1792 A |
1812/1813 Ba |
|---|---|
Nagy*
<Rett> Nagy vagy te, és rettenetes, irtóztatóFellegöszvegyűjtő, Mennybésetétítő!
Nincs a’ föld’ Urai köztt, bár parancsolatja
Addig terjedne*
terjedne A ne utólag toldva a szóhoz. is, a’ meddig a’ nap kereng,Senki olly, mint te.*
<Te> te.
Nagy vagy és rettenetes! Ezt hatotta mélyen*
<mondta mennydörgésed> hatotta mélyen Az áth. szavak fölé írva.
Szívembe mennydörgésed.
Míg mennydörgésed szóllt, némán fülelt,
De most már lantom elmondja*
most <aztán> mondja <kobzom:> A már lantom el- az <aztán> fölé írva. utánna:Nagy vagy és rettenetes.
*
Hév volt a’ nap. Ujjod
Dél felé intett. ’S íme dél felé
Tolakodtak ezer völgyből, ezer pezsgő*
<?parázó> pezsgő Az áth. (bizonytalan olvasatú) szó fölé írva. tavakbólA’ kékellő gőzök, ’s sűrű*
’s <öszveálltak ott> sűrű felleghegyekkéAlltak ott öszve.*
<Fekete felleghegyekké> Alltak ott öszve. Az áth. szavak fölé írva. OnnanKellett villám lovagidnak,*
villám<szekerednek> lovagidnak
Kellett földrendítő szekerednek
Végig*
<A’ világo> Végig menni a’ világokon.*
Elbújt a’ Nap. ’S mindég lassúbb
Lassúbb lett a’ bérczdala.
A’ fecske’ szárny korholá a’ földet.
A’ szúnyogok félve gyűltek eggyüve.*
E sor előtt áth. sor: <A’ légysereg félve zsibongott.>
<Fúladva*
<Lihegve> Fúladva Az áth. szó fölé írva. üté-fel nyakát a’ Bika,’S tátogott a’ zúgó*
Utólagos betoldás a sor végén, sorbéli helyét jel mutatja. szél utánDe zúgni még nem hagyád
Mozdúlatlanúl állott a’ leveles ág
’S a’ Bárdus mellye öszve fúladott
Meg nem mozdúlva, ellankadva állott a’ leveles gally*
<ág> gally
’S a’ Bardus dala mellye>*
A sorok külön vannak áthúzva, először az első, aztán a második-harmadik együtt, majd a negyedik. A sikertelen javítási kísérletek után az egész rész és még a megelőző három sor is hullámos vonalakkal áthúzgálva, s utána az új lapon újrakezdve a rész kidolgozását.
Tátogva*
<Fuladva> Tátogva Az áth. szó fölé írva. üté-fel a’ Bika,*üté-fel <nyakát> a’ Bika nyakát,’S kereste*
Az áth. szó: <tátogott> fölé újabb áth. szó: <esdeklett> került, majd e mellé a végleges megoldás: kereste. a’ zúgó szelet.*szelet <után> A szelet szél-ből jav.
De te*
te Sor fölötti betoldás. zúgni még most nem hagyád.Meg nem mozdúlva álltak*
mozdúlva <tikkadott><tikkadtan> álltak A tak utólag toldva a szóhoz. a’ fák’ lombjai*a’ <leveles> lombjai A fák’ az áth. szó fölé írva, a jai utólag toldva a szóhoz.
’S a’ Bárdus mellye fúladt*
mellye <elfuladott> fúladt volt,’S tikkadt a’ lélegzete.*
<’S lehell…><…> ’S tikkadt a’ lélegzete. A lélegzete olvashatatlan szóból jav.
*
Végre meghagyád, hogy zúgjon a’ szél.
’S íme messze kerengő
Hosszan lefityegő fellegéjjelében
Felhozá irtóztató szekeredet.*
E sor előtt áth. sor: <… Iszonyatos szekered felhozá>
Egymást üzve tepdesték az éjszakát
Csapongó tüzes üszkeid
Szekered előtt.
De szekered még nem ropogott. Csak zörgött még.
’S a’ Bardus’ mellye fúladtabb lett
’S tikkadtabb lélekzete.
*
Már fejünk felett vala a’ szekér.
