Csokonai Vitéz Mihály – Orczy Lászlónak 1797 - | Csokonai Vitéz Mihály – Koháry Ferencnek 1797 - | Csokonai Vitéz Mihály – Széchényi Ferencnek 1802 - | Csokonai Vitéz Mihály – Széchényi Ferencnek 1802 - |
|---|---|---|---|
FŐ MÉLTÓSÁGÚ
ORTZI L. BÁRÓ ORTZY LÁSZLÓ ÚR’ Ő EXCELLENTIÁJÁNAK, Ő CS. és AP. KIRÁLYI FELSÉGE’ ACT. INT. STATUS’ TANÁTSOSÁNAK.*
ACT. INT. STATUS’ TANÁTSOS: valóságos belső (actualis intimus) államtanácsos.
T. N. ABAÚJ VÁRMEGYE FŐ–ISPÁNYÁNAK. MAGYAR AL–KINTSTARTÓNAK A’ FELS. HELYTARTÓ TANÁTS’ TANÁTSOSÁNAK* Orczy László címeinek, rangjainak felsorolása pontosan így található meg Decsy Sámuel Almanakjában is (, 142. l.), Csokonai nyilván ebből másolta ki ezt.
’s a’ t. ’s a’ t. HAZÁNK’ FŐ ÉS HÍV OSZLOPÁNAK, A’ MÚZSÁK’ PÁRTFOGÓJÁNAK, énnékem is e’ két névért bizodalmom szerént KEGYELMES PÁTRÓNUSOM’ ’S FAUTOROMNAK Ő EXCELLENTIÁJÁNAK, alázatos főhajtással ’s kéztsókolással nyújtott AJÁNLÓ LEVÉL és ELŐ–BESZÉD. Komárom. 8 Nov. 1797. NAGY MÉLTÓSÁGÚ GRÓF, Kegyelmes Uram! Talám ha az EXCELLENTIÁD’ méltó Érdemeinek emlegetése helyett a’ Hazának panaszin kezdem alázatos Levelemet, botsánatot fogok nyerni azon halhatatlan Érdemektől, a’ mellyek nyilvábban vagynak egész Nemzetünk előtt, mint sem azok ujjal-mutogatást kívánnának, ’s nagyobbak is, mint sem az én gyarló tollam eléggé tudná azokat magasztalni. Minden méltóságos virtusoknak bésummálására elég a’ Nagyságos ORCY Név: én tehát egész Hazánkkal együtt fejet hajtok annak: és – elhallgatok.
De nem lehet meg nem szólalnom, valahányszor kedves Hazámnak ’s hazai Múzáinknak szomorú sorsát meggondolom: kiáltanom kell mind annyiszor, és kesergenem, mert annak bajai nem nyilvánvalók, mint az EXCELLENTIÁD’ Érdemei, nem is olly buzgó indúlattal imádják az ő Nevét mindenek, mint a’ Nagyságos ORCZY Nevet.
Volt az a’ boldog ideje már a’ Magyar Literátúrának,*
Liter<atur>átúrának. a’ melly boldogabb időkre is nyújtott reménységet, ’s el is hitettük vala már magunkkal, hogy a’ több pallérozott Nemzeteknél múlató Tudományok valahára bennünket is Európának ezen Napkeleti részén felfedeznek. De álom volt minden mi képzelődésünk, ’s annál hamarább el tűnt, minél édesebben merűltünk abba belé. Vissza buktunk az Éjtszakába!*
Volt az a’ boldog ideje már a’ Magyar Literatúrának: Ebben a bekezdésben az 1790. körüli időszakra utal, a témáról az 1796 első felében* és az 1798. január 23-án írt levélben* is szól. Kármán: „Valljunk igazat! Ott megállapodtunk, ahol elkezdettük. Egy kis zsibongás, egy kis felforrás az egész dolog summája. Augustus és XIV. Lajos századjai nálunk egy esztendőben be is állottak, el is múltak.” Ezután azonban a hazai „mezei élet”-et mint az elmaradottság legfőbb okát elemzi hosszan. Amaz ellenkező Fátum, melly a’ Caspium’*
Caspium: a Kaszpi-tenger, a magyarok őshazájára utal. utolsó partjaitól mindétig nyomba kísérte Magyar Népünket, még máig sem szűnt meg annak fogyatéka ellen tusakodni. – Minden Nemzeti Characterünk, ’s mind az, a’ mi a’ Magyart teszi, enyésző félben vagyon, és maga után húzza hanyatló Nemzetünket. Alig menekedett ki gyámoltalan szegény Nyelvünk a’ szomszéd Német Nyelvnek igája alól; azonnal amaz ellenkező Fátum felhozta a’ Deák nyelvnek Skeletonját Olaszországi sírjának fenekéről, ’s kiragadván bennünket édes-anyánknak kebeléből, e’ holt idegennek porrá váló lábait kezdte vélünk tsókoltatni.*II. József a nyelvrendeletet, amely a német nyelv elterjesztését szolgálta, többi rendeletével együtt visszavonta halála előtt, 1790 elején. Ezt követően a magyar nyelv iránti lelkesedés fellángolt ugyan egy időre, de igazi áttörést nem sikerült elérni, ismét megszilárdult a korábban is hivatalos és általánosan használt latin nyelv szerepe. E kérdés erősen foglalkoztatta a kor literátor értelmiségét, se szeri, se száma ilyen irányú megnyilatkozásaiknak (vö. minderről , 119–141. l.). Csokonai szintén többször foglalkozott a nyelvkérdésnek ezzel a vetületével, ld. pl. a Tempefői 2910–2920. sorait ( 2. 80. l.) és a jelen levéllel feltehetően egy időszakban keletkezett prózai írást, A magyar nyelv feléledését (ld. , II. 263–265. l.). Kármán a következőképpen fogalmazza meg e kérdést: „Itt ezen keskeny határit is szülötte földjének hány osztályosokkal kénytelen feldarabolni szegény nyelvünk. Nem vítta meg csak azt a nagy viadalt is, hogy egy halotton diadalmat vett volna, és ti csalfa képzeletek annyira ragadtok! Ha szép téreinkről felhat édes nyelvünk a havasok tetőire és a völgyekbe, melyeket azok fedeznek, ha népes utcáin és magas palotáiban városainkban ez a hang fel fog hallatni; ha az élet a halálon győz, és a köz országlószékek a hazának nyelvén szólnak, akkor akik azt érik, álmodjanak oly szépen, mint én kezdettem, én addig – ébren szomorkodom!” ’S mi mindég olly boldogtalan*boldogtalan<ok>. ízlésűek vagyunk, hogy mindenben, még a’ Nyelvben is, jobban kedveljük az itthoninál a’ külföldieket; holott édes Hazánk minden adományival bővölködik a’ Természetnek, ’s nyelvünkkel együtt minden jobb terem nálunk, mint akárhol. Tsak szorgalom hijával vagyunk!*E helyen a Széchényi Ferenchez szóló 1802-es változatban az áll, hogy „minden terem nálunk ollyan, mint akárhol”.* A csekély változtatás jelentős értelmi módosulást eredményezett, amely arról vall, hogy bár Csokonait 1797 körül megérintette a nemzettudat fejlődésének egy lehetséges (és sajnos valóssá is vált) alternatívája, mely az öntudatra ébredést más nemzetek lekicsinylésével köti egybe, 1802 körülre már túllépett ezen. Az intolerancia, a nemzeteszme kizáró értelmezése a költő számára nem volt több futó kísértésnél (vö. erről részletesen , 125–126. l.). Kármánnál feltűnően hasonló megfogalmazást találunk: „Van tehát erő, van tehetség a mi klímánk alatt is, és talán szebb, magasabb, elevenebb, mint akárhol”, gondolatmenete azonban egészen másfelé, a „mezei élet” bírálata felé kanyarodik.
*
A következő két bekezdésben olvasható kulturális visszaesés következtében előállott szomorú helyzet rajza, az ebből felsejlő nemzethalál-vízió, majd az erre következő heroikusan lelkesült buzdítás logikája és megfogalmazásmódja is nagyon hasonló az 1796 első felében,* 1797. november 8-án* és 1798. január 23-án* kelt levelekéhez. Kármánnál csak a hátramaradás ostorzása, a nyugati nemzetekhez való viszonyítás mozzanata található meg, előkészítve a helyzetértékelést, amelyet fentebb idéztünk: „Ne palástoljátok tehát társaim! hogy messze-messze vagyunk a tökéletességtől, hogy a tudományok dicső halmának derekán még nem járunk, hogy azoknak szeretete még nálunk fel nem ébredett, hogy azok a nemzetek, melyek ezen az ösvényen messze elhaladtak, minket a durva nemzetek rangjába vetettek”. Ímé a’ mit elkezdtünk is, azt is félbe hagytuk. Ismét abba a’ pontjába tértünk keskeny Kerekünknek, a’ melyben ezelőtt tizenöt esztendővel forgottunk. Más Nemzetek pedig a’ tökélletességnek felső pontja felé azolta is Óriási lépésekkel sijetnek, Székulumok maradnak el közöttök és közöttünk, úgyhogy nem soká még tsak nógató kijáltásaik sem hallanak le hozzánk; ’s mi még is rák-lábakon is alig ballagtsálunk? – – Theátrumunk még az ő böltsőjében eltemettetett, és saját hazájában idegen kezek fogták bé szemeit: a’ Németek pedig nem tsak otthonn tudják hasznát venni ezeknek, hanem még közinkbe is felesen telepítik le, hogy holmi jött-mentnek magyar kenyeret adjunk.*Az 1792-től működött első pesti magyar színtársulat 1796 áprilisában megszűnt, a továbbiakban csak a német színjátszók működtek Pesten (vö. minderről részletesen , 61–83. l.). – Typográphiáink is vagy hevernek, vagy holmi trivialis könyvekkel tartják fenn lételeket. – Az olvasás Nemzetünkben újra hűlni kezd; az új könyvek’ száma is minden esztendőben kevesebbedik; oda amaz elevenség, a’ melly tsak 1790 táján is úgy lelkesített bennünket; eltünt, elrepűlt, ’s egész Nemzetünk haldokló Zsibbadásba vesztegel. – – – Isten! ha a’ te végezésed szerént minden Magyar-világnak illy múlólag-valónak kell lenni: ne hozd fel azt többé mi reánk, mert tsak lelkeinket keseríted véle!!KEGYELMES URAM! Én tartok tőle, – ám a’ Magyarok’ Istene*
