Csokonai Vitéz Mihály – Széchényi Ferencnek 1802 - | Csokonai Vitéz Mihály – Széchényi Ferencnek 1802 - |
|---|---|
Nagy Méltóságú Gróf,
Kegyelmes Uram! Parancsolatjára Exc:ádnak kötelességemnek tartottam Poétai*
tartottam <Ver> Poétai Munkájimat, mellyeknek köz kézre adására Excád olly Nemes Lélekkel víseltetni méltóztatott, a’ Helybehagyás eránt Kézírásban felkűldeni; és ezt telyesítettem is volna, ha az OrszágGyűlésének, a’ melly reménységem ellen illy hoszszas időre nyúlt, végét nem akartam volna várni,*
akartam vártam-ból javítva, utána a várni a sor fölött betoldva. nem kívánván*
kívánván akarván-ból javítva. Excádnak édes Hazánk ügyében való*
való <való> Az áthúzott szó fölé írva. fontossabb fáradozásait olly csekélységekkel megháborítani. De, hogy a’ Diéta annyi időre terjedt, annál*terjedt, <még> annál én rám nézve ki Nemzetemben olly kis pontocska vagyok, még*
még Sor fölötti betoldás. sokkal hátráltatóbb történet adta elő magát czélomnak elérése ellen; a’ midőn Jun. 11d. Napján abba a’ szomorú veszedelembe, melly Városunknak nagy részét 2-3 óra alatt a’ lángok’ prédájává tette, az én Házam is e’ szörnyű Esetnek áldozatja lett*áldozatja <vol> lett . Úgyvan,*
Úgyvan, A vessző felkiáltójelből javítva. Kegyelmes Uram! most az üszög és hamu között fekszik az az egyűgyű, de nékem tág és gazdag Hajlék, a’ mellybe*
Hajlék <hová> a’ mellybe
kívántam a’ Világ’ lármája elől, magamat,*
magamat Sor fölötti betoldás. Nemzetem és Muzsáim szolgálatjára elvonni, pusztává*
pusztává A pu olvashatatlan betűkből javítva. lett az a’ kis Ország, mellybe én Király voltam magam előtt, és a’ mellyben sokszor édes érzések*
érzések Az r l-ből javítva. között gondolttam: Ennyi részem van a’ Főld’ kerekségén, ’s örömmel futottam végig*
végig Sor fölötti betoldás. egy percz alatt boldogságomnak*alatt <végig> boldogságomnak szűk de elég körűletét. Éppen a’ rózsák nyíltak; mikor kertetskémen, az én kis Sans-soucimon,*
Sanssouci: a francia kifejezés jelentése: ’gond nélkül’; Nagy Frigyes porosz király, a művészeteket pártoló felvilágosult uralkodó Potsdam melletti kastélyának neve, ahol Voltaire-t is vendégül látta (képét ld. , 406. l.). Csokonai gyakran emlegette a magányos elvonultság jelképeként (ld. az 1801. május 19-i,* 1802. júliusi,* 1803. május 19-i,* május 30-i* és 1804. szeptember 8-i* levélben). a’ lobogó lángok keresztűl rohantak:*keresztül <sza> rohantak szívfacsarodva kellett szemlélnem, mikor Tusculanumom,*
Tusculanum: Ciceró falusi birtoka Tusculumban, itt írta Tusculanae Disputationes (Tusculumi beszélgetések) című művét; az utókor számára a magányos elvonulás jelképe lett (ld. még az 1800 december végi,* 1801. július 19-i,* 1802, június 15-i,* 1803. április 11-i* és májusi* levelet). hol legérzékenyebb gondolatim teremtődtek, a’ láng között ropogott; mikor ama*
ama a’-ból javítva. rózsa lugas*
lugas <bokor> Az áthúzott szó fölé írva. tövig égett, ’s az a’ fülemüle melly e’ kis zöld Szálának, minden éjjel concertet adott, őröngve repült el a’ bátorságosabb erdei vídékekre. – De majd elkezdem felejteni, hogy Excád előtt udvarlok, ’s régi megelégedésemmel most is tele telvén,*
telvén <szívem>, A telvén lévén-ből javítva. színte tiszteletlenségbe találok esni. – Méltóztasson Excád kegyelmesen*Excád <megengedni> kegyelmesen megbocsátni parolátlanságomnak, és illy szomorú Történetnek tulajdonítni azt*
azt A t olvashatatlan betűből javítva. leginkább, hogy Poémáimnak felkűldésével az egész Nyáron elmúlattam tisztelkedni.*
tisztelkedni. <udvarolni> Az áthúzott szó fölé írva. Tudom is, Kegyelmes Uram! ’s tellyességgel meg vagyok győzödve a’ felől, hogy nem csak ezt a’ késedelmemet*
a’ <hátra> késedelmemet
vétkűl nem fogja nékem tulajdonítni:*tulajdonít<a>ni sőt természeti Nemes lelkét ’s emberszerető szívét jobban van esmérni szerentsém, mintsem következendő töredelmes Instántziámnak kegyes válasszal lejendő elfogadásáról, vagy ha az már lehetetlen volna, legalább eltűréséről legkissebbet is*
l.kissebbet [ = legkissebbet] is Sor fölötti betoldás. kételkedném. Nagy Méltóságú Gróf! Tanúja vagyok még a’ hidegebb és indifferentebb*
indifferentebb A t s-ből javítva. Magyaroknak is arról a’ meglepettetésekről, a’ millyennel*
a’ millyennel a’ mellyel-ből javítva. az Excád’ példátlan Áldozatját, mellyet betses*
mellyet <e’> betses
Nemzetének’s a’ Hazai Erudítiónak bényújtani*Erudítiónak <ajánlani> bényújtani méltóztatott, a’*
a’<z>
minapí Újságokból*
a’ minapi Újságokból: a Magyar Hírmondó 1802. augusztus 31-i, 18. számában megjelent tudósításra utal (285–287. l.). értették. Csak maga, egy Könyvtárnak öszszeszerzése is, hát még*
egy Könyvtárnak öszszeszerzése is, hát még Sor fölötti betoldás. azoknak a’ közkézen nem forgó Kintseknek koronás*Kintseknek <fejedelmet> koronás fejekhez illő egybegyűjtése, már az egész Nemzetnek tiszteletét, ’s minden hazabéli Tudósoknak háládatosságát megérdemlené: mit tudjunk hát szollani akkor, mikor annak*
annak azt-ból javítva. még ingyen való elajándékoztatását*
elajándékoztatását Az ását végződés ni-ből javítva. kell hallanunk? elkell boríttatnunk a’ csudálkozástól, tele kell érzéssel telnünk, némán kell bámúlnunk, és tisztelnünk*
és tisztelnünk Sor fölötti betoldás, előtte a bámúlnunk, félig áthúzva; a sor fölé az áthúzott után betoldott rész és kötőszava azonban ezt az áthúzást nyelvtanilag érvényteleníti, mert szükséges az előzőleg áthúzott szó. a’ szokatlan nagyságot, mint*nagyságot, <…> mint a’ természetet, tulajdon Munkáiban, és a’ ki legtöbbet fejezhet*
legtöbbet <szolhat> fejézhet Az ékezet felesleges, elhagytuk. is ki, ennyit mondhat: SZÉCSÉNYI! Kevés van, Kegyelmes Uram! a’ kit Excádnak ez a’ jótéteménye nagyobban*jótéteménye <ink> nagyobban interesszálna mint engemet: a’ honnan, ha többen könyörögnek is Excádnak azon Bθeca mellett való hívatalért, nem sok van, a’ ki nálam abban több gyönyörködést találna, a’ kinek azt vagy szokott occupatioji,*
azt <vagy el-> vagy <occupatioj> occuppatioji Az azt erre-ből javítva, a szokott az <occupatioj> fölé írva, a ji jára-ból javítva. vagy pedig*
pedig Sor fölötti betoldás. állapotja szűkségesebbé tették volna.*
állapotjá<ra nézve nagyobb> szűkségesebbé tették volna. A javítás miatt feleslegessé vált ékezetet elhagytuk; a sebbé a sor alatt, a tették a sor fölött betoldva. A mondat a javítások előtt így hangzott: a’ kinek erre vagy occupatiojára, vagy állapotjára nézve nagyobb szűksége volna. Ugyanis, miolta olvasni,*miolta <go> olvasni gondolkodni, érzeni és érteni kezdek*
kezdek Az első k olvashatatlan betűből javítva. , ’s annál fogva a’ Tudományok köztt a’ fő Studiumokat a’ mellyékesektől megkülömböztetni kívántam: négy fontos*négy <fo> fontos czélt látván magam előtt úgymint a’ Virtust, a’ Hazafiságot, az Izlést és az Egésséget, négy Tudománynak a’ mívelésére szántam magamat. Elsőben láttam azt, hogy én Ember vagyok, ’s emberek köztt lakom ebben a’ Planétában, és ennél fogva magamat és őket természeti, erkőltsi, társasági dolgaikban*
természeti, erkőltsi, társasági dolgaikban Sor fölötti betoldás. esmérnem illendő, sőt szűkséges; első tanúságnak vettem fel az Anthropologiat,*
Anthropologiat, <…> és
és Póppal azt tartottam, hogy az embernek legméltóbb*
leg<szebb> A méltóbb az áthúzott rész fölé írva. tárgya az EMBER.*Az itt kifejtettek Az ember, a poézis első tárgya című verssel mutatnak feltűnő hasonlóságot, valamint a pope-i szállóigével („The proper study of Mankind is Man”), amelynek majdnem szó szerinti fordítását adja Csokonai („az embernek legméltóbb tárgya az ember”). E rész a fent említett „antropológiai fordulat” programos megfogalmazása. De látván azt, hogy én többé sem a’ Hobbes, sem a’ Rousseau, sem a’ Montagne emberei közzé élni nem mehetek;*
közzé élni nem <élek> A zé t-ből javítva, az élni a sor fölött betoldva, a mehetek az <élek> fölé írva; a javítás előtti változat ez volt: közt nem élek. hanem egy polgári alkotmányban*polgári <, meg> alkotmányban , még pedig, a’ miért az Egeket soha áldani meg nem szűnök, egy illy Nemes és jó Társaságban – a’ Magyarok között – töltöm le Napjaimat: háládatlanságnak tartottam volna Nemzetem sorsa eránt félválrúl viseltetni, és szent törvényemmé*
törvényemmé A mé nek-ből javítva. tévén Senecának ama’ mondását,*
<a’> Senecának ama’ mondását Az ékezet utólag toldva a szóhoz, az ama’ a sor fölé írva. hogy patriam prodere nefas est, scelus contra, nolle, dum possis, illustrare,* minden erőmet és időmet arra*
arra Sor fölötti betoldás. fordítottam, hogy valami csak a’ Magyar nevezetet, ezt a’ kevélyítő Nevezetet, illeti, mind azzal megesmérkedni, ’s jövendőben velek másokat megesmértetni, igyekezzek. E’ végre (mert elhagyom most a’ Poézist, és a’ szép*