Nehéz kerekei alatt
Megrendűltek Bécs*
<a’> Bécs<i> tornyaiMegrendűlt*
Megrendult Tollhiba em. mély gyomrában a’ földMindenik vakító villám,
Utólérve a’ siketítő csattanástól,
A’ közel halálnak*
halálnak A nak utólag toldva a szóhoz, ligatúrával rövidítve. hirdetője volt.Elalélt az én nemem.
’S én meggörbedt nyakkal űltem,
’S lelkemben*
’S lelkemben Az ’S és a ben utólag toldva a szó elé és a szóhoz, az utóbbi ligatúrával rövidítve. csak ez az eggy szózat hangzott:Nagy és rettenetes!
*
De hegyes üszkeid
Dühösen sűltek*
Dühösen <lovődtek> sűltek mindenfelé.Eggyik a’ mező’ keblét verte által
A’ másik*
másik A má olvashatatlan betűkből jav., előtte a névelő az-ból. a’ réműlt Duna habjai közzé csapta magát.Ez itt a’ menny’ véghetetlen üregében*
üregében Olvashatatlan szóból jav. aludt-el.Amaz a’ legszebb tölgyre szallt.
Holnap előjön a’ Bárdus ’s koszorút fonna,*
fonna, A na olvashatatlan betűkből jav.
’S ah! perzselten*
perzselten A ten olvashatatlan betűkből jav. áll!*
Így húlltak az üszkök: de nékik
Amaz*
<Az> Amaz a’ szekeren meghagyá,*meghagá, Tollhiba, em. A szó előtti vessző áth.
Hogy nememet ne bántanák.
’S immost intett vizeinek,
Hogy zúgva ömöljenek-alá.*
zúgva ömöljenek-<le>alá A v j-ből jav.
Igy lettek a’ felleghegyek lapállyá.
’S a’ szekér nem ropogott,*
<zo> ropogott, <mar> ’s csak zörgött már.’S én felemeltem*
én <rettegve> felemeltem fejemet,’S a’ Bárdus mellye megtágúlt,
’S megkönnyűlt lelekzete.
*
Már elhaladt a’ szekér észak felé;
De elhaló*
De <lassan> elhaló zörgése eggy hegyrőlMás hegyre bolyongott altal.
Batrabb*
<’S> Batrabb tekintetem az égre költ, és íme!A’ ragyogó*
<Az>a’ ragyogó A sorkezdő kisbetű javítatlan maradt, em. ív – (az Isten’*Isten’ A n’ talán rt betűkapcsolatból jav. hídMidőn még Odín*
Odín Olvashatatlan szóból jav. uralkodott, még Aszgárd állt,Mostan pedig, Atyánk, mar csak árnyeka
Engesztelt*
<Meg>engesztelt A sorkezdővé vált e E-re jav. szemöldökeidnek)Kifeszűlt kelet felé.
Mint a’ gyöngyök úgy lepte-be
A’ felhők’ áldása a’ mező’*
áldása <a’ fát és a’ füvet> a’ mező’ Az áth. részben előbb a névelők lettek kihúzva, s majd ezt követően az egész áth. terméseit.Mind a’ madár, mind a’ csorda*
A sor előtt utóbb áth. három sor: <’S ím a’ madarak is, ’s ím a’ nyájak is / Vídám lépéssel hagtak a’ nedvesbe / ’S új életérzés vídíta.>
Vígan legele nedvibe’.
A’ gyáva embernem pedig
Új életre ebredezett.
*
Én is, én is új életre ebredtem-fel
Elővevém lantom ’s ezt dallám:
Nagy vagy te és irgalmazó, kegyelmes
Fellegszéljelhajtó, Mennyfelderítő!
Im’ amott füstölög a’ megcsapott liget.
De az embert megkímélletted.
Napod elrejteze, ’s ismét ragyog esti
Tűzsúgárival.
Végső csillamlása
Festi-bé arannyal
Örvendő kobzomat!*
<Háladó víg> Örvendő A kobzomat! a lap szélére írva.
| Nagy vagy te, és rettenetes, irtóztató
Fellegöszvegyűjtő! Mennybésetétítő!
