HUN–REN-DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Aurora. Hazai Almanach.
Elektronikus kritikai kiadás

NINCS MÁR A’ MI VOLT.

Sorsunk, mint fent az ég
Akként változik,
Az, ki jót vár mindég,
Ah csalatkozik!
Fénye mert egyiknek
Sem tartós koru,
Arcza mindeniknek
Hol víg, hol boru.
Mint a’ szép napot felettünk
Rút vész váltja fel:
Úgy legédesb érzeményünk
Bú enyészti el
Tegnap földi sorsunk
Égit is gunyolt,
Mára felvirradunk
’S már nincs a’ mi volt!

Óh ha volt egy boldog:
Voltam én nem rég!
Ollyan kevés volt még,
’S leend mint valék.
Egy hölgy, kinek párját
Még anya nem szült,
Rám idvesség árját
Ontani készült!
Tudja a’ hold! ’s egy szép estve
Rá tanúm lehet,
Hogy bogár szemében festve
Láttam mennyemet.
Szót, csókot, érzetet
Tőlem, viszonolt:
De mind ez álom lett,
’S már nincs a’ mi volt.

Imádott szeretett
Áldó, ölő kar!
Kényed mért büntetett
Engem illy hamar?
Valljon elfelejtéd
A’ koszorúkat?
Hogy még bé sem töltéd
A’ másodikat?
Hogy lelkem veled érzetben
Akkint osztozott,
Mint ama szentek, kik ketten
Bírnak egy napot?
Bánod-e, keblemért
Hogy kebled lángolt?
Miért óh szép! miért
Nincs már a’ mi volt?

Báj alak! ki adtad,
A’ jó napokat,
De ki elragadtad
Korán azokat:
És hagyál helyettek
Bánatot és kint,
Szánj-meg, hogy lehessek
Boldog én megint!
Látom tőled függ egészen
’S mint kegyelsz, vagy nem,
Akkint éltem gyönyör lészen
Vagy bú ’s gyötrelem.
Óh sorsom’ angyala
Add az elrabolt
Idvet nekem vissza,
’S legyen a’ mi volt!

J.
A megjelenést az Innovációs és Technológiai Minisztérium Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával a Mecenatúra 2021 pályázati program finanszírozásában megvalósuló 141023 számú projekt tette lehetővé.