
Talán enyhít a’ zöld mező,
Keménnyé tesz a’ vad erdő;
’S a’ nagy hegynek nagy a’ szele,
Tán elviszi búmat vele.
De nincs sehol maradásom,
Visszaragad vonzódásom,
Visszaragad Erzsikéhez,
Szívem édes kedveltéhez.