Magyarok’ Istene: ez a kifejezés a felvilágosodás korában alakult ki, s vált jelentőssé irodalmunkban és nemzeti tudatunkban (vö. minderről , 153–156. l.; , 101–107. l.). ne hagyja el árva Nemzetünket, ’s űltesse a’ szelek’ hátára rémítő jövendölésemet, – de én tartok tőle, hogy ha ügyefogyott Nyelvünket (melly Ásiából kibujdosván, Atya, Anya, vér és rokonság nélkűl, és mintegy Melchisédeknek rendi szerént lakik itten Európába) ennyire vesztibe hagyjuk; nem vetek néki száz esztendőt, hogy ennek a’ sokféle Nemzetnek Zavarékjában ollyan sorsra fog jutni, mint ez előtt nem sokkal a’ Kúnoknak ösi Nyelvek;*
Kúnoknak ösi Nyelvek: a kunok a XVI. századra nyelvileg és kulturálisan egyaránt integrálódtak a magyarságba. és Gyöngyösi Istvánunkról*E helyen a Széchényi Ferencnek elküldött 1802-es változatban* Zrínyi Miklóst említi a költő. Ez a névcsere a mértékadónak tekintett irodalmi mintákban, a költő hagyományszemléletében bekövetkezett változásra vezethető vissza, s ez nyilván nem független a nemzeti poézis, a nemzeti hagyomány felé való tájékozódásától. A Gyöngyösi-hagyománytól való eltávolodás a kor ízlésének, költészetének alapvető átalakulásáról tanúskodott (ld. minderről, valamint a téma szakirodalmáról részletesen , 278–282. l.) is úgy fog a’ jövő Világ emlékezni, mint mi ma a’ győzödelmes Celták’ Ossziánjáról.*Műveit James Macpherson adta ki, illetve "költötte". A hamisításra hamar fény derült, de ez nem akadályozta az ossziani énekek rohamos terjedését és hihetetlen sikerét Európában: az ősi iránti érdeklődés, az ébredő modern nemzettudat és a fenséges stílusszint megújításának törekvése talált rá benne a megfelelő példára (ld. minderre I. 526-550. l.; Sárközy Péter: Petrarcától Ossziánig, Bp. 1988.). Alakja a nyelv kiveszésének és a nemzet elpusztulásának gondolatával forrott egybe. – – Az Isten mentsen meg!Meg is ment, tudom; ha mi magunk felütjük hosszas álmunkból fejeinket, észre vesszük, melly utól vagyunk a’ boldog tzéltól, ’s utánnok iramodunk a’ Nyúgoti Nemzeteknek.*
A harmadik e olvashatatlan betűből javítva. Kezünkbe van minden jó eszköz, tsak éljünk véle: – Nyelvünk nem enged más nemzetekének, tsak meg ne vessük őtet: hazánkba már nem pusztít semmi ellenség, vége ennek a’ régi kifogásnak. – Él még EXCELLENTIÁD; ’s van még egynéhány EXCELLENTIÁDon kivűl, a’ kit hasonló Magyar szív lelkesít; vagynak Tudós hazafiak közöttünk, kiknek tsak egy nosza kell: ’s még is kétségbe esnénk? *E rész (a bekezdés végéig) jellegzetes példa arra, hogy miként értelmeződnek át a hagyományos vitézi erények a tudományok elterjesztéséért vívott küzdelemmé, és fordítva, a tudományok és művészetek szelíd gyermekei hogyan idomulnak egy áthagyományozódott heroikus frazeológiához (vö. , 572–573. l.; , 119–123. l.). Ugyanez a fordulat megtalálható az ugyanekkor Koháry Ferenchez írt levélben,* a Széchényihez címzett 1798. január 23-i* s 1802. január 9-i levelekben,* és nagyon hasonlóan fogalmaz Csokonai a Marosvásárhelyi gondolatok című, ugyancsak korabeli vers végén is: „Vitéz lángotokat jobbra fordítsátok / ’S a’ Békeség’ édes hasznát munkáljátok”. Igaz, hogy a’ Nemreménylés kipattantja azt a’ szikrát gyakorta, mellytől a’ Hérósi lelkek fellobbannak. A’ nagylelkű Magyar Nemzet is mindég akkor adott bizonyságot bajnoki Nagyvolta felől, mikor lehetetlenséget kellett tenni lehetővé. Tusakodjunk mi is egy erővel a’ reánk tódúltt akadályok ellen; ’s nemesebb lesz a’ Pálmakoszorú, ha fáradságban kerűlt, pompásabban fog az lebegni az izzadó homlokok felett.
Még mostanság Literátúránknak ezen tsetsemő állapotjában, úgy kell bánni gyengélkedő Nemzetünkkel (értem a’ számosabb és egügyűebb*
Tollhiba, helyesen: együgyűebb.
részét) mint az apró gyermekekkel. Édes beszéd, ketsegtető nyájasság, dallás, báb, és tzúkoros tsemege légyen mind az, a’ mivel őtet az oskolai letzkékhez édesgessük. Nyavalyáját sem tudja még jó formán érezni; tehát a’ melly orvosságot véle bévétetni akarunk, meg kell annak üvege’ szélét mézelnünk, mazsolákba kell rejtenünk a’ gyógyító pilulákat. Külömben félő, hogy tsömör jön rá, ’s oda lesz minden jó reménység végképen. Poézison és Szép Tudományokon kell kezdenünk a’ munkát, ha valaha örömét akarjuk látni. Eggy hadra-termett Nemzetnek erköltseit is addig meg nem szelídíthetjük, míg gusztusát meg nem kezdjűk édesíteni. Úgy bántak azzal minden más nemzetek, mellyek a’ Felségesebb Tudományokig felhatottanak.*Az a gondolat, hogy a poézis a tudományokhoz vezető első lépcsőfok, annak mintegy a megédesítője, feltűnik Kármánnál is: „Azt, hogy valami dolog tessen, csak úgy érjük el, ha azt kedveltetővé, hasznossá, vagy szükségessé tenni tudjuk. A mord ábrázat, melyet a tudományokra ruházunk, sok jó igyekezetet visszaijesztett. A múzsák szeretik a Gráciáktól kísértetni magokat. A kellemetesség egy a legelső tulajdonságai közül a tudományoknak. […] ez a mód, ez a leghathatósabb mód, mely által egy nemzetet, mely addig a szelíd tudományoknak nem áldozott, vissza lehet vezetni azoknak tiszteletére. Nem ok nélkül költötték a régiség nézői Orpheus lantjának varázslásait, mely által a vadakat megszelídítette. Az emberiség történetkönyvei mindenütt a poézisen kezdődnek, és a vadságból kivetkező nemzeteknek szelídülését mindég a költés eszközlötte.” Kármán azonban sokkal nagyobb hangsúlyt fektet a tudományok művelésére: „Mint szíveket készítő, lágyító és szelídítő, áldása tehát a nemzeteknek a poézis. de ha mindég játszunk, ha mindég csak a virágok után kapdosunk, ha a szép fedelet, a tarka borítékot szeretjük, nem emeljük soha nagyra nemzetünket. ne hagyjuk abba, de ne csak ezt míveljük.” Majd ismételten bírálja a verselők hadát, akiknek jóvoltából a „versek és versecskék özöne elborította hazánkat”.
És ha valamelly érdemet adhat a’ Régiség, a’ minthogy ád is, és ha szép a’ nemzetség’ Tábláját számos Ösöktől és egész századokon levezetni, a’ mit talám senki*
senki<nek>. sem tagad; – reménylem, nem fogok tenéked, óh jóltévő Poézis! semmi bosszút is tenni, ha a’ te mennyei eredetedet a’ Nemzetek’ származása előtt való időkre felvivén, tégedet az emberiséggel, ’s a’ fijatal világnak első mozdúlásival egyidejűnek állítalak. Mert tsak a’ mennyire fel mehet az én gyarló emlékezetem a’ régi dolgoknak lajistromában; már a’ Veres Tengernek partjain hallom a’ te szavadat a’ Mózes’ szájából, a’ melly magasztalja a’ Halhatatlant.*Utalás a Bibliára. Még azután sokára élt Homérus, a’ kit a’ te Atyádnak neveznek. Minden Tudományokat, vagy megelőztél, vagy te adtál elsőben is az embereknek tudtára; te emelted fel nagyobb böltsességre a’ Nemzetek’ elméjét mind e’ mái napiglan e’ világon. Hol volt még akkor Thales, Plátó vagy Aristoteles, midőn te Orpheussal a’ köveket énekeltetted, a’ Halhatatlanokat ditsőíttetted, és a’ vad Rátzokat városi társaságra szoktattad, Strímon’*
Strimon: Strymo, thraciai folyó (ma: Struma). és Hebrus’*
Hebrus: Thracia fő folyója (ma: Marica). partjain? A győzödelmes Róma előbb*Róma <előbb> előbb. hallgatta a’ te szódat az Ennius’*A görög kultúra meghonosítására törekedett a római irodalom korai szakaszában. rekedező kürtjén, mint a’ Cicero’ mélly okoskodásit. Előbb esmérte a’ tsínos Olaszország a’ Petrárcha’*Szerelmi költészetének Laura volt az ihlető múzsája. Lauráját, mint Galilei által a’ Szaturnus’ apró holdjait. Chaulieunak*
Chaulieunak A nak nek-ből javítva. tsak az Unokáji esmérhették Montesquieut: és Chaucer már porrá lett, mikor Newtonnal*
Newtonnal Az N Ny-ből javítva. kevélykedni kezdett a’ mélly Ánglia. A’ darabos Opitz készítette el a’ Német Nemzetet arra, hogy egy Század után közöttök a’ titkos Kant*Vö. , 226–227. l. németűl írhasson. – Valóban nálunk is több Magyart szoktatott az olvasásra Gyöngyösinek a’ Murányi Vénusa, mint az Apáczai Csere János’ minden Encyclopaediája. Talám ha Nemzetünknek a’ Tudományokhoz való nagyobb szeretetét megérem, ’s ha vélem együtt a’ hazai Literatúra is annyira megemberesedik, hogy a’ valódibb elmélkedésekhez is szer lehessen: philosophiai, vagy más Tudományokból készűlt írásommal is szolgálhatok a’ köz haszonra. De most olly fijatal lévén még, mint maga a’ magyar ízlés, tsak gyenge poétai képzelődésekkel ’s játszásokkal kedveskedem a’ Közönségnek. Bátor bizodalommal tészem fel azt is a’ Hazafiúság’ szent oltárára; mert tudom, hogy jobb valamit, mint semmit sem. Tudom azt, hogy egy kis Kertetskéből a’ tavasz’ elején szedett apró Zsenge, szint olly kedves a’ Halhatatlanok’ Templomába, mint a’ gazdag majorból ajánlott Hecatombe. – Én is tehát illyen megnyúgovással adom Nemes Hazámnak az én Poétai Munkámat: és hogy az nagyobb kedvességet nyerjen, homlokára függesztem fel a’ haza-szerette ORCZY Nevet.