és a’ szép <mellyet is a’> Az áthúzott szavak fölé írva. Literaturát, mellyet elmebéli,*
mellyet <lelkem-> elmebéli Az elmebéli elmémnek-ből javítva. és a’ Kertészkedést ’s a’ Természet’ esméretét mellyet testi*
testi<mk> Az i e-ből javítva. gyönyörködtetésre*
gyönyörködtetésre A re rag ére-ből javítva. tanúltam és gyakorlottam) Hazám történetivel, a’ Magyar Literaturával, régi és új könyveinkkel, ’s Nemzetemnek mostani Csillagival*
Nemzetemnek <ma> mostani Csillagival A Cs olvashatatlan betűkből javítva. megesmérkedni legfőbb boldogságomnak tartottam: Hazámnak nagyobb részét, ha Townsoni szemekkel*A kifejezés itt ’elfogulatlanul’ jelentésben szerepel. nem is, de hazafiúi szívvel béjártam: Nemzetemnek eredetét ’s régiségeit visgálni ’s*
visgálni ’s Sor fölötti betoldás. világosítani igyekeztem: egy szóval mindent elkövetni próbáltam, a’ mi*
a’ mi A mi mit-ből javítva. egy fiatal ’s*
fiatal <embertől> ’s
egy illy csekély tehetségű embertől, a’ millyen én vagyok, kitelhetett. Ezután is gyarapodó olvasásom ’s tapasztalásomhoz képest ezt tartom legédesebb foglalatosságomnak, ’s azzal kívánom meghálálni Nemzetemnek azt, hogy az ő tagja lehetek, hogy az édes Magyar Névvel ditsekedhetek. Fogadom is, hogy ha az Isten életemnek kedvez, ’s békeségünket megtartja,*Vargha Balázs kéziratos jegyzeteiben, Karácsony Sándorra is hivatkozva (, 249. l.), írja, hogy e mondat az úrvacsorai szertartás szövegét variálja: „Hogyha az Úristen életünknek kedvezend, egészségünket és békességünket megtartándja, tehát e mai szent napon az Úrnak szentasztala elkészíttetik számotokra.” tőbb*megtartja, <…> tőbb és (a’ poétai mellett, históriai) fontosabb munkáimmal is törekedem egy illy Ns. Nemzet, egy illy áldott Haza, eránt tiszteletemet ’s Munkásságomat kimutatni. Legközelebb pedig, mind azokat a’ kézírásokat, ’s kivált ezen a’ részen heverő Ritkaságokat, a’ miket egy vagy más helyen látni szerentsém volt, Excádnak gyűjteményébe minthogy azok többnyire jó Uraimnál ’s barátimnál vagynak, bészerzeni,*
vagynak, <a’ Nz.> bészerzeni
kötelességemnek tartom. Csak az Árpádról és Öselejinknek*
Árpádról <írandó> és Öselejinknek megtelepedésekről írandó Heroica Epopoeam is négy esztendők elforgása alatt,*
négy esztendők elforgása alatt: e megjegyzés (több más között) igen fontos bizonyíték amellett, hogy az Árpádiász tervezete és 51 hexameteres sora nem készülhetett 1796-ban, Sárospatakon, mint Juhász Géza vélte (ld. , 276–296. l.), hiszen ezek szerint a terv is csak 1798 körül vetődött fel a költőben (a megírás 1802 végére, 1803 elejére tehető, ld. minderről részletesen , 621–667. l.). sok olvasásra és vísgálásra adtak nékem okot; mellyből Nemzetünknek eredete, régi lakó helye, más nemzetekkel való atyafisága, és hajdani szokásai világosabb fényre jönnek. Ezeket öszveszedni,*
Ezeket <együtt kiadni> öszveszedni Az együtt egybe-ből javítva. elrendelni, és historico-critica formában kiadni annyival interesszantabb volna, a’ mennyivel jobban és többen kezdenek erről a’ dologról még a’ Kűlföldiekis gondolkodni, írni ’s vetélkedni, és a’ mint történni szokott külömbkülömbféle (’s néha képtelen) Systema-faragásokra*képtelen) <gon> Systema-faragásokra vetemedni. Olahus Rudbeckius, Upsaliai Professor,*
Olahus Rudbeckius, Upsaliai Professor: ifj. Olof Rudbeck svéd tudós Specimen usus linguae gothicae című munkájában veti fel a finn-magyar nyelvrokonság gondolatát (vö. , 480. l.). kezdte legelőször a’ Magyaroknak a’ Lapponokkal való Atyafiságát rebesgetni, mellyről idővel Sajnovits*(Vö. , 492-497. l.) egész Könyvet írt. Őket követték Pray,*A hun-magyar rokonság híve volt. Ehhez az elképzeléshez illesztette Sajnovics művének megjelenése után a lapp-magyar nyelvrokonság gondolatát úgy, hogy a lappokat is a hunok leszármazottainak mondta (Dissertationes historico-criticae in Annales veteres Hunnorum; vö. , 575. l.; Pray őstörténeti munkásságáról részletesen ld. , 287–292. l., a Dissertatiora nézve: 290–291. l.). Schwartner,*Őstörténeti műve: De gente Croviaca Hungariae regum stripis Arpadiane. Schlőtzer,*
Allgemeine nordische Geschichte című művében a magyarokkal is foglalkozott, elfogadva a finnugor-magyar rokonság gondolatát, amit aztán nagy hatással terjesztett (ld. pl. Révai Miklós: A’ Magyar Deákság című, kéziratban maradt művének első részét, in: , 17–55., főleg: 42–55. l.; vö. , 518–520. l.; , és , 89–95. és 357–362.). Utalás található Schlözerre Csokonai őstörténeti forrásjegyzékein (ld. MTAK. K 755. 10b.; , 636–637. l.), valamint Kultsár Istvánhoz írott levelében is.*
Gatterer,*Világtörténeti összefoglalásai: Handbuch der allgemeinen Weltgeschichte, I-II. és Die Weltgeschichte in ihrem genzen Umfrange, I-II. A Kultsár István által is fordított Gebhardi a Gatterer által szerkesztett Historische Journalra is hivatkozik (1777. I. 38.; ld. Magyarország históriája, Pest 1803., I. 233. l.). maga Kant*Lapp-magyar rokonságra vonatkozó megállapítása Az örök béke című 1795-ös művében található: „Látunk ugyanis, egymástól messzire elvetve népeket, melyek nyelvük egységén származásuk egységét felismerhetően mutatják. Így a szamojédek a Jeges-tengernél egyrészt – és másrészt egy hasonló nyelvű nép, kétszáz mérföldnyire, az Altaj-hegységben. Közéjük tolakodott egy másik, lovas és így harcias, név szerint mongol faj – s törzsüknek egyik részét, távol a másiktól, a legkietlenebb jeges tájakra kergette. Oda azok bizonnyal saját hajlamukból nem széledtek volna. Éppígy különítették el a finneket Európa legészakibb vidékén, az úgynevezett lappokat, a most éppoly messzire eltávolodott, de nyelvük tekintetében velük rokon magyaroktól a közéjük behatolt gót és szarmát népek.” (Az örök béke, ford. Babits Mihály, Bp. 1985., 42–43.) (A finnugrisztika szakirodalmában nem találkoztunk ezzel az adattal. Kant e művére, mint lehetséges forrásra, Rózsa Erzsébet irányította figyelmünket, akinek ezúton is köszönetet mondunk.) Minthogy nem önálló műről, hanem egy apró utalásról van szó, feltehető esetleg, hogy Csokonai nem is az eredeti helyet ismerte, hanem csak valamely közvetítő forrás, hivatkozás útján volt értesülése Kant véleményéről.
*
Slőtzer<er>, Gatterer, maga Kant A sor fölött betoldva. és tsak nem az egész Kűlföld. Újabb systemát vettek fel Hell,*Sajnovics János az ő társaságában utazván figyelt fel a magyar és a lapp nyelv rokonságára. Történeti munkája, amely egy kronológiai kézikönyv volt, 1750-ben jelent meg (vö. , 287–303. l.). a’ ki a’ Kareliaiakkal,*
a’ ki a’ Kareliaiakkal Sor fölötti betoldás, a kal tól-ból javítva.
*
Kareliaiak: a finnek egyik törzse, Finnország délkeleti részén éltek. A „karjeli” rokonság gondolatát nagy hatással terjesztették Dugonics András művei (Etelka, Etelka Karjelben). Fischer,*Schlözer az ő nyomán vallotta a finnugor-magyar nyelvrokonság gondolatát (vö. , 519. l.; , 10. l.). Művei: De origine Ungarorum és Sibirische Geschichte). Büsching*
Neue Erdbeschreibung című munkája volt az egyik inspirálója Sajnovicsnak is (Demonstratio idioma Ungarorum et Lapporum idem esse 117–118.; vö. még Büschingről az 1799. június 2-i levélben*). E mű I. kötetében, a Das Königreich Ungarn című részben történik utalás a vogulokkal való rokonságra. Csokonai az 1770-es hamburgi kiadást használta (ezt az adatot Orosz Beáta kutatta fel). a’ kik a’ Wogulokkal*
Wogulokkal A kal tól-ból javítva. , ’s még ujabban Spittler*Csokonai az Entwurf der Geschichte der Europäischen Staaten című művére utal, amelyet a hazai cenzúra elkobzásra javasolt (vö. , 325. l.). a’ ki a’ Kalmukokkal tett atyafiasokká*
atyafiasokká <… azonosokká> Az áthúzott rész fölé írva. bennünket. Ki nem tudja az idvezűlt Praynak, Desericiussal*Ötkötetes nagy művének megjelenése után adta ki Pray Annales veteres Hunnorum, Avarum et Hungarorum című munkáját, melyben több ponton cáfolta Dezsericzky nézeteit. Dezsericzky, noha Pray mindig tisztelettel szólt róla, ezt támadásnak vélte, s kiadta Dissertatio apologeticáját. „Dezsericzky védőiratát rögtön követte Pray válasza, az Epistola responsoria, melyre Dezsericzky második Dissertatio apologeticájával felelt. Pray válasza sem késik Supplementum ad Annales veteres c. művének formájában, de ez a munkája már Dezsericzkyt csak sírjában érte.” (, 290. l.; vö. , 147. l.) Utalás található Dezsericzkyre Csokonai őstörténeti forrásjegyzékein is (ld. MTAK. K 755. 10b.; , 636–637. l.; vö. még ; , 118–120. l.). ’s az ő halála után Cetto Benedekkel*Dezsericzky Pray Györggyel folytatott vitáját „rendtársa Cetto Benedek kötelességének érezte folytatni, s Parergos c. művében felel Praynak. Pray még egy Epistola responsoriát ír, mire Cetto rögtön két művel válaszol.” (, 290. l.) Pray még további két vitairatban foglalkozott Cetto Benedek nézeteivel (1781., 1789.; vö. , 575. l.).
