1781 A |
1780 A |
|---|---|
Midön Phoebus közepettín az Egeknek fénlene;
’s a Músáknak énekétül Pindus hegye zengene,
a Zephirust látogatván erdök között sétáltam;
el fáradván Flora Aszony kerte mellett nyugodtam.
Itt magzati Napaeáknak még meszirűl fénlenek:
itt fajzati Pomonának szép rendbe tündöklenek;
mosolyodnak a violák, zöld levelek inganak;
Rozmarinok illatoznak ’s Flora elött jádzanak.
Itt a szegfü Hyacintal örömökbe nevetnek;
mert a pipacs és narcissus a szépségrül pörlenek;
amott a szép tulipányok mutogattyák sebeket;
egy méhetskét üldözgetnek, melly ki szivta véreket.
Meg kivántam e szép kertnek látni belsö részeit,
Flora házát, zöld udvarát, tárházának kincseit:
által mentem nyilt kapuján palotáját csudáltam,
a virágos terméseket egyenkint meg visgáltam.
Itt egy Rosa bimbójábúl piros fejét ki üti,
a másik csak most terjedvén koronáját fel teszi;
a többiek allig nyílnak, már egymásra nevetnek,
az ellenség keze ellen tövisseket kiszitnek.
Amott jádzik sok szinibe tulipányok serege:
Sceptrumjokat takargattya kinekkinek levele;
kehellyekbe el készitik méheknek a harmatot,
ha el jönnek, jól meg rakják mézzel kisded lábokot.
A szegfütske bimbójában már tovább nem maradhat;
ki feszitti zöld tömlötzét, ajtó nyilást nem várhat;
el terjeszti bukros képét, ’s kevélykedik fénnyében,
illattyával kedveskedik, ’s villog tündér sziniben.
Kék, és fejér Hyacintok egyes rendbe jádzanak,
födvén négyes levelekkel bimbójókat, inganak:
Emlitik Phoebus játékát nézik üres kebleket,
melly labdának régi helyét jelenti, és sebeket.
A violák emelkedvén szaporittyák ágokat,
szép illattal, ’s kedves szinnel ki nyittyák virágjokat;
ujjabb, ’s ujjabb bimbojokkal szüntelen zöldellenek;
igy szebbnél szebb virágokkal szüntelen tündöklenek.
A Narcissus szerelmének jelét most is viseli;
mert lángoló piros szinnel régi tüzét emliti:
a gyöngy virág nyakán hordgya a koronás gyöngyöket:
Rozmarinok illatoznak, ujjitván leveleket.
Az egisz kert fényeskedik a szép szinü ágakkal,
vendégének kedveskedik jó illatú szálakkal.
Boldog, a ki ide térhet, ki ebbe meg nyughatik,
ennek szagos árnyákába, ki jó izüt alhatik.
Ezt ki mondván, Flora Aszony kertitül el búcsuztam,
nap nyugotkor nagy nehezen haza felé indultam:
Othon annak ékességét magamban el számláltam;
még éjjel is szép kertekkel, ’s virágokkal álmodtam.
| Midön Phoebus közepettin az Egeknek fénlene,
’s a Musáknak énekétül Pindus hegye zengene,
a Zephirust látogatván erdök között sétáltam,
el fáradván Flora Aszony kerte mellett nyugodtam.
Itt magzati Napaeaknak még meszirül finlenek,
Itt fajzati Pomonának szép rendbe tündöklenek.
Mosolyodnak a violák, zöld levelek inganak,
Rozmarinok illatoznak, ’s Flora elött jadzanak.
Itt a Szegfü Hyacintal örömökbe nevetnek,
mert a pipacs, és narcissus a szépségrül pörlenek,
amott a szép tulipányok mutogattyák sebeket;
egy méhetskét üldözgetnek, melly ki szivta véreket.
Meg kivántam e szép kertnek látni belsö részeit,
Flora házát zöld udvarát, tárházának kincseit:
által mentem nyilt kapuján palotáját csudáltam,
a virágos terméseket egyenkint meg visgáltam.
Itt egy Rosa bimbójábúl piros fejét ki üti,
a másik csak most terjedvén koronáját fel teszi,
a többiek allig nyílnak, már egymásra nevetnek,
az ellenség keze ellen tövisseket kiszitnek.
Amott jádzik sok szinibe tulipányok serege,
sceptrumjokat takargattya kinekkinek levele,
kehellyekbe el készitik méheknek a harmatot,
ha el jönnek, jól meg rakják mézzel kisded lábokot.
A szegfütske bimbójában már tovább nem maradhat,
ki fesziti zöld tömlötzét, ajtó nyilást nem várhat,
el terjeszti bukros képét ’s kevélykedik fénnyében,
illattyával kedveskedik, ’s villog tündér sziniben.
Kék, és fejér Hyacintok egyes rendbe jádzanak,
födvén négyes levelekkel bimbójókat, inganak.
Emlitik Phoebus játékát, nézik üres kebleket,
melly labdának régi helyét jelenti, és sebeket.
A violák emelkedvén szaporittyák ágokat,
szép illattal, ’s kedves szinnel ki nyittyák viragjokat;
ujjabb, ’s ujjabb bimbójokkal szüntelen zöldellenek,
igy szebbnél szebb virágokkal szüntelen tündöklenek.
A Narcissus szerelmének jelét most is viseli,
mert lángolo piros szinnel régi tüzét emliti.
A gyöngy virág nyakán hordgya a koronás gyöngyöket,
Rozmarinok illatoznak, ujjitván leveleket.
Az egisz kert fényeskedik a szép szinü ágakkal,
vendégének kedveskedik jo illatu szálakkal.
Boldog, a ki ide térhet ki ebbe meg nyughatik,
ennek szagos árnyákába, ki jó izüt alhatik.
Ezt ki mondván, Flora Aszony kertitül el bucsuztam,
nap nyugotkor nagy nehezen haza felé indultam:
Othon annak ékességét magamban el számláltam,
még éjjel is szép kertekkel, ’s virágokkal álmodtam.
|