Engedje meg EXCELLENTIÁD nékem, ezt a’ nagy Szerentsét; ’s méltóztassa Nagyságos Nevével az én Múzsámat a’ halhatatlanságra elbéllyegezni. – Eggyszersmind pedig alázatosan könyörgök EXCELLENTIÁD előtt, méltóztasson hathatós Pártfogása által lételt adni az én Múzámnak, hogy az már tovább a’ homályba ne űljön: mert minthogy a’ Törvény’ és Nyelvek’ tanúlására nyoltz esztendők alatt majd minden költségemből kifogytam, ’s most is pedig az Insurrectio*
Insurrectio: az 1797 tavaszán meghirdetett nemesi felkelésről van szó, amely alkalmatosságból több költeményt is írt Csokonai. miatt magam pénzén kell hevernem, kéntelen vagyok addig, míg fáradságimnak nyugtató pontjára eljuthatok, a’ Kegyelem’ ajtaján zörgetni.Azt a’ Munkát fogom világra botsátani, a’ mellyet EXCELLENTIÁD parantsolni méltóztatik, és annyi árkust, a’ mennyire kegyelmes Rendelése kötelezni fog. EXCELLENTIÁD hatalmas engemet a’ Hélikonra felvezetni, ’s Nemzetem’ Nézőpiatzára kitenni, mert Hazánk’ Tsillagi között első nagysággal ragyog; kegyelmes is ezt*
ezt Az e olvashatatlan betűből javítva. megtselekedni, mert a’ Múzsák előtt kedves és tisztelt Név a’ Nagyságod’ Neve. Ha ezt ki adhatom, háláadó főhajtással fogok reménykedni EXCELLENTIÁDnak, hogy tsekély tehetségemmel parantsolni méltóztasson valamit, a’ melly által azon summát méltóképen*
méltóképen A k z-ből javítva. leszolgálhassam. Minden erőmmel annak végbevitelére fogok munkálkodni, hogy EXCELLENTIÁDAT a’ megelégedésig tegyem a’ felől bizonyossá, hogy a’ kit egyszer Kegyelme alá venni méltóztatott, az nem háládatlan, sőt inkább*A levél érvelésének a mecénási támogatás elnyerésére történő kifuttatása hasonló a Széchényihez 1798. január 23-i levélben is.*
EXCELLENTIÁDNAK
és a’ Magyar Hazának egyenes szívű kész szolgája
Csokonay Vitéz Mihály.
| NAGY MÉLTÓSÁGÚ
KOHÁRI GRÓF KOHÁRY FERENTZ ÚR’ Ő EXCELLENTIÁJÁNAK, Ő CS. és AP. KIRÁLYI FELSÉGE’ ’S A’ FELS. HELYTARTÓ TANÁTS’ TANÁTSOSÁNAK, CSÁBRÁG’, SZITNYA’ és MURÁNY’ ORÖKÖS* Tollhiba, helyesen: ÖRÖKÖS URÁNAK, T. N. HONT VÁRMEGYE ÖRÖKÖS, és FŐ–ISPÁNYÁNAK,* A titulusok felsorolása pontosan így található meg Decsy Sámuel Almanakjában is (, 140. l.), Csokonai nyilván ebből másolta ki ezt.
’s a’ t. ’s a’ t. HAZÁNK’ HIV MÉLTÓSÁGÁNAK, ’S A’ MÚZSÁK’ BARÁTJÁNAK: énnékem is e’ két névért, bizodalmom szerént, KEGYES PÁRTFOGÓ – URAMNAK, Ő EXCELLENTIÁJÁNAK, alázatos főhajtással ’s kéztsókolással nyújtott AJÁNLÓ – LEVÉL és ELŐ – BESZÉD. Komárom. 8 Nov. 1797. NAGY MÉLTÓSÁGÚ GRÓF, Kegyelmes Uram! Talám ha az EXCELLENTIÁD’ méltó érdemeinek*
érdemei<d>nek emlegetése helyett, a’ Hazának panaszin kezdem alázatos Levelemet, botsánatot fogok nyerni azon halhatatlan Érdemektől, a’ mellyek nyílvábban vagynak egész Nemzetünk előtt, mint sem azok ujjal-mutogatást kívánnának, ’s nagyobbak is, mint sem az én gyarló tollam eléggé tudná azokat magasztalni. Minden méltóságos virtusoknak bésummálására elég a’ Nagyságos KOHÁRY Név: én tehát egész Hazánkkal együtt fejet hajtok annak, – és el hallgatok.De nem lehet meg nem szólalnom, valahányszor kedves Hazámnak ’s hazai Múzsájinknak szomorú sorsát meggondolom: kiáltanom kell mind annyiszor, és kesergenem, mert annak bajai nem olly nyílvánvalók, mint az EXCELLENTIÁD’ érdemei, nem is olly buzgó indúlattal imádják az ő Nevét mindenek, mint a’ Nagyságos KOHÁRY Nevet.
Volt az a’ boldog ideje már a’ Magyar Literatúrának, a’ melly boldogabb időkre is nyújtott reménységet, ’s el is hitettük vala már magunkkal, hogy a’ több pallérozott Nemzeteknél múlató Tudományok, valahára bennünket is, Európának ezen Napkeleti részén, felfedeznek. De álom volt minden mi képzelődésünk, ’s annál hamarább eltűnt, minél édesebben merűltünk abba belé. Vissza buktunk az Éjtszakába!*
Volt az a’ boldog ideje már a’ Magyar Literatúrának: Ebben a bekezdésben az 1790. körüli időszakra utal, a témáról más leveleiben is szól. Kármán: „Valljunk igazat! Ott megállapodtunk, ahol elkezdettük. Egy kis zsibongás, egy kis felforrás az egész dolog summája. Augustus és XIV. Lajos századjai nálunk egy esztendőben be is állottak, el is múltak.” Ezután azonban a hazai „mezei élet”-et mint az elmaradottság legfőbb okát elemzi hosszan. Amaz ellenkező Fátum, melly a’ Caspium’*
Caspium: a Kaszpi-tenger, a magyarok őshazájára utal. utólsó partjaitól mindég nyomba kísérte Magyar Népünket, még máig sem szűnt meg annak fogyatékja ellen tusakodni. – Minden nemzeti Characterünk, ’s mind az, a’ mi a’ Magyart teszi, enyésző félben vagyon, és maga után húzza hanyatló Nemzetünket. Alig menekedett ki gyámoltalan szegény Nyelvünk a’ szomszéd Német Nyelvnek igája alól; azonnal amaz ellenkező Fátum, fel hozta a’ Deák nyelvnek Skeletonját Olaszországi sírjának fenekéről, ’s kiragadván bennünket édesanyánknak kebeléből, e’ holt idegennek porrá váló lábait kezdte vélünk tsókoltatni.*II. József a nyelvrendeletet, amely a német nyelv elterjesztését szolgálta, többi rendeletével együtt visszavonta halála előtt, 1790 elején. Ezt követően a magyar nyelv iránti lelkesedés fellángolt ugyan egy időre, de igazi áttörést nem sikerült elérni, ismét megszilárdult a korábban is hivatalos és általánosan használt latin nyelv szerepe. E kérdés erősen foglalkoztatta a kor literátor értelmiségét, se szeri, se száma ilyen irányú megnyilatkozásaiknak (vö. minderről , 119–141. l.). Csokonai szintén többször foglalkozott a nyelvkérdésnek ezzel a vetületével, ld. pl. a Tempefői 2910–2920. sorait ( 2. 80. l.) és a jelen levéllel feltehetően egy időszakban keletkezett prózai írást, A magyar nyelv feléledését (ld. , II. 263–265. l.). Kármán a következőképpen fogalmazza meg e kérdést: „Itt ezen keskeny határit is szülötte földjének hány osztályosokkal kénytelen feldarabolni szegény nyelvünk. Nem vítta meg csak azt a nagy viadalt is, hogy egy halotton diadalmat vett volna, és ti csalfa képzeletek annyira ragadtok! Ha szép téreinkről felhat édes nyelvünk a havasok tetőire és a völgyekbe, melyeket azok fedeznek, ha népes utcáin és magas palotáiban városainkban ez a hang fel fog hallatni; ha az élet a halálon győz, és a köz országlószékek a hazának nyelvén szólnak, akkor akik azt érik, álmodjanak oly szépen, mint én kezdettem, én addig – ébren szomorkodom!” ’S mi mindég olly boldogtalan ízlésűek vagyunk, hogy mindenben, még a’ Nyelvben is, jobban kedveljük az itthoninál a’ kűlföldieket; holott édes Hazánk minden adományival bővölködik a’ Természetnek, ’s nyelvünkkel együtt minden jobb terem nálunk, mint akárhol. Tsak a’ szorgalom’ hijjával vagyunk!*E helyen a Széchényi Ferenchez szóló 1802-es változatban az áll, hogy „minden terem nálunk ollyan, mint akárhol”.* A csekély változtatás jelentős értelmi módosulást eredményezett, amely arról vall, hogy bár Csokonait 1797 körül megérintette a nemzettudat fejlődésének egy lehetséges (és sajnos valóssá is vált) alternatívája, mely az öntudatra ébredést más nemzetek lekicsinylésével köti egybe, 1802 körülre már túllépett ezen. Az intolerancia, a nemzeteszme kizáró értelmezése a költő számára nem volt több futó kísértésnél (vö. erről részletesen , 125–126. l.). Kármánnál feltűnően hasonló megfogalmazást találunk: „Van tehát erő, van tehetség a mi klímánk alatt is, és talán szebb, magasabb, elevenebb, mint akárhol”, gondolatmenete azonban egészen másfelé, a „mezei élet” bírálata felé kanyarodik.