*Cetto<va> Benedekkel való visszálkodásait Nemzetünk’ eredetéről ’s régi lakóhelyéről? Pray felette sokat tulajdonított a’ Deguignes’*Művéből vette át Pray a magyar őshaza Kínába való helyezésének gondolatát (vö. , 575. l.; , 288. l.).
*
a’ <Chi> Deguignes’ Chinai Történeteinek, ugyan annyit, vagy még többet Severini*Őstörténeti munkái „a felbomló Hungarus keretből már kilépő, külön szlovák történeti tudat kialakulását jelezték” (, 574. l.; vö. még 361. l.). Művei: Commentatio historica...; Pannonia veterum...; Dissertatio de modo inveniendi, a költő ezek közül feltehetőleg az utolsóra utal itt. és Szekér Joákim.*Népszerű őstörténeti munkája a Joseph de Guignes-től Pray Györgyön keresztül átvett elemek torzulását mutatja, kiemelendő a magyarok dicsőségét (vö. , 584. l.). Legrégibb*
Joákim. <Ré> Legrégibb Alatta, részben a sor előtt Csokonai emlékeztető szavai (?Hát Bél, otrokocsi), melyeknek a szövegbeli helye nem állapítható meg, jelen formájukban valószínűleg nem is betoldásként kerültek oda. Historicussaink t. i. a’ Béla’ Iró Deákja*E művet először Johann Georg Schwandtner adta ki. Utalás található rá Csokonai őstörténeti forrásjegyzékein is (ld. MTAK. K 755. 10b.; , 636–637. l.). Csokonai ismerte Mándi István csengeri birtokos 1799-ben, Debrecenben kiadott fordítását is (Magyar Sunád, ld. A’ hadi oskoláról című vers jegyzetét; vö. , 631. l.), amit már ugyanabban az évben hirdetett a Magyar Kurir (I. 523. l.). és Túróczi*
Chronica Hungarorum című munkája is megjelent Schwandtner kiadványában. Utalás található rá Csokonai őstörténeti forrásjegyzékein is (ld. MTAK. K 755. 10b.; , 636–637. l.). megelégednek azzal hogy bennünket a’ Scytháktól (de ezt vagum nomennek*
vagum nomen: (lat.) itt: ’ragadványnév’. mondja Cornides*Johann Christian Engel által kiadott művéről van szó. Csokonai ebből készített kivonata fenn is maradt, ez szerepel Toldy () óta A magyarok ősi vallása címen (ld. , II. 293. l.; Szilágyi Ferenc mutatta ki eredetét, , 651–654. l.). ) származtatnak, és régi lakásunkat Dentria, Magaria ’s Bascardiába*
Dentria, Magaria, Bascardia: Csokonai őstörténeti forrásjegyzékén a következők olvashatók erre nézve: „Turótzi: Scythiának egy részét nevezi Magyariának Baskiriának. 2. Dentiának, 3. Mogeriának.” (MTAK. K 755. 10b.; , 637. l.) tészik. Ezek után indúl Palma*Népszerűsítő magyar történeti munkájára utal (vö. , 576. l.). és Katona;*
Historia critica regum Hungariae stripis Arpadianae, 1–7 című forrásokat kritikai jegyzetekkel közlő művéről van szó (vö. , 576–577. l.). és ez az utolsó Úr hatalmasan vítatja a’ mi Átíllával és a’ Hunnusokkal való vérségünket,*való <rokonsá> vérségünket mellyet már Schlőtzer és Gebhárdi*Négykötetes nagy Magyarország-történetéről van szó, amelyet Kultsár István fordított magyarra (ld. a korábbi sorok jegyzetét,* valamint az 1802. augusztusi levelet* és az 1804. január 6-i levél vonatkozó sorát*). ’s ő utánnok mások nem csak kétségessé hanem nevetségessé is tenni ígyekeztek. Az akkorbéli Krónika-íróknál egy két helyetske fordúl elő tsak úgy szanaszétt a’ Magyarokról; mint a’ Napkeletiek közzűl*
Napkeletiek<nek> A közzül az áthúzott rag fölé írva. Const. Porphyrog.,*Munkája, a De administrando imperio (A birodalom kormányzásáról) „a magyar őstörténet legtartalmasabb forrása” (, 110. l.). Csokonai őstörténeti forrásjegyzékén a következők olvashatók erre nézve: „Const.: A Patzinaditák laknak az Atel és Jejik folyóvizei mellett, vélek határosok a’ Magyarok. – És még a’ X. Században a’ Napnyugati Magyarok a’ Napkeleti, Á’siai Magyarokkal az edgyességet fenn tartották, a’ midőn kereskedők által azoknak izenni szoktak, és ugyan azok által feleletet is vettek sőt őket meg is látogatták.” (MTAK. K 755. 10b.; , 636–637. l.; a vonatkozó részek modern fordítása, részletes jegyzetekkel: , 118., 125. l.).
*
Const. Porphyrog. A rövidítés föloldva: Constantinus Porphyrogenitusnál.
Leonál,*A magyarokkal együtt harcolva, tapasztalatokat gyűjtött harcmodorukról, ezt írta le Taktika című hadtudományi művében (ld. , 101–109. l.). Otto Frisingensisnél,*
Gesta Friderici imperatoris című munkájában leírja 1147-es magyarországi útját; ez először Johannes Cuspinianus kiadásában jelent meg. Luitprándusnál,*
Antapodosis (Bosszú) című művében ír a magyarokról (ld. , 211–218. l.). Regínonál*
Chronicon (Krónika) című munkáját magyar krónikaírók is használták a későbbiekben (ld. , 194–200. l.). ’s a’ t. a’ Napnyugotiak közűl etc. Fordúl elő az ujabb íróknál is, millyenek,*
millyenek mint-ből javítva. Plancarpinus,*Beszámolójáról van szó, amelyet 1246-ban, a tatároknál tett útjáról készített. Idézi Pray (vö. , 119. l.), valamint utalás található rá Csokonai őstörténeti forrásjegyzékein is (ld. MTAK. K 755. 10b.; , 637. l.). Rubruquis,*1253-55-ös utazásáról visszatérve részletes beszámolót küldött a pápának tapasztalatairól, amelyben szó esik magyar őstörténeti vonatkozásokról is (ld. , 118–220. l.). Utalás található rá Csokonai őstörténeti forrásjegyzékein is (ld. MTAK. K 755. 10b.; , 637. l.). Odoricus Raynaldus,*Folytatta a Cesare Baronio által elkezdett Annales Ecclesiastici című sorozatot, ő adta ki az 1198–1565 közötti időszakot felölelő XIII–XXII. köteteket. Aeneas Sylvius*
Odoricus, és Sylvius, A vesszőket elhagytuk. Piccolomini,*1462-től haláláig készítette végül félbemaradt Historia rerum ubique gestarum locorumque descriptio című munkáját, amely a magyar humanista történetírás (pl.Túróczi) fontos forrása volt. Utalás található rá Csokonai őstörténeti forrásjegyzékein is (ld. MTAK. K 755. 10b.; , 637. l.). Schall*Itthon ismert munkája: Historia narratio... ezt idézi Dezsericzky is (vö. , 307-308. l.). Utalás található rá Csokonai őstörténeti forrásjegyzékein is (ld. MTAK. K 755. 10b.; , 637. l.). és mások: kik (legalább ebben a tekintetben) esméretlenek. Legkevésbbé esméretesek pedig nálunk Nesztornak Orosz Kronikája,*
Povesztyi vremennih let című krónikájáról van szó, amelyet Schlözer adott ki. Csokonai őstörténeti forrásjegyzékén a következők olvashatók erre nézve: „Nestor: Muszka országban Kijovia mellett túl mentek a’ Carpáton.” (MTAK. K 755. 10b.; , 636. l.). és Abulgazi Bayadur Khánnak Tatár (vagyis Mongol) Genealógiai Historiája.*Nemzetsége genealógiáját tárgyaló művei először franciául jelentek meg, majd 1780-ban németül. Csokonai őstörténeti forrásjegyzékén a következők olvashatók erre nézve: „Abulg.: A’ Baskirokkal szomszédoknak tartja, és azt mondja hogy laknak a’ Tanais, Volga és Ural mellett. És hogy az említett folyóvizeknél Astrahanyb[an] egy Kuma nevű folyóviznél, melly a’ Caucasus szomszédságában foly és a’ Casp[ium] Tengerb[e] megy, van egy város nyoma, melly még ma is Madsarnak, azaz Magyar[na]k neveztetik.” (MTAK. K 755. 10b.; , 637. l.).
Ezeknek és több ehez hasonló Iróknak, a’ kik t. i. nem egyenesen a’ Magyarokról írnak, ’s többnyire tsak nagy Collectiókban fordúlnak elő, mint a’*
mint a’ <Scriptores> Az áthúzott szó fölött betoldás áll: Corpus Historiae Byzantinae,*Corpus Historiae Byzantinae, a’ Muratori Script. Rer. Italicar. [ = Scriptores Rerum Italicarum] a’ Pistorius [az us i-ből javítva] Scr. Rer. Germanicar. [ = Scriptores Rerum Germanicarum] az Orosz Krónikák Schlőtzer által, a’ Raynald Annales Ecclésiastici, a’ Histoire Générale des Voyages, Utólagos betoldás, mely a lap bal szélén, haránt irányban van írva, helyét y mutatja.
