1780 Aa |
1781 Ab |
|---|---|
Vart vala Lycoris a minap egy rosát,
hogy meg dicsirtetné mesterséges karját,
el hidnéd, ha látnád, annak valóságát,
úgy meg adta néki eleven formáját.
Hogy a poros földön ne mászon a virág,
tökéjét támasztya karó helyett egy ág,
koronás fejébe sárgúl a gazdagság,
az egisz virágba látzik a valóság.
Kerengve öleli csutak a karóját
ki terjeszti felül szép piros rosáját
ez ki dülvén üli zöldellö tátzáját
mint ama királné meg üli thronussát.
Az egyik tökétül sok ágak terjednek,
a varrott veszötskék maid mintegy zöldelnek;
a hegyes tövisek szinte mérgelödnek,
az egyedül hijja, hogy nem sebesitnek.
Ezt Flora meg látván, meg áll örömébe,
vélvén, hogy é szép ág született kertébe;
Ékes Rosa, ugymond, munkám’ dücsössége!
Jöj Flora fejére, légy hajamnak disze.
A tsalárd Rosához ki terjeszti karját,
le akarja törni tövérül virágját;
a vart’ tövisektül félti genge ujját,
még észre nem veszi a tü tsalárdságát.
Látván, hogy kezének nem enged a Rosa;
meg pirúl szigyenbe borult szép ortzája:
Harag, ’s szemérem közt körül azt visgállya,
ha valaki van é, ki esetét láttya?
Végre meg szóllalván: szine, és formája,
olly igaz, hogy kiki elevennek vallya:
hogy tehát Lycorist meg gyözze a Flora,
kertimnek ezentül lesz ugymond illattya.
| Vart vala Lycoris a minap egy rósát,
hogy meg dicsirtetné mesterséges karját;
el hinnéd, ha látnád, annak valóságát,
ugy meg adta néki eleven formáját.
Hogy a poros földön ne mászon a virág,
tőkéjét támasztya karo helyett egy ág,
koronás fejébe sárgúl a gazdagság,
az egisz virágba látzik a valóság.
Kerengve öleli csutak a karóját,
ki terjeszti felöl szép piros rosáját:
ez ki dülvén üli zöldellö tátzáját,
mint ama királne meg üli thronussát.
Az egyik tőkétül sok ágak terjednek,
a varrott veszötskék majd mintegy zöldelnek:
a hegyes tövisek szinte mérgelödnek,
az egyedül hijja, hogy nem sebesitnek.
Ezt Flora meg látván meg áll örömébe,
vélvén, hogy e szép ág született kertébe:
Ékes Rosa, ugymond, munkám dücsössége!
jöj Flora fejére, légy hajamnak disze.
A tsalárd Rosához ki terjeszti karját,
le akarja törni tövérül virágját;
a vart tövisektül félti gyenge ujját,
míg észre nem veszi a tü tsalardságát.
Látván, hogy kezének nem enged a Rosa;
meg pirúl szigyenbe borúlt szép ortzája;
harag, ’s szemérem közt körül azt visgállya,
ha valaki van é, ki esetét láttya.
Végre meg szóllalván; szine, és formája
olly igaz, hogy kiki elevennek vallya:
Hogy tehát Lycorist meg gyözze a Flora,
kertimnek ezentül lesz, ugymond illattya.
|