*
A következő két bekezdésben olvasható kulturális visszaesés következtében előállott szomorú helyzet rajza, az ebből felsejlő nemzethalál-vízió, majd az erre következő heroikusan lelkesült buzdítás logikája és megfogalmazásmódja is nagyon hasonló az 1796 első felében,* 1797. november 8-án* és 1798. január 23-án* kelt levelekéhez. Kármánnál csak a hátramaradás ostorzása, a nyugati nemzetekhez való viszonyítás mozzanata található meg, előkészítve a helyzetértékelést, amelyet fentebb idéztünk: „Ne palástoljátok tehát társaim! hogy messze-messze vagyunk a tökéletességtől, hogy a tudományok dicső halmának derekán még nem járunk, hogy azoknak szeretete még nálunk fel nem ébredett, hogy azok a nemzetek, melyek ezen az ösvényen messze elhaladtak, minket a durva nemzetek rangjába vetettek”. Ímé a’ mit el kezdtünk is, azt is félbe hagytuk. Ismét abba a’ pontjába tértünk keskeny Kerekünknek, a’ mellyben ez előtt tizenöt esztendővel forgottunk. Más nemzetek pedig a’ tökélletességnek felső pontja felé azolta is óriási lépésekkel sijetnek, Székulumok maradnak el közöttök és közöttünk, úgyhogy nem soká még tsak nógató kiáltásaik sem juthatnak le hozzánk; ’s mi még is rák-lábakon is alig ballagtsálunk? – – Theátrumunk még az ő bőltsőjében eltemettetett, és saját hazájában idegen kezek fogták bé szemeit: – a’ Németek pedig nem tsak otthonn tudják hasznát venni ezeknek, hanem még közinkbe is felesen telepítik le, hogy holmi jött-mentnek magyar kenyeret adjunk.*Az 1792-től működött első pesti magyar színtársulat 1796 áprilisában megszűnt, a továbbiakban csak a német színjátszók működtek Pesten (vö. minderről részletesen , 61–83. l.). – Typographiáink vagy hevernek, vagy holmi trivialis könyvekkel tartják fenn lételeket. – Az olvasás Nemzetünkben újra hűlni kezd; az új könyvek’ száma is minden esztendőben kevesebbedik; oda amaz elevenség, a’ melly tsak 1790 táján is úgy lelkesített bennünket; el tűnt, el repűlt, ’s egész Nemzetünk haldokló Zsibbadásba vesztegel. – – – Isten! ha a’ te végezésed szerént minden Magyar-világnak illy múlólag-valónak kell lenni: ne hozd fel azt többé mi reánk, mert tsak lelkeinket keseríted véle!!KEGYELMES URAM! Én tartok tőle, – ám a’ Magyarok’ Istene*
Magyarok’ Istene: ez a kifejezés a felvilágosodás korában alakult ki, s vált jelentőssé irodalmunkban és nemzeti tudatunkban (vö. minderről , 153–156. l.; , 101–107. l.). ne hagyja el árva Nemzetünket, ’s űltesse a’ szelek’ hátára rémítő jövendőlésemet, – de én tartok tőle, hogy, ha űgyefogyott Nyelvűnket (melly Ásiából ki bujdosván, Atya, Anya, vér és rokonság nélkűl, és mintegy Melchisédeknek rendi szerént lakik itten Európába) ennyire vesztibe hagyjuk; nem vetek néki száz esztendőt, hogy ennek a’ sokféle Nemzetnek Zavarékjában ollyan sorsra fog jutni, mint ezelőtt nem sokkal a’ Kúnoknak ösi Nyelvek;*
Kúnoknak ösi Nyelvek: a kunok a XVI. századra nyelvileg és kulturálisan egyaránt integrálódtak a magyarságba. és Gyöngyösi Istvánunkról*E helyen a Széchényi Ferencnek elküldött 1802-es változatban* Zrínyi Miklóst említi a költő. Ez a névcsere a mértékadónak tekintett irodalmi mintákban, a költő hagyományszemléletében bekövetkezett változásra vezethető vissza, s ez nyilván nem független a nemzeti poézis, a nemzeti hagyomány felé való tájékozódásától. A Gyöngyösi-hagyománytól való eltávolodás a kor ízlésének, költészetének alapvető átalakulásáról tanúskodott (ld. minderről, valamint a téma szakirodalmáról részletesen , 278–282. l.) is úgy fog a’ jövő Világ emlékezni, mint mi ma a’ győzedelmes Celtáknak Ossiánjáról.*Műveit James Macpherson adta ki, illetve "költötte". A hamisításra hamar fény derült, de ez nem akadályozta az ossziani énekek rohamos terjedését és hihetetlen sikerét Európában: az ősi iránti érdeklődés, az ébredő modern nemzettudat és a fenséges stílusszint megújításának törekvése talált rá benne a megfelelő példára (ld. minderre I. 526-550. l.; Sárközy Péter: Petrarcától Ossziánig, Bp. 1988.). Alakja a nyelv kiveszésének és a nemzet elpusztulásának gondolatával forrott egybe. – – Az Isten mentsen meg!Meg is ment, tudom; ha mi magunk felütjük hosszas álmunkból fejeinket, észre vesszük, melly utól vagyunk a’ boldog tzéltól, ’s utánnok iramodunk a’ Nyúgoti Nemzeteknek. Kezünkben van minden jó eszköz, tsak éljünk véle: Nyelvünk nem enged más Nemzetekének, tsak meg ne vessük őtet: hazánkba már nem pusztít semmi ellenség, vége ennek a’ régi Kifogásnak. Él még EXCELLENTIÁD; ’s van egynéhány még EXCELLENTIÁDON kivűl, a’ kit hasonló Magyar szív lelkesít; vagynak tudós Hazafiak közöttünk, kiknek tsak egy nosza kell: ’s még is kétségbe esnénk? – *
E rész (a bekezdés végéig) jellegzetes példa arra, hogy miként értelmeződnek át a hagyományos vitézi erények a tudományok elterjesztéséért vívott küzdelemmé, és fordítva, a tudományok és művészetek szelíd gyermekei hogyan idomulnak egy áthagyományozódott heroikus frazeológiához (vö. , 572–573. l.; , 119–123. l.). Ugyanez a fordulat megtalálható más levelek soraiban is, és nagyon hasonlóan fogalmaz Csokonai a Marosvásárhelyi gondolatok című, ugyancsak korabeli vers végén is: „Vitéz lángotokat jobbra fordítsátok / ’S a’ Békeség’ édes hasznát munkáljátok”. Igaz, hogy a’ Nemreménylés gyakran kipattantja azt a’ szikrát, mellytől a’ Hérósi lelkek fellobbannak. A’ nagylelkű Magyar Nemzet is mindég akkor adott bizonyságot bajnoki Nagyvolta felől, mikor lehetetlenséget kellett tenni lehetővé. Tusakodjunk mi is egy erővel a’ ránk tódúlt akadályok ellen; ’s nemesebb lesz a’ pálmakoszorú, ha fáradságban kerűlt, pompásabban fog az lebegni az izzadó homlokok felett.
Még mostanság, Literatúránknak ezen tsetsemő állapotjában, úgy kell bánni gyengélkedő Nemzetünkkel (értem a’ számosabb és egyűgyűebb részét) mint az apró Gyermekekkel. Édes beszéd, ketsegtető nyájasság, danlás, báb, és tzúkoros tsemege légyen mind az, a’ mivel őtet az oskolai letzkékhez édesgessük. Nyavalyáját sem tudja még jó formán érezni; tehát a’ melly Orvosságot véle bé vétetni akarunk, meg kell annak üvege’ szélét mézelnünk, malozsákba kell rejtenünk a’ gyógyító pilulákat. Külömben félő, hogy tsömör jön rá, ’s oda lesz minden jó reménység végképen. – Poézison és szép Tudományokon kell kezdenünk a’ munkát, ha valaha örömét akarjuk látni. Egy hadra termett Nemzetnek erkőltseit is*
se-ből javítva; az előző szó tárgyragja utólagos betoldás. addig meg nem szelídíthetjük, míg Gusztusát meg nem kezdjük édesíteni. Úgy bántak azzal minden más Nemzetek, mellyek a’ felségesebb Tudományokig felhatottanak.*Az a gondolat, hogy a poézis a tudományokhoz vezető első lépcsőfok, annak mintegy a megédesítője, feltűnik Kármánnál is: „Azt, hogy valami dolog tessen, csak úgy érjük el, ha azt kedveltetővé, hasznossá, vagy szükségessé tenni tudjuk. A mord ábrázat, melyet a tudományokra ruházunk, sok jó igyekezetet visszaijesztett. A múzsák szeretik a Gráciáktól kísértetni magokat. A kellemetesség egy a legelső tulajdonságai közül a tudományoknak. […] ez a mód, ez a leghathatósabb mód, mely által egy nemzetet, mely addig a szelíd tudományoknak nem áldozott, vissza lehet vezetni azoknak tiszteletére. Nem ok nélkül költötték a régiség nézői Orpheus lantjának varázslásait, mely által a vadakat megszelídítette. Az emberiség történetkönyvei mindenütt a poézisen kezdődnek, és a vadságból kivetkező nemzeteknek szelídülését mindég a költés eszközlötte.” Kármán azonban sokkal nagyobb hangsúlyt fektet a tudományok művelésére: „Mint szíveket készítő, lágyító és szelídítő, áldása tehát a nemzeteknek a poézis. de ha mindég játszunk, ha mindég csak a virágok után kapdosunk, ha a szép fedelet, a tarka borítékot szeretjük, nem emeljük soha nagyra nemzetünket. ne hagyjuk abba, de ne csak ezt míveljük.” Majd ismételten bírálja a verselők hadát, akiknek jóvoltából a „versek és versecskék özöne elborította hazánkat”.
És ha valamelly érdemet adhat a’ Régiség, a’ minthogy ád is, és ha szép a’ Nemzetség tábláját számos Ösökről, és egész Századokon keresztűl levezetni, a’ mit talám senki sem tagad: reménylem, nem fogok tenéked, óh jóltévő Poézis! semmi bosszút is tenni, ha a’ te mennyei eredetedet a’ Nemzetek’ származása előtt való időkre fel vivén, tégedet az emberiséggel ’s a’ fiatal világnak első mozdúlásival egy idejűnek állítalak. Mert tsak a’ mennyire fel mehet az én gyarló emlékezetem a’ régi dolgoknak lajistromába; már a’ Veres Tengernek partjain hallom a’ te szavadat a’ Mózes’ szájából, a’ melly magasztalja a’ halhatatlant.*
Utalás a Bibliára. Még azután sokára élt Homérus, a’ kit a’ te Atyádnak neveznek. Minden Tudományokat, vagy meg előztél, vagy te adtál elsőben is az embereknek tudtára; te emelted fel nagyobb böltsességre a’ Nemzetek’ elméjét mind e’ mái napiglan e’ Világon. – Hol volt még akkor Tháles, Plátó vagy Arisztóteles, midőn te Orpheussal a’ Köveket énekeltetted, a’ halhatatlanokat ditsőíttetted, és a’ vad Rátzokat városi társaságra és szelídebb erkőltsökre szoktattad, Strimon’*
Strimon: Strymo, thraciai folyó (ma: Struma). és Hebrus’*
Hebrus: Thracia fő folyója (ma: Marica). partjain? A győzödelmes Róma előbb hallgatta a’ te szódat az Ennius’*A görög kultúra meghonosítására törekedett a római irodalom korai szakaszában. rekedező kürtjén, mint a’ Cicero’ mélly okoskodásit. Előbb esmérte a’ tsínos Olaszország a’ Petrarcha’*Szerelmi költészetének Laura volt az ihlető múzsája. Lauráját, mint Galiléi által a’ Szaturnus’ apró holdjait. Chaulieunak tsak az Unokáji esmérhették Montesquieut: és Chaucer már porrá lett, mikor Newtonnal kevélykedni kezdett a’ mélly Ánglia. A’ darabos Opitz készítette el a’ Német Nemzetet arra, hogy egy század után közöttök a’ titkos Kant*Vö. , 226–227. l. németűl írhasson. – Valóban nálunk is több Magyart szoktatott az olvasásra Gyöngyösinek a’ Murányi Vénusa, mint az Apátzai Csere János’ minden Encyclopaediája. Talám ha nemzetünknek a’ Tudományokhoz való nagyobb szeretetét megérem, ’s ha vélem együtt a’ hazai Literatúra is annyira megemberesedik, hogy a’ valódibb elmélkedésekhez is szer lehessen: philosophiai, vagy más Tudományból készűlt írásommal is szolgálhatok a’ köz haszonra. De most olly fiatal lévén még, mint maga a’ magyar ízlés, tsak gyenge Poétai játszásokkal kedveskedém a’ Közönségnek. Bátor bizodalommal tészem fel azt is a’ Hazafiúság’ szent oltárára; mert tudom, hogy jobb valamit, mint semmit sem. Tudom azt, hogy egy kis kertetskéből a’ tavasz’ elejénn szedett apró Zsenge, szint’ olly kedves, a’ Halhatatlanok’ Templomában, mint a’ gazdag majorból ajánlott Hecatombe. Én is tehát illyen megnyugovással adom Nemes Hazámnak az én Poétai Munkámat: és hogy az nagyobb kedvességet nyerjen, homlokára függesztem fel a’ haza-szerette ORCZY Nevet.