Corpus Historiae Byzantinae: a bizánci történetírók munkáit közreadó nagy gyűjtemény. a’ Muratori Scriptores Rerum Italicarum*Lodovico Antonio Muratori olasz archeológus, történész 28 kötetből álló forráskiadványa. a’ Pistorius Scriptores Rerum Germanicarum*Johannes Pistorius német teológus, történetíró háromkötetes forráskiadványa. az Orosz Krónikák Schlőtzer által, a’ Raynald Annales Ecclésiastici, a’ Histoire Générale des Voyages,*
Histoire Générale des Voyages: Antoine François Prévost, abbé 20 kötetes nagy gyűjteményéről van szó (vö. , 326–327., 595. l.). és annál fogva magános embereknek nem megszerezhetők, ezeknek, mondom, a’ Magyarokat illető hellyeit igen jó volna egy csomóba szedni, hogy Tudóssaink is jobban*
jobban Sor fölötti betoldás. esmérhetnék, megszerezhetnék, belőlök dolgozhatnának és valahára Nemzetünk eredetét, atyafiságát, és régiségeit (mellyeknek bizonytalan volta egy egész Nationak kissebbségére szolgál) kidolgozhatnák. Én már gondolkoztam róla, hogy ha*hogy <illy név alatt> ha környűlállásim kedveznek, öszveszedem és kiadom illy Név alatt: Thesaurus Antiquitatum Hungaricar.*
Antiquitatum Hungaricar. A rövidítés föloldva: Antiquitatum Hungaricarum.
sive Collectio Scriptorum omnis aevi, Lingvae et Nationis, quicunque de origine affinitate, patria, moribus, rebusque gestis Magyarorum ad mortem Ducis Arpadi quidpiam memoriae prodiderunt.*
Thesaurus…: (lat.) A magyar régiségek kincsestára, avagy gyűjteménye minden korból, nyelvből, nemzetségből származó íróknak, akik a magyarok eredetéről, rokonságáról, lakóhelyéről, erkölcseiről vagy tetteiről – Árpád vezér haláláig – bármit is emlékezetükben megőriztek. Ez énnékem magamnak is felette szűkséges volna, hogy Árpádomat annál hellyesebben elvégezhetném. Mert az akkori történetek, Geographia, Régiségek, Familiáknak, Váraknak*
Váraknak Sor fölötti betoldás. és Városoknak eredeti, szokások, erkőltsök, vitézeknek személyes viseltt dolgaik ’s a’ t. még egybeszedve nintsenek. Míg pedig a’ Documentumok mind keze alatt nem találtatnak az embernek szörnyű nehéz az illy homályos állapotokban boldogúlni. Már csak ez az egy Czél is elmúlhatatlanná tészi az Árpád’ Irójának egy Bqecánál való lakást. Kegyelmes Uram! Homérust még ma is azért csudálja és betsűli*csudálja<k> és betsűli<k> olly igen a’ Világ, hogy az akkori hellyeket, Vitézeket, Nemzeteket, városokat, fegyvereket, szokásokat, charactereket ’s a’ t. olly pontról pontra tudja írni és festeni: ha az Ég az én sorsomnak, egésségemnek és Elmémnek úgy talál kedvezni, hogy őtet (nem elérni, mert az kevély feltétel volna) közelebbről követni tudnám ezekben: akkor egy új productumot adnék édes Hazámnak a’ kezébe, a’ mellyet a’ Kűlföldieknek vádja ellen mutathatna. Az Epopoea, az egész Poétai Világban, leghosszabb, legtökélletesebb ’s annál fogva legnehezebb dolog. Még egy Nemzet sem látott a’ maga kebelében egynél többet. Homérus és Tassó*
Tassó: Torquato Tasso A megszabadított Jeruzsálem című eposzára utal a költő. egész életekben dolgozták a’ magokét, Virgil 12 esztendeig fáradozott rajta, Milton még megvakúlása után sem*után <is> sem szűnt meg dolgozásán,*Csokonai itt az Elveszett Paradicsom és a Visszanyert Paradicsom című eposzokra utal. Voltér*
Voltér: Voltaire Henriade című eposzáról van szó. és Klopstock*
Klopstock, Friedrich Gottlieb Messiás című eposzára utal. a’ magokét holtig reszelgették. Én is arra szántam tellyes életemet, Nagy Méltóságú Gróf! hogy ezt az Epicum Poémát a’ tőlem kitelhető legnagyobb tökélletességre emeljem; még pedig, a’ mi a’ Görög és Deák Nyelv’ halála olta, egy Nemzettől sem telhetett ki az Európai Nyelvek’ meggyőzhetetlen fogyatkozása miatt, hatlábú igaz Heroicus versekben*
hatlábú igaz Heroicus versekben: hexameterben, amely az eposzi versmérték volt. A kor magyar irodalmának nagy felfedezése és büszkesége volt, hogy csak a magyar nyelv alkalmas a modern európai nyelvek közül az antik időmértékes formák maradéktalan megvalósítására (vö. , 130–145. l.). a’ Virgil mustrája szerént.*Ld. az 1801. április 10. körüli levél jegyzetét.*
De valamillyen könnyű kisded Poémákból egy Nagy Könyvet apródonként öszveállítani, színt olly nehéz lévén egy illy nagy alkotmányt, a’ mellynek eleje a’ végével, vége a’*
a’ Sor fölötti betoldás. közepével és minden része egymással tellyes hármoniába lenni tartozik, végre hajtani;*
tartozik <lenni, öszveállítani;> végre hajtani; A lenni a tartozik elé utólag betoldva a sor fölött. szűkséges képpen megkívántatik az Irónak, hogy az életnek gondjaitól, a’ hívatalnak terheitől, és a’ lelket megzavaró aggodalmaktól üres légyen, munkáján folyvást rajta fekhessen, és magát egészen a’ lefestendő Világba általhelyheztethesse. Ahonnan, midőn ama’ Nemzete eránt legtöbbet érdemlett Richelieu, a’ híres Orleáni Leányról*
a’<z> híres Orleáni <Szűzr> Leányról
akart volna egy Epopoeát dolgoztatni, Chapelainnek*
La pucelle ou la France délivrée című eposzáról van szó, amelyhez 1630-ban kezdett hozzá. 1656-ban jelent meg a mű első nagyobb része, a vége pedig csak a költő halála után. esztendőnként*
esztendőnket em. 10,000 Livra fizetést rendelt, mellyet XXX egész esztendők alatt ki is fizettek néki. Az én kevéssel megelégedő Természetem, illyen tzéllal tett le minden hívatalról, ezen az okon vontam meg itt Debretzenben Atyai kis örökségemben magamat; mellyből most a’ véletlen Csapás, vagy együvé vagy másuvá, nem kevés szomorúságomra kizavar; ’s akkor talám olly hívatalra kell vetemednem, a’ mellyben a’ gond és az elélésről való aggódás miatt egy sírba dűl Epopoeám is a’*
a’<z>
Magyarok’ első Vezérével. Itt Debretzenben a’ Ref. Collegiumnak és volt Professor Sinai Úrnak a’ Bqécájikban alkalmatos Gyűjtemény lett volna a’ Magyar Históriákra; valamint a’ Szép*
a’ Szép Sor fölötti betoldás. (kivált a’ Görög, Deák és Frantzia) Litteraturára: de e’ szerént e’ mellől is el kell maradnom, ’s talán valamellyik, a’*
a’<z>
Pastoralis és Lyricus*
Pastoralis és Lyricus: pásztori és lírai. Poétáknak ugyan kedvező, de az*Az az a’-ból javítva. Epicusoknak sikeretlen, falu vagy Mezőváros, ahol egy Pfarreri Könyvpoltzon kivűl alig találni egyebet, – talán, mondom, egy illyen czélom ellen való hely*hely<be> fog ezután mutatni nyugvó helyet. Mert azt már lehetetlennek látom, hogy vagy házamat pusztán ne hagyjam, vagy kifeselhetetlen adósságba ne verjem magamat. Mindenik szomorú – igen szomorú dolog,*
dolog <?Expeditus> Az áthúzott szó fölé írva. és ollyan a’ mi a’ csendességet megháborítja, a’ szabad elmét nyűgbe hányja, és a’ Parnasszusi álmodozásokból fellármázza az embert. Egyedűl tsak Excád adhat tehát nékem és Muzsáimnak új életet, csak Excád tehet engem víssza az én Elementumomba; és ha azt az én csekély talentomim nem érdemlik, nyomjon többet nálok az Excád’ Nemes szívében az én szomorú sorsomnak meggondolása, ’s a’ csupa – Könyörűletesség. De, Kegyelmes Gróf! nem kívánok ollyan indiscretus lenni, hogy vagy panaszolkodásommal alkalmatlankodjam Excádnak, vagy csupa szánakozásból ’s valamelly szolgálat-tétel nélkűl esenkedjem egy ollyan Hívatalért, melly az egész Nemzetre czéloz: ha Excád erántam szánakozással viseltetni méltóztatik, áldják meg az Egek érette, ’s az én háladatosságom kísérje holtomig Excádat; de ez nem elég, – én a’ Nemzetnek egy új szolgálatjára kötöm le azon-felyűl magamat. Látván, hogy az egész Hazában sem a’ Királyi Akadémiákban, sem más privata Oskolákban a’ Nemzeti Poézist erudite és Aesthetice*
erudite és Aesthetice: tudósan és esztétikailag. nem tanítják, hanem a’ mit az úgy nevezett Humaniorákban*
Humaniorák: a költészetnek az antik, elsősorban latin műveltségre alapozott tanítása az iskolai képzésben. felőle a’ még készűletlen Gyermekeknek egy két szóval mondanak, az is csak a’ versírásnak*
versírásnak Az írás olvashatatlan betűkből javítva. külső Mechanismusára tartozik, és a’ nationalis*
nationalis Sor fölötti betoldás. Poézisnak belső természetét ’s annak felséges czélját egy kevésnyire sem érdekli: arra is ráhatároztam magamat, hogy az Academiabéli Ifjúságnak a’ nationalis*
nationalis Az első szótag nem-ből javítva. Poézisról ingyen adok mindennapi Letzkéket. Más Nemzeteknél ezt a’ világért sem múlatják el, és ez egyik hathatós oka és eszköze az ő Nyelvek bővűlésének, hathatósságának és ékes voltának, ’s az ő Aestheticai ízléssel írott annyi szép Könyveiknek. Mert a’ Poézist igazság szerént nem tsak azoknak kellene tanúlni, a’ kik jövendőben Versírói koszorúra vágyakoznak, vagy quos Melpomene*
quos <kiket> Melpomene A quos olvashatatlan szóból javítva. nascentes placido lumine viderit;*„akikre megszületésükkor kedvesen ragyogott Melpomené szeme.” Átalakított idézet Horatiustól (Ódák IV. 3. 1–2. sorok). Az eredeti szöveg: „quem tu, Melpomene semel nascentem placido lumine videris”, vagyis: „akire születésekor, Melpomené, kegyes szemmel néztél”. hanem mind azoknak, valakik a’ szép Stylusnak, csínos gondolkodásnak, érzékenyítő előadásnak*
előadásnak <beszédnek> Az áthúzott szó fölé írva. jövendőben vagy a’ könyvírásban vagy az élő beszédben hasznát akarják venni. Tudva*
Tudva A va ni-ből javítva. való dolog, hogy minden Nemzetek’ nyelve és eruditiója a’ Poézison kezdődött, azt követte a’ Literatura, a’ Literaturát a’ Historiai ’s azzal atyafiságos Esmeretek,*
Esmeretek, <Tudományok,> Az áthúzott szó fölé írva. ’s úgy lépett lassanként, léptsőnként a’ solida Tudományokra.*Az Orczy-,* és Koháry-levél* nagyon hasonlóan, de bővebben kifejtette már 1797-ben ezt a gondolatmenetet, amely egyébként a korban elég általános nézeteket fogalmazott meg. Egy félfaragású Nyelvben, törnünk, rontanunk, építnünk, újjítnunk kell: ujjítni csak a’ Poéta ’s a’ Poétai bátorsághoz szoktatott Lélek mér, és csak az illyennek botsátják meg azt legjobban, ’s az illyenek tudják azt a’ kedveltető szín között eltsúsztatni,*
eltsúsztatni Az el be-ből javítva. és bévétetni.*Az itt kifejtett gondolatok nagyon hasonlatosak Kazinczy későbbiekben harcosan képviselt nézeteivel (vö. pl. Szentgyörgyi Józsefhez írott 1804. február 5-i levelét ( III. 151–153. l.). Még a’ közönséges dolgok’ folytatásában is nagy haszna volna az Aestheticai Magyar Stylusnak, gondolkozásnak és előadásnak: mert a’ mi egész Politikai Igazgatásunk, a’ Diétától fogva a’ Congregatiókig, Parlamentomosan megy; sőt a’ közönséges Irásokban is módivá kezd lenni a’ Frantziás numerus,*
Frantziás numerus: franciás mérték. és únatni kezdi a’ (valósággal Gothicus) Canzley-Stylust.*
Canzley-Stylust A z c-ből javítva.
