A’ bánkodó férj.
Szatmárban egy kis csárda van,
Trézsi asszony lakott ottan.
Éjfél haján, bogárszemű,
Kerek tagú! őz termetű;
De jaj, milly szép olly csintalan,
Rózsás ajkin pör untalan.
Most kezde csak honn kis vitát,
Csörűl, pörűl, ver a’ mit lát.
Férjén a’ sor, ki szugban űl,
Midőn illy szó harsog kivűl:
Jőn a’ tatár!
Réműl, sír, fut, bujkál a’ nép;
De szép Trézsi hegykén kilép.
Ő férjfitól hamar nem fél,
Kivált az ügy ha nyelvre kél.
Még harcztól lángzók arczai,
Lejtnek hókeble’ halmai,
Midőn jön egy zömök tatár
Szívén zsákmány, szemén tüzár.
A’ szép Trézsi kényére hat,
Nem kér soká, felé ugrat,
Derékban őt átöleli,
Magához lóra emeli.
Eltér ’s öröm lobbantában
Rá rá pislog nyargaltában.
Búsúl a’ férj szép asszonyán,
Utána néz mint vész után;
’S a’ mint eltün, köny könyet hajt,
Sajnálná őt, és felsohajt:
Szegény tatár!
Kisfaludy Károly.
[Metsző: Joseph Stöber, rajzolta: Kisfaludy Károly.]