Engedje meg EXCELLENTIÁD nékem, ezt a’ nagy Szerentsét, ’s méltóztassa Nagyságos Nevével az én Munkámat a’ halhatatlanságra elbéllyegezni. – Egyszersmind pedig alázatosan könyörgök EXCELLENTIÁD előtt, méltóztasson,*
méltóztasson, <méltóztas> hathatós Pártfogása által lételt adni az én Múzsámnak, hogy az már tovább a’ homályba ne űljön: mert minthogy a’ Törvény’ és Nyelvek’ tanúlására nyóltz esztendők alatt majd minden költségemből kifogytam, ’s most is pedig az Insurrectio*
Insurrectio: az 1797 tavaszán meghirdetett nemesi felkelésről van szó, amely alkalmatosságból több költeményt is írt Csokonai. miatt magam pénzén kell hevernem, kéntelen vagyok addig, míg fáradságimnak nyugtató pontjára eljuthatok, a’ Kegyelem’ ajtaján bézörgetni.Azt a’ Munkát fogom világra botsátani, a’ mellyet EXCELLENTIÁD parantsolni méltóztatik, és annyi árkust, a’ menynyire kegyelmes Rendelése kötelezni fog. EXCELLENTIÁD hatalmas engemet a’ Héliconra ’s Nemzetem’ Nézőpiatzára kitenni, mert Hazánk’ Tsillagi között első Nagysággal ragyog: kegyelmes is ezt megtselekedni, mert a’ Múzsák előtt kedves és tisztelt Név a’ Nagyságod’ Neve. Minden erőmmel annak végbevitelére fogok munkálkodni, hogy EXCELLENTIÁDAT a’ megelégedésig tegyem a’ felől bizonyossá, hogy a’ kit egyszer Kegyelme alá*
Tollhiba: Kegyelmé alá. venni méltóztatott, az nem háládatlan, sőt inkább*A levél érvelésének a mecénási támogatás elnyerésére történő kifuttatása hasonló a Széchényihez 1798. január 23-i levélben is.*
EXCELLENTIÁDNAK
és a’ Magyar Hazának egyenes szívű kész szolgája
Csokonay Vitéz Mihály. À Son ExcellenceMonseigneur le COMTE de KOHÁRY, Seigneur de Csábrág, Szitnya, Murány, Conseiller d’Etat, et de Conseil Lieutenente, etc. etc. etc. avec tout hommage. à Bude.* A címzés magyarul: „Őexcellenciájának, Nagyméltóságú Koháry grófnak, Csábrág, Szitnya, Murány urának, az állam és a helytartótanács tanácsosának stb. alázatos tisztelettel, Budára”.
| FŐ MÉLTÓSÁGÚ GROF,
Kegyelmes Uram! Talám ha az EXCELLENTIÁD’ méltó Érdemeinek emlegetése helyett a’ Hazának panaszin kezdem alázatos Levelemet, botsánatot fogok nyerni azon halhatatlan Érdemektől, a’ mellyek nyilvábban vagynak egész Nemzetünk előtt, mint sem azok ujjal-mutogatást kívánnának, ’s nagyobbak is, mint sem az én gyarló tollam eléggé tudná azokat magasztalni. Minden méltóságos virtusoknak bésummálására elég a’ Nagyságos Szétsényi Név: én tehát egész Hazánkkal együtt fejet hajtok annak: és – elhallgatok.
De nem lehet meg nem szólalnom, valahányszor kedves Hazámnak ’s hazai Múzáinknak szomorú sorsát meggondolom: kiáltanom kell mind annyiszor, és kesergenem, mert annak bajai nem nyilvánvalók, mint az EXCELLENTIÁD’ Érdemei, nem is olly buzgó indúlattal imádják az ő Nevét mindenek, mint a’ Nagyságos Szétsényi Nevet.
Volt az az áldott ideje a’ Magyar Literátúrának, a’ melly boldogabb időkre is nyújtott reménységet, ’s el is hitettük vala már magunkkal, hogy a’ több pallérozott Nemzeteknél múlató Tudományok valahára bennünket is Európának ezen Napkeleti részén felfedeznek. De álom volt minden mi képzelődésünk, ’s annál hamarább eltűnt, minél édesebben merűltünk abba belé. Vissza buktunk az Éjtszakába!*
Volt az az áldott ideje már a’ Magyar Literatúrának: Ebben a bekezdésben az 1790. körüli időszakra utal, a témáról más leveleiben is szól. Kármán: „Valljunk igazat! Ott megállapodtunk, ahol elkezdettük. Egy kis zsibongás, egy kis felforrás az egész dolog summája. Augustus és XIV. Lajos századjai nálunk egy esztendőben be is állottak, el is múltak.” Ezután azonban a hazai „mezei élet”-et mint az elmaradottság legfőbb okát elemzi hosszan. Amaz ellenkező Fátum, (egyébnek nevezni nem tudom) melly a’ Káspium’*
Káspium: a Kaszpi-tenger, a magyarok őshazájára utal. végső partjaitól fogva mindenütt sarkalta Magyar Népünket, még máig sem szűnt meg annak fogyatéka ellen tusakodni. – Minden Nemzeti Characterünk, ’s mind az, a’ mi a’ Magyart tészi, enyésző félben vagyon, és maga után húzza hanyatló Nemzetünket. Alig menekedett ki gyámoltalan szegény Nyelvünk a’ szomszéd Német Nyelvnek igája alól; azonnal amaz ellenkező Fátum felhozta a’ Deák nyelvnek Skeletonját Olaszországi sírjának fenekéről, ’s kiragadván bennünket édes-anyánknak kebeléből, e’ holt idegennek porrá váló lábait kezdte vélünk tsókoltatni.*II. József a nyelvrendeletet, amely a német nyelv elterjesztését szolgálta, többi rendeletével együtt visszavonta halála előtt, 1790 elején. Ezt követően a magyar nyelv iránti lelkesedés fellángolt ugyan egy időre, de igazi áttörést nem sikerült elérni, ismét megszilárdult a korábban is hivatalos és általánosan használt latin nyelv szerepe. E kérdés erősen foglalkoztatta a kor literátor értelmiségét, se szeri, se száma ilyen irányú megnyilatkozásaiknak (vö. minderről , 119–141. l.). Csokonai szintén többször foglalkozott a nyelvkérdésnek ezzel a vetületével, ld. pl. a Tempefői 2910–2920. sorait ( 2. 80. l.) és a jelen levéllel feltehetően egy időszakban keletkezett prózai írást, A magyar nyelv feléledését (ld. , II. 263–265. l.). Kármán a következőképpen fogalmazza meg e kérdést: „Itt ezen keskeny határit is szülötte földjének hány osztályosokkal kénytelen feldarabolni szegény nyelvünk. Nem vítta meg csak azt a nagy viadalt is, hogy egy halotton diadalmat vett volna, és ti csalfa képzeletek annyira ragadtok! Ha szép téreinkről felhat édes nyelvünk a havasok tetőire és a völgyekbe, melyeket azok fedeznek, ha népes utcáin és magas palotáiban városainkban ez a hang fel fog hallatni; ha az élet a halálon győz, és a köz országlószékek a hazának nyelvén szólnak, akkor akik azt érik, álmodjanak oly szépen, mint én kezdettem, én addig – ébren szomorkodom!” ’S mi mindég olly boldogtalan ízlésűek is vagyunk, hogy mindenben, még a’ Nyelvben is, jobban kedveljük az itthoninál a’ külföldieket; holott édes Hazánk minden adományival bővölködik a’ Természetnek, ’s nyelvünkkel együtt minden jobb terem nálunk, mint akárhol. Tsak szorgalom hijjával vagyunk!*
E helyen a ****Széchényi Ferenchez szóló 1802-es változatban az áll, hogy „minden terem nálunk ollyan, mint akárhol”.**** A csekély változtatás jelentős értelmi módosulást eredményezett, amely arról vall, hogy bár Csokonait 1797 körül megérintette a nemzettudat fejlődésének egy lehetséges (és sajnos valóssá is vált) alternatívája, mely az öntudatra ébredést más nemzetek lekicsinylésével köti egybe, 1802 körülre már túllépett ezen. Az intolerancia, a nemzeteszme kizáró értelmezése a költő számára nem volt több futó kísértésnél (vö. erről részletesen , 125–126. l.). Kármánnál feltűnően hasonló megfogalmazást találunk: „Van tehát erő, van tehetség a mi klímánk alatt is, és talán szebb, magasabb, elevenebb, mint akárhol”, gondolatmenete azonban egészen másfelé, a „mezei élet” bírálata felé kanyarodik.
*
A következő két bekezdésben olvasható kulturális visszaesés következtében előállott szomorú helyzet rajza, az ebből felsejlő nemzethalál-vízió, majd az erre következő heroikusan lelkesült buzdítás logikája és megfogalmazásmódja is nagyon hasonló a 27., 36., és 40. levelekéhez.* Kármánnál csak a hátramaradás ostorzása, a nyugati nemzetekhez való viszonyítás mozzanata található meg, előkészítve a helyzetértékelést, amelyet fentebb idéztünk: „Ne palástoljátok tehát társaim! hogy messze-messze vagyunk a tökéletességtől, hogy a tudományok dicső halmának derekán még nem járunk, hogy azoknak szeretete még nálunk fel nem ébredett, hogy azok a nemzetek, melyek ezen az ösvényen messze elhaladtak, minket a durva nemzetek rangjába vetettek”. Ímé a’ mit elkezdtünk is, azt is félbe hagytuk. Ismét abba a’ pontjába tértünk keskeny Kerekünknek, a’ melyben ezelőtt húsz esztendővel forgottunk. Más Nemzetek pedig a’ tökélletességnek felső pontja felé azolta is Óriási lépésekkel sijetnek, Székulumok maradnak el közöttök és közöttünk, úgyhogy nem soká még tsak nógató kijáltásaik sem hallanak le hozzánk; ’s mi még is rák-lábakon is alig ballagtsálunk. – – Théátrumunk még az ő bőltsőjében eltemettetett, és saját hazájában idegen kezek fogták bé szemeit: a’ Németek pedig nem tsak otthonn tudják hasznát venni ezeknek, hanem még közinkbe is felesen telepítik le, hogy holmi jött-mentnek magyar kenyeret adjunk.*
Az 1792-től működött első pesti magyar színtársulat 1796 áprilisában megszűnt, a továbbiakban csak a német színjátszók működtek Pesten (vö. minderről részletesen , 61–83. l.). – Typográphiáink is vagy hevernek, vagy holmi trivialis könyvekkel tartják fenn lételeket. – Az olvasás Nemzetünkben újra hűlni kezd; az új könyvek’ száma is minden esztendőben kevesebbedik; oda amaz elevenség, a’ melly tsak 1790 táján is úgy lelkesített bennünket; eltünt, elrepűlt, ’s egész Nemzetünk haldokló Zsibbadásba vesztegel. – – –Isten! ha a’ te végezésed szerént minden Magyar-világnak illy múlólag-valónak kell lenni: ne hozd fel azt többé mi reánk, mert tsak lelkeinket keseríted véle!!
KEGYELMES URAM! Én tartok tőle, – ám a’ Magyarok’ Istene*
Magyarok’ Istene: ez a kifejezés a felvilágosodás korában alakult ki, s vált jelentőssé irodalmunkban és nemzeti tudatunkban (vö. minderről , 153–156. l.; , 101–107. l.). ne hagyja el árva Nemzetünket, ’s űltesse a’ szelek’ hátára rémítő jövendölésemet, – de én tartok tőle, hogy ha ügyefogyott Nyelvünket (melly Ásiából kibujdosván, Atya, Anya, vér és rokonság nélkűl, és mintegy Melchisédeknek rendi szerént lakik itten Európába) ennyire vesztibe hagyjuk; nem vetek néki száz esztendőt, hogy ennek a’ sokféle Nemzetnek Zavarékjában ollyan sorsra fog jutni, mint ez előtt nem sokkal a’ Burkusok’ ösi Nyelvek; és Tsáktornyai Hérosunkról ’s Bárdusunkról is, – ki ne tisztelné Zrinyit? ki ne tisztelné az Ádriai Tenger’ Sirénáját? – úgy fog a’ jövő Világ emlékezni, mint mi ma a’ győzödelmes Celták’ Ossziánjáról. – – Az Isten mentsen meg!