*Canzley-Stylus: (ném.) kancelláriai stílus. Én ezt a terhet kész szívvel magamra vállalom, ’s örvendeni fogok, ha betses Nyelvünknek ’s a’ hazai*
ha <édes> betses A hazai a sor fölött betoldva. Literaturának véle hasznot tsinálhatok. Egyedűl csak egy*csak <azt az> egy Nehézséget látok*
látok A k m-ből javítva. az egész Intézetben, és*Intézetben, <hogy> és ez a’ – – Vallás! De Excádnak, a’ ki a’ köz jóban, mind a politikai, mind nevezetesen*mind <külö> nevezetesen a’ tudománybéli dolgokra nézve, annyi fáradozást ’s annyi áldozatot tett, nem lenne é olly hathatós a’ Közbenvetése, hogy ezt a’ csekély Külömbséget mások előtt tűrhetővé tehetné? Csekélynek mondám a’ Vallásbéli külömbséget: igenis! csekély ez ebben a’ tekintetben. Mert a’ Poézisi és Literaturai foglalatosság olly indifferens a’ Religióra*
Religio: vallás. Az itt olvasható hosszú érvelés hátterében az húzódik meg, hogy II. József és a türelmi rendelet után ismét megnőtt a katolikus egyház azon vezetőinek a befolyása, akik a katolicizmus vezető szerepének erősítését kívánták. Minthogy ez a törekvés találkozott a királyi udvar politikai szándékaival, ismét megnehezült a nem katolikusok hivatalvállalása, s általában is háttérbe szorultak minden téren a katolikus vallásúak mögött. nézve ’s olly ártatlan a’ maga principiumíban, hogy az senkinek Lelkiesméretiben gántsoskodni nem akar. Szelídek az Aoni Muzsák,*
Aoni Muzsák: Áon Poszeidónnak, a tenger istenének fia volt. Hazáját, Boiótiát nevéről Aoniának hívták, s mivel ott található a Múzsák szent hegye, a Hélikon, a név átragadt a múzsákra is. ’s egyaránt ölelik meg a’ Jehova’ tísztelőjét Salamonban,*
Salamon: utalás a Salamonnak tulajdonított bibliai könyvekre, elsősorban nyilván az Énekek énekére. a’ Zeuszét Homérban*
Homérb<osban> [ = Homérban] A b az áthúzott végződésre van írva. vagy Horátziusban; egyforma anyai csókot vetnek a’ Catholicus Metastasióra,*
Metastasióra <Tassora> Az áthúzott szó fölé írva. az Evangelicus Wielandra, az Episcopalis Drydenre,*
Drydenre <Addisonra> Az áthúzott szó fölé írva, előtte az az a’-ból javítva. ’s a’ Puritanus Thomsonra; hasonló szép szemekkel nézik a’ Reformatus Hallert, a’ Deista Russzót,*Deista <Voltért,> Russzót, a’ Musulman*
Musulman <Mohamedanus> Az áthúzott szó fölé írva. Hafízt és Abu’lolát. Közelebbről szolván pedig, nem vígasztalás lenne é a’ Magyar Reformátusoknak, kik a’ Királyi Académiákat jobbágyi hív bízodalommal gyakorolják, ’s ezelőtt kevéssel*
ez előtt kevéssel: utalás II. József uralkodásának időszakára (1780–1790). még előmentekért Királyi*előmentekért <juta> Királyi jutalmat is nyertek, ha látnák, hogy a’ Tudománybéli igazgatás is az ő Tanításokhoz valamelly kevés bízodalmat mutatni méltóztatik? nem hallgattatná é el a’ Reformatus Statusoknak*
Statusok: rendek. azt a’*
azt a’ Sor fölötti betoldás. titkos panasszokat, hogy az Ország’ fundátzióján*
fundátzió (lat.): alapítás, alapítvány. épűltt Universitásban az ő sorsosaik közűl egy sem nyerhetett Tanítói széket; ha legalább egy Professzor*Professzor<t> Reformátust láthatnának*A láthatnának második n-je k-ból javítva. ? Én nem vagyok Politicus: de ezt az ő ellenvetésekre nem alkalmatlan politikai*
politikai Az ai ának-ból javítva. fogásnak gondolnám. Távol légyen pedig még sokkal jobban tőlem, hogy ezeket Excádnak fejtegetném fel illy hosszason, a’ ki mind a’ Tudományok’ betsét és természetét, mind azoknak nálunk való állapotját, mind a’ politikai maximákat tökélletesen esméri; én csak saját érzésimet ’s gondolatimat kívánom Excáddal közleni: és ennek a’ bátorságnak oka az én bizodalmam, bizodalmam’ oka pedig az Excád nemes és leereszkedni nem sajnáló természete, mellyel csak a’ valóságos Nagyok bírhatnak. Excád megnyerte Ő Felségének a’ Hazai Tudományokra nézve a’ bizodalmát, a’ Literaria igazgató Hatalomnak tíszteletét, ’s az egész Nemzet háládatosságát; Excád a’ Nemzeti Tanúságoknak leghathatósb*
leghathatósb A sor fölött betoldva. gyarapítója, a’ szép Literaturának szíves pártfogója; Excád én tőlem is a’ Polliói*Ld. az 1802. január 9-i levélben.*
nevezetet kegyelmesen elfogadni méltóztatott: illy sok tekintetekből megszűnök tehát Excádnak hosszas kéréssel alkalmatlankodni, ’s egyedűl Atyai és Patrónusi kegyes szívére és szokott bőlts belátására bízom, azokba ajánlom, mind*A mind sor fölötti betoldás. magamat, mind szándékomat. Tudom ugyan, hogy Excádnak Udvara tele vagyon a’ legválogatottabb*
legválogatottabb A v k-ból javítva. ’s egyszersmind már sok érdemeket tett személyekkel,*
személyekkel <Emberekkel> Az áthúzott szó fölé írva. ollyanokkal,*<…> ollyanokkal a’ kikhez képest én egy vagyok a’ legtsekélyebb emberek*<sz>emberek közzűl: ennél fogva távol légyen, hogy ismét abba az indiscretióba essem, hogy magamat más derekabb Subjectumok’ elébe toljam, és a’ Custosi első rangért zsaroljak; megelégszem én, – nem tsak, hanem boldognak fogom tartani magamat, ha Cancellista fővel szolgálhatok is a’ mellett a’ ditső Gyűjtemény mellett, a’ melly én rám nézve Potosi,*
Potosi: a korban ezüstbányászatáról híres város, a mai Bolívia területén. Bengala,*
Bengala: Bengália, indiai tartomány, a gazdagság jelképe a korban. főldi Paraditsom. Talán nem lesz illetlenségére*
illetlenségére A ll olvashatatlan betűkből javítva. annak a’ Hívatalnak, ha egy hajdani Literaturae Professor*Professor<ra> állítódik belé, a’ ki most tsak azért privatizál, hogy liber animus*
liber animus <magános sibi se> Az áthúzott rész fölé írva. a’ mint Seneca mondja, semper vacet, studia recolenti sua.*„aki a maga tanulmányaival foglalkozik, annak szabad lelke mindig ráér”. Idézet a Senecának tulajdonított Octavia című tragédia 383–384. soraiból: „ubi liber animus et sui iuris mihi / semper vacabat studia recolenti sua” (’szabad lélekkel, a magam uraként mindig volt elég időm, hogy tanulmányaimmal foglalkozzam’). (Az idézetet azonosította és fordította Tegyey Imre.) Sem a’ Nagyravágyás, sem a’ pénz’ szerelme nem izgat*
izgat <vágyakoztat> Az áthúzott szó fölé írva. erre a’ hívatalra; egyedűl Hazám’ szerelme ’s a’ tudományokra való vágyakozás könyörögtet engemet: mellyet ha megnyerek, nyúgodtt lélekkel fogom Horátziussal énekelni, hogy ha Uraságom*ha <gazdagságom> Uraságom nints is, at fides et ingenii benigna vena est, nihil Deos ultra lacesso, nec potentem patronum largiora flagito; satis beatus unicis Sabinis.*Idézet Horatiustól (Ódák II. 18. 9 kk.), amely Csokonai fordításában a következőképpen hangzik (az eredeti barátomon helyett itt, a levélben patrónusomon áll): Örömmel szentelem fel mind lantomat, mind vitézi*"Ámde hű szívem s folyó Elmém vagyon: s vágyik reám, szegényre, Sok nagy úr. A mennyeken S tehetős barátomon nagyobb javaknak Kedviért nem zsarlok én, Elég szerencsés lőn az egy Szabínnal." Kardos Lászlónak az eredetit hívebben követő fordítása így hangzik: "Ámde alkotó erő s hű jellem él itt, és a gazdag eljő a szegényhez; mást nem is kérnék az égtől, és a dús barátot több kincsért nem zaklatom, elég nekem szép kis szabin tanyám is."
