1795 Aa |
1795 Ab |
1800-1803 Ac |
|---|---|---|
Vidd el gyöngyeidënn, óh! sebës Innʼ vize!
mëlly rabtornyom alatt, aʼ Dunaʼ szélihëz,
ʼs ennek habjaival hirtelen elsietsz
aʼ bajszos Magyarokʼ drága határira;
vidd el csókjaimot Lauraʼ lakásihoz;
ʼs majd ammint szomorú elmefutási köztt
kristálycsöppeidët sírva bëszürcsöli,
tüzd gyëngén azokot bájos ajakira.
Mond, hogy vad Tirolisʼ messze vidékeinn
szívemben viselëm képeʼ hasonlatit,
ammint rósa gyanánt homloka fëlderül,
vagy mély gondgyaitúl búba boríttatik.
Mond, hogy hű tüzemët sëm komor öblei,
sëm hóval födözött képtelen ormai,
még földgyénn maradok, mëg nem emészthetik.
Itt is napjaimot, mint mikor ajakinn oldala
ott hőn csüggedëzék, csak neki szentëlëm; mellett
itt is leggyönyörűbb képzetëk énnekëm
nyilván mëgmutatott tiszta szerelmei,
ʼs mëghitt karjainak víg apolási köztt
csókjaibúl eredëtt édës örömeim. őrűletim
Laurát zëngedëzik szüntelen énekim,
mëllyektűl rekeszëmʼ bóttyai rëngenek;
Laurámʼ képeivel közli reménnyeit
szentebb lantolatom, mëllyel az embëri
nëmnek fejtëgetëm mënnyei czéllyait;
Laurának keresik tölteni kedveit
mëllyemben pözsögő főbb ügyekëzetim; férjfi tökélletim
Laurát emlëgetik nappali gondgyaim,
Laurámʼ arczaival játszanak álmaim.
És hogy szërtelenebb szívëpedésivel
mëgkíméllye magát, még haza érkëzëk,
mond: hogy nem viselëm mostoha sorsomot
délczëg pára gyanánt, aʼ ki bilincsëkët
érdemlött dühödő embërölésivel,
vagy másét ragadó vágyakodásival.
Belső nyúgodalom támogat engëmët.
Mëlly aʼ legnehezebb ütközetëk között
szent ösvénnyeitűl el nem osonkodott
erkölcsnek gyönyörű tudtaibúl ered,
és aʼ jámborokot, még buta fellegëk
hánnyák vészhabokonn gyënge hajójokot,
bajnokságnevelő vigadozásihoz napfénnyel ragyogó csëndës örömihëz
bátor szárnyaival fëlfëlemelgeti.
| Vidd el gyöngyeidënn, óh sebës Innʼ vize!
mëlly rabtornyom alatt aʼ Dunaʼ szélihëz,
ʼs ennek habjaival hirtelenʼ elsietsz
aʼ bajszos Magyarokʼ drága határira;
vidd el csókjaimot Lauraʼ lakásihoz,
ʼs majd ammint szomorú elmefutási köztt
kristály csöppeidët sírva bëszürcsöli,
tüzd gyëngén azokot bájos ajakira!
Mond, hogy vad Tirolisʼ messze vidékeinn
szívemben viselëm képeʼ hasonlatit,
ammint rósa gyanánt homloka fëlderűl,
vagy mély gondgyaitúl búba boríttatik.
Mond, hogy hű tüzemët sëm komor öblei,
sëm hóval födözött képtelen ormai,
még földgyénn maradok, mëg nem emészthetik.
Itt is napjaimot, mint mikor oldala
mellett csüggedëzék, csak neki szentëlëm;
itt is leggyönyörűbb képzetëk énnekëm
nyilván mëgmutatott tiszta szerelmei,
ʼs mëghitt karjainak víg apolási köztt
csókjaibúl eredëtt édës örömeim.
Laurát zëngedëzik szüntelen énekim,
mëllyektűl rekeszëmʼ bóttyai rëngenek;
Laurának keresik tölteni kedveit
mëllyemben pözsögő férjfi tökélletim;
Laurát emlëgetik nappali gondgyaim,
Laurámʼ arczaival játszanak álmaim.
És hogy szërtelenebb szívëpedésivel
mëgkíméllye magát, még haza érkëzëk,
mond, hogy nem viselëm mostoha sorsomot
délczëg pára gyanánt, aʼ ki bilincsëkët
érdemlött dühödő embërölésivel,
vagy másét ragadó vágyakodásival.
Belső nyúgodalom támogat engëmët,
mëlly aʼ legnehezebb ütközetëk között
szent ösvénnyébűl el nem osonkodott
erkölcsnek gyönyörű tudtaibúl ered,
és aʼ jámborokot, még buta fellegëk
hánnyák vész habokonn gyënge hajójokot;
bajnokság nevelő vígadozásihoz
bátor szárnyaival fëlfëlemelgeti.
| Vidd el gyöngyeidenn, óh sebes Innʼ vize!
melly rabtornyom alatt aʼ Dunaʼ szélihez,
ʼs ennek habjaival hirtelenʼ elsietsz
aʼ bajszos Magyarokʼ drága határira;
vidd el csókjaimot Lauraʼ lakásihoz
ʼs majd ammint szomorú elmefutási köztt
kristály csöppeidet sírva beszürcsöli,
tüzd gyengén azokot szájaʼ vidékire!
Mond, hogy vad Tirolisʼ mostoha földgyeinn
szívemben viselem képeʼ vonásait,
ammint rósa gyanánt homloka felderűl,
vagy mély gondgyaitúl búba borítatik.
Mond: hogy hű tüzemet sem komor öblei
sem hóval födözött képtelen ormai,
még földgyénn maradok, fel nem emészthetik.
Itt is napjaimot, mint mikor oldala
mellett csüggedezék, csak neki szentelem.
Itt is leggyönyörűbb képzetek énnekem
nyilván megmutatott tiszta szerelmei,
ʼs meghitt karjainak víg apolási köztt
csokjábúl eredett mennyei kéjjeim.
Laurát zengedezik szüntelenʼ énekim,
mellyektűl rekeszemʼ bóttyai rengenek,
Laurának keresik tölteni kedveit
mellyemben pözsögő férjfitökélletim,
Laurát emlegetik nappali gondgyaim,
Laurámʼ arczaival játszanak álmaim.
És hogy szertelenebb szívepedésivel
megkíméllye magát, még haza érkezek,
mond: hogy nem viselem mostoha sorsomot
délczëg pára gyanánt, aʼ ki bilincseket
érdemlett dühödő emberölésivel,
vagy másét ragadó vágyakodásival.
belső nyúgodalom támogat engemet
melly aʼ legnehezebb ütközetek között
szent ösvénnyeibűl el nem osonkodott
erkölcsnek gyönyörű tudtaibúl ered,
és aʼ Jámborokot, még buta fellegek
hánnyák vészhabokonn gyenge hajójokot,
bajnokságnevelő vígadozásihoz
bátor szárnyaival felfelemelgeti.
|