Meg is ment, tudom; ha mi magunk felütjük hosszas álmunkból fejeinket, észre vesszük, melly utól vagyunk a’ Nemes tzéltól, ’s utánnok iramodunk a’ Nyúgoti Nemzeteknek. Kezünkben van minden jó eszköz, tsak éljünk véle: – Nyelvünk nem enged más nemzetekének, tsak meg ne vessük őtet: hazánkban már nem pusztít semmi ellenség, vége ennek a’ régi kifogásnak. – Él még EXCELLENTIÁD; ’s van még egynéhány EXCELLENTIÁDon kivűl, a’ kit hasonló Magyar tűz lelkesít; vagynak Tudós hazafiak közöttünk, kiknek tsak egy nosza kell: ’s még is kétségbe esnénk?
*
E bekezdés jellegzetes példa arra, hogy miként értelmeződnek át a hagyományos vitézi erények a tudományok elterjesztéséért vívott küzdelemmé, és fordítva, a tudományok és művészetek szelíd gyermekei hogyan idomulnak egy áthagyományozódott heroikus frazeológiához (vö. , 572–573. l.; , 119–123. l.). Ugyanez a fordulat megtalálható más levelek soraiban is, és nagyon hasonlóan fogalmaz Csokonai a Marosvásárhelyi gondolatok című, ugyancsak korabeli vers végén is: „Vitéz lángotokat jobbra fordítsátok / ’S a’ Békeség’ édes hasznát munkáljátok”. Igaz, hogy a’ Nemreménylés kipattantja azt a’ szikrát gyakorta, mellytől a’ Hérósi lelkek fellobbannak. A’ nagylelkű Magyar Nemzet is mindég akkor adott bizonyságot bajnoki Nagyvolta felől, mikor lehetetlenséget kellett tenni lehetővé. Tusakodjunk mi is egy erővel a’ reánk tódúltt akadályok ellen; ’s nemesebb lesz a’ Pálmakoszorú, ha fáradságban kerűlt, pompásabban fog az lebegni az izzadó homlokok felett.Még mostanság Literátúránknak ezen tsetsemő állapotjában, úgy kell bánni gyengélkedő Nemzetünkkel (értem a’ számosabb és együgyűebb részét) mint az apró gyermekekkel. Édes beszéd, ketsegtető nyájasság, dallás, báb, és tzúkoros tsemege légyen mind az, a’ mivel őtet az oskolai letzkékhez édesgessük. Nyavalyáját sem tudja még jó formán érezni; tehát a’ melly orvosságot véle bévétetni akarunk, meg kell annak üvege’ szélét mézelnünk, malozsákba kell rejtenünk a’ gyógyító pilulákat. Külömben félő, hogy tsömör jön rá, ’s oda lesz minden jó reménység végképen.
Poézison és Szép Tudományokon kell kezdenünk a’ munkát, ha valaha örömét akarjuk látni. Eggy hadra-termett Nemzetnek erköltseit sem szelídíthetjük meg, míg gusztusát meg nem kezdjűk édesíteni. Úgy tettek azzal minden más nemzetek, mellyek a’ Felségesebb Tudományokig felhatottanak.
És ha valamelly érdemet adhat a’ Régiség, a’ minthogy ád is, és ha szép a’ nemzetség’ Tábláját számos Ösöktől és egész századokon levezetni, a’ mit talám senki sem tagad; – reménylem, nem fogok tenéked, óh jóltévő Poézis! semmi bosszút is tenni, ha a’ te mennyei eredetedet a’ Nemzetek’ származása előtt való időkre felvivén, tégedet az emberiséggel, ’s a’ fijatal világnak első mozdúlásival egyidejűnek állítalak. Mert tsak a’ mennyire fel mehet az én gyarló emlékezetem a’ régi dolgoknak lajistromában; már a’ Veres Tengernek partjain hallom a’ te szavadat a’ Mózes’ szájából, a’ melly magasztalja a’ Halhatatlant.*
Utalás a Bibliára. Még azután sokára élt Homérus, a’ kit a’ te Atyádnak neveznek. Minden Tudományokat, vagy megelőztél, vagy te adtál elsőben is az embereknek tudtára; te emelted fel nagyobb böltsességre a’ Nemzetek’ elméjét mind e’ mái napiglan e’ világon. Hol volt még akkor Thales, Plátó vagy Aristoteles, midőn te Orpheussal a’ köveket énekeltetted, a’ Halhatatlanokat ditsőíttetted, és a’ vad Rátzokat városi társaságra szoktattad, Strímon’*
Strimon: Strymo, thraciai folyó (ma: Struma). és Hebrus’*
Hebrus: Thracia fő folyója (ma: Marica). partjain? A győzödelmes Róma előbb hallgatta a’ te szódat az Ennius’ rekedező kürtjén, mint a’ Cicero’ mélly okoskodásit. Előbb esmérte a’ tsínos Olaszország a’ Petrárcha’ Lauráját, mint Galilei által a’ Jupiter’ apró holdjait. Chaulieunak tsak az Unokáji esmérhették Montesquieut: és Chaucer már porrá lett, mikor Newtonnal kevélykedni kezdett a’ mélly Ánglia. A’ darabos Opitz készítette el a’ Német Nemzetet arra, hogy egy Század után közöttök a’ titkos Kant németűl írhasson. – Valóban nálunk is több Magyart szoktatott az olvasásra Gyöngyösinek a’ Murányi Vénusa, mint az Apáczai Csere János’ minden Encyclopaediája.*
Apátzai Csere János’ minden Encyclopaediája: Apáczai Csere János fő műve korának teljes tudományosságát összefoglalta, magyar nyelven.*
*Az a gondolat, hogy a poézis a tudományokhoz vezető első lépcsőfok, annak mintegy a megédesítője, feltűnik Kármánnál is: „Azt, hogy valami dolog tessen, csak úgy érjük el, ha azt kedveltetővé, hasznossá, vagy szükségessé tenni tudjuk. A mord ábrázat, melyet a tudományokra ruházunk, sok jó igyekezetet visszaijesztett. A múzsák szeretik a Gráciáktól kísértetni magokat. A kellemetesség egy a legelső tulajdonságai közül a tudományoknak. […] ez a mód, ez a leghathatósabb mód, mely által egy nemzetet, mely addig a szelíd tudományoknak nem áldozott, vissza lehet vezetni azoknak tiszteletére. Nem ok nélkül költötték a régiség nézői Orpheus lantjának varázslásait, mely által a vadakat megszelídítette. Az emberiség történetkönyvei mindenütt a poézisen kezdődnek, és a vadságból kivetkező nemzeteknek szelídülését mindég a költés eszközlötte.” Kármán azonban sokkal nagyobb hangsúlyt fektet a tudományok művelésére: „Mint szíveket készítő, lágyító és szelídítő, áldása tehát a nemzeteknek a poézis. de ha mindég játszunk, ha mindég csak a virágok után kapdosunk, ha a szép fedelet, a tarka borítékot szeretjük, nem emeljük soha nagyra nemzetünket. ne hagyjuk abba, de ne csak ezt míveljük.” Majd ismételten bírálja a verselők hadát, akiknek jóvoltából a „versek és versecskék özöne elborította hazánkat”. Talám ha Nemzetünknek a’ Tudományokhoz való nagyobb szeretetét megérem, ’s ha vélem együtt a’ hazai Literatúra is annyira megemberesedik, hogy a’ valódibb elmélkedésekhez is szer lehessen: Tudományokból készűlt írásommal is szolgálhatok a’ köz haszonra. De most állapotomhoz ’s hazám’ állapotjához képest, tsak gyenge poétai képzelődésekkel ’s játszásokkal kedveskedem a’ Közönségnek. Bátor bizodalommal tészem fel azt is a’ Hazafiúság’ szent oltárára: mert tudom, hogy jobb valamit, mint semmit sem.*
A pont helyén pontosvessző áll, jav. Tudom azt, hogy egy kis Kertetskéből a’ tavasz’ elején szedett apró Zsenge, szint olly kedves a’ Halhatatlanok’ Templomában, mint a’ gazdag majorból ajánlott Hecatombe. – Én is tehát illyen megnyúgovással adom Nemes Hazámnak az én Poétai Munkámat: és hogy az nagyobb kedvességet nyerjen, homlokára függesztem fel a’ haza-szerette Széchényi Nevet. Engedje meg EXCELLENTIÁD nékem, ezt a’ nagy Szerentsét; ’s méltóztassa Nagyságos Nevével az én Múzsámat a’ halhatatlanságra elbéllyegezni. – Eggyszersmind pedig alázatosan könyörgök EXCELLENTIÁD előtt, méltóztasson hathatós Pártfogása által lételt adni az én Múzámnak, hogy az már tovább a’ homályba ne űljön: mert minthogy a’ Törvény’ és Nyelvek’ tanúlására nyoltz esztendők alatt majd minden költségemből kifogytam, ’s most is pedig az Insurrectio*
Insurrectio: az 1797 tavaszán meghirdetett nemesi felkelésről van szó, amely alkalmatosságból több költeményt is írt Csokonai. miatt magam pénzén kell hevernem, kéntelen vagyok addig, míg fáradságimnak nyugtató pontjára eljuthatok, a’ Kegyelem’ ajtaján zörgetni.Azt a’ Munkát fogom világra botsátani, a’ mellyet EXCELLENTIÁD parantsolni méltóztatik, és annyi árkust, a’ mennyire kegyelmes Rendelése kötelezni fog. EXCELLENTIÁD hatalmas engemet a’ Hélikonra felvezetni, ’s Nemzetem’ Nézőpiatzára kitenni, mert Hazánk’ Tsillagi között első nagysággal ragyog; kegyelmes is ezt megtselekedni, mert a’ Múzsák előtt kedves és tisztelt Név a’ Nagyságod’ Neve. Ha ezt ki adhatom, háláadó főhajtással fogok reménykedni EXCELLENTIÁDnak, hogy tsekély tehetségemmel parantsolni méltóztasson valamit, a’ melly által azon summát méltóképen leszolgálhassam. Minden erőmmel annak végbevitelére fogok munkálkodni, hogy EXCELLENTIÁDAT a’ megelégedésig tegyem a’ felől bizonyossá, hogy a’ kit egyszer Kegyelme alá venni méltóztatott, az nem háládatlan, sőt inkább*
A levél érvelésének a mecénási támogatás elnyerésére történő kifuttatása hasonló a 40. levélben* is (ld. utolsó előtti bekezdés).
EXCELLENTIÁDNAK
és a’ Magyar Hazának egyenes szívű kész szolgája
Csokonay Vitéz Mihály.
| NAGY-MÉLTÓSÁGÚ
Sárvári Felső-Vídéki GRÓF SZÉCSÉNYI FERENCZ ÚRNAK N. Magyarorsz:*
Magyarorsz: : Magyarország. Királyi Komornyíkj:*
Komornyíkj: : Komornyikjának.