vitézi A v olvashatatlan betűből javítva. trombitámat, Nemzetem után, Excádnak ’s az Excád Méltoságos Házának, és tsak azért is jobban igyekszem Horátz vagy Virgil nyomába sietni, hogy az én Pollióm előtt*Pollióm<.> előtt való zengedezésre méltatlan ne légyek. Nekünk szegény Magyaroknak*
szegény Magyaroknak A sor fölött betoldva. sem Perícles Archonunk,*Nevéhez kötődik az ókori Athén fénykora. Az „arkhón” a kilencfős legfőbb végrehajtó testület tagjainak a neve. Ő és a következőleg felsorolt öt híres történelmi személyiség a művészetek és tudományok kiemelkedő értői és pártfogói voltak. sem Augustus Tsászárunk, sem X: Leo Pápánk, sem XIV Lajos Királyunk vagy Richelieu Cardinalisunk nintsen: Excád egyedűl az a’ kiből nálunk ez akármellyik kitelhetik; kitelhetik hogy Excád ebben a’ Catholicus Statusban
nékem Reformátusnak az légyen, a’ mi a’ Reformata Angliában volt a’ Catholicus Popnak Lord Bolingbrocke.*Alexander Pope támogatója és barátja, az Essay on Man egyik inspirálója. – De szinte Oratiót láttatom az Instántia helyett írni, ’s a’ Levél helyett Panegyricust: akármi légyen ez, bérekesztem, noha a’ tele tölt szívnek nehéz magát fogytig kiürítni; bérekesztem Könyörgésemnek*bérekesztem <Kére> Könyörgésemnek alázatos megujjításával, ’s instálom Excádat, méltóztassék Kegyes Resolutiójával*
Kegyes Resolutiójával <vígasztaló válaszával> Az áthúzott szavak fölé írva. megéleszteni: én, ha úgy méltóztatik parantsolni Excád, kötelességemnek tartándom személyes udvarlásomat is megtenni. Addig is mély főhajtásommal nyújtom bé, Kleistnak az általam kijött Fordítását,*
A’ Tavasz című Kleist-fordításról van szó. mellyet Pestre szállítottam, és az Excád parantsolatjára készített kurtább Ajánló-Levelet:*
kurtább Ajánló-Levél: Széchényi Ferenc az Orczy-,* és Koháry-levél* neki 1802. január 9-én elküldött változatát,* amely valójában egy könyv elejére szánt ajánlás volt, nem fogadta el abban a formájában, ezért készített Csokonai egy rövidebbet, ezt azonban nem ismerjük. méltóztassa mind a’ kettőt úgy venni Excád, mint annak a’ mélly tiszteletnek csekély de bizonyos jelét, a’ mellyel holtig*
holtig <változhatat> Az áthúzott szókezdet fölé írva. maradokNagy-Méltóságú*
Nagy-Méltóságú A Nagy olvashatatlan betűkből javítva. Gróf!Excádnak Debretzenb.*
A rövidítés föloldva: Debreztenben.
Szept. 16d. 1802.
legkissebb szolgája
CsVM mk.
| Nagy-Méltóságú Gróf,
Kegyelmes Uram! Parancsolatjára Excellentziádnak kötelességemnek tartottam, hogy Poétai Munkáimat, mellyeknek közkézre adására Excellentziád olly nemes Lélekkel viseltetni méltóztatott, a’ Helybehagyás végett, Kézírásban felkűldjem. És ezt tellyesítettem is volna, ha az OrszágGyűlésnek, a’ melly reménységem ellen illy hosszas időre nyúlt, végét nem akartam volna várni, átallván Excellentziádnak, Édes Hazánk ügyében való fontosabb fáradozásait, olly csekélységekkel megháborítani. Hanem, hogy a’ Diéta annyi időre terjedt, annál én rám nézve, a’ ki Országomban olly kis pontocska vagyok, még sokkal hátráltatóbb történet adta elő magát, Czélomnak meggátolására; a’ midőn Junius 11d. Napj. abban a’ szomorú Veszedelemben, melly Városunknak nagy részét 2–3 óra alatt a’ lángok’ prédájává tette, az én Házam is e’ szörnyű Esetnek áldozatja lett. – Úgy van, Kegyelmes Uram! most az üszög és hamu között fekszik az az egyűgyű, de nékem tág és gazdag Hajlék, a’ mellybe kívántam a’ Világ’ lármája elől magamat, Nemzetem’ és Múzsáim’ szolgálatjára külön vonni; pusztává lett az a’ kis Ország, mellyben én Király voltam magam előtt, és a’ mellyben sokszor édes érzések között gondoltam „Ennyi részem van az 5 Világból!” ’s örömmel futottam végig egy percz alatt boldogságomnak szűk, de elég körűletét. Éppen a’ Rózsák nyíltak; mikor kertecskémen, az én kis Sans-Soucimon, a’ lobogó lángok keresztűl rohantak: szívfacsarodva kellett szemlélnem, mikor Tusculanumom, hol legérzékenyebb gondolatim teremtődtek, a’ füst között ropogott; mikor ama’ rózsa-lugas tövig égett, ’s az a’ fülemüle, melly e’ kis zöld-szálának minden éjjel concertet adott, őröngve repűlt el a’ bátorságosabb erdei vidékekre.
De majd el kezdem felejteni, hogy Excellentziád előtt udvarlok; ’s régi megelégedésemmel tele telvén, szinte tiszteletlenségbe találok esni. – Méltóztasson Excellentiád kegyelmesen megbocsátni parolátlanságomnak, és illy keserves Történetnek tulajdonítni azt leginkább, hogy Poémáimnak felkűldésével az egész nyáron el-múlattam tisztelkedni. Tudom is, Kegyelmes Uram! ’s telyességgel meg vagyok győződve a’ felől, hogy nem csak ezt a’ késedelmet vétkűl nem fogja nékem tulajdonítani; sőt természeti nemes Lelkét ’s emberszerető Szívét jobban van esmérni szerentsém, mint-sem következendő Instántziámnak kegyes válaszszal lejendő elfogadásáról, vagy, ha az már lehetetlen volna, legalább eltűréséről, legkissebben is kételkedném. –
Nagy-Méltóságú Gróf! tanúja vagyok még a’ hidegebb és indifferentebb Magyaroknak is arról az ő meglepettetésekről, a’ millyennel az Excellentiád’ példátlan áldozatját, mellyel becses Nemzetét ’s a’ Hazai Eruditiót boldogítani méltóztatott, a’ minapi Újságokból vették. Csak maga egy Könyvtárnak*
A v utólag a szó fölé írva. öszveszedése is, hát még azoknak a’ közkézen nem forgó Kintseknek Koronás Fejekhez illő egybegyűjtése, már az egész Nemzetnek tiszteletét ’s minden hazabéli Tudósoknak háládatosságát megérdemlené: mit tudjunk hát szólani akkor, mikor annak még ingyen való elajándékoztatását kell hallanunk? el kell boríttatnunk a’ csudálkozástól, tele kell érzéssel telnünk, némán kell bámúlnunk és tisztelnünk a’ szokatlan Nagyságot, mint magát a’ természetet, tulajdon Munkáiban, és a’ ki legtöbbet tud is közűlünk kifejezni, ennyit mondhat: SZÉCSÉNYI!! Kevés van, Kegyelmes Uram! a’ kit Excellentiádnak ez a’ közönséges Jótéteménye nagyobban interesszálna, mint engemet; ahonnan, ha többen könyörögnek is Excellentiádnál azon Bibliotheca mellett való Hívatalért, nem sok van, a’ ki nálam abban több gyönyörűséget találna, a’ kinek azt vagy szokott Occupatióji, vagy pedig mostani állapotja, szűkségesebbé tették volna. Ugyanis, miolta olvasni, gondolkodni, érzeni és érteni kezdek, ’s annál fogva a’ Tudományok köztt a’ főket a’ mellyékesektől megkülömböztetni kívántam: négy fontos Czélt látván magam előtt, úgymint a’ Virtust, a’ Hazafiságot, az Ízlést, és az Egésséget, négy fő Studiumnak a’ mivelésére szántam el magamat. – Elsőben láttam azt, hogy én Ember vagyok, ’s Emberek köztt lakom ebben a’ Planétában, és ennél fogva, magamat és őket, természeti erkőlcsi társasági tekintetekben, esmernem, tanúlnom illendő, sőt szűkséges; első Tudománynak vettem fel az ANTROPOLÓGIÁT széles értelemben, és Póppal azt tartottam, hogy az Embernek legméltóbb tárgya az E m b e r. – De látván azt is, hogy én többé sem a’ Hobbes, sem a’ Rousseau, sem a’ Montagne Emberei közzé élni nem mehetek; hanem egy polgári alkotmányban, még pedig, a’ miért az Egeknek elég hálát nem adhatok, egy illy nemes és jó Társaságban – a’ Magyarok köztt – tőltöm le napjaimat: háládatlanságnak ítéltem volna Nemzetem’ sorsa eránt félvállrúl viseltetni, és szent törvényemmé tévén Szenekának ama’ mondását hogy patriam prodere nefas est, scelus contra, nolle, dum possis, illustrare, minden erőmet és időmnek jobb részét arra fordítottam, hogy valami csak a’ MAGYAR nevezetet, ezt a’ kevélyítő nevezetet illeti, mind azzal megesmérkedni, ’s jövendőben véle másokat is megesmértetni, igyekezzek. – E’ végre (mert elhagyom most a’ POÉZIST és a’ szép Literatúrát, mellyet Elmémnek, és a’ KERTÉSZKEDÉST ’s a’ Természet’ esméretit, mellyet Kűlső érzésimnek gyönyörködtetésére tanúltam és gyakorlottam) Hazám’ történetivel, a’ Magyar Literatúrával, régi és új Könyveinkkel, ’s Nemzetemnek mostani Csillagival, megesmérkedni legfőbb boldogságomnak tartottam: Hazámnak nagyobb részét, ha Townsoni szemekkel nem is, de hazafiúi szívvel, béjártam: Nemzetemnek eredetét ’s régiségeit visgálni és világosítni törekedtem: egy szóval mindent elkövetni próbáltam, a’ mi egy fiatal ’s egy illy csekély tehetségű embertől, mint én vagyok, kitelhetett. Ezután is gyarapodó olvasásom- ’s tapasztalásomhoz képest, ezt tartom legédesebb foglalatosságomnak. Fogadom is, hogy, ha az Isten életemnek kedvez, és békeségünket meg tartándja, több és (a’ poétai mellett, históriai) fontosabb Munkáimmal is igyekszem egy illy dicső Nemzet, egy illy áldott Haza eránt, tiszteletemet ’s munkásságomat kimutatni. Legközelébb pedig mind azokat a’ Kézírásokat, ’s kivált ezen a’ részen heverő Ritkaságokat, a’ miket egy,*