Nincs a’ föld’ urai köztt, bár parancsa
Addig hatna is, a’ meddig a’ nap kereng,
Ollyan senki, mint te.
Nagy vagy, és rettenetes! Ezt hatotta mélyen
Szívembe mennydörgésed.
Míg mennydörgésed szóllt, némán fülelt,
De most elmondja lantom bátorodva:
Nagy vagy, ’s rettenetes!
Hév volt a’ nap. Ujjod
Dél felé intett. ’S íme dél felé
Tolakodtanak ezer völgyekből, ezer pezsgő tavakból
A’ kékellő gőzök, ’s sűrű felleghegyekké
Álltak-öszve. Onnan
Kellett villám lovagidnak,
Kellett földrendítő szekerednek
Végig-menni a’ világokon.
Elbújt a’ nap, ’s mindég lassúbb
Lassúbb lett a’ bércz’ dala.
A’ fecske’ szárnya korholá a’ földet,
A’ szúnyogok félve gyűltek-eggyüvé,
Tátogva üté-fel a’ bika fejét,
’S kereste a’ zúgó szelet.
De te zúgni még most nem hagyád.
Mozdúlatlan álltak a’ fák’ lombjai,
’S a’ Bárdusz’ mellye fúladt volt,
’S tikkadt a’ lélegzete.
Végre meghagyád, hogy zúgjon a’ szél.
’S íme messze-kerengő,
Hosszan-lefityegő fellegéjében
Felhozá irtóztató szekeredet.
Egymást-érve tépdelték az éjszakát
Csapongó tüzes üszkeid
A’ szekér előtt.
De szekered még nem ropogott; csak zörge még;
’S a’ Bárudsz’ mellye fúladtabb lett,
’S tikkadtabb lélegzete.
Már főnk felett vala a’ szekér.
Nehéz kerekei alatt
Budának megrendűltek tornyai.
Megrendűlt mély gyomrában a’ föld.
Mindenik vakító villám,
Utól-érve a’ siketítő csattanástól,
Közel halálnak hirdetője volt.
Elalélt az én nemem,
’S én görbedt nyakkal űltem, és
Lelkemben csak e’ szózat hangozék:
Nagy! és rettenetes!
De hegyes üszkeid
Dühösen sűltek mindenfelé.
Eggyik a’ mező’ kebelét verte-által;
A’ másik a’ réműlt Duna’ habjai közzé csapta magát;
Ez itt a’ menny’ véghetetlen ürében elaludt;
Amaz a’ legszebb tőlgyre szállt.
A’ Bardusz holnap jő, koszorút fonna,
’S ah, perzselten áll?
Így húlltak az üszkök. De nékik
Amaz a’ szekeren meghagyá,
Hogy nememet ne bántanák.
’S immost intett vizeinek
Hogy zúgva ömöljenek-alá.
Így lettenek lapállyá a’ felleghegyek;
’S a’ szekér nem ropogott; csak zörge már.
’S én főmet ismét felvetettem.
Megtágúlt a’ Bardusz’ mellye,
’S megkönnyedt lélegzete.
Már elhalada a’ szekér észak felé.
De elhaló zörgése eggyik hegyről
Ált’-bolyongott a’ többire.
Bátrabb tekintetem az égre költ, és íme
A’ ragyogó ív – az Isten’ hídja
Midőn még Balamber és Bendegúcz uralkodtanak,
Tas ’s Arpád élt.
Mostan pedig, Atyánk, mostan csak árnya
Engesztelt szemöldeidnek –
Kifeszűle kelet felé.
Mint a’ gyöngyök, akként lepte-el
A’ felhők’ áldása a’ mező’ terméseit.
Mind a’ madár, mind a’ csorda
Vígan legele*
regele em. nedveiben.A’ rettent embernem pedig
Új életre serkene-fel.
Én is, én is új életre serkenék!
Elővevém a’ lantot, ’s ezt dallám:
Nagy vagy te! és irgalmazó! kegyelmes
Fellegszéljelhajtó! mennyfelvídámító!
Ime amott füstölög a’ megcsapott liget.
De te megkímélted az embert.
Napod elrejtezett vala, ’s megint
Ragyog esti tűzsugáraiban.
Végső csillamlása
Arannyal festi-be
Háladattal zengő lantomat.
|