A’ Nápolyi Királyi Szent Ja- nuárius’ Vitézi Rendjének Nagy: Keresztes Lovagjának, Ts: K: Valóságos Belső Státus’ Tanátsossának, T. N. Somogy Vármegye’ Fő-Ispányjának, és a’ Fels: Septemvirális Fő Törvényszék’ Tábla- Bírájának ’s a’ t. Hazánk’ és a’ Magyar Tudományok’ Pártfogójának, az Én POLLIÓMNAK;*
POLLIO, Asinius római államférfi, a tudományok és művészetek pártfogója. Vergilius IV. Eclogájának Polliót idéző sorait Csokonai A’ Haza’ Templomának örömnapja című, ugynacsak Széchényi Ferencet ünneplő költeménye mottójául választotta.
Ő EXCELLENTIÁJÁNAK tartozott főhajtással nyújtott AJÁNLÁS, és ELŐ BESZÉD. Talám ha az Excellentiád’ fényes Érdemeinek emlegetése helyett, a’ Hazának panaszin kezdem alázatos Levelemet, botsánatot fogok nyerni azon halhatatlan Érdemektől, a’ mellyek nyílvábban vagynak egész Nemzetünk előtt, mintsem azok ujjal-mutogatást kívánnának, ’s nagyobbak is, hogysem az én gyarló Tollam eléggé bírná azokat magasztalni. Minden méltóságos Virtusoknak bésummálására elég a’ Nagy SZÉTSÉNYI Név: én tehát egész Hazánkkal együtt fejet hajtok annak, és – elhallgatok.
De nem lehet meg nem szólalnom, valahányszor kedves Hazámnak ’s hazai Múzsáinknak szomorú sorsát meggondolom: kiáltanom kell mind annyiszor, és kesergenem, mert annak bajai nem olly nyilvánvalók mint az Excellentiád’ Érdemei, nem is olly buzgó indúlattal temjénezik Őt mindenek, mint a’ Nagyságos SZÉTSÉNYI Nevet. – –
Volt már az az ideje a’ Magyar Literatúrának, a’ melly boldogabb*
boldogabb Az ld olvashatatlan betűkből javítva. időkre is nyújtott reménységet, ’s el is hitettük vala már magunkkal, hogy a’ több pallérozott Nemzeteknél múlató Tudományok valahára bennünket is, Europának ezen napkeleti részén, felfedeznek. De álom volt minden mi képzelődésünk, ’s annál hamarább eltűnt, minél édesebben merűltünk abba belé. Visszabuktunk az éjtszakába!*
Volt az a’ boldog ideje már a’ Magyar Literatúrának: Ebben a bekezdésben az 1790. körüli időszakra utal, a témáról az 1796 első felében* és az 1798. január 23-án írt levélben* is szól. Kármán: „Valljunk igazat! Ott megállapodtunk, ahol elkezdettük. Egy kis zsibongás, egy kis felforrás az egész dolog summája. Augustus és XIV. Lajos századjai nálunk egy esztendőben be is állottak, el is múltak.” Ezután azonban a hazai „mezei élet”-et mint az elmaradottság legfőbb okát elemzi hosszan.
Amaz ellenkező Fátum (egyébnek nevezni nem tudom) melly a’ Káspium’*
Caspium: a Kaszpi-tenger, a magyarok őshazájára utal. végső partjaitól fogva mindenütt sarkalta Magyar Népünket, még máig sem szünt meg annak fogyatéka ellen tusakodni. – Minden nemzeti Karakterünk, ’s mind az, a’ mi a’ Magyart tészi, enyésző félben vagyon, és maga után húzza hanyatló Nemzetünket. – Alig menekedett ki gyámoltalan szegény Nyelvünk a’ szomszéd Német nyelvnek igája alól; azonnal amaz ellenkező Fátum felhozta a’ Deák nyelvnek Skeletonját Olaszországi sírjának fenekéről, ’s kirántzigálván bennünket Édesanyánknak kebeléből, e’ holtt idegennek porrá váló lábait kezdte vélünk tsókoltatni.*II. József a nyelvrendeletet, amely a német nyelv elterjesztését szolgálta, többi rendeletével együtt visszavonta halála előtt, 1790 elején. Ezt követően a magyar nyelv iránti lelkesedés fellángolt ugyan egy időre, de igazi áttörést nem sikerült elérni, ismét megszilárdult a korábban is hivatalos és általánosan használt latin nyelv szerepe. E kérdés erősen foglalkoztatta a kor literátor értelmiségét, se szeri, se száma ilyen irányú megnyilatkozásaiknak (vö. minderről , 119–141. l.). Csokonai szintén többször foglalkozott a nyelvkérdésnek ezzel a vetületével, ld. pl. a Tempefői 2910–2920. sorait ( 2. 80. l.) és a jelen levéllel feltehetően egy időszakban keletkezett prózai írást, A magyar nyelv feléledését (ld. , II. 263–265. l.). Kármán a következőképpen fogalmazza meg e kérdést: „Itt ezen keskeny határit is szülötte földjének hány osztályosokkal kénytelen feldarabolni szegény nyelvünk. Nem vítta meg csak azt a nagy viadalt is, hogy egy halotton diadalmat vett volna, és ti csalfa képzeletek annyira ragadtok! Ha szép téreinkről felhat édes nyelvünk a havasok tetőire és a völgyekbe, melyeket azok fedeznek, ha népes utcáin és magas palotáiban városainkban ez a hang fel fog hallatni; ha az élet a halálon győz, és a köz országlószékek a hazának nyelvén szólnak, akkor akik azt érik, álmodjanak oly szépen, mint én kezdettem, én addig – ébren szomorkodom!” ’S mi mindég olly boldogtalanok vagyunk, hogy mindenben, még a’ Nyelvben is, jobban kedveljük az itthoninál a’ kűlfőldieket; holott Édes Hazánk minden adományival bővölködik a’ természetnek, ’s nyelvünkkel együtt minden terem nálunk ollyan, mint akárhol. Tsak szorgalom hijjával vagyunk!*
Vö. az 1797-ben írtakkal.*
*
A következő két bekezdésben olvasható kulturális visszaesés következtében előállott szomorú helyzet rajza, az ebből felsejlő nemzethalál-vízió, majd az erre következő heroikusan lelkesült buzdítás logikája és megfogalmazásmódja is nagyon hasonló az 1796-ban ismeretlenhez,* 1797. november 8-án Orczy Lászlóhoz* és Koháry Ferenchez,* s 1798. január 23-án Széchényihez írott levelekéhez.* Kármánnál csak a hátramaradás ostorzása, a nyugati nemzetekhez való viszonyítás mozzanata található meg, előkészítve a helyzetértékelést, amelyet a fentebbi leveleknél is idéztünk: „Ne palástoljátok tehát társaim! hogy messze-messze vagyunk a tökéletességtől, hogy a tudományok dicső halmának derekán még nem járunk, hogy azoknak szeretete még nálunk fel nem ébredett, hogy azok a nemzetek, melyek ezen az ösvényen messze elhaladtak, minket a durva nemzetek rangjába vetettek”. Ímé, a’ mit el kezdtünk is, azt is félbe hagytuk. Ismét abba a’ pontjába léptünk keskeny Kerekünknek, a’ mellyben ezelőtt húsz esztendővel forogtunk. Más Nemzetek pedig a’ tökélletességnek felső pontja felé azolta is óriási lépésekkel sietnek, Seculumok maradnak el közöttök és közöttünk, úgyhogy nem soká még tsak nógató kiáltásaik sem hallanak le hozzánk; ’s mi mégis ráklábakon is alig ballagtsálunk! – –Teátromunk még az ő bőltsőjében eltemettetett, és saját hazájában idegen kezek fogták bé szemeit: a’ Németek pedig nem tsak otthonn tudják hasznát venni ezeknek, hanem még közinkbe is felesen telepítik le, hogy holmi jött menttnek magyar kenyeret adjunk.*
Az 1792-től működött első pesti magyar színtársulat 1796 áprilisában megszűnt, a továbbiakban csak a német színjátszók működtek Pesten (vö. minderről részletesen , 61–83. l.). – Typographiáink is vagy hevernek, vagy holmi trivialis*E szónál aláhúzás nyomai látszanak elmosódottan. könyvekkel tartják fenn lételeket. – Az Olvasás nemzetünkben újra hűlni kezd; az új könyvek’ száma is minden esztendőben kevesebbedik; oda amaz elevenség, melly tsak a’ múltt Század’ végén is úgy lelkesített bennünket; eltűnt, elrepűlt, ’s egész Nemzetünk haldokló Zsibbadásban vesztegel. – –Istenünk! ha a’ te végezésed szerint minden Magyar-Világnak illy múlolagvalónak kell lenni: ne hozd fel azt többé mi reánk, mert tsak lelkeinket keseríted véle!!
KEGYELMES URAM! Én*
Én Az É é-ből javítva. tartok tőle – ám a’ Magyarok’ Istene*
Magyarok’ Istene: ez a kifejezés a felvilágosodás korában alakult ki, s vált jelentőssé irodalmunkban és nemzeti tudatunkban (vö. minderről , 153–156. l.; , 101–107. l.). ne hagyja el árva Nemzetünket, ’s űltesse a’ szelek’ hátára rémítő jövendőlésemet – de én tartok tőle, hogy ha ügyefogyott nyelvünket (melly Ásiából kibujdosván, Atya, Anya, vér és rokonság nélkűl, és mintegy Melchisédeknek rendi szerént lakik itten Europában) ennyire vesztiben hagyjuk; nem vetek néki száz esztendőt, hogy ennek a’ sokféle nemzetnek Zavarjékában*Tollhiba, helyesen: Zavarékjában. ollyatén sorsra fog jutni, mint ezelőtt nem sokkal a’ Burkusok’ ösi Nyelvek; és Tsáktornyai Hérónkról ’s Bárdusunkról is, – ki ne tisztelné Zrinyit? ki ne tisztelné az Ádriai Tenger’ Sirénáját? – úgy fog a’ jövő Világ emlékezni, mint mi ma a’ győzödelmes Celták’ Ossziánjáról.*Műveit James Macpherson adta ki, illetve "költötte". A hamisításra hamar fény derült, de ez nem akadályozta az ossziani énekek rohamos terjedését és hihetetlen sikerét Európában: az ősi iránti érdeklődés, az ébredő modern nemzettudat és a fenséges stílusszint megújításának törekvése talált rá benne a megfelelő példára (ld. minderre I. 526-550. l.; Sárközy Péter: Petrarcától Ossziánig, Bp. 1988.). Alakja a nyelv kiveszésének és a nemzet elpusztulásának gondolatával forrott egybe. – –Az Isten mentsen meg!
Meg is ment, tudom; ha mi magunk felütjük hosszas álmunkból fejeinket, észre vesszük, melly utól vagyunk a’ nemes tzéltól, ’s utánnok iramodunk a’ Nyúgoti Nemzeteknek. Kezünkben van minden jó eszköz, tsak éljünk vélek: Nyelvünk nem enged más Nemzetekének, tsak meg ne vessük őtet: hazánkban már nem pusztít semmi ellenség, vége ennek a’ régi kifogásnak. – Él még Excellentiád; ’s van még Excellentiádon kivűl Egynéhány, a’ kit hasonló Magyar tűz lelkesít; vagynak tudós hazafiak közöttünk, kiknek tsak egy nosza kell: ’s mégis kétségbe essünk?