Sor fölötti betoldás. vagy más helyen látni szerencsém volt, Excellentiádnak a’ Gyűjteményébe, minthogy azok többnyire jó Uraimnál ’s barátimnál vagynak, bészerezni kötelességemnek tartom. Csak az Árpádról és Öselejinknek megtelepedésekről írandó Heroica Epopoeám is négy esztendők’ elforgása alatt, sok olvasásra és visgálásra adott*
Az utolsó három betű olvashatatlan betűkből ráírással javítva. nékem okot; mellyből Nemzetünknek eredete, régi lakóhelye, más Nemzetekkel való Atyafisága, és hajdani szokásai világosabb fényre jönnek. Ezeket öszveszedni, elrendelni, és historico-critica formában kiadni annyival interesszántabb volna, a’ mennyivel jobban és többen kezdenek erről a’ dologról, még Kűlfőldön is, gondolkodni, írni, ’s vetélkedni, és a’ mint történni szokott, külömbkülömbféle – néha képtelen – Systema-faragásokra vetemedni. P: o: Olaus Rudbeckius, Upsaliai Professor, kezdette legelőször a’ Magyaroknak a’ Lapponokkal való atyafiságát rebesgetni; mellyről idővel Sajnovits egész Könyvet írtt. Őket követték Pray, Schwartner, Schlőtzer, Gatterer, maga Kant, és csaknem az egész Kűlfőld. Újabb Systemát vettek fel, Hell, a’ ki a’ Karéliaiaktól, Fischer és Büsching, a’ kik a’ Woguloktól, ’s még újabbat Spittler, a’ ki a’ Kalmukoktól ágaztat el bennünket. Ki nem tudja az idvezűltt Praynak Desericiussal, ’s az ő halála után Cetto Benedekkel való visszálkodásait Nemzetünk’ eredetéről és törzsökhazájáról? Pray felette sokat tulajdonított a’ Deguignes’ Chinai Történéteinek; ugyanannyit Severini, és Szekér Joákim. Hát a’ hebraizáló, és íge-ágaztató Bél Mátyások, Otrokocsik, Sinaiak, Pázmándiak, ’s a’ t.? – Legrégibb Chronicussaink, t. i. a’ Béla’ Iródeákja, és Thúróczi, megelégedtek azzal, hogy bennünket a’ SCYTHÁKTÓL (de ezt a’ Szót vagum nomen-nek mondja Cornides) származtatnak, és régi lakásunkat Dentria, Magaria ’s Bascardiába tészik. Ezek után indúl Palma és Katona: és ez az utolsó Úr hatalmasan vítatja a’ mi Átillával és a’ Hunnusokkal való vérségünket, mellyet már Schlőtzer és Gebhárdi, ’s ő utánnok mások nem csak kétségessé, hanem nevetségessé is tenni erőlködnek. Az akkorbéli Krónikaíróknál egy két helyecske fordúl elő csak úgy szanaszétt a’ Magyarokról; mint a’ BIZANTZIUMIAK közűl Constant. Porphyrogenitusnál, Leonál ’s másoknál; a’ DEÁKOK közűl Ottó Frisingensisnél, Luitprandusnál, Reginonál ’s a’ t. Fordúl elő az későbbi Íróknál is, millyenek Plancarpinus, Rubruquis, Odoricus Raynaldus, Aeneas Sylvius, Piccolomini, Schall, és mások; a’ kik (legalább ebben a’ tekintetben) esméretlenek. Legkevésbbé esméretesek pedig nálunk Nestornak Orosz Krónikája, és Abulgazi Bayadur Khánnak Tatár, vagyis Mongol, Genealógiai Históriája. – Ezeknek és több ehez hasonló Íróknak, a’ kik t: i: nem egyenesen a’ Magyarokról írnak, ’s többnyire csak nagy Collectiókban fordúlnak elő, mint a’ Corpus Historiae Byzantinae, a’ MURATORI Scriptores Rerum Italicarum, a’ PISTORII Scr. Rer. Germanicar. az Orosz Krónikák SCHLŐTZER által, a’ RAYNALDI Annales Eccles. a’ Histoire générale des Voyages, az Ángliai Közönséges Historia ʼs t. eʼ f. és annál fogva magános embereknek nem megszerezhetők – ezeknek, mondom, a’ Magyarokat illető helyeit igen jó volna egy Csomóba szedni, hogy Tudóssaink is jobban esmérhetnék, megszerezhetnék, belőlök dolgozhatnának; és valahára Nemzetünk’ eredetét, atyafiságát és régiségét – mellynek még máig is homályban való létele egy egész Natiónak kissebbségére szolgál – – kidolgozhatnák. Én már gondolkoztam róla, hogy ha környűlállásim kedveznek, egybeszedem és kiadom illy név alatt: Thesaurus Antiquitatum Hungaricarum; sive Collectio Scriptorum omnis Aevi, linguae, ac Nationis, quicunque de origine, affinitate, patria, moribus, rebusque gestis Veterum Magyarorum, ad mortem Ducis Arpadi, quidpiam memoriae prodiderunt. – Ez énnékem magamnak is felette szűkséges volna, hogy EPOPOEÁMAT ÁRPÁDRÓL annál helyesebben elvégezhetném. Mert az akkori Történetek, Geographia, régiségek, Familiáknak, Váraknak, Városoknak eredeti, szokások, erkőltsök, vitézek, vitézeknek viseltt dolgaik, ’s a’ t. még egybeszedve nincsenek. Még pedig a’ Documentumok mind keze alatt nem találtatnak az embernek; szörnyű nehéz az illy homályos állapotokban boldogúlni. Már csak ez az egy Czél is elmúlhatatlanná tészi az ARPÁD’ írójának, egy Bibliothecánál való lakást. – Kegyelmes Uram! Homérust még ma is azért csudálja és becsűli olly igen a’ Világ, hogy az akkori helyeket, városokat, Nemzeteket, Vitézeket, fegyvereket, szokásokat, charactereket etc. olly pontról pontra tudja írni és festeni. Ha az Ég az én sorsomnak, egésségemnek, elmémnek, úgy talál kedvezni, hogy Őtet – nem elérni, mert az kevély feltétel volna – csak közelebbről is követni tudnám ezekben: akkor egy új productumot adnék magam is édes Hazámnak a’ kezébe, a’ mellyet a’ Kűlfőldieknek vádja ellen mutathatna. – Az Epopoea az egész poétai világban, leghosszabb, legtökélletesebb, ’s annál fogva legnehezebb Munka. Még egy Nemzet is a’ maga Sphaeráján illyet egynél többet nem látott. Homerus és Tassó egész életekben dolgozták a’ magokét, Virgil 12 esztendeig fáradozott rajta, Milton megvakúlása után sem szűnt meg folytatni a’ magáét, Voltér és Klopstock holtig reszelőt tartottak a’ kezekben. – Én is arra szántam, NagyMéltóságú Gróf! telyes életemet, hogy ezt az Epicum Poémát a’ tőlem kitelhető legnagyobb tökélletességre emeljem; még pedig, a’ mi a’ Görög és Római Nép’ elenyészte olta, egy Nemzettől is, az Európai Nyelvek meggyőzhetetlen fogyatkozása miatt ki nem telhetett, hatlábú igaz heroicumi versekben a’ Homér’ és Virgil’ mustrája szerént. De, valamillyen könnyű, kisded Poémákból egy nagy Könyvet apródonként öszverakosgatni, szint’ ollyan nehéz lévén egy illy Nagy Alkotmányt, a’ mellynek eleje a’ végével, vége a’ közepével, és minden része egymással telyes hármoniában tartozik lenni – öszveállítani; szükségesképpen megkívántatik az Irónak, hogy az Életnek gondjaitól, a’ Hívatalnak terheitől, és a’ Lelket megzavaró aggodalmaktól üres légyen, munkáján folyvást rajta fekhessen, és magát egészen a’ leábrázolandó Világba általhelyeztethesse: kivált, ha a’ felvett Matéria ollyan, hogy azon még semmi Poétai elme nem futtatott. Illyen pedig Árpád és a’ Magyarok’ kijövetele. – Ezen az okon, midőn ama’ saját Nemzete eránt legtöbbet érdemlett Richelieu, a’ híres Orleáni Leányról akart volna egy Epopoeát készíttetni, Chapelain úrnak esztendőnként 10000 Livra fizetést rendelt, mellyet XXX egész esztendők alatt ki is fizettek néki.
Az én kevéssel megelégedő Természetem, ILLYEN TZÉLLAL tett vala le minden hívatalról; illyen okon vontam meg itt Debretzenben, atyai kis örökségemben magamat, mellyből most a’ véletlen csapás, vagy egyűvé vagy másuvá, nem kevés szomorúságomra, kizavar; ’s akkor talám olly hívatalra kell vetemednem, a’ mellyben a’ gond, és az elélésről való aggódás miatt egy sírba dűl Epopoeám is a’ Magyarok’ első Vezérével. Itt Debretzenben a’ Reformat. Collegiumnak, és voltt Professor Sinai Úrnak a’ Bibliothecájikban alkalmatos Gyűjtemény lett volna a’ Magyar Historiákra; valamint a’ Szép – kivált Görög, Római és Frantzia Literatúrára: de e’ szerént e’ mellől is már el kell maradnom, ’s talán! valamellyik – a’ Pastoralis vagy Idylliumos és Lyricus Poétáknak ugyan kedvező, de az Epicusoknak sikeretlen, falu vagy mezőváros, ahol egy Pfarreri Könyvpóltzon kivűl alig találni egyebet – talán, mondom, egy illyen czélom ellen való hely fog ezután mutatni nyugvószállást. Mert azt már lehetetlennek látom, hogy vagy házamat pusztán ne hagyjam, vagy kifeselhetetlen adósságba ne verjem magamat. Mindenik szomorú – valóban igen szomorú dolog, és ollyan, a’ mi a’ csendességet megháborítja, a’ szabad elmét nyűgbe hányja, és a’ Parnasszusi boldog álmodozásból a’ lelket fellármázza! – Egyedűl csak Excellentiád tehet engem vissza az én Elementumomba; és ha azt, az én csekély talentomim nem érdemlik, nyomjon többet nálok az Excellentiád’ Nemes szívében az én szomorú sorsomnak meggondolása, ’s a’ csupa – Könyörűletesség …
De, Kegyelmes Gróf! nem kívánok ollyan indiscretus lenni, hogy vagy panaszolkodásommal alkalmatlankodjam, vagy csupa szánakozásból és valamelly szolgálattétel nélkűl esenkedjem egy ollyan Hívatalért, melly az egész Nemzetre tzéloz. Ha Excellentiád erántam szánakozással viseltetni méltóztatik, áldják meg az Egek érette, és az én háládatosságom kísérje holtomig Excellentiádat; de ez nem elég, – én a’ Nemzetnek egy új szolgálatjára kötöm le azon-felyűl magamat. Tudnillik, látván hogy az egész Hazában sem a’ Királyi Académiákban, sem más privata Oskolákban a’ Nemzeti*
Utólag beszúrva a sor fölé. Poézist aesthetice és erudite nem tanítják, hanem a’ mit az úgy nevezett Humaniorákban felőle a’ még készűletlen Gyermekeknek egy-két szóval mondanak, az is csak a’ Vers-tsinálásnak kűlső mechanizmusára tartozik, és a’ Nationalis Poésisnak belső természetét ’s annak felséges czélját egy kevésnyire sem érdekli: arra is ráhatároztam magamat, hogy az Académiabéli Ifjúságnak a’ NATIONALIS POÉZISRÓL mindennapi LETZKÉKET INGYEN adjak. – Más Nemzeteknél ezt a’ világért is el nem múlatják; és ez az egyik hathatós oka és eszköze az ő Nyelvek’ bővűlésének, erős és ékes voltának, ’s az ő aesthezisi ízléssel írott annyi derék Könyveiknek. – Mert a’ Poézist igazság szerént nem csak azoknak kellene tanúlni, a’ kik jövendőben Versírói koszorúra vágyakoznak, vagy a’ kik éppen Poétáknak születtek, hanem mind azoknak, valakik a’ szép Stylusnak, csínos gondolkodásnak, érzékenyító előadásnak jövendőben akár a’ könyvírásban, akár az élő beszédben hasznát akarják venni. Tudvavaló dolog, hogy minden Nemzetek’ Nyelve és Eruditiója a’ Poézison kezdődött; azt követte a’ Literatúra; a’ Literatúrát a’ Históriai ’s azzal atyafiságos esméretek; ’s úgy lépett osztán a’ Nemzet lassanként, lépcsőnként, a’ solida Tudományokra. – Egy fél-faragású Nyelvben, törnünk, rontanunk, építnünk, újitanunk kell: újítni csak a’ Poéta ’s a’ poétai mérészséghez szoktatott Lélek mér, és csak az illyennek tudják azt legjobban megbocsátani, ők alkalmatosok azt a’ kedveltető szín alatt elcsúsztatni, bévétetni. Még a’ Közönséges dolgok’ folytatásában is nagy haszna volna az Aestheticai Magyar Stylusnak, gondolkozásnak, előadásnak: mert a’ mi Politikai-igazgatásunk Parlamentomosan mégyen, a’ Dietán szintúgy mint a’ Congregatiókon; sőt a’ hívatalbéli Irásokban is módivá kezd lenni a’ Frantziás Numerus, és únatni kezdi a’ külömben is Gothicus szabású Cantzley-stylust. – Én ezt a’ nevezett Terhet kész szívvel magamra vállalom; és szolgálatomnak egyéb jutalmát nem kívánok, csak azt hogy szolgálhatok, ’s Nyelvünknek, Literaturánknak, és a’ Hazának hasznot tehetek. Egyedűl csak egy Nehézséget látok előttem, egy nagy nehézséget – és ez a’ – – VALLÁS! De Excellentiádnak, a’ ki a’ Közjóban, mind a’ politikai, mind a’ tudománybéli dolgokra nézve, annyi fáradozást és annyi áldozatot tett, nem lenne é olly hathatós a’ Közbenvetése, hogy ezt a’ csekély külömbséget mások előtt tűrhetővé tehetné? Csekélynek mondám a’ Vallásbéli külömbséget: igenis! csekély az ebben a’ tekintetben. Mert a’ Poézisi és Literatúrai foglalatosság olly indifferens a’ Religióra nézve, ’s olly ártatlan a’ maga principiumiban, hogy az senkinek Lelkiesméretiben gáncsoskodni nem akar. Szelídek az Aóniai Múzsák, ’s egyaránt ölelik meg a’ Jehova’ imádóját SALAMONBAN, a’ Zeuszét HOMÉRBAN és HORATZIUSBAN; egyforma anyai csókot vetnek a’ Catholicus METASTASIORA, az Evangelicus WIELANDRA, az Episcopalis DRYDENRE, ’s a’ Puritanus THOMSONRA; hasonló szép szemekkel nézik a’ Reformatus HALLERT, a’ Naturalista ROUSSEAUT, a Musulman HAFIZT vagy ABU’L’OLÁT. – Közelebbről szólván pedig, nem vígasztalás lenne é a’ Magyar Reformátusoknak, kik a’ Királyi Académiákat jobbágyi hív bizodalommal gyakorolják ’s ezelőtt kevéssel még előmentekért királyi jutalmat is nyertek, ha látnák hogy a’ Tudománybéli igazgatás is az ő Tanításokhoz valamelly kevés bizodalmat mutatni méltóztatik? nem hallgattatná é el a’ Ref. Statusoknak azt a’ titkos panaszát hogy az Országos Fundátzión épűlt Universitásban az ő Sorsosaik közűl egy sem nyerhetett Tanítói-széket, ha legalább egy Professort Reformátust láthatnának? Én nem vagyok Politicus: de ezt az ő ellenvetésekre nem alkalmatlan politikai-fogásnak gondolnám. – Mind ezeket pedig távol légyen hogy Excellentiádnak fejtegetném fel illy hosszason, a’ ki mind a’ Tudományok becsét és természetét, mind azoknak nálunk való állapotját, mind a’ politica Maximákat tökélletesen esméri; én csak saját érzésimet ’s gondolatimat kívánom Excellentiáddal közleni: és ennek a’ bátorságnak oka az én bizodalmam, bizodalmam’ oka pedig az Excellentiád Nemes és leereszkedni nem sajnáló Természete, mellyel csak a’ valóságos Nagyok bírhatnak. – Excellentiád megnyerte Ő Felségének a’ Hazai Tudományokra nézve is a’ bizodalmát, a’ Literaria Igazgató hatalomnak tiszteletét, az egész Nemzetnek háládatosságát; Excellentiád a’ Magyar Tanúlságoknak leghathatósbb Gyarapítója, a’ szép Literatúrának szíves Pártfogója; Excellentiád én tőlem a’ Polliói nevezetet kegyelmesen elfogadni méltóztatott: illy sok tekintetekből, megszűnök tehát Excellentiádnak hosszas kéréssel alkalmatlankodni, és egyedűl Atyai ’s Patrónusi kegyes szívére és szokott bölts bélátására bízom, azokba ajánlom, magamat, sorsomat, szándékomat. –
Tudom ugyan, hogy Excellentiád’ Udvara tele vagyon a’ legválogatottabb, ’s egyszersmind már sok érdemeket tett Személyekkel, ’s ollyanokkal, a’ kikhez képest én egy vagyok a’ legcsekélyebb emberek közzűl: ennél fogva, távol legyen, hogy ismét abba az indiscretióba essem, hogy magamat más derekabb Subjectumok’ elébe toljam, és a’ Custosi első rangért zsaroljak; megelégszem én – nemcsak, hanem boldognak tartom magamat, ha Cancellista fővel szolgálhatok és lakhatom is a’ mellett a’ dicső Gyűjtemény mellett, a’ melly én reám nézve Potosi, Bengala, Eldorado. Talán nem lesz alatsonyságára annak a’ Hívatalnak, ha egy hajdani Literaturae Professor állítódik abba bele, a’ ki most*
kéziratban: most most is csak azért kívánt privatizálni, hogy a’ mint Octaviában vagyon, liber animus sibi semper vacet, studia recolenti sua. Sem a’ Nagyravágyás, sem a’ pénz szerelme nem izgat erre a’ hívatalra; egyedűl Hazám’ szerelme ’s a’ tudományra való vágyakozás az, a’ mi engem könyörögtet: mellyet ha megnyerek, nyúgodtt Lélekkel fogom érzeni és énekelni Horátziussal, hogy, ha Uraságom nints is; at fides et ingenii benigna vena est, nihil Deos ultra lacesso, nec potentem amicum largiora flagito, satis beatusque. Örömmel szentelem fel mind lantomat, mind hérósi trombitámat, Nemzetem mellett, Excellentiádnak, ’s az Excellentiád’ Méltóságos Házának, és avagy csak azért is jobban igyekszem Horátz’ vagy Virgil’ nyomába sietni, hogy az én POLLIÓM előtt való Zengedezésre méltatlan ne légyek. Minékünk, szegény Magyaroknak, sem Pericles Archonunk, sem Augustus Tsászárunk, sem X. Leo Pápánk, sem XIV. Lajos Királyunk nintsen: Excellentiád az, a’ Kiből nálunk ez akármellyik kitelhetik; kitelhetik, hogy ebben a’ Catholicus Statusban, nékem Reformatusnak, az légyen Excellentiád, a’ mi a’ Reformata Ángliában volt a’ Catholicus Popenak Lord Bolingbrocke – De szinte Orátiót láttatom írni az Instántzia helyett, és a’ Levél színe alatt Panegyricust: akármi légyen ez, bérekesztem, noha a’ tele töltt szívnek bajos magát röviden kiadni, bérekesztem Könyörgésemnek alázatos megújjításával, instálván a’ legnagyobb tisztelettel Excellentiádat, méltóztasson Kegyes Resolutziójával megéleszteni. Én, ha úgy tetszik Excellentziádnak parantsolni véllem, kötelességemnek tartándom személyes udvarlásomat is megtenni. – Addigis mélly főhajtásommal nyújtom bé KLEISTNAK az általam kijött Fordítását, mellyet Excellentziádnak és a’ N. Mélt. Grófné Ő Excájának udvarlásokra már Pestre szállítottam, és az Excellentiád’ parantsolatjára készített kurtább Ajánló-Levelet, mellyet ide zárok: méltóztassa mind a’ kettőt úgy venni Excellentiád, mint annak a’ mélly tiszteletnek csekély, de bizonyos Zálogát, a’ mellyel holtig maradok
Nagy Méltóságú Gróf!
Excellentiádnak
Debretzenb. Szept. 24d. N.
1802.
legkissebb szolgája és
hív tisztelője
Csokonai Vitéz Mihály mk.
[Melléklet:]
AJÁNLÁS
Nagy Lélek! Te, a’ ki fényt hintesz
A’ homálynak rejtekibe,
’S életadó szemekkel intesz
A’ Nemlétel’ bús vőlgyibe,
Te, a’ kinek sokan esmérjük
Magunk között jótétedet, –
Hogy kívánhat’d, hogy ne dítsérjük
Vagy a’ Napot, vagy Tégedet?
Én ugyan, ki Nemes hagyásod’
Szent törvényemnek esmerem,
Név szerént a’ Te Pártfogásod’
Előbeszéllni nem merem:
De e’ violák kilehellik,
Ki e’ törpe versek magok,
Hogy a’ Te Fényedtől díszellik
Új életek, színek, szagok.
Képed rajtok lefestve látszik
Hálá-könnyem’ cseppjeiben,
Mint midőn sok apró Nap játszik
A’ harmatok’ friss gyöngyiben. –
Nézd! Nézd! ama’ kisded Pacsirta
Hogy’ kél fel a’ göröngy alól.
Eddig szárnyát, nyelvét nem bírta;
Most már repűl, ’s vídúlva szól,
Most már maga alatt szemléli
A’ főldnek irígy férgeit:
’S a’ Napnak örömmel beszélli
Eláradott jótéteit,
Súgáridnak a’ jobb Világban
Önnön magát áldozza fel,
’S eltűnvén a’ kék magasságban
Érzéssé ’s hanggá olvad el…
Menj, kis Madár! Menj, hogy szíhassad
A’ felsőbb abroncsok’ hevét,
Csakhogy vígyázz, és elhallgassad
A’ Gróf SZÉCSÉNYI’ Nagy Nevét. –
|