*
E rész (a bekezdés végéig) jellegzetes példa arra, hogy miként értelmeződnek át a hagyományos vitézi erények a tudományok elterjesztéséért vívott küzdelemmé, és fordítva, a tudományok és művészetek szelíd gyermekei hogyan idomulnak egy áthagyományozódott heroikus frazeológiához (vö. , 572–573. l.; , 119–123. l.). Ugyanez a fordulat megtalálható az 1797. november 8-án Koháry Ferenchez, * Orczy Lászlóhoz,* a Széchényihez címzett 1798. január 23-i* levelekben és nagyon hasonlóan fogalmaz Csokonai a Marosvásárhelyi gondolatok című, ugyancsak korabeli vers végén is: „Vitéz lángotokat jobbra fordítsátok / ’S a’ Békeség’ édes hasznát munkáljátok”. Igaz, hogy a’ Nemreménylés kipattantja azt a’ szikrát gyakorta, mellytől a’ hérósi lelkek fellobbannak: A’ nagylelkű Magyar nemzet is mindég akkor adott bizonyságot bajnoki Nagyvolta felől, mikor lehetetlenséget kellett tenni lehetővé. Tusakodjunk mi is egy erővel a’ reánk tódúltt akadályok ellen; ’s nemesebb lesz a’ Pálma koszorú, ha fáradságba kerűlt, pompásabban fog az lebegni az izzadó homlokokon.
*
A bekezdés előtt – téves sorkezdés nyomaként – halvány M áll. Még mostanság Literaturánknak ezen tsetsemő állapotjában, úgy kell bánni gyengélkedő Nemzetünkkel (értem a’ számosabb és egyűgyűebb részét) mint az apró gyermekekkel. Édes beszéd, ketsegtető nyájasság, dallás, báb, és tzúkoros tsemege légyen mind az, a’ mivel őtet az oskolai letzkékhez édesgessük. Nyavalyáját sem tudja még jóformán érezni; tehát a’ melly orvosságot véle bévetni*Tollhiba, helyesen: bévetetni. akarunk, meg kell annak üvege’ szélét mézelnünk, malozsákba kell rejtenünk a’ gyógyító pilulákat. Külömben félő, hogy tsömör jön rá, ’s oda lesz minden jó reménység végképpen. – Poézison és szép Tudományokon kell kezdenünk a’ munkát, ha valaha örömét akarjuk látni. Addig egy hadra-termett nemzetnek erkőltseit sem szelídíthetjük meg, míg gusztusát meg nem kezdjük finomítani. Úgy tettek azzal minden más nemzetek, mellyek a’ felségesebb tudományokig felhatoltanak.És ha valamelly érdemet adhat a’ Régiség, a’ minthogy ád is, és ha szép a’ nemzetség’ tábláját számos Ösöktől és egész Századokon levezetni, a’ mit talám senki sem tagad: reménylem, nem fogok tenéked, óh jóltévő Poézis! semmi bosszút is tenni, ha a’ te mennyei eredetedet a’ nemzetek’ származása előtt való időkre felvivén, tégedet az emberi nemzettel ’s a’ fiatal világnak első mozdúlásival egyidejűnek állítalak. Mert tsak a’ mennyire felmehet az én gyarló emlékezetem a’ régi dolgoknak lajistromában; már a’ Veres tengernek partjain hallom a’ te szavadat a’ Mózes’ szájából, a’ melly magasztalja a’ Halhatatlant.*
Utalás a Bibliára. Még azután sokára élt Homérus, a’ kit a’ te Atyádnak neveznek. Minden tudományokat, vagy megelőztél, vagy te adtál elsőben is az emberek’ tudtára; te emelted fel nagyobb bőltsességre a’ nemzetek’ elméjét, mind e’ mái napiglan e’ világon. Hol volt még akkor Tháles, Plátó vagy Arisztoteles, midőn te Orfeussal a’ köveket énekeltetted, a’ Halhatatlanokat ditsőíttetted, és a’ vad Rátzokat városi társaságra szoktattad,*A vessző tollhiba, helyesen: szoktattad Strímon’. Strímon’*
Strimon: Strymo, thraciai folyó (ma: Struma). és Hebrus’*
Hebrus: Thracia fő folyója (ma: Marica). partjain? A győzödelmes Róma előbb hallgatta a’ te szódat az Ennius’*A görög kultúra meghonosítására törekedett a római irodalom korai szakaszában. rekedező kürtjén, mint a’ Cicero’ mélly okoskodásit. Előbb esmérte a’ tsínos Olaszország a’ Petrárka’*Szerelmi költészetének Laura volt az ihlető múzsája. Lauráját, mint Galiléi által a’ Jupiter’ apró holdjait. Choliaunak tsak az unokáji olvashatták Montesquieut: és Chaucer már porrá lett, mikor Newtonnal kevélykedni kezdett a’ mélly Ánglia. A’ darabos Opitz készítette el a’ Német nemzetet arra, hogy egy Század után a’ titkos Kant*Vö. , 226–227. l. németűl írhasson. – Valóban nálunk is több Magyart szoktatott az olvasásra Gyöngyösinek a’ Murányi Vénusa, mint az Apátzai Csere János’ minden Encyclopaediája.*Az a gondolat, hogy a poézis a tudományokhoz vezető első lépcsőfok, annak mintegy a megédesítője, feltűnik Kármánnál is: „Azt, hogy valami dolog tessen, csak úgy érjük el, ha azt kedveltetővé, hasznossá, vagy szükségessé tenni tudjuk. A mord ábrázat, melyet a tudományokra ruházunk, sok jó igyekezetet visszaijesztett. A múzsák szeretik a Gráciáktól kísértetni magokat. A kellemetesség egy a legelső tulajdonságai közül a tudományoknak. […] ez a mód, ez a leghathatósabb mód, mely által egy nemzetet, mely addig a szelíd tudományoknak nem áldozott, vissza lehet vezetni azoknak tiszteletére. Nem ok nélkül költötték a régiség nézői Orpheus lantjának varázslásait, mely által a vadakat megszelídítette. Az emberiség történetkönyvei mindenütt a poézisen kezdődnek, és a vadságból kivetkező nemzeteknek szelídülését mindég a költés eszközlötte.” Kármán azonban sokkal nagyobb hangsúlyt fektet a tudományok művelésére: „Mint szíveket készítő, lágyító és szelídítő, áldása tehát a nemzeteknek a poézis. de ha mindég játszunk, ha mindég csak a virágok után kapdosunk, ha a szép fedelet, a tarka borítékot szeretjük, nem emeljük soha nagyra nemzetünket. ne hagyjuk abba, de ne csak ezt míveljük.” Majd ismételten bírálja a verselők hadát, akiknek jóvoltából a „versek és versecskék özöne elborította hazánkat”.
Talám, ha nemzetünknek a’ tudományokhoz való nagyobb szeretetét megérem, ’s ha vélem együtt a’ hazai Literatúra is annyira megemberesedik, hogy a’ valódibb elmélkedésekhez is szer lehessen: tudományokból készűltt írásommal is szolgálhatok a’ köz haszonra. De most állapotomhoz, ’s hazám’ állapotjához képest, tsak gyenge poétai képzelődésekkel ’s játszásokkal kedveskedem a’ Közönségnek. Bátor bizodalommal tészem fel azt is a’ Hazafiúság’ szent oltárára: mert tudom, hogy jobb valamit, mint semmit sem; tudom azt, hogy egy kis kertetskéből a’ tavasz’ elején szedett apró zsenge szint olly betses a’ Halhatatlanok’ templomában, mint a’ gazdag majorból ajánlott Hecatombe.
Én is tehát illyen megnyúgovással adom Nemes Hazámnak az én poétai Munkámat: és hogy Az nagyobb kedvességet nyerjen, homlokára függesztem fel a’ haza-szerette SZÉTSÉNYI Nevet. Engedje meg Excellentiád nékem, ezt a’ nagy Szerentsét, ’s méltóztassa Nagyságos Nevével az én Múzsámat a’ halhatatlanságra elbéllyegezni.
Annyival nagyobb pedig ebbéli bizodalmam, hogy Excellentiádnak a’ Magyar tudományok eránt való Kegyes Pártfogását közelébbről esmérni szerentsém van: de a’ mellyet itt előhírdetnem megtilt az Excellentiád Nemes Szemérmetessége, melly tselekedni örömestebb akar, mint láttatni. Szóllyanak én helyettem sok hazabéli Könyvek, mellyek homlokokon az Excellentiád’ nagy Nevét viselni szerentsések; feleljenek azok a’ Tudósok, kik az Excellentiád’ nyájas leereszkedéséből életet és újabb kedvet szívtanak: sőt kiáltsanak magok a’ néma rejtekek, tanú nélkűl való Helyek*
Helyek A H h-ból javítva. , az Útak, Muzéumok, levél-borítékok; ’s az egész Haza hanggá fog válni, egy közönséges Echo fogja a’ SZÉTSÉNYI Nevet Pannon’ Szent Hegyére*
Pannon’ Szent Hegye: a Szent Márton-hegy Pannonhalmán (vö. IV. 520-521. l.). felemelni.Ezek között nem utolsó szerentsém van nékem is háládatosan emlékezni arról, midőn az 1796-diki Diétakor, a’ Magyar Múzsának kiadásával Hazám’ Kikötőhelyében hajótőrést szenvedtem,* A Diétai Magyar Múzsából tizenegy szám jelent meg, ezután anyagi nehézségek miatt abba kellett hagynia kiadását. Később egybekötve próbálta eladni a megmaradt példányokat. és tsak Excellentiád méltóztatott a’ habok közűl való kivergődésemre 16 Aranyat resolválni:*
resolvál: (lat.) elhatároz, itt: a szóbanforgó pénzt Széchényi Ferenc Csokonainak szánta, de a költő valamilyen okból kifolyólag nem juthatott hozzá. de a’ melly megbetsűlhetetlen Grátziával, újabb fergeteg’ felzúdúltta miatt, mégis tsakugyan*
tsakugyan Az u olvashatatlan betűből javítva. nem élhettem. – Ez az, a’ mire a’ Haza’ Templomának Örömnapján,*
a’ Haza Templomának Örömnapján: E nagyobb terjedelmű alkalmi költemény Széchényi Ferenc somogyi főispánná történt beiktatása alkalmából készült, 1798. július 4-én, s meg is jelent Pécsett. az Excellentiádhoz való Énekemben, ezen szókkal tzéloztam volt:
Imé e’ bőlts Grófnak érdemei nagyok:
Somogynak hálával talpig adós vagyok.
Amaz már régólta pártfogásába vett;
Emez vélem sok jót, sok szívességet tett. etc. Imé mostan is, 9 esztendőknek elforgásáig tartott reményim, bíztatásim, és fáradságim után, valahára végtére is Excellentiád méltóztatik engemet a’ Helikonra felvezetni, ’s első Zsengéimet nemzetem’ nézőpiattzán a’ Múzsák’ oltárára felhelyheztetni: melly különös*
különös A k n-ből javítva. grátziáért meg nem szűnöm lenniEXCELLENTIÁDNAK RKomárom. 9: Jan.
1802.
holtig lekötelezett híve
Csokonai Vitéz Mihály.
mk.
|